Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-31 / 126. szám

Rakétatechnika - és a ló A céltudatos tenyésztés a helyére teszi a lovat Mint tavaly az országos mező- gazdasági kiállításon, a csütörtöki dalmandi bemutatónak is a Ma­xim törzsmén volt a sztárja. És vele együtt a Siglavy Gidrán család számos díjnyertes tagja, és sok hazai és nemzetközi ver­seny győztese, vagy helyezett pa­ripája. Tulajdonképpen róluk folyt a szó egész nap, rajtuk ke­resztül pedig a magyar lótenyész­tésről. Az agrártudományi egyesület megyei szervezete és az állatte­nyésztési felügyelőség a Sütvény- ben és Kurdon megrendezett ta­nácskozást tulajdonképpen arra szánta, hogy a megye lótenyész­tésével foglalkozzon, de ez túlnőtt a megye határain. Miután a Dal­mandi Állami Gazdaság lótenyé­szetének híre már túljutott az or­szághatárokon is, érthető, hogy érdekelte a tanácskozás a szom­szédos megyék — Baranya, So­mogy, Fejér, Bács — lótenyész­tőit is. Seidl István tenyésztésvezető bevezetőjében többek között el­mondotta: Az elmúlt kilenc év alatt 106 ló került innen export­ra, Európa majd minden álla­mába, de Kanadába és Egyip­tomba is. Volt olyan példány, amelyért 300 000 forintot kapott a gazdaság. A jelenleg folyó céltudatos te­nyésztői munkát számos kiváló mén és kanca reprezentálja. Az ismert Maximon kívül a római olimpián 10. helyezést elért Szép­lak, a több hazai versenyen győz­tes Facsiga, egy 28 éves mén, amely a tenyésztési ellenőrzés céljait szolgálja, és az a fiatal hannoveri törzsmén, amelytől a kisbéri félvérek tömörebb, de fi­nomabb .utódai származnak. A közel száz érdeklődő lát­hatta azt a négyes fogatot, amely új összeállításban készül az őszi versenyre, megvédeni a tavaly nyert első díjat. És a „ló-iskolát” — szaknyelven az ivadékvizsgá­lat alatt álló lovakat, kezdőket, ifjúságiakat — köztük országos válogatottakat, felnőtteket, ahol a lovak félévenként vizsgáznak; 80 —110 centi magas akadályon, és 10 kilométeren. A vizsga után dől el, hogy az egyedek megfelel­nek-e a törzskancákkal szemben támasztott magas követelmények­nek. Ezt a sokoldalú bemutatót egé­szítette ki Pál Jánosnak, a Ma­gyar Lovasszövetség elnökének előadása, a magyar lótenyésztés helyzetéről. A tény az, hogy a ló mezőgaz­dasági jelentősége csökkent — és ez világjelenség. Egyes országok­ban az 1938-as év állományához képest a csökkenés meghaladta a 70 százalékot is. A csökkenés, kétségkívül törvényszerű volt, még a Magyarországon az 1960- as évek elején véghezvitt „ló- irtás". is. De nem volt törvény- szerű a hogyan. Mert azokban az években egyes nyugati kereske­dők milliókat kerestek a magyar lovakon. Vágóáron vették azokat a lovakat, amelyeket — és Utó­daikat — a különböző nemzetközi versenyeken fel lehet ismerni: ezek Szabolcsból, vagy éppen Tol­nából származnak. Viszont abban, hogy a magyar lótenyésztés kezdi visszanyerni a rangját, azoké az érdem, akik tudtak, és mertek válogatni, akik megőrizték a jó tenyészanyagot. Tulajdonképpen ők tették hely­re a lótenyésztést az országban, a megyében. Mert kereslet van külföldön a magyar lovak iránt; legyen az sportló, vagy munkaló. Őket igazolják azok a nemzet­közi sikerek, amelyeket az utób­bi években a magyar sportlovak elértek. Tenyésztéspolitikai siker­A hazafias erők ismét Saigont lőtték Saigon nyugati külvárosai kö­rül egy hete folyamatosan tar­tanak a harcok. A hazafias erők tüzérsége csütörtökön, a kora reggeli órákban újból rakétával lőtte a fővárost, valamint három másik tartományi székhelyet. A szabadságharcosok rakétái közül kettő Saigon központjában csa­pódott be. A Bien Hoa-i ameri­kai támaszpontot is több találat érte. A demilitarizált övezet ke­leti felén, Dong Ha támaszpont környékén szerda reggel kezdő­dött csatározás egész nap tartott. B—52-es óriás bombázók öt hul­lámban támadták a szabadság- harcosok feltételezett állásait. A vietnami néphadsereg erői Quang Binh tartomány felett lelőttek egy amerikai lökhajtá- sos gépet. Ez volt a 2948. repü­lőgép, amelyet az amerikaiak a VDK területe felett elvesztettek. Hanoi az amerikai magatartásról A hanoi rádió csütörtöki kom­mentárjában újból emlékeztette a washingtoni kormányt arra, hogy Párizsban mindenekelőtt a VDK elleni bombatámadások és egvéb háborús cselekmények fel­tétel nélküli beszüntetéséről kell a tárgyalásokat folytatni. Ezt az az Egyesült Államok nagyon jól tudta, amikor Párizsba küldte képviselőit. Ha azonban továbbra is makacsul „viszonosságot” kér, csak feleslegessé teszi a tárgya­lásokat és még jobban magára haragítja saját közvéleményét. Üdvözlő táviratoka dél-vietnami békeerök szövetségéhez A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Onszágos Béke-ta­nács táviratban üdvözölte a Dél­vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szövetségét. A táv­irat egyebeik között hangsú­lyozza: — Nagyra értékeljük szövetsé­gük megalakulását, mert ezzel újabb fontos szakaszához érke­zett nemzeti jogaik kivívásának mozgalma. Kiáltványuk olyan programot tárt népük és a világközvélemény elé, amely hazájukban és határaikon kívül is megsokszorozza barátaik, tá­mogatóik táborát. — A békeszerető magyar nép nevében köszöntjük a dél-viet­nami szabadságharcosokat, a nemzeti, demokratikus és béke­erők szövetségét. Magunkénak érezzük szabadságharcukat. Ké­szen állunk arra, hogy a magyar közvélemény egységes állásfogla­lásával és nemzetközi kapcsola­taink útján minden tőlünk tel­hető támogatást megadjunk győ­zelmükhöz. Mindig számíthatnak bátran építhetnek barátságunk­ra. Vietttam értünk is harcol, s mi együtt küzdünk Vietnammal. ként kell elkönyvelni a magyar négyesfogat tavalyi hannoveri si­kerét. Ezt a versenyt 18 év után először nyerte külföldi — ráadá­sul magyar — fogat. Kétszer nyerte a2 osztrák derbyt magyar ló — éppen vasárnap futják a 100. osztrák derbyt, amelyen két magyar ló indul. Világszerte is­merik Kincsem. Aranyos, Imi, Imperial nevét. Mindezeken kívül, a nyugati pi­acon a csikóhús háromszorta drá­gább, mint a borjúhús. Ezeknek a szempontoknak kell meghatározni a magyar lótenyész­tés jelenét és jövpjét. Pál János is a legendás hírű szovjet hadvezérnek, Bugyonnij marsallnak egyik cikkét idézte: az atom- és rakétatechnika kor­szakában is meg lehet, és meg kell találni a lótenyésztés helyét. Bl. Tanácskozik a CSKP KB plénuma Prága (CTK) Szerdán, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága plénumának el­ső napján a vitában huszonötén szólaltak fel. A Központi Bizott­ság csütörtökön folytatta tanács­kozásait. ­A plénum szerdán a késő esti órákban tudomásul vette Jan Pil­lérnek, a Központi Bizottság re­habilitációs bizottsága elnökének jelentését. A plénum töröltette a Köz­ponti Bizottság tagjai sorából An­tonin Novotnyt, a CSKP Központi Bizottságának volt első titkárát, volt köztársasági elnököt. A Köz­ponti Bizottság felfüggesztette Ba- cilek, Pavol, David, Köhler, No­votny, Rais, Siroky és Urvalek párttagságát arra az időre, amíg teljesen nem tisztázzák felelőssé­güket a politikai perek szervezé­sében. A CSKP Központi Bizottságá­nak plénuma kötelezte a reha­bilitációs bizottságot, hogy leg­később ez év végéig terjesszen elő végleges jelentést az 1948—54. közötti törvénysértések és politi­kai perek lefolytatásának és kö- I vetkezményeinek okairól. E je­lentésnek tartalmaznia kell a kü­lönböző szervek, intézmények és egyes személyek felelősségét a politikai perekért. Dubcek, a CSKP KB első tit­kára a plénumon mondott beszé­dében számot adott a Központi Bizottság szerveinek munkájáról, ismertette a párt soronlevő fel­adatait és a kongresszus előkészü­leteinek menetét. Hangsúlyozta a kétfrontós harc fontosságát, majd a kongresszus összehívásáról szólva kijelentette, hogy enélkül nem lehet megte­remteni a párton belül az új politika következetes végrehajtá­sának biztosítékait. Végül összegezte a párt soron­levő feladatait, melyek közül első helyen az akcióprogram megvaló­sítását említette, majd kiemelte a párt tekintélyének, vezető sze­repének fontosságát, s végül ar­ról beszélt, hogy a proletárinter­nacionalizmus és a kölcsönös egyenlőség szellemében tovább kell szilárdítani a testvéri és szö­vetségi kapcsolatot a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval. Ülést tartott a minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) A minisztereknek biztosítaniuk kell az ötnapos munkahét alkal­mazására vonatkozó határozatok megtartását. A közlekedés- éra postaügyi, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a szak- szervezetekkel egyetértésben dol­gozza ki a héti 48 (havi 210) órá­nál többet dolgozók munkaidejé­nek csökkentéséhez szükséges in­tézkedéseket. Ezeknél a dolgo­zóknál 1970 végéig el kell érni, illetve meg kell közelíteni a he­ti 48 (havi 210) órás munkaidőt. A határozat kihirdetése nap­ján lép hatályba. 0 szárazság és a kedvezőtlen helyzetű tsz-ek problémai A hosszú időn át tartó száraz­ság Magyarországon — akárcsak több szomszédos országban —, visszavetette a növényzet fejlő­dését. Hazánkban a múlt év ok­tóber elejétől ez év májúra végéig lehullott csapadék mennyisége a sokévi átlagnak 50—70 százalé­ka volt. A kormány megbízta a mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­nisztert, hogy gondoskodjék a megfelelő agro- és zootechnikai eljárá­sok legszélesebb körű ismer­tetéséről és megvalósításá­ról. További inézkedéseket kell ten­ni az öntözött terület maximá­lis növelésére, az öntözővíz cél­szerű felhasználására. A minisz­tertanács felkérte a társadalmi szervezeteket, hogy segítsék első­sorban az öntözés bővítését és a leghatékonyabb termelési mód­szerek elterjesztését. A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszternek a kormány ülésén megtárgyalt jelentése megállapítja: a termelőszövetke­zeteknek mintegy egyhannada az átlagosnál kedvezőtlenebb ter­mészeti körülmények • között gaz­dálkodik, emiatt nagy részük fo­lyamatos pénzügyi támogatásra szorul, működésükre méglra szük­ség van, mert a népgazdaság nem nélkülözheti az itt előállí­tott mezőgazdasági termékeket. A kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó szövetkezetek földje gyenge, éghajlati viszo­nyaik is rosszak. A mostoha ter­mészeti körülmények hatása el­sősorban a növénytermesztésben jelentkezik, a különféle szántó­földi növényi kultúrák hozama 13—35 százalékkal marad el a többi szövetkezet termésátlagá­tól, s a rosszabb takartnányozási lehetőségek miatt kisebb az ál­latállomány. A szóban forgó szövetkezetek megkülönböztetett támogatására a 3004-ee kormányhatározatok ke­retében történtek intézkedések, 1965-ban pedig a hegyvidéki ter­melőszövetkezetek speciális prob­lémáival, gazdálkodásuk színvo­nalának emelésével foglalkozott a kormány.: Ennek eredménye­ként javult ezeknek a szövetke­zeteknek a gazdálkodása, vala­melyest fejlesztették is a terme­lésüket, de még mindig elma­radnak a többi szövetkezet mö­gött. A jelentés megállapítja, hogy a kedvezőtlen adottságú termelő- szövetkezetekben a termelés fej­lesztését és a megfelelő jövedel­mi viszonyok kialakítását a köz­gazdasági feltételek javításával lehet biztosítani; célszerű 1970-ig fenntartani az 1968-tól bevezetetett meg­különböztetett támogatási rendszert, amely jobban elő­segíti e szövetkezetek ön­álló vállalatszerű gazdálko­dását. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentése megállapítja: a kormány két év­vel ezelőtt hozott határozatának eredményéként a minisztériu­mokban, az országos hatáskörű szerveknél, a tanácsoknál gyor­sabban, kulturáltabban intézik, az állampolgárok beadványait. Az ügyek többségét már az alapel­járásban eredményesen megold­ják. Valamennyi minisztérium és országos hatáskörű szerv felül­vizsgálta az általa, illetve az alá­rendelt szervei által kiadott in­tézkedéseket, amelyek hatósági bizonyítvány beszerzését írták elő. Jegyzékbe foglalták azokat, amelyeknek érvényben tartását továbbra is indokoltnak tartot­ták, a többit eltörölték. Ennek eredményeként az egy év alatt kiadott hatósági bizonyítványok száma több százezerrel csökkent, (MTI) A Szakszervezeti Világszövetség elnökségének Budapesten tanács­kozó 56. ülésszaka elhatározta, hogy a dolgozók nemzetközi szoli­daritási alapjából százezer US dollárt juttat a francia sztrájk­mozgalom támogatására. Az ősz- szeget a CGT-nek adják át. * Az indonéz katonai hatóságok közlése szerint Kelet-Jáván le­tartóztatták az illegális kommu­nista párt több tagját. Hozzáfűz­ték, hogy az utóbbi hónapokban megélénkült Kelet-Jáván a parti­zántevékenység, az összecsapások­ban 70 jobboldali muzulmán és több katona halt meg. * Tíz nappal az általános vá­lasztások után az olasz szocia­lista-szociáldemokrata párt elha­tározta, hogy nem vesz többé részt abban a kormányban, amelynek öt éven keresztül tag­ja volt. Ez a határozat Pletro Nenni politikai vonalának saját pártján belüli vereségét jelenti. * Az Al Gumhurija csütörtöki számában berlini jelentés alapján beszámol arról, hogy Izrael tit­kos fegyverszállítási egyezményt kötött a bonni kormánnyal. * Az indiai lapok értesülése sze­rint előkészítő megbeszélések folynak a Szovjetuniót — Afga­nisztánon és Pakisztánon át — összekötő szárazföldi útvonal épí­téséről. Az új út része lenne egy 55 000 kilométer hosszú ázsiai út­hálózatnak. * Nyolcvan kínai behatolt a hongkongi angol koronagyarmat területére és megtámadott eg.v rendőrőrszobát. A rendőrség a kínaiakat könnyfakasztó gázzal oszlatta szét. Több hónapos nyu­galom után ez volt az első inci- déhs a kínai—hongkongi határon.

Next

/
Thumbnails
Contents