Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-06 / 81. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1.468. ipHlis ti. Modern műemlékek m műemlékek, régiségek bűvöletében élünk. Minden, ami régi, elsőosztályú látványossággá lép elő, idegen- forgalmi ismertetők szólnak róla az áhitat hangján. Még a hajdani kontármunkák is megkapják címkéjüket, mert ha már a műemlék címszó alatt semmiképp sem férnek ,él, a „műemlék jellegű’’ meghatározás ezeknek is kijár. Múzeumaink pincéiben egymásra tornyozva áll a tengernyi „lelet”, csempe, cserepek, hajdani pitykegombok, üreg rokkák, sulykolok, s minden, amit csak kivet a föld és á falusi padlás, otthon pedig a vitrin dísze lesz öreg- anyánk szenes vasalója, kormos petróleumlámpája, mert az is „műtárgy”, régiség, egy letűnt kor dokumentuma, amely a napjainkban mindjobban elharapózó szemlélet szerint a maradandóság eljegyzettjévé válik. Szép a hagyomány, s bűn lenne feledni, vagy feledtetni iránta a köteles tiszteletet, feltéve, ha nem csap át lélektelen kispolgári ámuldozásba, mely áhítattal rebegi a régiek dicséretét, ízlését és szellemét egy régen lebontásra érett, jellegtelen ház előtt is. Mert néha túlzásba visszük a múlt megbecsülését, vagy a jelen rovására indokolatlanul becsüljük azt is, ami becsillésünkre éppen nem érdemes. S miközben emléktábla kerül a századforduló szecessziós rondaságaira is, nem egyszer csak a statisztika vesz tudomást arról, hogy szemünk előtt nőnek fel új városrészek, modern lakótelepek, melyek — szinte az egész országban — átalakítják városaink arculatát. Műemlékek ezek is, mégpedig a javából, s bár Szek- szárdon gyakori a panasz, hogy kevés az építkezés, aki a hegyoldalból végigtekint a tájon, egy modern európai város körvonalait látja. De míg a hajdani Augusz-ház márványtáblájáról megtudjuk, hogy „műemlék jellegű”, új lakónegyedeinkről lemaradt a márványtábla, semmi sem tünteti fel, hogy mikor épült, ki építette, ki tervezte. S nemcsak a mai kíváncsiság marad kielégítetlen, a jövendőé is, hisz új lakótelepeink nemcsak a jelennek, a jövőnek is épülnek, de a jövőbeli kutató majd kénytelen less levéltári adatokból kibányászni egy-egy mai mester nevét. Miért nem lehet ezen segíteni? A megoldás kézenfekvő: egy-egy új városnegyed föltétlenül megérdemelne egy emléktáblát, oszlopot, mely közli keletkezésének adatait, alkotóinak nevét. Marseille-ben az 50-es években épült fel Le Corbusier hatalmas alkotása az Unité d’ Habitation, a modern építőművészeinek ez az iskolát nyitó példája. Azóta műemlékké nyilvánítottéhoz egész, együttest, s ugyanaz a tisztelet övezi, mint egy-egy középkori városrészt, s ugyanúgy idegen- forgalmi nevezetesség, mint Firenze, vagy Velence minden műtörténetben szereplő negyedei. Igaz, nálunk nem bontakozott ki egy Le Corbusier-szerű tehetség, az is igaz, hogy az új építkezések elkészültével gyakorta készül a. panaszjegyzék is, sőt az is igaz, hogy a kisebb-nagyobb panaszok nem egyszer jogosultak is. Mégis, az a hatalmas építkezési láz, amely elöntötte az országot, s amelynek nyomán megváltozik városaink, nem egyszer nagyobb községeink arculata, olyan történelmi és esztétikai tett, amely föltétlenül megérdemelne egy emléktáblát. Mert szép a múlt, a hagyomány ápolása, de ezért nem szabad elfeledkeznünk a jelen értékeinek megbecsüléséről. CSÁNYI LÁSZLÓ I. Egyedül a szőlőhegyen Tolna megyében rengeteg $ a tanya, a puszta, a major, $ ^ a szállás. Mindegy, minek X X nevezzük őket. t ♦ ..................... V ass Pál azt tartja, más kezével csak tüzet piszkálni jó. Teljesen függetlenítette magát. Vett egy szekszárdi szőlőt tanyával, ott él. Szomszédja sincs. A legközelebbi lakóépület körülbelül fél kilométerre található, lent a szőlőhegy lábánál, de még az is kívül esik a városon. A város nem is látszik Vass Pál tanyájától, eltakarja a hegy. Villany, kövesút nincs. Mély löszpartok között, egy kis szakadékban visz az út hozzájuk. Négy éve élnek itt a feleségével. Az életük érdekes és változatos. Furcsa ellentmondás ez, hiszen látszólag úgy el vannak zárva a világtól, mint a száműzöttek. Azt mondják^ soha annyi ismerősük és barátjuk nem volt, mint amióta a szőlő megvették. Az ismerősök közé még orvosok is tartpznak. Kijárnak ide „romantikát keresni”. Vass Pál kőműves. Vállalatoknál dolgozott, régebben pedig napszámos volt, mint az apja. Tulajdonképpen véletlen, hogy szőlősgazda lett. Ha nem válik el a feleségétől, nem vettek volna szőlőt és még ma is állami vállalatnál dolgozna valamelyik építkezésen. Elváltak, de egy hónap múlva már ismét együtt éltek, s nem tudták, mit tegyenek, mert a férj a váláskor eladta a fél házat, az új tulajdonossal viszont nem fértek össze. Valaki ajánlotta: vegyenek szőlőt. Elkezdték böngészni az apróhirdetéseket. Pénzük nem sok volt, mindössze harminc- valahány ezer forint. A házukat, ami még újnak számít, amit maga Vass Pál épített, igen olcsón adhatták el. Rossz helyen van: amikor megépült, utána cigányemberek is építkeztek Öcsénynek azon a részén. Ilyen az előítélet. A környezet miatt a háznak teljesen lement az értéke. Mit lehet kezdeni harmincezer forinttal, na valaki szőlőt is akar, meg lakast is? Vass Páléknak hónuk alá nyúlt a szerencse. Hallottak egy szekszárdi tanyás szőlőről, ami alig negyvenezerbe kerül. Az értesülés sántított, hiszen nem nyolcszáz öl szőlőről és 40 ezer forintról volt szó, hanem háromezer ölről és az ár kétszereséről, mégis , sikerült nyélbeütni a vásárt. Az előző tulajdonos kiöregedett a munkából és valószínűleg nem érte meg neki napszámosokkal dolgoztatni, hát mindenképpen túl akart adni a szőlőn. Eladta részletre, hetvenezerért. Egy év alatt kifizethetik, de ha nem sikerül, hogyha nem lesz elég jó a termés abban az esztendőben, akkor kifizetik két év alatt. — mondta. Pontosan így történt. Két év alatt egyenlítették ki az adósságot és még maradt is pénzük. Persze csalt így tudtak élni, hogy maradt. Kizárólag a szőlőből élnek. Havi kereset nincs, ingyenes orvosi ellátás nincs. Szőlőtőkék vannak, meg barackfák és esetleg szerencse. Talán nem is sikerült volna nekik zöldágra vergődni, ha már az első évben nem jön az a hatalmas termés, olyan nagy, hogy országos gond volt a bor tárolása. A legérdekesebb mégis az, hogyan lesz szakmailag szőlősgazda egy napszámos-kőműves emberből, akinek földje sem igen volt azelőtt. Kapott néhány holdat Vass Pál a felszabadulás után, de az odakerült a szülői házhoz és ott sokan éltek. Régi napszámosmunkákból, mostanában pedig szakkönyvből tanulta meg a szőlőművelést. A nehezebb mesterséghez, a borkezeléshez is ért, hiszen jó bort kínál a vendégnek, de ezzel a munkával nem sokat vesződik. Szőlőként adja el a termést, csak a fejadagot hagyja meg bornak.: A .háromezer öl nagyobb része kadarka, igazi szekszárdi szőlő. A tanya elég kicsij- ketten éppen hogy megférnek, benne. A présházhoz van ragasztva a szoba-konyhából és kamrából álló lakóépület. A konyha méreteit nézve úgy tűnik, nem is lehet méterekben kifejezni, mégis elfér benne egy ágy, egy picike szekrény, egy asztal meg egy modem gáztűzhely. A zsebrádió és a gáztűzhely egészen feltűnő berendezési tárgy ebben a lakásban. A szoba kicsit nagyobb, de jól meg kell gondolni, hogyan rakodjon az ember. Könyv például már inkább csak a sezton alá jut. Van néhány könyvük, bár az asszony bevallja, olvasásra nem jut ideje. Vass Pál minden héten elolvassa a Szabad Földet. Ide is kijár a postás őhozzájuk. A cím: Szekszárd, Palánki hegy. Vass Pálék tanyája egyébként kimondottan barátságos hely, sőt romantikus, talán csak télen rideg. Télen nagy itt a magányosság és a csönd. Ezért mennek le majdnem mindennap a városba, délutánonként, esténként. ismerősökhöz járnak televíziót nézni, beszélgetni. Gondolt már Vass Pál arra is, kellene venni egy telepet, ami ellátná a házat árammal. Hallott egy jó szovjet telepről* de úgy gondolja, ahhoz csak protekcióval lehetne hozzájutni* inkább nem is próbálkozik. Aztán gondolt arra is, milyen jó szolgálatot terme a meredek hegyoldalon a csőrlő. Nem kellene cipelni a permetleveti Számítása szerint nem kerül nagy pénzbe egy ilyen csőrlő felállítása, mégis meg kell gondolni. Ki tudja, meddig maradhat ez a maszek élet? Nagyok az építkezések, sok a kisajátítás. Mindenesetre vesznék egy fürdőkádat, aztán összeszedik magukat és vesznek egy házat. Nem akarnak itt meghalni, mondja a férfi. Az asszony azt mondja, boldogok. Nagyon sokat dolgoznak, de boldogok. Napszámost nem alkalmaznak, minden munka rájuk vár. Szüretkor harminc ember is jön hozzájuk, de ők sem napszámért dolgoznak, hanem a barátságért, a hangulatért, \a jó ebédért, borért, szőlőért Vett az asszony egy halom tányért és evőeszközt, mert itt kérni nem lehet a szomszédból, egyetlen, alkalomra sem.Tavasszal, nyáron, ősz elején azért vannak errefelé is szomszédok: művelik a közeli szőlőket. Vass Pál az idegen látogatónak is örül. A munkát azonnal abbahagyja és a vendéget behívja a tanyába, megkínálja kellemes ízű borával. Teljesen nyílt, őszinte és a maga módján bölcs ember. Elvtánsnak szólított, s határozottan kijelentette, ha nem jön ez a rendszer, néki sose lett volna szőlője, mert hiszen az apja sem jutott följebb annak idején egy lépést sem. (Folytatjuk) GEMENCZI JÓZSEF Köszönöm, nem fáj a fejem... Kobienszki belevág Kréta arcába. Galambnak ökölbe szorul a keze ..: — Vedd be. mert széttöröm a fejedet! — Akkor fájni fog — vigyorog a hülye vérző orral. Galamb kilép a sorból, feszesen. — Alázatosan jelentem, a bajtárs gyengeelméjű ... — Mi? Te jelentesz?!... Te... kiállsz a sorból? — A káplár felemelte az öklét, de Galamb keze kissé lecsúszik a puskaszí jón, mintha súlyba készülne a fegyverével. Kobienszki jó emberismerő, tudja, hogyha üt, akkor ez a puska lerepül a vállról, és beléje szalad a szurony... — 184 — — Már bevettem a kinint... — jelenti Kréta vigyorogva. De Kobienszki elordítja magát: — Gamberics! Pelli! Hammer és Bouillon! — Négy régi ember volt. Nyomban odajöttek egy altiszttel. — Lefegyverezni ezt a közlegényt és gúzsba kötni! Galamb nyugodtan tűrte mindezt. Odadobták a porba. Lesett a sapkája, de nem tette fel senki. Úgy feküdt, fedetlen fővel a perzselő napon. — Négy ember vigye az erődbe! Egy óra kikötés ... Mondta keményen. — Jelenteni az őrmesternek... A legénység undorral nézte az ablakból a megszokott látványt. Az udvar közepén a napon, derékig levetkőztetve, egy oszlophoz kötötték Galambot. Hátul összehurkolt csuklóinál fogva felhúzták, hogy éppen csak a lábhegye érintette a földet, azután megerősítették a kötelet. Tizenöt perc múlva elájult. Akkor leoldozták, végigöntötték. Egy óra alatt négyszer ájult el, és négyszer kezdték elölről az egészet. Azután felvitték a szobájába, és az ágyra dobták. La- touret kemény arckifejezéssel nézte végig a büntetést. Most fekhet íélholtan a pimasz! Majd ha estig nem tér magához, egy napra a gyengélkedőbe mehet... Nem hitt a szemének, amikor tizenöt perc múlva bement a kantinba, és ott ült Galamb egy üveg bor előtt, vidáman szájharmonikázva. — Közlegény! — ordította Latouret. Felugrott. Az őrmester csendesen folytatta: — Idehallgasson, közlegény. Magát Kobienszki feljelentésére két nap pelote-ra terjesztettem fel, de a kapitány úr hozzácsapott niég három napot dupla megterheléssel és két óra futólépéssel... — 185 — Ilyen büntetés nem létezett. Ezt senki sem bírhatta ki. Eredetileg a pelote naponta egyszer víz és kenyér, délben egy órát futni húsz kiló kővel a hátizsákban. Gardone azonban, aki Galambot mint gyanús embert el akarta pusztítani, negyven kiló követ, öt napot és két óra futást rótt ki. Latouret várta, hagy a közlegény vidám arca megrándul. Tévédét. A csodába! Hiszen felragyog a szeme, és vigyorog. — Mit röhög! Ember! Ettől elpatkol! — Alázatosan jelentem, köszönöm a büntetést. Belökték a börtöncellába, egy piszkos, nedves verembe. Pad nincs itt. Most csakugyan él fog patkolni, és megszabadul ettől a homályos mesétől. Végre is mi köze egy halott embernek ilyen szövevényes svindler históriákhoz? Ö azért jött ide, hogy a tízezer dolláros kötvényt hozzátartozói örököljék. Ez meg fog történni azon nyomban, ahogy agyvérzést vagy tüdőembóliát kap a napon, és kész. Hála a kapitánynak, megoldotta a problémát. Azért a porkoláb által hozott kininadagot ismét eldobta. Pedig, most már nem is szükséges maláriát kapni. A pelote is elég lesz. De ami biztos, az biztos. Kinin nem kell! Délben ötven fok volt, amikor Battista tizedes elharsogta: — Gyakorlatra!... fel! Futott a napon. Egész könnyen ment. A legénység elszörnyedve látta az ablakból, hogy teljes háromnegyed órát fut, és csak akkor esik össze. De már tíz perc múlva fut tovább. Teljes félórát. Azután háromszor tizenöt percet. Latouret valahol a raktárban ült ezalatt. és komoran pipázott. Latouret látta másnap, amikor elővezették. Most végre letört a fiú! Arca beesett, a szeme fáradt, és rekedten jelentkezik ... — 186 —
