Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-26 / 97. szám
4 wmjffx wTEfíTfü mípüjs^fs Í968. április 2& Mi a véleménye o műszaki ellenőrnek a tamási művelődési otthonról Tamásiban elkészült az áj művelődési otthon, a napokban tartották a műszaki átadását, átvételét. Az új művelődési létesítményről interjút készítettünk Vörös Lászlóval, aki az otthon építésének műszaki ellenőre volt, s részt vett az átadási-átvéteu eljáráson. Azért éppen vele, mert ő, mint ellenőr a beruházási irodát képviselte, következésképpen nem érdekelt, hogy elfogult legyen, akár a kivitelező, akár a művelődésügyi szakemberek oldalán.- — Mi a véleménye erről a létesítményről? . — Elégedett vagyok vele. Nem véletlen, hogy a műszaki átadása- átvétele is jói sikerült: a bizottságnak csak kisebb jelentőségű hiba pótlásokat kellett jegyzőkönyvezni. Jó munkát végzett a kivitelező, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat. Olyan probléma persze van, hogy a salétrom átütött a vakolaton, s ez bántja a szemet, de ez nem a kivitelező hibája, a salétrom benne van a téglában, s ha nedvességet kap, akkor dolgozni kezd. kicsapódik. A határidőt ugyan nem tudták betartani, mert november 30-a volt az eredeti határidő, ezt módosítottuk, közös megegyezéssel december 20-ra, de végül is most készült el az épület, a műszaki átadáskor szerencsére nem tapasztaltunk nagyobb problémákat. — Milyen az ottbou belső elrendezése? — Típusterv alapján készült. Van benne egy nagyterem, 400 fő befogadására, s a nagyteremben színpad, megfelelő öltözőkkel, kelléktárral, a színpad előtt pedig zenekari árok. Rendelkezésre áll az épületben egy könyvtárhelyiség, olvasóteremmel, 3 klubszoba, szakköri helyiség, az előcsarnokban büfé, gondnoki lakás. A nagyterem filmvetítésre is alkalmas és szükség esetén még 50 ülőhellyel növelhető a befogadóképessége. A nagyterem központi fűtésű, a többi helyiségbe cserépkályhákat építettek. — Ha már építettek központi fűtést a nagyterem részére, nem lett volna célszerű az egész épületet erre a fűtési rendszerre alapozni? — Ez több tárgyaláson felvetődött. Ebben az esetben ez a megoldás mutatkozott a leggazdaságosabbnak. Ha az egész épületet központi fűtésre építjük, az a költségeket aránytalanul megemelte volna, márpedig az egyik szempont minden építkezésnél éppen a költségek leszorítása. És nemcsak az építkezést drágította volna meg, hanem az üzemeltetési költségek is aránytalanul magasak lennének. Ezt a kettős megoldást ezzel indokolta a tervező, de jómagam is ezen a véleményen vagyok. — A típustervekkel szemben többnyire előítélete van az embernek. Fz, mint típus, inoilrrn-e, megfelelő-e a helyi igények szemszögéből nézve? — Szerintem megfelelő, a belső elrendezése és külseje a _típusjelleg ellenére is kedvezően találkozik a helyi igényekkel. Van benne például1 könyvtári rész és három klubszoba. A régebbi építésű művelődési Otthonokban a nagytermen volt a hangsúly, itt a mai igényeknek megfelelően, több a kisebb helyiség, ami klubszobának, szakköri helyiségnek egyaránt megfelel. Az épület monumentális külseje nagyszerűen beleilleszkedik a környezetbe. Most ugyan zavaróan hat az étterem régi épülete, de ez rövidesen elkerül onnan, s az egyéb épületekkel egy tágas, s2ép központi tér alakul itt ki. A helyi elképzelésekkel nem találkozott minden tekintetben az úgynevezett belső udvar megoldása. Le akarták fedni, ez viszont megzavarta volna az összhatást, egységet.-» A helyi igényekhez hogyan aránylik ez a létesítmény? Tamási köztudottat! gyorsan fejlődő község, járási székhely. Az otthon kielégíti az igényeket? — A helyi vezetőkkel folytatott beszélgetések, s az egyéb információk, felmérések azt mutatják, hogy az Otthon a méreteket illetően is arányban van az igényekkel. — Mi nem tetszik a műszaki ellenőrnek. ml az. amit másképpen kellett volna csinálni? — Elégedett vagyok vele. az adott pénzügyi és műszaki keretek közt a lehető legjobb megoldású az otthon. Amiről menet közben úgy láttuk, hogy nem jó, megváltoztattuk. A zenekari árkot például túl mélynek találtuk, módosítottunk is az eredeti terven. BŐDA FERENC Bonni búj ócska Svájci lap leleplezése háborús bűnösök rejtegetéséről Kínos ügyről rántja le a leplet a Weltwoche című svájci hetilap. Az eset tulajdonképpen véletlenül került napvilágra. A linzi 45. gyalogezred frontharcos szövetségének közlönyében kis jegyzet jelent meg. A jegyzet tíz név listáját tartalmazta, a feltüntetett személyeket „politikád okokból barátilag figyelmeztetik, ne lépjenek francia földre, mivel ott nehézségekkel kell számolniok”. Mint kiderült, a felhívás nyilvánossága nem felelt meg a szerzők elképzeléseinek és nem szolgálta a figyelmeztetettek érdekeit sem. A közlést ugyanis szigorúan bizalmas óvásnak szánták. A linzi lapocskában nyilvánosságra hozott tíz név között szerepelt bizonyos Alois Brunner, aki Eichmann legközelebbi munkatársai közé tartozott. Brunner keresett tömeggyilkos, aki a második világháború idején a franciaországi zsidók deportálását intézte, és akit ott távollétében kétszer halálra ítéltek. A tömeggyilkos nem valami különös véletlen folytán került azoknak a személyeknek a listájára, akiket a külföldön rájuk váró nehézségektől óvtak. A további kilenc személyből nyolc, akiket a közlemény szerényen „háborúban résztvetiteknek” titulál, részben ugyancsak tömeggyilkosságért elítéltek, részben pedig, mint egykori vezető nácik, körözés alatt állnak. Brun- nert továbbá nemcsak a franciák keresik, neve szerepel a csehszlovák és a görög körözési listán is, sőt a frankfurti államügyészség is keresi. A neki szánt figyelmeztetés azonban, amely Franciaország forró talajától óvja, — különös módon — Bonnból származik. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára (Textilművek) felvesz 16—36 éves korig női átképzös tanulókat Naponta háromszori étkezést térítés ellenében és szállást női munkásszállásunkon biztosítunk. Megbízható helyen albérletet is tudunk javasolni. (137) Ennek az ügynek a leleplezése fényt derít arra, hogy az NSZK legmagasabb hivatalos körei a tömeggyilkosokat óvják a külföldi bíróságok beavatkozásától. Az NSZK külügyi hivatala két évvel ezelőtt (abban az időben Schröder volt a külügyminiszter) nem hivatalos jegyzéket „játszott ki” (így fejezte ki magát a külügyi mai sajtófőnök, Ruhfus). Ez a jegyzék kereken 800 személy nevét tartalmazta, akiket mint úgynevezett „háborús résztvevőket” a francia bíróságok távollétükben elítéltek. A Külügyi Hivatal a listát azzal a kéréssel adta tovább a nyugatnémet Vöröskereszt keresőszolgálatának, hogy az érintett személyeket értesítsék elítéltetésükről. A keresőszolgálat vezetője, dr. Kurt Wagner nem csinált titkot belőle, hogy eleget tett a kívánalomnak. A külügyminisztérium kérésére hivatkozik és tulajdonképpen egészen természetesnek tartja, hogy a szövetségi kormánynak kötelessége — úgymond — polgárainak védelme és tájékoztatása, ha rájuk külföldön nehézségek várnának. A Vörös- keresztnél csakúgy, mint a bonni külügyminisztériumban, nyilván lesznek olyanok, akik igyekeznek magukat tájékozatlannak feltüntetni. Mondván, hogy nem tudták, miről van szó. Ez a tájékozatlanság azonban enyhén szólva — nehezen hihető. Hiszen felmerül a kérdés: a kereső listákat az egyes Vöröskereszt-állomások miért „szigorúan bizalmas”, vagv „szigorúan titkos” jelzéssel továbbították, és miért ügyeltek arra, hogy az értesítések az érdekeltekhez közvetlenül ne írásban, hanem bizalmi emberek útján jussanak el? A vállalkozás belső használatra a „Warndienst West” (Nyugati Óvó-Szolgálat) fedőnevet viselte, és már hónapok óta suttogtak róla bonni beavatott körökben. A leleplező« nyomán most már a Szövetségi Köztársaságban is nyíltan beszélnek a botrányról. Ez az eset megfejti azt a talányt, amely a külső megfigyelőket állandóan foglalkoztatta: miként volt lehetséges, hogy a vezető háborús bűnösök század újra és újra kivonhatták magukat a beles külföldi felelősségre vonás alól. A gyakorlatban tehát a dolog így fest: a frankfurti állam- ügyészség keres egy tömeggyilkost és ugyanakkor a bonni külügyminisztérium óvja azt a franciaországi utazástól, mert ott halálra ítélték. Kiderül az is, hogy Bonn ismeri e gonosztevők lakóhelyét mindaddig, amíg segítséget kell nyújtania nekik, viszont nem ismeri, ha el kell járnia ellenük. Ha a kulisszák mögé tekintünk, nem nehéz felfedeznünk, hogy Alois Brunner, valamint Eich- mann & Himmler más bűntársainak bonni segítői azok közül kerülnek ki, akik oly hevesen hangoztatták a háborús bűnök elévülését. Nyilván minden okuk megvolt rá. H -») Felvételre keresünk és kőművesek mellé segédmunkásokat kiemelt jellegű teljesítménybéres munkára. Szállást, különélés! pótlékot, meleg ételt, a rendelkezések szerint utazási költségtérítést, egy illetve három hónap eltelte után munkaruhát biztosítunk. Ötnapos munkahét! Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés: Villanyszerelőipari Vállalat, Bp., VII. Síp u. 23. Walter Lászlóné munkaerő-gazdálkodónál. A felvételhez munkakönyv, személyazonossági és katonai igazolvány szükséges. (50) Az kötelet vett elő, és a tehetetlenül szitkozódó őrmesterhez fordult: — Ha megengedi... — mondta udvariasan, és érthető rutinnal szorosan megkötözte. Azután Battistához fordult, mintha táncra kémé fel: — Szabad? ... — de mielőtt még az olasz megtagadhatta volna a beleegyezését, már megkötözte Bevitte őket a mosdóhelyiségbe. — Nyugodtan, öreg Latouret — bíztatta Galamb —. nem lesz semmi baj. jó fiú vagyok, és gondolok magukra, csak pillanatnyilag kell beraktározni önöket. — Tudja, Harrincourt — mondta megvetően a? őrmester —. eddig azt hittem, hogy csak fegyel. mezetlen és elbizakodott. Még sajnáltam is, mi— 232 — kor en crapaudine megkötözték. De most látom, hogy maga hitvány, gyáva fráter, és bánom. hogy valaha egy jó szót szóltam magához. — Csak dörmögjön, öreg. Azért tudom, hogy kedvel. Ne féljen semmit. Galamb jó fiú. Szereti a katona bácsit. Mehetünk, gyerekek. Ezután felmentek a legénységi ázobába. Itt gyűlt össze a „Harrincourt-különítmóny” Pi- lotte vezetésével. Minkust, Pilotte, Hlavács, Ri- kov és még nyolc megbízható ember. — Gyerekek! Valamennyien Hlavács őrnagy vezetése alatt állunk. Most lemegyünk és úgy teszünk, mintha csatlakoznánk a lázadókhoz. Betörjük a raktárt, és mindenki ihat rumot meg ami ital van! — Hlavácsof eltolta, és rázárta az ajtót. A cipész kétségbeesetten bámult maga elé, azután dühös lett. „Micsoda beszéd ez? — siránkozott. — Az én ötletem volt arum, és nekem nem adnak semmit... Disznóság!” De nem tehetett semmit... Galamb pedig így szólt a lépcsőn: — Fiúk, aki közületek rumot iszik, azt szavamra mondom, hogy lelövöm. — Kicsinyesség — dörmögte Troppauer, a poéta —, azért egy pohárkával igazán lehetne... — de Galamb úgy nézett rá, hogy gyorsan elhallgatott. Futva érkeztek az udvaron nyüzsgő katonák közé. — Halló! — kiáltotta Galamb. — Végre... megyünk haza! És addig is, amíg kinyitják a vízcsapot, ne szomjazzunk! Fiúk! A raktárban ott a rum! Megérdemlünk ennyi nyomorúság után egy pár korty italt! — Úgy van! — kiabálta Troppauer. „Úgy van!” zúgták az alkoholisták. — 233 — Egy perc múlva felfeszítették a raktárt. A nagy hordókat bajonettel, baltával lékelték. ahogy jött. Pillanatok alatt mindenfelé folyt a rum, röhögtek, kiáltoztak... A szájharmonika is megszólal t rövidesen ... — Mi történik itt? — kiáltotta Adrogopol- lusz a lépcsőlejáratnál. „Ez veszélyes ember! Hetek óta Pencrofttal meg a másikkal suttog” — villant át Galamb agyán. — Emberek — üvöltötte rémülten a görög—, nem szabad berúgni! Vége mindennek, ha... Galamb tántorogva, mintha részeg lenne, éléje állt: — Mit beszélsz bele... Gyere, igyál te is... Majd éppen te fogsz parancsolni... mit képzelsz? Mi... nesze igyál... A görög dühösen eltolta a poharat, mire Galamb felordított: — Megütöttél! Ezért megöllek, te kutya! — És míg a görög csodálkozott, mert hiszen nem ütötte meg Galambot, olyan rúgást kapott, hogy először hátraesett azután mintha szánkázna, lecsúszott a pincébe. Azonnal felugrott, de egy zúgó ököl úgy orron vágta, hogy elsötétedett előtte néhány másodpercig a világ. Galamb tudta, hogy a görög felboríthat mindent. A légionisták azt hitték, hogy szokványos verekedésről van szó. Röhögtek és kiáltozva állták körül őket. — 234 —
