Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-12 / 86. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG i»68. április iti' Mi Beszélgetés Egyetlen mezőgazdasági tervező vállalatunknál elfoglalt emberek hagyták abba munkájukat, fontos telefonokat halasztottak későbbre, hogy kérdéseimre a legjobb tudásuk szerint válaszoljanak. Én viszont nem udvariaskodtám, hanem éppen a tsz- ek körében felvetődött „legrá- zósabb” kérdésekre kértem választ. Az első ilyen kérdést Győr József osztályvezető mérnöknek tettem fél és így hangzott: — Igaz ugyan, hogy a válasz eleve nyilvánvaló, mégis megkérdezném, mi a véleménye a házilagos tervezésről? — A válasz csakugyan nyilvánvaló. Ha nem valami kis fészerről, vagy jelentéktelen mellékberuházásról van szó, akkor — véleményem szerint is — a tsz-ek házilagos tervezése valóban költséges dolog. Vegyük péidául az én egyik speciális területemet, a növényházak esetét. Egy ilyen beruházás egy munkahelyre számítva 80—500 ezer forintba kerül. Igaz viszont, évenként és négyzetméterenként 300—500 forint bevételt eredményez. Tehát milliókról van szó. Én nem mondom, ha a tsz költséget nem kímélve alkalmaz egy tapasztalt mérnököt, ilyen tervet otthon is elkészíthet. — Azonban nézze meg ezeket a vaskos dossziékat. Ilyenekben tartom a világ különböző részeiről összegyűjtött prospektusokat. Ezek a füzetek pedig három nyelven írott jegyzeteimet őrzik, Európa különböző pontjain tartott tanácskozásokról. Húsz éve vagyok mérnök és tizenkét esztendeje tervezek növényházakat. Azután itt vannak mellettem a vállalatunknál a különböző részterületek szakértői, a geodéziától az agronómiáig és a gépészeti technológiáig. Igaz, mi a kivitelezési érték 2—5 százalékáig terjedő honoráriumot kérünk az egyedi tervekért. De ebben a munkában figyelembe vesszük a kérdés világszínvonalát és komplex tervet adunk ki a kezünkből, amiért felelősséget is vállalunk. Házilag sem lehet ezt olcsóbban megoldani. Vagy a terv kerül többe, vagy a kivitelezés során merülnek fél plusz kiadások, vagy pedig a létesítmény használhatósága marad majd a várakozás alatt. az oicsőbb? az AGROTERV szakembereivel Azt a választ kaptam tehát, amit vártam, de kétségkívül igen nyomós érvekkel alátámasztva. Ha azonban megindultunk ezen a vonalon, menjünk tovább. Következő kérdésemben említettem azt a korszakot, amikor kötelező volt a típusterv, akkor is, lia ez nem mindenben felelt meg az igényeknek és az elkészült épületek nem mindig voltak kifogástalanok. Erre a kérdésemre Fóti Ede irányító tervezőmérnök, az istállóépítkezések szakértője válaszolt. — Nem akarom védeni az elmúlt időszakot, de amikor gyorsan és sok istállót kellett építeni, kézenfekvő, csábító módszer volt a típustervek kötelezővé tétele. Azt sem mondom, hogy ezek a tervek kifogástalanok voltak, bár ma tapasztaljuk, hogy számos „maszek” tervező gátlástalanul másolja le és adja el borsos áron a mi típusterveinket. — Hangoztatni kell azt is, hogy más a típusterv és más a tipizálás. Iparunk és építészetünk mai színvonalán készíthetők ugyan egyedi tervek, de ezeket is tipizálni kell, vagyis alkalmazni a készen kapható és beépíthető szerkezeti elemekhez. — Tudom, azt akarja kérdezni, hogyan állunk most. Válaszolnék. Szolnokon épülő, mezőgazdasági célokra is termelő épületelemgyár pedig majd lehetővé teszi, hogy a készen kapható épületelem ne kerüljön többe, mint a helyben betonozott. Kialakulnak lassanként a legkedvezőbbnek tekinthető méretek is. A szarvasmarhatartásban elvetettük a pavilo- nos megoldást, ma a tómbösítés mellett vagyunk, ahol egy fedél alatt 300—600 szarvasmarha helyezhető eL Ez azt jelenti, hogy közös, lapos tető alatt egymás mellé építjük a különböző férőhelyeket. így tervezünk most egy sertéstelepet is, ahol 320 koca, illetve 3500 hízó férőhely lesz, az összes szükséges járulékos létesítményekkel, tehát malac és süldőnevelővel, takarmánysilók- kal, magtárral, keverővei stb. együtt. Természetesen egy ilyen hatalmas épületben már tetővilágítást kell alkalmazni és mesterséges szellőzésre van szükség. Nem is olcsó egy ilyen létesítmény. Amiről az imént szóltam például, megközelítően 33 millió forintba kerül. De itt a mai színvonalon minden munkát lehet gépesíteni és, valóban kif'zetődő, korszerű termelést lehet folytatni. Eddig tehát eljutottunk, Fóti Ede arról szólt, hogy tömbös megoldás esetén 300—600 jószág elhelyezése az ideális. Csakhogy a tsz-ek többségének egyszerűen nincsen 300 tehene, vagy 300 kocája. Mit szól ehhez az AGROTERV? Ezt is megmondja Győri Mihály, a válla - lat főagronómusa. — Tudjuk, hogy nem ragaszkodhatunk görcsösen az eszményi megoldáshoz. Ezért bármilyen igényt örömmel kielégítünk. Tudunk javasolni százas, vagy akár ötvenes istállókat is. Éppen most készítjük például egy olyan ellető istálló terveit, amely a kisebb üzemekben is kielégítheti az összes állatorvosi igényeket. Hozzá kell azonban lennünk, hogy az ilyen megoldások mindig viszonylag drágábbak lesznek az építkezést illetően és kevésbé jö- vedelmezőek a termelést illetően, mintha korszert nagyüzemi létesítményt tudunk megtervezni. • Valóban nehezen vitatható tény, hogy ha már ötven esztendőre épít valaki, hát igyekezzék legalább mai fokon korszerűt építeni. Hogy kicsik a méreteik? Ez igaz. De az is igaz, kibontakozóban van néhány új irányzat. Felfutóban van például a kukoricatermelés. Ez az állatlétszám növelését teszi majd lehetővé. Lassanként kidőlnek a sorból a hőskorban sürgősen épített szerfás épületek, ezek helyett új istállókra lesz majd szükség. A méretek növekedését Ígéri, egyrészt a tsz-ek koncentrálódása, másrészt a tsz-közi vállalkozás kibontakc zó jövője, harmadrészt pedig a specializálódás talán nem túl távoli beköszöntése is. Mindenesetre, aki milliókat akar épületberuházásokra költeni, nem árt, ha előbb végigfut ezen az itt idézett gondolatsoron is! FÖLDEÁKI BÉLA Az űrhajózás napján Ha a naptárban neon is, az emberi haladás történetében pirosbetűs ünnep április tizenkettedi- ke: az első űrrepülés évfordulója, amelyet esztendőről esztendőre sok országban az űrhajózás és az űrhajósok napjaként ünnepelnek. Az ünnep mindig alkalom az emlékezésre, az idén azonban kétszeresen az, hiszen még csak alig néhány napja, hogy a halál elragadta azt a férfit, aki 1961. április 12-én, immár legendás hírű Vasztak űrhajójával, az emberi nem úttörője volt a kozmosz végtelenjében. Juríj Gagarin nyomán a Szovjetunióban is, az Egyesült Államokban is többen szálltak már űrhajóba: az ő hőstettében épp az a nagyszerű, hogy — bár a magia nemében páratlan volt — nem azért vitte véghez, hogy páratlan és egyszeri legyen, hanem azért, hogy megnyissa vele az ismétlés, sőt túlszárnyalás egész korszakát. Azt az űrkorszakot, amely — Lám — még évtizedes múltra sem tekinthet vissza, s máris napjaink szerves és természetes részeként tartjuk számon. Gagarin űrhajója hét esztendeje a technika csodája volt — ma a külföldi szovjet kiállítások látogatói olyan magától értetődően fényképeztetik magukat előtte, mint — mondjuk — Oslóban Nansen északi-sarki hajója, a Fram előtt a turisták. A kutatás ma is rengeteg önfeláldozást követel, s bizony — bármily tökéletes a technika — komoly kockázattal jár, de az emberiség évezredes álma megvalósulóban van: legyőzi a Föld bűvkörét, s kilép az űrbe. Az Orion űrhajó csodálatos kalandjait lepergető televízió-filmsorozat erényein és fogyatékosságain sokat vitatkoztak nálunk, de ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy magát az ötletet — az űrhajót — képtelenségnek nevezze? ... Az űrhajózás napja a Szovjetunióban társadalmi esemény. Figyelem és szeretet veszi körül a világhíres űrpilótákat és a kutatás egyelőre névtelen hőseit — a jövendő űrhajósokat, a kitűnő tudós- és műszaki gárdát. Az ünnepeltek ilyenkor — hagyomány ez már — viszontünneplik a társadalmat A Szovjetunióban büszkék az emberek arra az úttörő szerepre, amelyet a világ első szocialista állama az űrkutatásban betölt. S büszkeségük annál jogosabb, mert a Szovjetunió korántsem Ürhajósemlékmű, Moszkva csupán „odafönt”, egy sok tekintetben látványos kutatási ágra összpontosítja erőfeszítéseit, hanem ezzel párhuzamosan és mindenekelőtt. azon van, hogy „ide- lent”, a hétköznapok kevésbé látványos, de nem kevésbé fáradságos munkájával szebbé és jobbá tegye a szovjet emberek élet- körülményeit. Látványos? Ha már leírtuk a szót, hadd tegyük hozzá, hogy bármennyire látványos is — a legnemesebb értelemben — egy- egy űrsiker, a Szovjetunió számára az űrkutatás sem öncél, nem holmi bravúros mutatvány. Mert bár szentigaz, hogy örömmel és büszkeséggel nyugtáz minden rekordot — vagyis minden, nagyszerű emberi csúcsteljesítményt, — ez számára nem végső értelme, hanem csak kísérője a tudományos kutatásnak. Az ösztönző: az emberiség örök tudásvágya, többre törése. A motor tehát ugyanaz, amely a legendák Ikaroszát az ég felé. a tengerek Kolumbusát új földrészek felé hajtotta. Pirosbetűs ünnep az emberi haladás történetében április tizen- kettedike, az első — szovjet —* űrhajó félszállásának és visszatérésének napja. SERÉNY PÉTER A „gróf úr” hóhér? Ezzel a külsővel? Miért? Szegény Troppauer olyan, mint egy hóhér, és költő. Na, szépen vagyunk itt az inkognitókkal. — Igen ... Én hó hér voltam.., Öröklött mesterség, az apám is az volt.;. — Ne vegye a szívére... Spoliansky nagyot sóhajtott. A másik oldalára fordult, ettől kissé megkönnyebbült. — Hallgasson meg, Harrincourt... bár nem vagyok érdemes rá ... el akartam lopni az ingét. — Maga is... hát az egész század az én fehérneműmben akar járni? — Lihegve hagyta abba. — Azért kutya egy dolog. — Egy katona vállalkozott rá, hogy elhozza ... ; El is hozta... és ekkor lecsapott rám az a ... j •merőit. Azt mondta, ha nem adom oda az in- i — 199 — j get, feljelent... maga tudja ... milyen szörnyű... meglincselik a tolvajt.Ezért voltam kiszolgáltatva neki... Hű, a mindenségit... már nagyon nehéz. — Elvette az inget... Én bolond... elmondtam ... neki a titkomat... a találmányomat... Engem ugyanis azért csaptak el... mert feltaláltam valamit... — Nem tette helyesen... Állami ember éljen a hivatásának ... — Hát... Ez volt a baj... én a hóhérságot mint... vallásos ember ... fogtam fel... Fájdalom nélkül... akartam... kivégezni... feltaláltam egy módot... De nem fogadták el... Pe. dig az akasztás szörnyű *.. elhiheti. — Ha maga.., mondja... — Én azt hittem..., ha bebizonyítom nékik, akkor beleegyeznek... és egy elítéltnél... alkalmaztam. ..., mielőtt még kivezették volna a vesztőhelyre..., de nem sikerült jól... és elcsaptak. .. Azóta tökéletesítettem a találmányt és annak éltem, hogy ezt... átadjam az emberiségnek. .. A bűnös ne szenvedjen, ha meghal. •. . Azért álltam a légióba, hogy itt, ha van... menthetetlen sebesült, vagy beteg..., kipróbálom... Galambnak hirtelen egy ötlete támadt: — Mondja! A szárútéccal maga suttogott... Mikor Iljics sebesülten feküdt... — Igen... megbeszéltem vele, hogy ha az orvos lemond..., akkor megengedi, hogy... kipróbáljam... — Maga ölte meg?!! — Nem... Mert... mikor én alkalmazni akartam... Fz egy hosszú, hajlított sodrony... csipeszekkel. A... csipeszek beállíthatók, és ha ráhelyezi a sodronyt... egy testre... akkor minden csipeszt egy... főér... fölé helyezhet. .. ügy van hajlítva... a rúd, és ha a felső végén — 200 — lenyom... egy csatot... akkor a csipeszek becsukódnak. .. valamennyi ér egy pillanat alatt elzárul. „ a szív nyomban megáll __ az agym űködés. .., a légzőcentrum... meg, ha az artéria radiális és... jaj... — A gyilkosságról beszéljen — lihegte Galamb. — A szanitéc mondta..., hogy jobban lett Iljics... és van remény... ezért nem tettem meg. De az a gazember... elvette... az ér- szorítót... és ... és ő ölt vele... — Pencraft? — Igen... — Magasra dobta magát és hörögve hullott vissza. Egy siralmas sóhajjal tette hozzá: — De van egy másik neve is... — Laporter! — I... Igen!.., Jaj! Tehát Pencraft azonos Laporberrel? Gondolhatta volna... Ö, de buta volt... hiszen mikor ő a „Si l’on savai”-t játszotta Murzukban... Kölyök azt k áltotta: „gyilkos”, és Pencraft torkának ugrott... Még azt látta, hogy Spolianskyt elkötik mellőle, és vizet öntenek rá... Meghalt?... Öt újra letakarják... Érzi, hogy a szája habzik... Mennyi idő telhetett el? Sötét lesz minden... Zúgva kalapál az agyában a vér, és elveszti az eszméletét... Vége... „Hála Istennek, most már vége... ” Ez volt a búcsúzó öntudat utolsó reflexgomdolata... Arra tért magához, hogy a kórházi ágyon fekszik, és az orvos elgondolkozva hajol föléje. A kapitány is. A vörös szanitéc magasra tartja a lámpát. Latouret őrmester a háttérben. Mi ez? Kibírta a huszonnégy órát? — 201 —
