Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-22 / 118. szám

Csak egy győzelem Vasárnap ké± NB Il-es kézilabda-, valamint egy kosárlabda- és egy ököl­vívócsapat vette fel a küzdelmet győ­zelem reményében. Az öt csapatunk közül mindössze a női kosárlabda- együttesnek sikerült győzni, a férfi kosárlabdacsapat, a simontornyai fér­fi és a tolnai női kézilabdacsapat, valamint a Bonyhádi Spartacus ököl­vívócsapata vereséget szenvedett. KOSÁRLABDA NB II. A Szekszárdi Vasas mindkét együt­tese Szekszárdon lépett pályára. A lányok a Szegedi Egyetem ellen mér­kőztek, míg a fiúknak a Budapesti Egyetem volt az ellenfél. SZ. VASAS—SZEAC 52:32 (26:15) A szekszárdi csapatban a követ­kezők játszottak: Geiszhauer (12), Kurucz (4), Cseprehy (6), Skoda (14). Schmidt I. (6). Csere: Turányi I. (2). Pettermann (6), Harsányi (2). Kitűnő játékot nyújtva szerezte meg hato­dik győzelmét a szekszárdi csapat. Elsősorban nagyszerű védekezéssel, ötletes támadásszövésekből szerezték kosaraikat. A játékidő első felében mindkét együttes zónázott. Az egye­temisták elég pontatlanul dobtak, és az első félidőben csupán 4 kettős kosarat szereztek. A félidő közepé­től a hazaiak erősítettek, és 11 pontos előnyre tettek szert. A n. félidőben is jóiramú, színvo­nalas maradt a küzdelem. A félidő közepén, 16 pontos vezetésnél a Va­sas csökkentette az iramot, így 8 pontra esett előnyük. A döntő pil­lanatban a Vasas erősíteni tudott, és kitűnő játék után fölényes győ­zelmet aratott. Ezen a mérkőzésen nera volt gyen­ge pont a csapatban. A cserejátéko­sok is zökkenő nélkül kapcsolód­tak a játékba, — jó teljesítményt nyújtottak. BEAC—SZ. VASAS 47:45 (25:23) A szekszárdi csapatban a kővetke­zők játszottak: Hargittai (4), dr. Péntek (4), Posta (11), Kovács (10), ftuttkay (11). Csere: Papp (5). Jól kezdett a szekszárdi együttes, mert 8:2-re, 14:4,re majd l6:6-ra vezettek. Jól dobtak, s ekkor még fegyelme­zetten szőtték támadásaikat, de ami­kor a vendégek áttértek az emberfo­gásra, egyre csökkent a hazaiak elő­nye. A 16:6-os vezetésből 20:18-as eredmény lett az egyetemisták javá­ra. Ebben a játékrészben csapkodó, fegyelmezetlen volt a hazaiak telje­sítménye. Szünet után a pestiek találtak job­ban magukra és 10. majd 15 pontos előnyt szereztek. A 12. perctől fel­jöttek a hazaiak, egyre csökkentet­ték hátrányukat, már úgy látszott, sikerül az egyenlítés, amikor néhány biztos helyzet kihasználatlanul ma­radt. A hazai csapatból Kovács, Posta játéka dicsérhető. dúlt, hogy nagyarányú hazai győ­zelem születik. A 4. percben már 3:0-ra vezetett Tolna. A pécsiek 7 méteresből 3:l-re szépítettek, de né­hány percen belül további két gól­jukkal már 3:3 volt a mérkőzés ál­lása. Ekkor következett be az első fordulat. Tóthné egyedül elment, de a kapufát találta el. A visszapattanó labdával a pécsiek lendültek táma­dásba, és gólt lőttek. 4:3. A gól meg­zavarta a hazaiakat, teljesen vissza­estek, s a félidő végén 6:4-re veze­tett a vendégcsapat. A II. félidőt nagy lendülettel kezd­te Tolna, és a 4. percben már 7:6-ra vezettek. A gyors kiegyenlítés és a vezetés megszerzése ismét elbizako- dottá tett néhány játékost, céltalanul vezették támadásaikat, a labdákat pontatlanul eldobálták, így Pécs is­mét kiegyenlített, majd 9:7-re elhú­zott. A hajrában ugyan erősített Tol­na, de csak szépíteni tudott, így 9:8- ra a lényegesen gyengébb játékerőt képviselő Pécs nyerte a találkozót. B. ÉPÍTŐK—SIMONTORNYAI BTC 23:19 (14:13) A simontornyai csapatban szere­peltek: Nagy, Várni, Vinczellér II., Szabó, Vígh, Dégi, Temesvári, Hólik, Cserháti, Vörös, Vida. A hazaiak a 10. percben 5:2-re vezettek. A bőrös­csapat a vezetés birtokában engedett az iramból, így feljött a vendégcsa­pat, és néhány perc elég volt ahhoz, hogy 5:5-re alakuljon a mérkőzés ál­lása. További öt perc után 8:7-re ve­zetett Budapest, de Simontornya ki­egyenlített, sőt 12:9-re vezetett. Az utolsó percekben ismét a vendégek­nek sikerült jobban a lövés, és 14:13- as vezetéssel fordultak. A II. félidő végig szoros volt, fej- fej melletti küzdelem volt a pólyán, és a 22. percben 17:17 volt a mérkő­zés állása. Ekkor mindkét csapat fo­kozta az iramot, de ez a vendégek­nek jobban sikerült és 23:l9-re győz­tek, az ezúttal mérsékelt teljesít­ményt nyújtó hazaiakkal szemben. Simontornya góljait Cserháti (9), Te­mesvári (5), Hólik (3), Szabó (2) sze­rezte. . ÖKÖLVÍVÓ NB II. DOROGI BÁNYÁSZ—BONYHÁDI SPARTACUS 11:9 A Bonyhádi Spartacus együttese vasárnap délelőtt Dorogon, a Bányász ellen mérkőzött. Papírsúlyban egyik csapat sem indított versenyzőt, így 10 pár lépett szorítóba. A bonyhádi csapat balszerencsés körülmények kö­zött vesztett. Győzelmeit Matkó, Fe­hér, Oláh és Borda szerezte, míg Má­té mérkőzése döntetlenül végződött. A bonyhádi csapat veresége ellené­re is 9 ponttal az előkelő 3. helyen áll. A bajnokság állása: Asztalitenisz Siker Székesfehérvárott “ - ^öz.Lcuxtemsz szö­vetség rendezte meg a serdülőkorú versenyzők seregszemléiének területi aontojet Székesfehérvárott. A ver­senyben Somogy, Baranya, Fejér és Tolna megye fiú és leány bajnok­csapatai vettek részt. Megyénket a Szekszárdi KSE leány- és a Szek­szárdi Vasas fiúcsapata képviselte. A lányok versenyében meglepetésre a Szekszárdi KSE versenyzői sze­rezték meg az első helyet, a rend­kívül jó erőt képviselő csapatok el­len. A fiúcsapat a lányokéhoz hasonló­an kiválóan szerepelt és csak a bal- szerencse fosztotta meg őket a győ­zelemtől. Az élen ugyanis három csa­pat végzett egyenlő ponttal és a szek­szárdiak rosszabb mérkőzésarányukkal szorultak a harmadik helyre. Ez­úttal ismét bebizonyosodott, hogy me­gyénk asztalitenlszsportja serdülő vo­nalon semmivel sem gyengébb a nagy hagyományokkal és NB I-es csapatokkal rendelkező környező me­gyéknél. A verseny végeredménye: Lányok: l. Szekszárdi KSE 3 győzelemmel. Csapat tagjai: Kovács Eszter, Hand­ler Ildikó és Faragó Agnes. Edzőjük: Link Ferenc. 2. Dunaújváros 2, 3. Kaposvári Vasas 1, 4. Komlói Bá­nyász 0 győzelemmel. Fiúk: 1. Pécsi Ércbányász 2, 2. Kaposvári Vasas 2, 3. Szekszárdi Vasas 2, 4. Dunaújváros 0 győzelemmel. Megyei 13. osztály Keleti csoport: Felnőttek: 1. Gerjen 7 6 1 U­28:9 13 2. Pálfa 7 6 1 27:7 12 3. Báta 7 5 1 1 14:8 11 4. Kajdacs 7 3 2 2 18:8 8 5. Kanacs 7 3 2 2 14:10 8 6. Dunakömlőd 7 3 1 3 14:18 7 7. Alsóhídvéig 7 2 2 3 11:15 6 8. Rakasd 7 2 2 3 10:14 6 9. Madocsa 7 3 __ 4 13:23 6 10. Zomba 6 I 1 4 14:15 3 Öcsény 6 1 5 8:20 2 12. Pusztahencse 7 U­7 4:28 Ifj úságiak : 1. Kajdacs 7 5 2 . 28:6 12 2. Pálfa 7 5 1 1 29:8 11 3. Dunakömlőd 7 5 1 1 19:8 11 4. Rakasd 7 4 2 1 27:4 10 5. Báta 7 2 4 1 13:8 8 6. Gerjen 7 4 — 3 20:13 8 7. Kanacs 7 4 — 3 17:23 8 8. Puszta henese 7 3 — 4 18:18 6 9. Zomba 7 1 2 4 13:17 4 10. Öcsény 7 1 1 5 14:29 3 ll. Madocsa 7 1 __ G 4:44 2 12. Alsóhídvég 7 1 6 9:33 1 Nyugati csoport: Felnőttek 1. Pincehely 7 6 1 32:10 13 2. Majos 7 4 3 — 18:6 11 3. Felsőnána 7 4 2 1 25:17 10 4. Kocsola 7 2 3 2 18:10 7 5. Tolnanémedi 7 2 2 3 18:20 G 6. Kurd 6 2 2 2 12:17 6 7. Szakály 7 1 3 3 14:19 5 8. Mucsi 6 1 2 3 15:27 4 9. NagykónyJ 7 1 2 4 13:27 4 10. Ujireg 7 — 2 5 7:19 2 Ifjúságiak: KÉZILABDA NB II. PÉCSI VM-TOLNAI VL. 9:8 (6:4) A tolnai együttesben a következők szerepeltek: Tunczinger, Jaksa, Len- csésné, Tóthné, Rüll, Wiedemann, Schalli, Balogh. A mérkőzés úgy in­1. Pécsi VSK 2. Bp. Spart. 3. Bonyh. Spart. 4. Dorogi B. 5. Bp. Chinoin 6. Győri Dózsa 7. Oroszlányi B. 8. Nagykanizsa 7 7 — — 108:46 14 7 5 — 2 106:48 10 7 4 1 2 98:52 9 7 3 — 4 69:79 6 7 3 — 4 58:90 6 7 2 2 3 52:96 6 7 11 5 62:86 3 1 — 6 47:103 2 1. Felsőnána 2. Pincehely 3. Tolnanémedi 4. Majos 5. Kocsola 6. Ujireg 7. Szakály 8. Kurd 9. Mucsi 10. Naigykónyl 7 7 ­------51:4 14 7 5 1 1 21:5 11 7 4 — 3 24:13 8 7 3 2 2 24:15 8 7 2 3 2 17:14 7 7313 18:21 7 73—4 11:23 6 6 1 3 2 14:26 5 6 1 — 5 7:32 2 7 a------7 6;40 __ A Szakcsi Termelőszövetkezeti Sport­kör atlétái részt vettek a megyei ki­választó versenyen. Közülük Bódogh Anna szerepelt legjobban, aki súly­lökésben és diszkoszvetésben az elő­kelő második helyen végzett. Népújság 6 196í>. ...újut 22, A hét 11-e Kovács I. (Fornád) Turgonyi Vilmányi Klopcsik Bencze (Sz. Vasas) (Patas) (D.-földvár) (Fadd) Simon Majsai (Tengelic) (Sz. Vasas) Somorjai Domokos Schneider Németh II. (Tolna) (Kisdorog) (Tamási) (Tamási) Tartalékcsapat: Fenyvesi I. (Fadd), Kovács III. (F or­rúd), Nagy (Nagymányok), Vinczc (Alpári SE), Bajusz (Bo- gyiszló) CsiUéri (Sz. Vasas), Tóth (Gyünk), Kerekes (Kisdo- mg), Nádasi (Nagymányok), Fehér (Alpári SE), Bildhéber (Bogyiszló). A mezőny legjobbjai ” átaszék—Tamási ugyiszló—Tolna add—Tengelic N ■* gymányok—Simontornya " í sdorog—F ornád Dunaföldvár—Sz. Vasas Szedres—Alpári SE Gyünk—Paks Schneider (Tamási) Bildhéber I. (Bogyiszló) F’enyvesi I. (Fadd) Nagy (Nagymányok) Domokos (Kisdorog) Klopcsik (Dunaföldvár) Vincze (Alpári SE) Tóth (Gyünk) A Szekszárdi Vasas NB n-es női kosárlabdacsapata kitűnő teljesít­mény után győzött, a szegedi egyetemisták ellen. Skoda (labdával a kezében) ezúttal csapatának legeredményesebb játékosa volt: 14 pon­tot szerzett. A középiskolás atlétikai bajnokságon készült felvételünk. A 80 méteres gátfutás 20 métere után már a tolnai Leitkám Anna (jobbról) vezet. Régen látott, színvonalas mérkőzést Játszott a Szekszárdi Kórház férfi kézilabdacsapata a Simontornyai BTC tartalék együttese ellen, ahol hazai győzelem született. A felugró Cseh Gábor az ötödik gólt juttatja a simontornyaiak kapujába. A középiskolás atlétikai bajnokság 4x400 mi.'eres váltójának két bony hádi versenyzőjét látjuk jobbról — váltás közben.

Next

/
Thumbnails
Contents