Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-07 / 105. szám
vVtar Tűt Rfi MEGYElgr •BAG fRötCTKfilfiJ. NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVin. évfolyam, 105. szám ARA: 80 FILLER Kedd, 1968. május 7. Tizenkét nagykövetet nyugdíjaznak Új irányvonal Egyiptomban Mint az A1 Ahram jelenti, Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter nagy változásokat tervez az EAK diplomáciája területén. Alapvető változásokról van szó, a munkamódszereket illetően és a diplomatacialista Unió székházába teszi át „főhadiszállását” tehát még mielőtt az új vezető bizottság megalakulna. megbeszélésekéit folytatott a francia, az olasz és a lengyel nagykövettel. A megbeszéléseken a kö2el-keleti válságot vitatták meg. A francia nagykövet hétfőn Párizsba re- Mahmud Riad külügyminiszter pül, hogy konzultáljon kormá- gárda kiválasztásában. A kül- vasárnap külön-külön fogadta és nyával. ügyminiszter 12 nagykövet nyug. díjaztatását határozta el. Ugyancsak a hétfői A1 Ahram jeleníti, hogy az EAK minisztertanácsa vasárnap Nasszer elnöklete alatt fontos határozatokat hozott. Uj irányvonalakat határozott meg a népszavazás utáni időszakra. A főbb pontok közé tartozik: 1. az Arab Szocialista Unió átszervezésével kapcsolatban az a határozat, hogy minden állampolgár tagja lehet az uniónak. aki a március 30-i kiáltvány mellett szavazott. 2. Nasszer elnök már e héttől kezdve az Arab SzoForró, spriccelő üveg Kemencefoltozás 1090 C fokon sékleten izzó üveg a -kemencéből. Harminc milliméteres nyílás keletkezett vasárnap este a Salgótarjáni Síküveggyár egyik üveg- olvasztó kemencéjén, s két óra A dolgozókat azonnal riasztottájban vékony sugárként folyni kezdett az 1350 fokos hőmérNem jöttek ki a fővállalkozóval Abbahagyták az útépítést Amikor először hallottam a Erre a tárgyalásra szerdán ke- történteket nem akartam el hin- ^ ^ amelynek eredményeru, hogy ilyen is van. De ma már, nap mint nap meggyőződ- ^ént, reméljük, folytatják a hetem róla. s velem együtt sok megkezdett útszakasz burkolását ezer szekszárdi is , ez sajnos Hiszen a történtek után ez megtörtént. lenne a természetes. Miről is van szó? Még sokan emlékezünk, amikor február közepe táján a Garay térnél megkezdték a Mártírok terén át vezető út meleg- aszfalttal való burkolását. Igaz, ez a munka sok bosszúsággal járt — forgalomkorlátozás, kellemetlen szag —, de szótlanul tűrtük, mert szinte a szemünk előtt változott át a város képe. Mintegy két hete, hogy az egyik réggel eltűnt a Hunyadi utca sarkáról a Baranya megyei Mély- és Magasépítő Vállalat aszfaltkeverő gépe. Először azt hittem, meghibásodott és javítani vitték. De ma már tudom, nem ez történt. A vállalat — mint alvállalkoSZIGETVÁRI LÁSZLÓ ták. A vasárnapi pihenőjüket feláldozva, úgyszólván perceken belül valamennyien — köztük a nyugdíjasok is — ott voltak a kemence körül. Tízórás, szinte emberfeletti munka után hétfő reggelre sikerült betömni a kemencén keletkezett lyukat. Nem sokkal később munkához láttak a gyár nagy tapasztalattal rendelkező kemencekőművesei. A tervek szerint a kemencét ezer fok körüli hőmérsékleten tartják, s így kísérlik meg a „befoltozását”. A szakemberek véleménye szerint még legalább háromnapi, az eddigihez hasonló hősies munkára lesz szükség ahhoz, hogy a sok milliós kár- I ral fenyegető üzemzavart telje- I sen elhárítsák. Kiilpoiililtai összefoglal» Új partizántámadás Saigonban Párizs készül a tárgyalásokra Hegállapodtak a színhelyben Kereken három hónappal az emlékezetes hold-újévi offenzíva után ismét a dél-vietnami hadszíntér került a nemzetközi érdeklődés központjába. Április elején az amerikaiak igen nagy katonai erővel széles körű hadműveletet indítottak, hogy a Saigon körüli tartományokat megtisztítsák a szabadságharcosoktól. Az amerikai csapatok alig-alig találkoztak partizánokkal és ebből — mint már annyiszor — olyan következtetéseket vontak le, hogy azok már nem rendelkeznek számottevő erővel a dél-vietnami főváros közelében. A múlt héten a szabadság- harcosok néhány sikeres rajtaütése már jelezte, hogy ismét nagyobb akcióra készülnek. Hétfőn megindult támadásuk az amerikai hadvezetőséget mégis alaposan meglepte. A szabadságharcosok mostani akciói! sok hasonlóságot mutatnak a három hónappal ezelőttivel. Ezúttal is Saigon áll támadásaik középpontjában: a kormányzósági központok, a hírközlő berendezések, az amerikai katonai parancsnokság. valamint a Tan Son Nhuit-i repülőtér,' — Délkelet- Ázsia legnagyobb katonai és polgári légikikötője. Egyidejűleg — s ez is a holdújévi offenzívára emlékeztet — sikeres akciókat hajtanak végre az ország más, egymástól távoleső körzeteiben. Minden jel arra mutat, hogy a katonai kezdeményezés egész Dél-Vietnamban a szabadságharcosok kezében van. A védelembe kényszerüli amerikai csapatok helyzetét erősen befolyásolja, hogy néhány napja Vietnamban nehéz trópusi csőkkel beköszöntött a monszun, ami korlátozza őket légierejük bevetésében. A VDK és az Egyesült Államok között küszöbönálló párizsi elő- tárgyalások nem érintik a délvietnami hadihelyzetet. A napirenden egyelőre csak a VDK elleni bombázások teljes beszüntetése szerepel. Kétségtelen azonban, hogy a dél-vietnami szabadságharcosok ismételt akciói újabb figyelmeztetést jelentenek az Egyesült Államok számára. Párizsban folynak az előkészületek a tanácskozások megkezdésére. Az amerikaiak már el is küldték technikai szakembereik első csoportját, várják az északvietnamiak első szakembercsoportját is. Francia politikai körökben a francia diplomácia nagy sikereként könyvelik el, hogy Párizs lett a tárgyalások színhelye. Úgy ítélik meg, hogy a francia kormány józan, reális Vietnam-politikája döntő tényezőként esett latba. Előzetes béketárgyalások színhelye London is: a tavaly nyár óta polgárháborút vívó Nigéria és az abból kiszakadt Biafra között. A biafrai delegáció támasztotta nehézségek miatt azonban a tárgyalások megkezdését illetően egyelőre nincs előrehaladás. Londoni politikai körök látnak ugyan lehetőséget a szembenálló felek közeledésére: ehhez azonban mindkét részről bizonyos engedményekre lenne szükség. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Hétfőn megtörtént a megállapodás a Párizsban pénteken kezdődő amerikai—vietnami találkozó színhelyéről. • Hervé Al- phand, a francia külügyminisztérium főtitkára' hétfőn délután külön-külön egymást követően fogadta Mai Van Bo-t, a Vietnami Demokratikus Köztársaság párizsi főmegbízoetját. és Wall- nert, az Egyesült Államok párizsi nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. A megbeszélésen a vietnami képviselő javasolta, hogy a találkozó színhelye, vagy a párizsi Kleber Sugárúton lévő Nemzetközi Konferencia.Központ, vagy pedig Versailles-ben a nagy Trianon palota legyen. Az amerikai fél végül is elfogadta színhelyéül a nemzetközi konferencia központi épületét. Villáminterjú-, nem jött ki a Hídépítő % k^ojen Eerdi Ágnes dombo- VáLlalkt szekszárdi főépítésveze- ♦ Jutalma: tőségével - mint fővállalkozóval, $ kulfold's- s emiatt egyszerűen abba- ♦ ±.r^*atolag a romím ten‘ hagyta a munkát. ♦ g^rparton. Az eset kapcsán önkéntelenül is felvetődik az emberben a kérdés: vajon ezt jelentené az új mechanizmus adta önállóság? Nem hiszem! Külföldi út a győztesnek! Szombaton még azt írtuk: 5 „Izgulunk érted, Ágnes!” Ma, a Rádió vasárnapi közvetítése után már elmondhatjuk; gratulálunk! Harminckét ponttal első lett <, az au togramvad ászok vetélTermészetesen most már olyan vállalatot nem lehet találni, amelyik a kérdéses útszakasz to- vábbi részének aszfaltozását vál- lalná, hiszen alig néhány száz méterről van szó, s ezért nem éri meg még felvonulni sem így nem marad más hátra, mint ,> újra tárgyalni a Baranya me- o gyeiekkel, Telefonon vele is, s az őt t felkészítő tanárral. Magyarszé❖ ki Endrével is beszélgettünk. T Újságolták: — Velünk volt Budapesten * ’ Ágnes őrsvezetője, Bükköséi Z Vali és a másik kiabalagyere- f* künk: Fuschberger Kati. — Kabalagyerekek? — Igen, így neveztük el eket, mert az előző vetélkedőn szerencsét hoztak. Jegyet viszont nem tudtunk nekik szerezni, és úgy „lógtak” be a 6-os stúdióba. — Melyik volt a legmelegebb perc, Ágnes? — Mikor az első beszélgetésért csak hat pontot kaptam, a többiek meg 7—8-at. Szász Péter bácsi, a következő interjú- alanyom vígasztalt: behozzuk a lemaradást! — Sikerült!? — Igen. az utolsó beszélge- £ tésnél, Mészáros Andrással, a Népszabadság és a Ludas Matyi rajzolójával. Ö külön is megjutalmazott; lerajzolt. — És eltetted? — Mást is őrzök: Rapesányi László rádióriporter címét. £ Megadta, hogy írjak magam- t ról, az őrsünkről. ♦ — Magyarszéki tanár úr hogyan fogadta a győzelmet? — Ebédre megvettem Ágnesnek az ígért fatányérost. Még az adás előtt megállapodtunk, ha harmadik lesz, csak perecet kér, ha győz. erdélyi fatányérost. Volt' is olyan étvágya, hogy a két- o személyes adagból nem ma- f radt egy falat sem. Délután a % Margitszigeten jártunk, meg- ■* * néztük az aranyhalakat, így ki- % pihenten érkeztünk Dombó- várra, ahol mindenki szeretet- */ tel várt bennünket... 4 M. I. * Tüntetés és rendőri brutalitás Egyikkel sem ért egyet a kommunista diákszervezet Párizs (MTI). Hétfőn már a kora reggeli órákban hatalmas rendőri erők szállták meg a párizsi Quartier Latin-ban a Sorbonne környékét, ahová a francia diákszervezetek a rendőri betiltó rendelkezés ellenére tüntetést hirdettek meg hétfő délelőttre, tiltakozásul a Nanterre-i egyetem és a Sorbonne irödalmi fakultásának bezárása, valamint a pénteki tüntetés nyomán alkalmazott kemény elnyomó intézkedések ellen. A legtöbb vidéki egyetem követte a sztrájk- felhívást, néhány a Rouen-i, a St. Étienne-i, az Aix-i és a Nancy-i egyetem diákjai azonban megtagadták a csatlakozást. Ezeknek az egyetemeknek a hallgatói kifejezésre juttatták ugyan tiltakozásukat a brutális rendőri beavatkozás ellen, de kijelentették, nem vállalnak közösséget a „baloldali” csoportok kalandor akcióival. A kommunista diákszervezet nyilatkozatában hangsúlyozta a kormány felelősségét a történtek miatt és egyaránt elítélte a rendőri elnyomást, valamint az álbaloldal} kalandorok provokációit.