Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
illés Endre: azga A válogatott és megrostált ” posta, a bizalmas napi jelentések és néhány fontos emlékeztető feljegyzés várta az igazgatót reggelenként az íróasztalán. Az első tájékozódásra tíz percet kapott a titkárnőjétől. Amikor a tíz perc eltelt, a baloldali oldalajtóban megjelent Andrea. Mindennap szoknyában, magas nyakú pulóverben jelent meg, kedves volt, tkomoly volt, gyakorlott kezű, úgy jött, mint egy bemosdott műtősnővér. Andrea ma sem késett — átlépdelt a nagy szobán, előrejött, egészen az íróasztalig, az asztal sarkánál lekuporodott egy támla nélküli .kis székre, és már nyitotta is puha fedelű gyorsírásfüzetét, testetlen arcát, szép fekete szemét az igazgató felé fordította —, így kezdték ők minden reggel a napot. De az igazgató ma nem nyúlt a postához — a lányt nézte. — Andrea, adja csak ide a ceruzáját... Andrea felállt, ítélkező, komoly rosszallással tekintett szét az íróasztalon, — Persze, Kati megint nem tette ki az igazgató elvtárs írókészletét. Kati volt a máisodtitkámő. — Itt vannak a ceruzáim, kedves Andrea. De én a magáét , akarom... Andrea bizonytalanul nyújtotta a halszegietű, citromisárga kis fadárdát. Az igazgató átvette, érdeklődve forgatta: Cullinan— 6 B — olvasta kíváncsian a ceruza jelzését Mosolyogva felnézett. — Csak tudni akartam, hogy miilyen ceruzával írt egy kényes gyorsíró... Szóval imperialista ceruzával. Nem várt választ — Ma nem írunk semmit, Andrea, Visszaadta a ceruzát, és kt* ’ húzta az íróasztal jobb felső fiókját. — Takarítok, Andrea.,. Kérem, hívja be az osztályvezető elvtársakat. És maga is maradjon itt. Fel akart állni, de inkább ülve maradt. Fáradt volt, és ugyanakkor tisztán, komolyan boldog: egyszerre nyújtózott el benne a két érzés. Ez az utolsó délelőtt je a gyárban!... Holnap reggel utazik Gályára. Az igazgató két éve nem volt szabadságon, most végre valamiképpen kiverekedte magának a két hetet. Ha ugyan a két hét valóban két hét marad — ha nem hívják vissza már a harmadik napon... De akármi lesz, akárhogy lesz, holnap reggel béül a gályái buszba. Már. a gépkocsivezetőjét is szabadságra küldte. És most olyan boldog és egyszerű, hogy kíváncsi lett Andrea ceruzájára. Már elfelejtette a nevét, a Cullinant —, már új ötlet kezd formálódni benne... A kihúzott fiókja fölé hajol és egyenként szedegeti elő a dosz- sziéit. Kopognak. — Jó reggelt!... Szervusz!... Szervusz!... Sorban kezet fog osztályvezetőivel, bizalmasaival. Hainan vannak, egyikük idősebb, kettő fiatalabb. — Drága barátaim, mindenemet elosztom köztetek! Azok hárman hangosan jókedvűen bíztatják, fqgadkoznak. — Csak bátran, egészen bátran! Az igazgató először a napi potstát és a jelentéseket tálalja feléjük. Andrea ügyesen kiemel a postából két magánlevelet, de az igazgató elhárítja titkárnője tapintatát. — Ez a maga része, Andrea. Tessék, intézze el. Nincsenek titkaim. És egy szentségtörő ötlet villan át rajta. — Tessék, aláírok néhány üres levélpapírt... És PILLANTÁS A VÁRRA Beasán Endre felvétele s amíg osztályvezetői a tekintélyes irathalmon osztoznak', ő különböző alakú levélpapírokra gyorsan leírja nevét. Az egyikre középütt írja, ezen csak négy-ötsoros levélre futja, a másikat egészen alul írja alá, s van olyan is, ahol a másik oldalra kerül a neve. Osztályvezetői várják a további utasításokat. És akták kerülnek elő a fiókból. Feljegyzések, másolatok, megint csak levelek. Halk, kettes tanácskozások az ablaknál, majd percekre közös megbeszélések a nagy tárgyalóasztalnál. Szól a telefon. Andrea emeli fel a kagylót. — Csak a nagyon fontos hívásokat kapcsold, drágám — leheli szelíd oktatással Katinak, aki két szobával kijjebb ül. De két perc múlva a közvetlen vonal jelentkezik. Ezt mégis az igazgató' vállalja... — Halló!... — füléhez szorítja a kagylót. — Ä, szervusz!... öt percig beszélnek. Később az igazgató lelkesen felállítja bizalmasait, álljanak fel, és mindenkinek meg kell csodálnia a látványt: az egyik fiók kiürült. Olyan lelkesítő, ritka hangulat porzik szét a szobában. mintha narancslébe kevert gint innának. Kínos ügyeket percek alatt elintéznek, néhány, még kínosabb tennivalót a jelenlévők lelkesedéssel vállalnak. — Majd kitekerjük a nyakát! — ígérik kórusban. Az igazgató elkomolyodik. — Csak vigyázni, fiúk. lydár a harmadik fióknál tar- 1 1 tanak. Az igazgatói íróasztalban még a fiókok belső fala is keülemeis, látvány: sötétbarnára fényezték mindegyiket. És egyre több fiók üres. Az osztályvezetők végre megértik a tréfát, lelkesednek az ötletért: igazgatójuk egy üres szobában egy üres íróasztalt hagy itthon. Itthon hagyja két hétre. Különös, szellemes. Munkatársai végre távoznak ás az igazgató régi •jegyzettömböket forgat tűnődve. Úgy tépdesi a titokzatos jelekkel telefirkált lapokat, mintha egy virág szirmait faggatná a jövő felől. Most Andrea jelenése következik. Az igazgató mégis diktálni kezd, villámgyorsan két levelet mond a Cullinan irón hegye alá. Izgatottan cseng a közvetlen vonal/ a vidéki fiók jelentkezik: az igazgató hosszú, alig követhető beszélgetésbe bonyolódik. Félóra múlva az Osztályvezetők visszatérnek, búcsúznak. — Minden jót!... — Kellemes nyarat!... — Nagyon jó pihenést!... Kemény, gyors kézfogások. Már csak Andrea áll a szobában, azután ő is elmegy. De ő még egyszer visszatér. Az igazgató egyedül marad. Megkerüli íróasztbailátl megnézi elölről is. így is üres. A fiókjai is üresek. Üresen marad itt két hétre, a kulcsok tétlenül várakoznak majd a nyitott fiókok zárjaiban. Ha Andrea most belépne, ő már menne is. De Andrea csak öt perc múlva lép be, remek titkárnői ösztöne ezúttal téved. Az igazgató egyedül van. ül az üres íróasztalnál, s mert dolga nincs, de az agya még nem nem tud pihenni, hirtelen eszébe jut valaki. Igen, ilyen bizonytalanul — valaki. VASZKO KARADZA: Az én május elsejém Ma májusfával int a virradat, Ma álmainkban fészket rak a fény, Puskánk csövén égett a harc alatt A sortüzek füst-lombos reggelén. A reggel íve meghajlik, feszül, Gyermekkorom íjából száll a fény, Ilyennek láttunk rendületlenül A sortüzek füst-lombos reggelén. Erdők rejtekét félszemünkkel vívtuk. Célzás közben is óvtuk rügyeid, Ránk kacsintottál, védelmezted álmunk. Mint aki kedvesére hunyorít. Ma márványon lépked a virradat, Ma álmainkban fészket rak a fény. Ma álmaimban fészket rak a Nap. Földet melengetsz, május elsejém! Macedón nemzetiségű költő, Szkop- jében él, három verseskötete Jelent meg. RITA BUMI-PAPASZ: Vérvörös május elseje 1944-ben (Részletek) Ti találkoztatok már fivéreitekkel, a nyíló fűzfákkal, nyíló szökőkutakkal megnyergeltétek a Nap lovát. És mi irigyeljük dicsőségteket, fiúk, bronz-szárnyú ingben, fedetlen mellkassal vagytok a holnap szobrai! Mekkora csend érleli a gyümölcsöt, milyen gyűlölet érleli a golyót? Kétszázan május elsején, zsenge hajtások énekelték utolsó dalotok, sírtak a levelek, a közös sírhant mélyéről mint a citromfák, nőni kezdtetek. Tél jege Thesszália folyóin, fagyos árnyék az égbolt kupoláján, ez volt anyátok szörnyű távolléte, A virágokat eltiltották sírotokról, sebetek szegfűjén a vér kihajtott, s nem törölhettük je hajunkkal aggodalmatok drága verítékét mi hátrahagyott árva asszonyok szemben az ólmos csővel. A homlokunkat ólom marcangolta iszonyú fém aratott titeket le kalászérés előtt, hogy felvillantsátok csillagaitokkal a világ megvénült koronáját. A modem görög költészet kiemelkedő alakja, az ellenállás hőse. Vérvörös május elseje 1914-ben című. hosszú versében a német fasiszták által Athén külvárosában bestiálisán legyilkolt kétszáz görög hazafinak állított emléket. Kassai Ferene fordításai kJ evét nem tudja, csak a vo- *' nálsaira emlékszik. Kissé bizonytalanul az arcára. Valaki a régi évekből — talán még a fronti-ól... talán a műhelyből... talán az iskoláról... Valaki — vagy valakinek a fia. Ez valahogyan tisztázatlan. Csak azt tudja határozottan, hogy néhány hónapja találkozott valakivel, s mintha megütötték volna akkor, úgy megsajnálta azt a valakit, a régi barátot. Ügyetlen volt az a valaki, szórón gatóan tiszta és rokonszenves volt, hosszan beszélgettek. Az igazgató tekintete az ablak függönyére téved. Valaki kért tőle valamit, nevetséges csekélységet, s ő rögtön megígérte. Mintha hallaná a sajáí hangját: — Gyere fe] hozzám valamelyik délelőtt, elintézzük! Milyen fényes, hálás szempár köszönte meg akkor a kéz- szorítását. És ő elfelejtett itt a titkárságon szólni, hogy eresszék be a régi barátot... Aki feljött, talán már a következő napon — és Andrea okosan elintézte. Milyen sima. kitűnő titkárnő Andrea! A bizalmas leveleit is ő bontja, mindent rábízhat. Szinte hallja a mondatait: — Az igazgató evtárs ma nagyon el van foglalva... De talán A. elvtárs... És ha másodszor is feljött: — Nagyon 'sajnáljuk, de az igazgató elvtárs csak a jövő héten fogadhatja... De talán B. elvíárs is elintézheti... És ha harmadszorra sem fogyott íl a. bizalma. — Az igazgató elvtárs néhány napra vidékre utazott. ,, De talán C. elvtárs... K int süt a nap, de az igazgató tekintete nem tudja áttörni a könnyű, nyári függönyt. Andreának igaza van. Bármennyire szeretné — nem, mégsem foglalkozhatik minden apró üggyel. Andrea tudja ezt legjobban, ő állítja össze napi menetrendjét. Hát persze hogy azt mondták egy szobával kijjebb: „nagyon el van foglalva”..,. De az igazgató most mégis nagyon sajnálja, hogy „el volt foglalva”. Pedig még* várta is azt a régi barátot — csak éppen megfeledkezett róla, hogy szóljon Andreának és Katinak: eresszék be. És azt a régi, jó fiút udvariasan elküldték. Lemehetett a lépcsőn és arra gondolt... — nem fontos hogy mire gondolt. Ha ezt az ügyet, valahogy rendbe lehetne hozni!... Ha a fiúkra bízná, vagy Andreára... — olyan ügyesek! De ő még a nevét sem tudja, legalább fél éve találkoztak... Utána nyúlni!... De kiért? Hogyan? Ha feljönne még egyszer — de ki tudja, hányszor küldték él azóta! Nem, nem olyan könnyű ezt az íróasztalt kiüríteni. Ekkor tért vissza Andrea. Az j igazgató felállt, s bár íróasztala üres volt. gondosan bezárta fiók- i jait, magához vette kulcsait, i ügy ment el. mint akinek szét- fújták a könnyű kedvéi. Ej, ostobaság — gondolta. De ezt az ostobaságot már nem volt ereje széttépni, mint jegyzettömbjének lapjait.
