Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-03 / 79. szám
2 TOI,NA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1968. április 1 A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma A Csehszlóvák Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma kedden folytatta tanácskozását a- prágai várban. A plénum részvevői Alexander Dubceknek, a Központi Bizottság első titká-. rának hétfőn elhangzott beszámolójához szóltak hozzá. ter a pedagógusok tekintélyének emelése mellett szállt síkra. Rámutatott, hogy a tanítók helyzete nem felel meg azoknak a követelményeknek, amit a legutóbbi pártkongresszus irányelvei rögzítettek, helytelenítette a diákok igónybevétejfe a mezőgazdasági A képen: Alexander Dubcek, a KB első titkára beszédet mond az ülésen. Bohumil Sucharda pénzügyminiszter felszólalásában a politikai konszolidációs folyamat és a gazdasági konszolidáció összefüggéseit világította meg. A külkereskedelem helyzetét elemezve rámutatott, hogy fel kell tárni a KGST-országok közötti gazdasági integráció további lehetőségeit és ugyanakkor ki kell szélesíteni a kooperációt a fejlett tőkés országokkal is. A pénzügy- miniszter elmondotta, hogy a csehszlovák szakértők felmérése szerint Csehszlovákia öt-hét év alatt olyan külkereskedelmi kapcsolatokat létesíthet és olyan devizatartalékokra tehet szert, hogy a korona- konvertibilitása reális lehetőséggé válik. Természetes — fűzte hozzá a pénzügyminiszter —, hogy az ehhez elvezető folyamatot egyeztetni kell a KGST többi országaival. Jiri Hajek iskolaügyi miniszbetakarító munkáknál. A miniszter, aki hosszú ideig külügyminiszter-helyettes volt. hangsúlyozta, hogy a csehszlovák külpolitika alapvető irányvonala — a Szovjetunióval, a szocialista országokkal fennálló szövetség, a Varsói Szerződéshez és a KGST- hez való tartozás — nem lehet vita tárgya Pontos, hogy ezt a párt világosan leszögezze. Cestmir Cisar, a KB titkára a kormány alapos átalakítása mellett foglalt álláát, hogy a minisztertanács minden egyes tagja a nép teljes bizalmát élvezze. A központi bizottság ülésén felszólalt Jiri Hendi’ych is, aki önkritikus beszédében kifejtette, miért mondott le az elnökségben, az ideológiai'bizottság élén és a titkárságban viselt tisztségeiről. Zdenek Fierlinger volt miniszterelnök helyeselte, hogy a cseh és a szlovák országrész viszonya federatív alapokon nyugodjék. A Magyar—török árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet írtak alá Március 8-tól április 2-ig magyar—török kereskedelmi vegyes- bizottsági tárgyalásokat tartottak Budapestien, amelynek eredményeként kedden a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírták a két ország árucsere-forgalmát 1969. március 31-ig szabályozó jegyzőkönyvet. . A jegyzőkönyvben újonnan megállapított kontingensek lehetőségeit nyújtanak az árucsere-forgalom — mind aa export, mind az import — további fejlesztésére. Magyarország elsősorban vegyipari és kohászati termékeiket, szerszámgépeket, villamos berendezéseket, elektromos ipari kemencéiket szállít Törökországba, ahonnan gyapotot, bőrt, dohányt, takarmányfélét, déligyümölcsöt, mazsolát vásárol. (MTI) Japán gazdasági delegáció érkezett Budapestre Európai útja során kedden C thszlovákiából Budapestre érkezett az a tíztagú japán kormányszintű gazdasági delegáció, amelynek célja, hogy tanulmányozza a magyar—japán keresik.leimi kapcsolatok elmélyítésérek lehetőségeit. A delegáció vezetője a kelet-nyugati kereskedelmet e'ősegítő társaság alelnö- ke. A küldöttség magyarországi tartózkodása során eszmecserét folytat a Külkereskedelmi Minisztérium vezetőivel és tárgyal a külkereskedelmi forgalom növelésében érdekelt vállalatokkal, továbbá meglátogat néhány ipari üzemet. (MTI) Incidens a Bundestagban Bonn (MTI). Kínos incidensre került sor kedden a Bundestag költségvetési vitája során, amikor egy fiatal nő. Beata Klars- feld „náci Kiesinger, mondj le!” kiáltással szakította félbe a kancellár beszédét. A teremőrök tüstént elhallgattatták, maid a rendőrségre kísérték a íiataiasszonyt A 25 éves 'Beata Klarsfeld ta valy nyáron egy francia folyóiratban kifejtette, érthető, hogy a Szovjetunió nem bízik Nyu- gat-Németországban, amelynek élén a volt náci Kiesinger áll. Kiesinger 1933-tól a háború végéig volt a náci párt tagja és a háború alatt a külügyminisztérium rádióosztályának helyettes vezetőjeként működött. federatív rendezés azonban ne gátolja a gazdasági integrációt és nem öltheti a dualizmus formáját. Vladimír Koucky önkritikusan elemezte a KB titkáraként az ideológia, az oktatás és a nemzeti«)» kapcsolatok területén, valamint a politikai perek áldozatainak rehabilitálásával foglalkozó bizottság élén végzett munkáját Bejelentette, hogy felmentését kéri a KB titkárságában viselt tisztsége alól. más munkaterületen kíván dolgozni. Kifejtette, hogy a régi munkamódszerekhez való visszatérés ma már lehetetlen és éppen ezért a stabilizálás feladata kerül előtérbe. Meghalt Landau akadémikus Moszkva (TASZSZ) Meghalt Landau akadémikus, a kiváló el. méleti fizikus. Elhunyta hétfőn este következett be, annak a gépkocsi-szerencsétlenségnek a következménye miatt, amely a tudóst 1962-ben érte. Landau januárban volt 60 éves. Jelentős érdemeket szerzett a szovjet elméleti fizika magas színvonalra fejlesztésében. Lev Landau 1908-ban született. A leningrádi egyetemen tanult a fizika-matematika és a kémiai szakon egyidőben. Néhány esztendőt külföldön töltött, 1932-ig ott gazdagította ismereteit. Két év múlva visszatért a Szovjetunióba és Harkovban a fizikai szakiskola vezetője lett. Ekkor szerezte meg a tudományok doktora fokozatot. Műve, amelynek címe „A fémek diamagnetizmusa” volt, ebben aa időben íródott és az egész világon mint „Landau diamagnetiz- musa” vált ismertté. A fizikának szinte nincs olyan, területe, amely ne érdekelte volna ,,Dau”-t, ahogy szoros baráti körének tagjai nevezték őt Foglalkozott kvantummechanikával plazmáelmélettel is. Mint ismeretes, 1962-ben, ütöm Dubna felé, autószerencsétlenség érte. Azóta hat év múlt el és a Lenin- és Nobel-díjas tudó®, jóllehet látogatta a tudományos társaságokat, intenzíven dolgozni azóta már nem tudott. Az akadémiai kórházban halt meg az autószerencsétlenség utóhatásaként jelentkező hosszú, szenvedéssel teli betegség következtében. Előtérben Humphrey Világszerte élénken kommentálják Johnson bejelentését Washington (MTI) Johnson amerikai elnök Vietnamra vonatkozó bejelentését hétfőn, a „héják” részben üdvözölték, de hangot adtak aggodalmuknak is. Nixon köztársasági párti elnökjelölt óvatosan helyeselte ugyan Johnson lépését, de nyomban arra bíztatta az elnököt, hogy csak a maga feltételei alapján tárgyal, jón, ne engedjen az „álcázott fegyverletétel” csábításának. Arra hivatkozott, hogy a koreai háború idején folytatód talc a harcok a tárgyalások megkezdése után is és ezekben a harcokban az amerikaiaknak sok veszteségük volt. Az ilyesminek, Nixon szerint, nem szabad megismétlődnie. A UPI közli, hogy Williams demokrata szenátor bejelentette, több társával együtt felkéri Humphrey-t, nevezzen be az elnökválasztási harcba. Williams szerint Johnson hívei hajlandók Humphreyi-t támogatni. A szenátor nem nevezte meg társait. Az AP igen röviden ad hírt az Egyesült Államok Kommunista Pártjának állásfoglalásáról. Gus Hall pártfőtitkár kedden azt a reményét fejezte ki, hogy esetleg a vietnami eseményekben fordulat következik be. Johnson visszavonulási szándékát a főtitkár nem kommentálta. A UPI rövid portrét ad John- sonról. Az elnök megdöbbentő bejelentésével ismét, „titokzatos, rejtélyes” emberként mutatkozott be. Voltaképen senki sem tudott róla, mikor is készült ilyen bejelentésre, legkevésbé az az ember, akit a döntés a legközelebbről és a legközvetlenebbül érint, Humprey alelnök. A dél-vietnami vezetőik körében lehangoltság vált úrrá. Thieu elnök a beszéd hírére csak dadogni tudott. Megjegyezte, hogy semmit sem tudott az egészről. A dél-vietnami vezetők aggódnak a bejelentés következményei miatt, hiszen nagyon kínos helyzetben vannak, mert mindennemű béke. tárgyalást elleneznek, legfeljebb csak a maguk feltételei alapján hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni. Stewart angol külügyminiszter kedden tájékoztatta kormányát a Johnson-beszéd után kialakult helyzetről. Beszámolt Szmirnovsz- ki.i szovjet nagykövettel folytatott háromnegyed órás megbeszéléséről, de kövekeztetést nem vont le. Az AP úgy tudja, hogy Wilson miniszterelnök személyes üzenetet intézett Koszi gin szovjet miniszterelnökhöz. A kedd reggeli francia lápok szinte kivétel nélkül kétkedést és fenntartásokat hangoztattak Johnson céljainak őszinteségét illetően. Legtöbb lap azonban hangoztatja azrt; is, hogy az eddigiekhez képest kétségtelenül jelentős gesztus történt, és kifejezik aet, a sentényuket, hogy Hanoi elfogadhatónak tartja az amerikai ajánlatot, annak ellenére, hogy az nem jelenti a VDK által támasztott legfontosabb követelménynek, a bombázások feltétel nélküli megszüntetésének maradéktalan teljesítését. Az Humanité vezércikkében Étienne Fajon hangsúlyozza: egyesek az amerikai elnök lépésében Kennedy és McGarthy szenátorok ellen irányuló választási manővert, mások a bombázások későbbi fokozásának előkészítését látják, oly módon, hogy Hanoit tegyék felelőssé a háború súlyosbodásáért. Olyan személyiség esetében, mint Johnson, minden lehetséges. Egy azonban tény, az amerikai elnök kénytelen volt bevallani gyászos háborújának nyilvánvaló kudarcát Tabouis asszony a Paris Jourban Hanoi és a DNFF várható reagálásával foglalkozik. Szerinte Hanoi válasza rendkívül körültekintő lesz. A cikkíró hivatkozik a TASZSZ megjegyzésére, amely szerint Észfek-Vietnam nem' lehet elégedett az amerikai lépéssel, mivel az nem jelenti a „bombázások teljes és feltétel nélküli megszüntetését.’' „Ami pedig a DNFF-et illeti — írja Tabouis asszony, — az amerikai elnök meg sem említette nyilatkozatában. Hanoi továbbra i® rendkívül realista, Ho Si Minh úgy véli, hogy Észak-Vietnam és a Vietcang stratégiája kénysaerítet- te Johnsont állásfoglalásra, tehát „első győzelemnek” tekintik ezt Hanoiban és hozzáfűzik, korai lenne még arról nyilatkozni, hogy a békéhez vezető igazi lépésről, vagy „a legügyesebb belpolitikai manőverről” van szó. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke kedden Hoveida iráni miniszter- elnök meghívására hivatalos látogatásra Teheránba érkezett. * Mika Spiljak jugoszláv kormányfő befejezte hivatalos törökországi látogatását. A kiadott közlemény megállapítja, hogy a két kormány a vietnami problémának a genfi egyezmény szellemében történő rendezését szorgalmazza, a Közel-Keleten pedig ellenez minden fegyveres erővel való térhódítást. A török és a jugoszláv kormányfő megállapodott a két ország kapcsolatainak bővítésében is. S A múlt hét végén beköszöntött nyárias időjárást felváltó hideghullám kedden délelőtt igazi téli hóviharral lepte meg Londont. A sűrű hó ellepte a virágzó gyümölcsfákat, a parkokban pompázó sárga nárciszt, sáfrányvirágot. Skócia és Anglia csaknem egész területén súlyos közlekedési torlódásokat is okozott a kiadós hóvihar. * Gunnar Jarring, U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottja ismét Ammanba érkezett, hogy folytassa tárgyalásait a válság megoldására vonatkozóan. Jarring megbízatásának kezdete óta kilencedszer jár a Jordániái fővárosbanEgyperces csenddel áldoztak Rómában a világűrrel és az űrhajózás technikájával foglalkozó nemzetközi szimpózium résztve. vő Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa emlékének. Focaccia, a szimpóziummal egyidejűleg megrendezett műszaki kiállítás főigazgatója a szimpóziumot megnyitva kijelentette: „Az első olyan ember emlékének adózunk, aki bát »rságával megnyitotta az emberiség előtt az utat a világűr új távlatai fcié"’. • A legfelső bíróság hétfőn ült össze Panamában, hogy döntsön a két elnök kérdésében. Jogilag azt kell eldönteni, kinek van igaza: a nemzetgyűlésnek, amely megfosztotta tisztségétől Rcbles elnököt, vagy az elnöknek, aki a nemzeti gárda védnöksége alatt megtartotta tisztségét. A legfelső bíróság szerdán teszi közzé döntését. * Az Ai Ahram keddi száma bejelentette, hogy Husszein jordá- niai király a közeli napokban Kairóba utazik, hogy Nasszer elnökkel tárgyaljon. A téma elsősorban a legutóbbi jordániai— izraeli incidcnssorozat lesz. Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter hétfőn Nasszer elnökkel tárgyalt. A hivatalos '■’Ízlés szerint az arab—izraeli konfliktusról, valamin az EAK belpolitikai fejlődéséről.