Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

* TOLNA ItTEGYEl NEPTJSAO 1963. május Ti Élt 51 órát Kedd délelőtt meghalt Clo­vis Koblain, a francia szívmű­tétes beteg —, jelentette be dr. Mercadier, a Pitic-kórház sebészfőorvosa, egy külön erre a célra összehívott sajtóérte­kezleten. Mint mondotta „be következett az esemény, amelytől mindnyájan tartot­tunk, Clovis Roblain 10.30 órakor elhunyt”. A halál oka az agy elégtelen vérellátása és a szervezet legyengült el­lenállása volt. Roblain, aki a műtétet 11 és fél órával élte túl, a vilá? hetedik és Európa első szívát- ültetéses betege volt. Az NPD Bonn felé menetel Tüntetések az újfasiszta előretörés ellen Hamburg (MTI) Hamburgban hétfőn az újnácizmus elleni küz­delemre ..Demokratikus Akció' néven új mozgalmat indítottak el. Szervezői egy sajtóértekezle­ten tiltakoztak az neonáci nem­zeti demokrata pártnak a Ba­den—Württemberg-i választáso­kon elért eredményei miatt. Kiesinger kancellár hétfőn a CDU parlamenti csoportja előtt a Baden—Württemberg-i válasz­tásokról nyilatkozva hangoztatta, hoev a CDU számára az NPD a fő ellenség, amelyet az 1969. évi Amerikai korteshadjárat Milliók lassú kiéhezésre ítélve A Fehér Ház szóvivője szerint Johnson elnök felhívta a kor­mányának tagjait és a közvetle­nül az elnök által kinevezett ve­zető tisztviselőket, ne foglalja­nak nyilvánosan állást az elnök­választási hadjáratban. Robert Kennedy szenátor az Indiana állambeli Valparaisóban hétfőn újabb támadást intézett a Johnson-kormányzat politikája ellen. A szenátor aki az Indiáné­ban május 7-én tartandó próba­választás korteshadjáratában vész részt, ezúttal kijelentette, hogy amíg az amerikai kormány kül­földi országoknak juttat élelmi­szersegélyt, odahaza nem szál1 szembe „az éhség kihívásává!”'.' Kennedy emlékeztetett az. „állam­polgárok keresztes hadjárata a szegénység elleni’ mozgalom ál­tal a közelmúltban közzétett je­lentésre, amely szerint naponta 14 millió amerikai tér nyugovó ra úgy, hogy még az egészsége fenntartásához szükséges meny- nyiségű táplálékot sem vett ma­gához. „A világtörténelem leg­gazdagabb nemzétének tagjai kö­zül milliók vannak lassú kiéhezés­re ítélve” — állapította meg Ro­bert Kennedy. Mark Hatfield oregoni repub­likánus szenátor kijelentette, hajlandó jelöltetni magát az al­elnöki tisztségre, amennyiben pártjának valamelyik elnökjelölt­je felkérné erre. Hatfield a kor­mány vietnami politikájának el­lenzői közé számít. A robbantást meg kell ismételni Különös tűzvész Újvidéken Belgrád. Félelmesnek látszó tűzvész rémítette meg a hét vé­gén a jugoszláviai Újvidék lakóit. A Duna partján, a kamenicai parkban péntek este vörösen izzó sűrű füstfelhő tört a magasba, majd tűzesőt szórva óriási láng­oszlop tört fel. A lángokat robba­nások sorozata követte. A város­ban szombatra virradóig tartott a rémület. A tüzet — mint kiderült — a második világháborúban játszódó, a „Kastély védői” jugoszláv— amerikai koprodukciós film készí­tői okozták, akik a rendőrséget is elfelejtették értesíteni arról, hogy ezen az estén készítik el a film nagyjelenetét. A jelenet azonban túlságosan is élethűen sikerült. Az eredeti terv szerint csak a dísz­letkastélyt körülvevő vizesárkot átívelő hidat kellett volna -fel­robbantani. A hidat 1600 liter ben­zinnel és nyersolajjal öntötték le és aláaknázták húsz dinamittöl- tettel. A filmesek pirotechnikusa Lee Zavitz azonban állítólag el­számította magát és a detonáció szétvetette az egész díszletkas­télyt, a tűz pillanatok alatt át­terjedt a környező erdőre is. Az újvidéki tűzoltóság hétórás mun­kával tudta csak megfékezni a tűzvészt Súlyosabb sebesülés nem történt, az anyagi károk azonban becslések szerint meghaladják a 200 ezer dollárt Ami azonban a filmesek számára legszomorúbb: a robbantási jelenetet meg kell ismételni, tehát a kastélyt is új­ból fel kell építeni — mert a fel­vétel nem sikerült választásokig „el kell tiporni”. Günther Diehl bonni tájékozta­tásügyi államtitkár viszont, aki­hez egy újságíró kérdést inté­zett. vajon a szövetségi kormány nem szándékszik-e betiltani a2 NPD-t. kijelentette, a betiltásra csak a párt tevékenysége szolgál­tathat okot, „demokratikus rend­szerben választási eredmények alapján nem lehet egy pártot..be­tiltani.” LONDON Az Angol Kommunista Párt és a többi szervezet szerda es­tére tüntetést hirdetett az újnáci NPD párt nyugat-németországi előretörése, a fasiszta erők be­folyásának fokozódása ellen. A gyűlésen sürgetni kíván ják a brit kormányt, hajtsa végre a pots­dami megegyezést, amely előírja, hogy „nácik soha többé nem tölthetnek be hivatalos tisztsé­geket Németországban”. Ugyan­csak követelni fogják, hogy a brit kormány ismerje el az Odera—Neósse határt. A gyűlés után a résztvevők a nyugat­német nagykövetség elé vonul­nak. MOSZKVA A kedden megjelent moszkvai lapok behatóan kommentálják a Baden-Württemberg-i választá­sok eredményét A Pravda nyo­matékosan rámutat: ezek újból megmutatták, hogy a neofasiszta veszély növekedése az NSZK- ban és a „nagykoalíció” kormát nyáriak revansista, militarista irányvonala egyazon lánc össze­függő szemei. A rendőri elnyomás és Bonn nagyarányú propaganda-hadjára­ta a demokratikus és fasiszta­ellenes erők ellen, kedvező lég­kört teremtett a neofasiszták számára — húzza alá az SZKP Központi Bizottságának lapja. A cikk leszögezi: az NSZK-ban lejátszódó események nyomaté­kosan megerősítik annak a kü­lönös figyelemnek megalapozott­ságát, amellyel a drezdai talál­kozón a szocialista országok párt- és kormányvezetői fordul, tak a nyugatnémet militarista és neonáci tevékenység növekedése felé. A Szovjetszkaja Rosszija az NPD választási eredményeiről írva megállapítja, ezek arról ta­núskodnak, hogy a neofasiszta veszély az NSZK-ben fenyegető méreteket ölt. A történelem lec­kéi annak szükségességére fi­gyelmeztetnek, hogy a pestis­járvány felléptekor maximális éberséget kell tanúsítani. VARSÓ A kedd reggeli varsói sajtó élénken kommentálja az NPD újabb, minden, eddiginél na­gyobb választási sikerét. Kiesin­ger úrnak most az a fő gondja — írja a Trybuna Ludu —, hogy mit fog mondani a külföld. Nos, a külföld már régen megmondta a magáét. Most arról van szó, hogy Bonn-nak és a nyugat­német politikai pártoknak a leg- komolyabbah meg kell vizsgál­niuk az NSZK-ban kialakult helyzetet. Az NPD Bonn felé menetel — írja kommentárjában a Trybuna Ludu. „Vigyázat, fasizmus!” — cím alatt a Standar Mlodych kom­mentálja a ’ Baden-Württem- berg-i választások eredményét, amely a neonáci erők aggasztó előretörése miatt — írja —, mélységei? nyugtalanságot kelt a világon és megdöbbenést az NSZK-ban. Párizs Valamennyi francia lap keddi számában nyugtalansággal kom­mentálja az NPD nyugatnémet neonáci párt nagyarányú előre­törését a vasárnapi Baden-Würt- temberg-i választáson. Legtöbben emlékeztetnek rá, hogy Hitler nemzetiszocialista pártja is ugyanilyen eredményt ért el eb­ben a tartományban, éppen há­rom évvel hatalomrajutása előtt. A valóságban ezt az eredményt a szakértők előre látták — írja Tabouis asszony, a Paris Jour- ban. — Az elégedetlenkedőik­nek ugyanis nem maradt más eszközük, hogy kifejezésre jut­tassák elégedetlenségüket. Ami azonban megrémít az az, hogy a nácik ugyanilyen módon kezd­ték összegyűjteni az „elégedetle­nek” szavazatait 1930-ban, ugyan­azt a szavazatarányt érték el Baden-Württembergben, mint ma az NPD és ez mindössze három évvel a hatalomra jutásuk előtt volt Ha ilyen ütemben folytatódik az NPD előretörése, az 1969 őszére, amikor az általános vá­lasztások sorra kerülnek, szélesre tárhatja a Bundestag kapuit az újnáoi párt előtt — állapítja meg a Nation kommentátora. 68 minta a hőgyészi borversenyen A bonyhádi és a domfoóvart járás borversenyét közösen ren­dezték meg Hőgyészen, a köz­ségi tanács tanácstermében. Két bizottság hatvannyolc bormintát bírált el. Ezüstérmet nyert a teveli Kos­suth Tsz olaszrizlingje, a Hő­gyészi Állami Gazdaság leányka és ezerjó bora. a lengyeli tangaz­daság olaszrizlingje és Törő Gyu­la döbröközi termelő vegyes fé­ltés bora. Bronzérmet nyert a lengyeli tangázdaság hárslevelűje, a zom- bai Egyesült Erővel Tsz plnszriz. lingje, a hőgyészi Varga János, a kurdi dr. Némedi István, a ka- kasdi Bányai János, a kétyi Hartmann János vegyes fehér, a mázai Merényi József, a mucsi Dallos György, a bonyhádi Fa­ragó Zoltán, a bónyhádi Hesz János, a kisvejkei Neumann Ist­ván vörös bora. Johnson halogat A VDK külügymdndsztériu- mának szóvivője hétfőn este nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államokat, az előze­tes érintkezés színhelyéül szol­gáló város kiválasztása körü­li halogatás miatt. A nyilat­kozat válasz volt William P. Bundy amerikai külügyi ál­lamtitkár vasárnapi meg­jegyzéseire. A Johnson-kormányzat most már egy hónapja újabb és újabb nehézségeket támaszt, hogy halogassa az előzetes érintkezést ©szak-Vietnam­mal. A halogatásért az Egye­sült Államoknak kell viselnie a teljes felelősséget. Annak érdekében, hogy le­csillapítsa a közvélemény erő­teljes tiltakozását. William P. Bundy április 28-án egy tör­ténetet tálalt fel — folytatta a szóvivő —, amely szerint magánmegbeszélések folynak az Egyesült Államok és Észak-Vietnam között Vien- úanéban, Laosz fővárosában. McCloskey amerikai kül­ügyi szóvivő hétfőn ismét ki­jelentette, hogy az Egyesült Államok és a VDK Vientia- néban érintkezésben áll egy­mással. Vientianéban az amerikai nagykövetség szó­vivője viszont leszögezte: „Mi csupán a postaláda szerepét töltjük be a Washingtonból Hanoiba címzett üzenetek to­vábbítására”. A VDK Vien­tiane-! képviseletén közölték, hogy mindeddig nem került sor személyes tárgyalásra a két ország Vientiane-i diplo­matái között. McCloskey amerikai kül­ügyi szóvivő hétfőn egyéb­ként kommentálta azt a hírt, hogy a Nemzeti Demokrati­kus és Békeerők Szövetsége, amely a közelmúltban alakult meg Dél-Vietnamban, fel­ajánlotta, hogy találkozik az Egyesült Államok képviselői­vel és tárgyal velük a háború befejezéséről. A szóvivő el­utasította a javaslatot. Csomag Vietnamból Páncéltörő gránát és gépfegyver Egy Vietnamban szolgálatot tel­jesítő amerikai katona nemrég ajándékot küldött haza az Egye­sült Államokba barátnőjének. A csomag két éles kézigránátot tar­talmazott. Más katonák, hogy iga­zi meglepetéssel szolgáljanak, pél­dául éles páncéltörő gránátot, gép­fegyvert küldtek szeretteiknek. Az amerikai hadügyminisztérÍT umban közölték a UPI tudósító­jával, hogy néhány héten belül az összes vietnami postahivatalokat aknakutató műszerekkel fogják ellátni, amelyek alkalmasak le­hetnek a csomagba rejtett rob­banóanyagók és fegyverek felku­tatására. Az ilyesfajta küldemé­nyek feladóira a jövőben hadbíró­ság vár. A kommunista képviselőcso­port törvényjavaslatot nyújtott be a francia nemzetgyűlésben, a foglalkoztatottság biztosítására és a munkások önkényes elbocsátá­sa ellen. A törvénytervezet a többi között meg kívánja tiltani, hogy betegség vagy szakszerve­zeti tevékenység miatt bárkit el­bocsássanak, továbbá a jelenle­ginél hosszabb felmondási időt és nagyobb végkielégítést ír elő. Vasárnap a gdynial hajógyár­ban egy 24 000 tonnás épülő ha­jón tragikus baleset következté­ben négy munkás életét vesztet­te, hármat pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórház­ba. A kiküldött vizsgálóbizottság feltevése szerint a balesetet gáz­robbanás okozta. * Az ENSZ emberi jogokkal fog­lalkozó teheráni értekezlete 46 szavazattal 32 tartózkodás mel­lett kedden jóváhagyta a főbi­zottságnak azt a javaslatát, amely . szerint az értekezlet elé új na­pirendi pont kerül — „Az emberi jogok tisztélete és megvalósulá­sa a megszállt területeken” — címmel. Az izraeli képviselő tar­tózkodott a szavazástól. A javas­latot a főbizottság ülésén Jordá­nia, az EAK és Szíria képviselői nyújtották be. Szakszervezeti aktívák kitüntetése Az SZMT elnöksége, valamint a szakmák megyebizottságai ne­vében Egyed Mihály, az SZMT titkára tegnap a SZOT által ala­pított Szakszervezeti munkáért kitüntetéseket nyújtott át a me­gye szakszervezeti mozgalmában jól dolgozó aktivistáknak. A kitüntetés aranyfokozatát Csabai János, ezüstfokozatát pe- dig Horváth József, Triber De- zsőné. Kobra József, Szegedi Ist­ván, Papp Mátyásné kapta. Ugyancsak tegnap a MEDOSZ megyebizottságán rendezett ben­sőséges ünnepségen Horváth Gé­za titkár adta át a Szakszerve­zeti munkáért arany-, illetve ezüstfokozatát Washer Tóbiás­nak, illetve Sallai Sándornak. Ezen túlmenően 14 aktivista részesült 1500, illetve 1000 forin­tos pénzjutalomban.

Next

/
Thumbnails
Contents