Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-23 / 94. szám
1888. április 23, 4 TATWA MÉRTÉI TÍEPflJSW Kommunista egység — antiimperialista összefogás A kommunista és munkás- pártok budapesti találkozóján, Kádár János megnyitó beszédében hangzott el, hogy „a legfőbb politikai és erkölcsi feladat” a haladás erőinek egyesítése, a közös akciók jobb összehangolása. Történelmi szükségszerűség ez, a kor a nemzetközi helyzet követelménye az emberiség történetének olyan szakaszában, amelyben a reakció erői mindent elkövetnek, hogy összekovácsolják a maguk frontját a haladás és a béke erőivel szemben. A nemzetközt reakció az amerikai imperializmus mögött tömörül, s ez lehetővé teszi az Egyesült Államok vezetői számára, hogy világméretű, úgynevezett globális stratégiát dolgozzanak ki a haladó erők feltartóztatására. A budapesti konzultatív találkozó résztvevői ebből indultak ki, amikor megállapították, hogy tovább - kell szélesíteni, szilárdítani az imperialistákkal szemben küzdő erők frontját Az antiimperialista haladó erőkön belül a legjelentősebb és legszervezettebb a világ munkássága. amely maga is nemzetközi. „Ä munkásosztály történelmi szerepe és felelőssége igényli, hogy az imperialistákkal szembeszegezzük minden haladó erő akcióegységét”, — hangzott el a találkozón. A második világháborúban kialakult fasisztaellenes népmozgalmak, jelenlegi antiim- perialista mozgalom egyaránt bizonyítja: az imperializmus' elleni harc abban a mértékben hatásos és vezet győzelemre, amilyen mértékben képes minden imperialistaellenes erőt tömöríteni. Arról a kérdésről azonban, hogy ez a tömörítés hogyan történjék, s melyek az előfeltételei, különböző nézetek hangzottak el a konzultatív találkozón. Megvitatták például az Olasz Kommunista Párt képviselőinek javaslatát — amelyet a marokkói, a reunioni, illetve a román küldöttség is támogattak —. hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácsára meg kellene hívni az egyéb antiimperialista és demokratikus pártokat és mozgalmakat is. A vita során e javaslat élő- terjesztői és támogatói számos helyes és elfogadható érvet is felsoroltak. Elmondották például, hogy az imperializmus elleni harcban természetes szövetségesek a kommunisták, a szocialisták, más haladó erők, a legkülönbözőbb politikai ás társadalmi áramlatok képviselői: mindazok, akik bármely oknál fogva készek az imperializmus, a monopóliumok diktatúrája, az ag- resszorok ellen, a szabadságjogok, a haladás, a béke yédelmében fellépni. Helyes gondolat az is, hogy az imperialistaellenes front kezdeményezésében, kibontakoztatásában minden országban nagy szerepe volt és van a kommunista és munkáspártoknak. Ennek a harcnak az élén személyileg is rendszerint a legáldozatkészebb és legkövetkezetesebb harcosok, a kommunisták járnak. A találkozó idején már az előkészítés stádiumában vplt, azóta le is zajlott tizenöt Földközi-tenger menti ország haladó pártjainak és mozgalmainak konferenciája, amely pozitív eredménnyel zárult. A résztvevők elítélték a 6. amerikai flotta földközi-tengeri jelenlétét, sürgették a közel-keleti válság megoldását, az izraeli arabellenes agresszió következményeinek felszámolását. Komoly jelentősége van, hogy ennyire különböző erők, mint például az OKP, az algériai FLN, az EAK- beli Arab Szocialista Unió, a Török Munkáspárt és mások felismerték az őket egyesítő közös problémákat és mindent elkövettek, hogy közös elvi alapot találjanak az egybehangolt akciók megvitatására. AT an tehát pozitív gyakorlati ” tapasztalat — akár regionális. akár globális alapokon — az antifasiszta front hagyományainak korszerű alkalmazására. Ebben a budapesti találkozó küldöttei is egységes nézeteket hangoztattak. A vita tulajdonképpen > két kérdésben bontakozott ki: lehet-e a regionális együttműködés tapasztalatait mechanikusan alkalmazni a nemzetközi világértekezlet előkészítésének módjára, s helyettesítheti-e a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását egy antiimperialista világértekezlet? Budapesten a tanácskozás résztvevőinek döntő többsége arra a következtetésre jutott, hogy bár szükség van az összes anti imperial ista erők világértekezletére, s helyes, ha azt a különböző haladó erők regionális tömörülései is elősegítik, de ilyen világértekezletre csak a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása után kerülhet sor. Jogos a kérdés: mi történne, ha a kommunista pártok egységük megerősítése, elvi-politikai platformjuk kidolgozása nélkül jelennének meg a szélesebb antiimperialista világértekezleten? Ha elfogadjuk azt a történelmi tapasztalatot, hogy az imperializmus korszakában a haladó tömörülések törvényszerűen csakis a kommunisták vezetésével akcióképesek, akkor — éppen az antiimperialista összefogás sikere érdekében — elsősorban a nemzetközi kommunista mozgalom összekovácsolására és megerősítésére kell a fő figyelmet fordítanunk. Enélkül egv szélesebb antiimperialista világértekezlet csak a haladás frontjának további gyengüléséhez, saját megosztottságunk és nézeteltéréseink súlyosbodásához vezetne. /~\sakis a kommunista világ^ mozgalom lehet a szélesebb antiimperialista front fő ereje. A mi egységünk, nemzetközi mozgalmunk — valamennyi haladó erő vonzási központja. Ha mozgalmunk megoszlik, csökken a vonzereje, másrészt fennáll a veszély, hogy {jártjaink feloldódnak valamiféle ideológiailag bizonytalan körvonalú mozgalomban. A budapesti tanácskozás az egyedül helyes határozatot hozta, amikor úgy döntött, hogy az idén november—decemberben Moszkvában a kommunista és munkáspártok képviselői találkozzanak és tárgyalják meg tennivalóikat egységük és az összes forradalmi erő egységének megszilárdítása, az imperializmus elleni harc érdekében. Ennek a gondolatnak a jegyében ül össze a moszkvai tanácskozás előkészítő bizottsága, hogy hazánk fővárosában immár a nagy tanácskozás gyakorlati megvalósításához építsen utat. SZABÓ L. ISTVÁN Menyasszony és Mózes Ritkaság ma már a nagy lakodalom. Talán ezért is nézték meg a múltkoriban Szek- szárdon, a Széchenyi utcában a lakodalmas menetet. A? újvárosi templomból jöhettek, és lehettek vagy százan. Elöl a menyasszony-vőlegény, utána a többiek, úgy, ahogy az szokás. Arra lettem figyelmes, hogy megtorpan a menet. Tanácskoztak. Mi történhetett? A húsboltnál az utcára folyt a víz. Körülbelül két méter szélesen. Átugrani nem lehet még miniszoknyában sem, hát még a hosszú menyasszonyi ruhában! Álltak és tanácskoztak. így állhatott valamikor Mózes a Vörös-tengernél. Elöl ő, mint most a fiatal pár. és utána a népe, mint most a lakodalmas nép. És előttük a tenger, mint itt ez a víz. Mózesnek nem volt hajója, a fiatal párnak nem volt repülőgépe. Ezek nélkül kellett megoldani az átkelést. A vőlegény könnyebb helyzetben volt, mint Mózes annak idején, mert ő ölbe fogva át- vihette volna a menyasszonyt a vízen, de Mózes hogy tudott volna annyi népet átcipelni a ■ tengeren? Mózes csodát művelt, a fiatalok erre nem voltak képesek. Mózes kettéválasztotta a tengert, ők nem tudták kettéválasztani a tüzes járdát, viszont azt sem akarták, hogy a ruha bepiszkolódjék. Mit tehettek mást, a menyasszony szép óvatosan felhúzta a szoknyáját, szégyenlősen körülnézett, hogy nem látják-e, és átment a vizes járdán. A lába vizes lett. Mózes népéé nem. Akkor voltak még csodák. Nem könnyű anyának lenni Az ÁBC-áruházban gyermeksírásra kapta a fejét a vásárlóközönség. Egy gyerek sírt. Éktelenül sírt. Piros kabátja volt, és piros volt a kis arcocskája. Az anyja húzta, ő meg az anyját húzta. Végül az anya engedett. Beállt a pénztárhoz a sorba, a kislány meg odament a játékpulthoz és ott sírt. Erősen. Egyszer abbahagyta. Mindenki odakapta a fejét: mi történhetett? A kislány egy játéknyuszit ölelve szaladt édesanyjához a sorba. Az édesanyja fizetett. A játéknyuszit nem. Azt visz- sza kellett vinni. Ekkor a kislány még reménykedett. Valami mást vett le a polcról. Az édesanyja ezt is visszatette. És ekkor megint sírásra figyeltek a vásárlók. A kislány sírt, toporzékolt. Nem könnyű édesanyának lenni, különösen nem, ha a boltba is magával tüszi a gyerekét. Gyereknek lenni sem könnyű Ezt onnan tudom, hogy a napokban véletlenül, akaratomon kívül kihallgattam egy beszélgetést. Az édesanya hozta haza kisfiát az óvodából. A kisfiú kedvesen kérdezte. — Anyu, vettél pipit? — Vettem! — Kakast? — Kakast! — Hát nem pipit? — De pipit! — erősködött az anya hangja. — A kakas is pipi? — A kakas is pipi. Többet nem hallottam. Nem tudom, mi lett a beszélgetés vége. Egyet tudok csak, amit a gyerek is megtud majd egyszer, később —, a kakas az bizony nem pipi. A pipi az egészen más. De nem mondom tovább. Ezt majd a kisfiú is megtudja, ha felnő, és ha akkor lesz még pipi, és nem gép állítja elő takarmányból a csirkehúst is, mint manapság Angliában a géptehén a tejet. SZALAI JÁNOS — Mi?... Maga?... Csúf, vén férfi volt... Szakállat ragasztott? ... Hopplá! Megvan! Hót ezért nem láttam bemenni a házba, ahonnan kijött! Burnuszbán ült ott... Szakállal! És amíg én a lábszárvédőmet varrtam... addig átöltözött nőnek, és úgy jött ki. .. Én meg követtem, ás nem értettem... Maga volt az oranl kávéfőző! — És én voltam Abu el Kebir is, a tracho- más, vézna „nebuló”, hosszú, ősz szakállal, rikácsoló hanggal Gab"' °k ívre leesett az álla. Azután magához rántotta a lányt és megcsókolta. — 223 — — Ne haragudjon — dadogta a katona —, maga az életemet mentette meg! Egy csókkal le sem róhatom a hálámat... — Most... ne rója tovább a háláját. Mahmud mindenhová elkísért mint kígyóbűvölő is. Amikor rájött, hogy viperáját ellopták, és a maga inge is eltűnt, figyelmeztette, hogy vigyázzon, pedig ő azt hitte, hogy maga gazember, de én ... én már akkor ... akkor ... Szóval már gyanakodtam, hogy esetleg tévedés. Ezért még leöntöttem... magát kmirhával is ... — hátra- ugrott. — Nem most, ne rójon hálát... Szóval ezért volt... — És a karóra? ... — Ez a karóra... rejti a tervet, hogy hol az átjáró, de senki sem tudja megfejteni az óra titkát. Hallgattak. Galamb megfogta a kezét. Madge nem húzta d. — Nem lehne jó, ha megnéznénk még egyszer az órát? — mondta a katona. — Talán kisütünk valamit... Várjon! Most jut eszembe... A szegény Kölyök firkált néhány sort. A papírlap, ámire a beteg írt, még ott volt a zubbonyában. Elfeledkezett róla. A nő kikapta a kezéből, és izgatottan olvasta: „Figyelnek bennünket. Ha meg akarja tudni, hány óra van, igazítsa be a napon a mutatókat, és nézze figyelmesen a másodpercmutatót. Éjfélkor pontos órája lesz...” — Az isten szerelmére, hogy lehet ilyen felületes... — suttogta remegő hangon a leány. — Hiszen ez nagyon fontos... Már régen tudni kellett volna ... Odavitte az órát az ablakhoz, és felkattintotta a fedelét. A nap rávilágított a repedezett szám— 224 — lapra. A nő forgatta a felhúzót... Talán kinyílik valami titkos hasadék... Percekig próbálta hiába ... Egy ötlet! — kiáltotta Galamb. — Azt mondja ez utasítás: „Éjfélkor pontos órája lesz... Állítsa mindkét mutatót a tizenkettesre. Az éjfél. — Lehet... Sebesen forgatta a mutatókat. Mikor egymás Cole érték a tizenkettesre, várt. Semmi ... A nő sóhajtva visszaadta. ~ Vegye fel... És kérem —' mondta, mialatt galamb megerősítette csuklóján a karórát —, nagyon kérem ... Vigyázzon magára, mert.. ’. — Halló! Hát ez mi! — Pencroft lépett be. No nézd csak! Igazán érdekes. Galamb rosszkedvűen fordult a leányhoz. Bocsásson meg, Madge, de sajnos most kénytelen leszek ezt az urat félholtra verni... pedig nem illik így viselkedni egy hölgy jelenlétében — és mert közben Pencroft a közelébe ért, úgy vágta pofon, hogy beleesett fejjel a szekrénybe, áttörte az ócska bútor ajtaját, és mindenféle holmikkal együtt a földre esett.' Azonnal felugrott, és Galambra vetette magát. Négy-öt bokszütés ült mindkét részről, és Galamb látta, hogy emberére talált. Mintha pöröllyel sújtották volna fejbe, olyan súlyos volt Pencroft ökle. Madge ijedten húzódott a szoba sarkába, és öklét a szájába gyömöszölte, hogy ne sikoltson. Vadul csapkodtak. Egy ütés állón találta Galambot. Hátratántorodott, azután fejjel Pencroft gyomrának szaladt, majd rávetette magát, és két kézzel verte az arcát. Mindketten vérbe borultan tépték, csapkodták egymást. — 225 —
