Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-21 / 117. szám
Legyen vetélkedő is? Befejeződött a Babits Mihály szabadegyetem Szekszárdon tegnap este Kar- noányos Akadémia munkatársa, dós Tibor egyetemi tanár „Babits dr. Cenner Mihály, a SzínházMihály költészete é»s kora” című előadásával befejeződött a Babits Mihály szabadegyetem művészeti tagozatának második évfolyama. Kardos Tibpr előadását vasárnap múzeumlátogatás előzte meg. A szabadegyetem hallgatói meglátogatták a Babits Mihály szülőházában berendezett emlék. tudományi .-Intézet munkatársa, Z. Gács György, a Magyar Ipar- művészeti Főiskola tanára. A szabadegyetem második évfolyamára 210-en iratkoztak be. Egy-egy előadást általában 120— 130-an hallgattak végig. Áprilisban a szabadegyetem múzeumot. Az évfolyamzáró rendező szervei kérdőíveket osz- előadásori közreműködött Kohut tottak ki a beiratkozott hallga- Magda és Bánffy György szín- tők részére. A már beérkezett művész is. válaszokból kiderül, hogy az A tíz előadásból álló sorozat előadások jövő évi folytatását az előre meghirdetett program kívánják, művészeti és irodalmi szerint zajlott le. Csupán egyet- témában elsősorban, s az, hogy len esetben változott az előadó a második évfolyam legsikere- személye, amikor Cziffra Péter sebb előadásait Cenner Mihály főiskolai tanár helyett Lázár Pál és Losonszy Ágnes tartotta, szekszárdi festőművész tartott A kiadott ívek utolsó kérdésére előadást, A sikeres előadássoro- — ha jövőre az évfolyamon el- zatot neves előadók tartották hangzó 10 előadás tematikájá- meg. Ez alkalomból jött Szék- ból vetélkedőt rendeznénk, szárdra Bencze Gyula, a Magyar részt venne-e benne? —, a hall- Képzőművészeti Főiskola fő- gatók egynegyede igennel vála- igazgató-helyettese, Vincze La- szolt. így, valószínűleg a Babits jós. a Magyar Színház- és Film- Mihály szabadegyetem művésze- művészeti Főiskola tanára. Lo- ti tagozatának III. évfolyama sonczy Ágnes, a Magyar Tudó- vetélkedővel zárul majd. Tűzoltóverseny Póriban A tamási járás önkéntes tűz- fiúk csajpata, a simoinitamyai nők, a oiiéi vasárnap Páriban tartották magyarkeszi lányok, s az üzemi önhagyományos versenyüket. A já- kéntes tűzoltók közül a Tolna- rás minden részéből 61 önkéntes némedi Kendergyár fiúcsapata, a tűzoltócsapat érkezett Póriba, Simontomyai Bőrgyár férfi- és több mint 600 fővel. női csapata, az Alsópéii Állami Az elméleti vizsga után a gya- Gazdaság és a hozzá tartozó Sza- korl a ti foglalkozás előtt dr. Pus- baton-pusztai férficsapatok. A já- kás Kálmán, a járási tanács igaz- rási tanács serlegét a tolnanéme- gatási osztályának vezetője tar- diek nyerték. A versenyben leg- tott ünnepi beszédet. jobban szereplő csapatok 600-tél A verseny során elsők lettek 1000 forintig terjedő jutalomban. rotMA Mccveip NÉPÚJSÁG AAIAŰy’A^.SZOCIALlSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Négy baleset vasárnap Vasárnap négy jelentősebb Ugyanezen a helyen negyedbaleset történt a megye útjain, órával később, Halász János Ebből három olyan, amelynél a pécsi lakos járt így személy- hirtelen megváltozott útviszo- kocsijával. Halász könnyebben nyokat a gépjárművek vezetői megsérült, az utasa nem. nem vették figyelembe. Rosszabbul járt Sásdi Jenő buTuba Lajos madocsai lakos ^apesti lakos a 6-os úton Ka- személykocsijával Paks irányé- Szekszárd között. Ö ból haladt hazafelé. A vizes f001 ügyelt a vizes útra, kocsi- úton megcsúszott és a baloldali Ja; megcsúszott, s az árokba váárokba borult. Sem ő, sem két utasa nem sérült meg. Az anyagi kár mintegy 3 ezer forintra tehető. Vessedelmes a szépség Azoknak a brazil lányoknak, akik részt vettek legutóbb a Rio de Janeiroban rendezett szépség- versenyen, nem könnyű az életük. Ha nem is élnek állandó életveszélyben, de kitüntetett szépségük bizony állandó veszélyben forog, s ezért mindegyik 16 000 dollárra biztosíttatta szépségét. Az egyik szépségkirálynőnek a rendőrség védelmét kellett kérnie, hogy megvédje az egyik versenyből kibukott lány anyjának bosszújától. Egy másik helyezésén két taxisofőr összeveszett, s az egyik bosszúból a lábába lőtt. Szépségkirálynőnek lenni se könnyű, s úgy látszik, a szépa tamási az iregszemcsei ségi testületek férfiai, a nagyszékely! és a ttolnanémedi férfiak és köz- elismerő oklevélben részesültek, ség gyakran bajt hoz. Társadalmi felelősségre vonást! Már épül Szekszárdon az_ új kultúrház, amit nyugodtan nevezhetünk palotának is. De míg fölépül, addig is szükségünk lesz még a jelenlegire, amelyet meg kell védenünk a rombolóktól. A sok felesleges energiát egyesek — akik ugyan nem technikumo- sok, nem szakmunkástanulók, s nem gimnazisták, de hasonló korúak —, furcsa módon vezetik le. Energiájukról beszéljen a csütörtök esti statisztika: az erkélyen — tíz darab belyukasztott szék, letördelt müanyagfogasok; hátul, a földszinten filctollal befirkált szék-kárpitok és a székekből fcihúzgált nagy kupac textiliaszál. A város fejlődik, színvonalas kultúráért fáradoznak az amatőrök és az arra hivatott intézmények, s ugyanekkor a „vandálok” is tevékenykedhetnek. Még nincs késő. A KISZ-szervezet, az ifjúgárdisták, s ha kell a rendőrség is, — de bárki, aki jelen van —, segítsen felelősségre vonni a kártevőket. Mácsik Zoltán Névnap: Konstantin. MÁJUS A Nap kél 4.00, nyugszik 21 19.22 órakor. A Hold kél 1.45, nyugszik KEDD 13.25 órakor. — Tegnap délelőtt szállítva motorozott — Ifjúsági klub a ülést tartott a megyei Dóbc® Ernő Dombó- Garay-támcosíbaii. — nőtanács anya- és vár. Ady Endre ut- Régi vágya teljesül a gyermekvédelmi bi- ca 60. szánt alatti la- szekszárdi fiatalok- zottsága. A beszámo- kos. A szekszárdi já- nak: május 28-án lót, amelyben az rásbíróeág 10 hónapi megnyüik a Garay- anya- és gyermek- 10 százalékos bér- szálló emeleti terme- védelem érdekében csökkentéssel járója- ben a városi szövetvégzett munkáról volt vító-nevelő munkára kezeti bizottság ifjúszó, dr. Futár Raj- ítélte és egy évre el- sági klubja. A klub- mundné, a bizottság tiltotta a gépjármű- nak, a KlSZ-szerveTOLNA MEGYEI NÉrÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. KÄdja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdába r Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítő : Előfizetési díj egy hónapra n . Index-szám: 21 «69 . zet ajánlásával, valamennyi szekszárdi üzem és vállalat fiataljai tagja lehet. 150 BUDAPESTI KIRÁNDULÓ Vasárnap volt a gemenci erdei társaskirándulások idei „premierje.” Első fecskeként a SZOT és — A megyei bor- az Országos Társa - versenyt a hagyomá- dalombiztosítási Fo_ ezzel a kiadvánnyal eltérően ez- igazgatóság dolgozoiaz üzemegység-, a úttal nem Szekszár- nak mintegy 150 ta- don, hanem Duna- SÚ kirándulócsoport- szentgyörgyön rende- ía érkezett kulonelnöke tartotta. Az vezetésitől, ülés második részében a következő időszak munkatervét beszélték meg a résztvevők. — Megjelent a Magár Népköztársaság, ban engedélyezett növényvédő szerek jegyzéke. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium munkacsapat-, a brigádvezetőik, a szakmunkások és a rak- zik meg május 23-án autóbuszokon Szek- .j. 1- 1,1 a Községi művelődési szárdra. házban. FELHŐS IDŐ , . , — Kodály emlék- Várható időjárás- Áthelyezik es hangverseny Dombó- ma estig: nyugat fe- korszerűsílik a vasút- yáron Május 25-én az időnként megno- állomást Pakson. A Apaczaj Csere János vekedő felhőzet, első- lakoság kívánságára, iökola dísztermében sorban dél-nyugaton az atomerőműhöz ve. Kodály emlékhang- esővel, helyenként zi- zető vasúti sínek épí- verseny tesz ^ ^ko. vatarral. tésével együtt;,^ a koz- fcórusiaáíraaik, a he- Mérsékelt, időn- ség déli részén fog- ^ zeneiskola taná- ként élénk dél-nyu- iák _ felépíteni az u] raÍTiaK közreműködő- gáti. nyugati szél. ,raisútáWomast. sével. Vendégénekes Várható legmagasabb — Három deci pá- Andor Éva, az Ope- nappali hőmérséklet Unka után utast is raház tagja. 15—20 fok között, tárosok munkáját kívánja elsősorban elősegíteni. gódott. A baleset következtében utasa, özvegy Gyömrői Gyuláné dunaharaszti lakos súlyos sérülést szenvedett. A kár 8 ezer forintnyi. Bojtos Lajos tamási lakos a községből lovas kocsit hajtott Iregszemcse felé. A benzinkútnál a loXak eST álló személykocsitól megijedtek, elragadták a kocsit egy szembejövő motorossal kerültek szembe. A motoros úgy tudta elkerülni az összeütközést, hogy az árokba borult. Szerencsére csak könnyebben sérült meg utasa. A balesetek ügyében a rendőrség a megfelelő intézkedést megtette. Ismét nem kellett fejét venni senkinek A fejét kel] venni? cím alatt lapunk múlt évi, október 15-i számában riport jelent meS a miszlai tanácselnök, Tiborcz Ferenc és Dömény József buszvezető ügyéről. Az újságcikk megjelenése után Tiborcz Ferenc rágalmazásért beperelte Hús Lajost, a 11-es AKÖV szakszervezeti bizottságának titkárát, -=* aki az újságírót tájékoztatta —. Az ügyben a szekszárdi járási bíróság öt tárgyalást tartott, sok tanút kihallgatott. Végül Tiborcz Ferenc feljelentését elutasították és Hús Lajost a rágalmazás vádja alól felmentették. A bíróság megállapította, hogy Hús Lajosnak a szakszervezet érdekvédelméből adódó feladata volt Dömény József gépkocsivezető védelme, amelyet olyan tényekkel támasztott alá, melyek megfeleltek a valóságnak. MOZI Bonyhád: Árnyak a Notre Dame felett. (NDK fűm.) Dombóvár: 31 fok árnyékban. (Csehszlovák fűm.) Du- naföldvár: Néma szerelem. (Lengyel —szovjet film.) Paks: Kötelék. (Magyar film.) Szekszárd« Kalandorok. (Francia film.) Tamási: A *-ea fee. bor őrüit.je. (Francia A tárgyalóteremből Baleset a levegőben Nem mindennapi baleset tör- gezve felpillantott, csalt néhány tent Dimakömlőd térségében a méterre volt tőle a vezérgép. múlt február 5-én. S nem is El alcarta kerülni az összeüt- a földön, nem is a Dunán, ha- közést, ezért a gépet jobbra donnern a levegőben. tötte. De a bal szárny mégis A Repülőgépes Növényvédő elérte a vezérgép törzsét, s a Állomás két gépe ezen a napon vezérgép kibillenve egyensúlyá- Budaőrsről felszállva, a munka- ból, a földre zuhant. helyre igyekezett. Az útvonal . , . , ... . . „ . Dunakömlőd légterén át vezetett, ..f. .. következében semindössze 150-206 méter magas- ““V tTtent’ * ságban. ember elete forgott veszélyben. . . .................... , _ Az anyagi kár azonban jelentős. , ezerffí\ mögötti gépét Sza- Ezért a szekszárdi járásbíróság bo Janos budapesti lakos vezet- bűnösnek találta Szabó Jánost te. Figyelmetlensege miatt azon- . . . , .... ... , ban eltért a megadott iránytól. “ egy év* felfüggesztett szabad- Ami kor Dunakömlőd térségében ságvesztésre és 800 forint pénze az utolsó térképazonosítást vé- büntetésre ítélte. Tűz Szekszárdon Nem mindennapi körülmények dezés meggyújtotta a nem szi- között keletkezett tűz vasárnap geteit stukatumádat s a lángok délután Szekszárdon. a Pollack „ , .. , . . * ... a tetőbe is belekaptok. Mire a Mihály u. 89-es számú háznál. a íetODe *s Vígh János portáján a vizsgálat tűzoltóság megérkezett, a tető szerint a ház padlásán tyúkokat mintegy 20 négyzetméteren eltartott, amelyeket infravörös su- égett. A kár és a felelősség meg- gárzóval melegített. A szabály- állapítására a vizsgálat még fo- talanul felszerelt villamos bérén- lyik. Csicserin, mint Mozart-szakértő A Szovjetunió egykori külügyi akit különösen szeretett, s aki- népbiztosa, Georgi Csicserin nem- nek kiváló ismerője volt. csak szokatlan nyelvtehetségéről volt nevezetes, hisz húsz nyelven Szakkörökben már eddig is ■ ismert volt Mozartról írott nagy monográfiája, amit most megjelentetett a leningrádi zenei kia- . j. ... , . , , dó. Csicserin azt vizsgálja könydezett zenei összejöveteleken szí- vében_ hogyan hatott Mojartra vesen és ami ugyanilyen fontos, az olasz opera, majd Mozart reá- jól játszott, elsősorban Mozartot, lizmusát méltatja. beszélt folyékonyan, hanem zenei ismert volt Mozartról írott nagy szakismeretéről is, Maga is ak- ' ^ tív zenész volt, s a lakásán ren-