Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-31 / 126. szám

Gyerekek szocialista társadalmi viszonyai Az iskolareform tapasztalataiból Az iskolareform törvényének — amelyet 1961-ben adtak ki — leg­fontosabb alapelvei: „Váljék szorosabbá iskoláink kapcsolata az élettel, a gyakorlat­tal, a termeléssel. Mind maga­sabbra kell emelni a korszerű ter­mészettudományos, általános és szakmai műveltség színvonalát. A szocialista világnézet és erkölcs alapján neveljenek iskoláink iga­zi hazafiakat, jellemes és törvény- tisztelő állampolgárokat, akik for­rón szeretik hazánkat, népünket, odaadással szolgálják a szocializ­must, a békét, a népek testvéri­ségének ügyét, építik és védik a nrp államát”. Hogyan Valósították meg az is­kolareform alapelveit a szekszár­di járás tanintézeteiben? 7800 diák Amíg 1959—60-ban, a nyolc év­vel korábban első osztályba be­iratkozott tanulók 67,3 százaléka végezte el a nyolcadik osztályt, addig az 1966—67-es tanévben ez az arány 75 százalékra emelke­dett. Jelenleg a beiskolázás száz- százalékos. Az igazolatlan mulasz­tásokat még nem sikerült telje­sen megszüntetni. Bár ha figye­lembe vesszük, hogy az iskola­reform-törvény megjelenésekor 11,3 nap mulasztás jutott egy ta­nulóra, s az 1967-es statisztika 1,5 napról beszél, akkor az eredmé­nyek elégedettségre adnak okot. A rendszeresen, notóriusan mu­lasztók szinte csakis cigány tanu­lók: a 7800 körüli iskolába járó gyerek közül mindössze úgy 65. Zömük Mözs, Decs, Tolna, Szed­res és a többi cigánylakta köz­ségekben él. maszeretetét dicsérik. A szakfel- böző — őrsvezetői, őrsi tag — ügyelők legfőbb feladata az isko- függésrendszerek alakulnak ki. Az lareform bevezetése óta a tan­tervi fegyelem betartásának el­lenőrzése volt. A felügyelők út­úttörőéletben, társadalmi felada­tok megoldása során, azok terve­zése, ellenőrzése, elemzése köz­mutatásokat adtak a nevelőknek ben szocialista társadalmi viszo­a készségfejlesztés pedagógiai és lélektani eljárásainak elsajátítá­sához. így segítették elő a neve­lési célt, hogy a tanulók önálló gondolkodással dolgozzák fel a tananyagot. A tanulók túlterhelésének csök­kentése érdekében még sok ten­nivaló maradt. Évről évre nő a szekszárdi já­rásban a napközi otthonok szá- csupán ma. 1967-ben 36 általános iskolai napközis csoportban 1440, öt ta­nulószobában 200, a decsi diák­otthonban 100, Faddon 25 tanuló nyok alakulnak ki a gyerekek között. A közösségi kötelességek és felelősségek vállalásával, azok gyakorlása közben alakul a ta­nulók erkölcsi tudata és morális gondolkodása. Előfordul, hogy a jó tanulók csoportjában egyéni, túlzott egoista szempontok fej­lődnek ki. Kiváló helyzetüket, egyéni erőfeszítésekkel tudják csák fenntartani. Ezek a gyerekek sok esetben szembeke­rülnek . az osztály- „hivatalos” né­volt. A közéljövőben szándékoz- zőpontjával. Állandó „ellenzékek­nak megépíteni a tengelici százas létszámú diákotthont, ahová Jú­lia, Jegenyés, Alsótengelic-Szőlő­ké”, vagy közömbössé válnak. Az 1961-es iskolareform megva­hegy, Közép- és Felsőtengelic ta- lósítása folyamatos, hosszas mun­Bekerített gyakorlókertek Hogyan valósították meg a já­rásban az iskola és a termelés, a munka szorosabb kapcsolatát? Ennek a kapcsolatnak a kiala­kítását a gyakorlati oktatás szol­gálja. Bekerített gyakorlókerttel minden iskola rendelkezik. A mű­helytermek biztosítása társadalmi feladat, amelyet legtöbb helyen sikeresen oldottak meg, s csak néhány községben kénytelenek szükségmegoldásokat keresni. Korszerű, minden igényt kielé­gítő mű hely termeket Tolnán ren­deztek be. A felső tagozatos tanulók éven­te több napot dolgoznak a mező- gazdaságban. Ahol igénylik, ott a nyári szünidő alatt is meg­szervezik a pedagógusok a mun­kát. A tanulók munkájukért ka­pott „fizetésüket” rendszerint ta­karékba teszik, s tanév végén or­szágjárásokra, táborozásokra for­dítják. Az alsó tagozatos osztályokban a környezetismereti órák beveze­tése biztosítja a gyakorlati ok­tatást. A tanulók önállósága A korszerű, természettudomá­nyos, általános és szakmai mű­veltség színvonalának emelését az új reformtankönyvek segítették elő. Az elért eredmények pedig a pedagógusok hivatástudatát, szak­nulóit helyeznék el. Úttörőmunka — közösségi nevelés A szocialista világnézeti és er­kölcsi, a hazafias nevelés érde­kében is sokat tettek az elmúlt évben a szekszárdi járás iskolái­ban is. A járási tanács művelő­désügyi osztálya pedagógusok részére továbbképzéseket szerve­zett, amelyek keretében nevelési módszerekről, : eljárásokról volt szó. Filozófiai, pedagógiai és pszichológiai kérdésekre adtak vá­laszt, felhívták a figyelmet •• az osztályfőnöki munka fontosságá­ra. A művelődésügyi osztály dol­gozói nevelési eredményvizsgála­tokat tartottak nyolc iskolában, amelynek keretében a nyolcadik osztályt végző tanulók erkölcsi tu­datát vizsgálták. Érdekes tapasz- talokat szűrhettek le: Az úttörőélet több iskolában tudatos közösségi neveléssel pá­rosul. Tapasztalták azonban en­nek az ellenkezőjét is néhány he­lyen. A tudatos közösségi neve­lés hatása alatt fejlődő kollektí­kát kíván a pedagógusoktól. Az eltelt időszak eredményeinek tel­jes, minden részletre kiterjedő vizsgálatához hosszas oldalakra volna szükség. A szekszárdi járás iskoláinak helyzetét is csupán né­hány szempontból vizsgáltuk. Holnap indul Szekszárdról az első idei IBUSZ-különyonat Az IBUSZ felkészült a nyári Újszerű szolgáltatásnak számítj nagy forgalomra, — mondja Bí- hogy az .utasok a szek- ró István, a szekszárdi iroda ve- szárdi vasútálomáson vonat- zetője- A felkészülés teljesen he- indulás előtt tiketteket vált- lyénvaló, hiszen a jelek máris azt hatnak, tehát itt előre kifizethe- mutatják, hogy az idén a szó- tik a étkezőkocsi számukra nyúj- kottnál is nagyobb ügyfélfor- tett plusz szolgáltatásait. A tikét­Holnfp. ***** * indul Szekszárdról az első idei kezeskor beváltható az, ami roeg- különvonat. Kétszáznyolcvan Tol- maradt, na megyei dolgozó utazik ezút­tal Romániába, hogy a Fekete­tenger partján, Constanzához kö­zel, Mamaiában töltsön el néhány járatot is indít, így egyebek kö- napot. Az IBUSZ-program színes zött Jugoszláviába. 5—8—10 na- és változatos kikapcsolódást ígér pos úttal, Romániába 7—8 napos Valószínűleg nagy élményben lesz úttal, ezenkívül Csehszlovákiába, része a különvonat utasainak, az és Lengyelországba. A különau- ötórás autótúra alkalmával, ami- tóbuszok szintén Szekszárdról in­kor körutazást tesznek a tenger- dúlnak. Az idei program gazdag parton. Megnézik Észak- és Dél- és sokszínű. Speciális szolgálta- Efória üdülőtelepeit, azonkívül tásként augusztusban például kü- látványosságként megtekintik a lön kocsikkal Tolna megyei ter- Techirghiol-i török eredetű tele- melőszövetkezeti elnökök és mező. pülést. . gazdasági mérnökök részvételével Az utasok a szekszárdi vasút- a Szovjetunióba szerveztek tapasz- állomáson gyülekeznek, délután talatcserével, tanulmány úttal ösz- egy órakor, majd két óra után szekapcsolt kirándulást- Október- néhány perccel indul a különvo- ben pedig újból indítják immár nat Budapestre, s Biharkeresztes hagyományszerűen a békevonatot határállomáson át Romániába. Szovjetunióba. Az IBUSZ szekszárdi irodája a szezonban . több autóbusz-külön­Áldott víz a senki földjén Egy csinos leány éppen ruhát mos a kútnál. — Nagyon jó ee nekünk — leg vízhez jutni. Még a gázrezsó­nál is egyszerűbb, mert itt sem­mit sem kell ineggyújtani. Pró­baként kezet mosunk: kelleme­sen meleg a víz. — Van-e belőle elég? — kér­dezzük. — Hogy van-e? Amennyi csák kell. Ez állandóan folyik. Ami­óta én emlékszem, itt sosem volt hordj ák, sőt még fürdésre is’ más megyékben minden hasonlcí használják. lehetőséget igyekszenek kihasz­A kút mellett óriás vályú nálni, mi Tolna megyeiek a bog­nyújtózik. Körülbelül 1—1,5 mé- ráival miért nem foglalkozunk mondja. — Csak megnyitjuk a tér átmérőjű nyárfatörzset ki- érdemben. Hogy mire lehetne csapot, és máris folyik a meleg vájtak, s_ alkalmasint ez a tár- hasznosítani, annak méghatároza- víz. Nem kell otthon melegíteni? sas fördőkád. A puszta és a kör- sa természetesen a szakemberek Meg is nyitja a csapot, hogy nyékbeli tanyák lakói itt fürde- feladata. Az újságíró is csak lássuk, milyen egyszerű itt me- nek- mint ötletet írja le: „Újabban öi­Egy idősebb ember kannákkal vendetesen növekszik az idegen­érkezik, megtölti őket. forgalom Gemencben. A Tolna — A konyhára viszem — megyei Idegenforgalmi Hivatal mondja. — Ebéd fői majd benne, tömegével kalauzolja ide a turis- mert tetszik tudni, főzésre is na- tákat az ország legkülonbö: gyón jó. Áldott víz ez, kérem. vidékeiről. Milyen érdekes lenne, — Mióta folyik? ha a program mondjuk az erdő — Emberemlékezet óta. Ami- szélén, Bogra pusztánál fejeződ­kor kis gyerek voltam, már ak- ne be, s a turisták itt megfü- kor is folyott. Pedig nem tegnap rödhetnének az időjárástól füg- játszadoztunk mint gyermekek. getlenül.” Széli Mihály állami vadász tán hiány meleg vízből. Pedig min- vákban a tanulók között külön-1 denki ide jár mosni, meg haza is kétszáz méterre lakik a kúthoz. Felkeressük, mert . állítólag ő Népújság 5 Sxélm alom harc ? Éppen manapság nem lehet ezt és az élelmiszerek szava­tossági problémája. 1967. október 24. Szavatossági idő 90 Riasztóan sok hír nap. Máig eltelt több, kap szárnyra élelmi- mint kétszer 90 nap. Évek óta napiren- lenti korú sajtos ro- mondanak a fogyasz den szereplő témája a pogóst forgalmaznak tők. fogyasztóközönség ne- csemegeboltjaink, vében felszólaló saj- Íme a születési tónak, rádiónak az adatok: gyártási idő ehhez hasonló prob­lémákat elintézni az­zal a kézlegyintés­sel, ami után az következik szöveg­ben, hogy „eszi, nem eszi, nem kap mást”. Ez az idejét múlt között ízletes sajtos okoskodás árt annak ropogós keserű és az újfajta vevő— egyáltalán nem ro- kereskedelem kap­sági idő lejártának Pop, o celofáncsoma- osolatnak, amelynek feltüntetését kérik az gólás ellenére sem. ? lapjait most rakjuk Szerepelnie keile ne még az áru cím. legparányibb ~~ bolt' is szerek okozta mér gezésekről, számon annak, sem tartható sokasa- malis gú azoknak a felszó­lalásoknak a száma, amelyek a szavatos­ipartól, kereskede­lemtől egyaránt. Valószínű ez az oka hogy a nor- körülmények le. A legkisebb élel­miszeripari, egység, a a vásárlóért, c fo­gyasztók mind jobb kiszolgálásáért van. Igazán érvényesül­kéjén a kiszállítás dá túrnának is Eri. elő­relátóan eltitkolta a gyártó üzem. Pedig azt hiszem, ezen a tudómé- ponton kellene kéz- sietne már ez az senki deményeznie valamit elv olyan, látszólag a kereskedelemnek, ha már az üzemnek Úgy néz ki, hogy szélmalomharcról van szó és állandó kér­dés marad, hol kere­sendők a felelősök?! ezt Legjobb som szerint nem betegedett meg a Mecseki sajtos ro­pogós nevezetű ké­szítménytől. Pedig mindegy, hogy ke­im. május 31, úgyszólván matuzsá- szítményéről mit jelentéktelen dolog­ban is, mint a sza­vatossági idő pontos meghatározása. Igen ám, csakhogy az egésznek más oldala is van. Fábián Imré- ..... . , . , tői, a Tolna megyei Tanács osz­tobb mindent tud róla tályvezetőjétől megtudtuk, hogy- Bogra puszta 1914-ben épült a ybograi meleg víz habosítá­sának lehetőségeivel - már. foglal­koztak. Sajnos, a víz ahhoz nem elég meleg, hogy nagyobb tá- , . .. , , . „ . , ... , válságra lehetne vezetni; a helyi hat áldott víz folyt abból min- haszn^;tashoz p?dlg több kilo­— tájékoztat — Akkor fúrták ezt a kutat is. A pusztát a Bor­nemissza báró bérelte, s állandó­an használta ő is a kutat, mert dig. — Miért nem hasznosítják va­lami érdemlegesre? Az lenne jó, dehát ennek a méter hosszú utat kellene építe­ni, ami egymagában is jó pár millió forintot igényelne. A Tol­na megyei Idegenforgalmi Hiva­dr. kútnak nincs gazdája. Ez az tálban annyit tudtunk^ meg egész vidék olyan senki földje Bercsényi Vince vezetőtől, hogy féle. A puszta közigazgatásilag a bograi meleg vizet nyílvan- Decshez tartozik, de mint tsz, tartják, számolnak a hasznosíta- Öcsényhez. Érdekelt e területben sával, csak ez idő szerint még az erdészet is, vadászat is. Ami- nem tudják, hogy mikor és hó­kor a villanyt vezették, akkor is gyan sikerül valamit tenni ez volt a baj. Az egyik helyre elhúzták a vezetéket, de a többi , . , , , . kimaradt, mert ott már más ér- SzGKSzard IS érdekeli dekelt. Lehetne ide egy nagyon szép meleg vizű strandot csinál- benne, hiszen gépjárművekkel ni. A hely is nagyon szép lenne, io—15 perc alatt megközelíthető hiszen itt vagyunk a gemenci j Itt az erdö szélén egy kis rezervátum közvetlen szomszéd­ságában. Csakhát eddig még sen­ki sem csinált semmit. kirándulókörzetet lehetne kije­lölni. Csakhát minden pénz. kér­dése. Lehet, hogy most az új gaz­dálkodási viszonyok közepette meg a környékbeliektől. A fúrt előbb akad majd egy szerv, \agy kút meleg vize csak az ott lakók alakul valamilyen társulás a bog­céljait szolgálja. Az emberben rai meleg víz hasznosítására? önkéntelenül i& felvetődik: ha BODA FERENC Ennyit tudtunk

Next

/
Thumbnails
Contents