Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-30 / 76. szám
4 TOLVA MEGYEI NEPÜJSAß 1968. márcíos S& Eddig 21 ezren várják az áj személykocsijaikat! Páratlan roham a A tavasz beköszöntését nemcsak a rügyfakadás jellemzi, hanem az az országos roham is, ami megnyilvánul az OTP pesti és vidéki fiókjainál. Tolonganak a vásárlók az OTP-nél és szinte a mellényzsebből fizetik ki a vételár 20—80 százalékát, hogy biztosíthassák sorrendjüket az új személyautók behozatalánál. személyautó fronton sú község, de falunkban már 300 autónk van. Az autóklub izsáki tagozatát is megalakítottuk és érdekel bennünket, hogy milyen autóeladásokra számíthatunk. Ez év március 30-ig 6807 személygépkocsit vásároltak a Merkúrtól 451 millió forint értékben. Alkalmunk volt egy ilyen rohamnapot végigülni és meglepődéssel tapasztaltuk, hogy egy egyszerű hétköznapon 104 autóvásárló megrendelése futott be. Igaz, mostanában értük el a nyereményrészesedés idejét, a tsz-el- számolások kifizetőnapját, tehát nem is lehet csodálkozni azon, hogy szinte „mellényzsebből” kifizetik az OTP-nél a szükséges foglalókat a gondosan kiválasztott új gépkocsik vételárára. Földműves, művezető, orvos, mérnök, tanár, esztergályos, bányász és ki tudja hányféle foglalkozást jelöltek a meg a kérelmeken. Egy ilyen vidéki tsz-tag 92 ezer forintot fizetett be a banknál, hogy hozzájuthasson az „egyszerű” Volga kocsijához. Legtöbben Trabantot kérnek. Ezután Moszkvics, Wartburg és Skoda következik. A pestiek csodálkozva figyelik, hogy a két budapesti autószalon előtt, már reggel 7 óra felé, 15— 20 vevő tolong, és türelmesen várják a 10 órai nyitást. — Sietni kell — mondotta lapunk munkatársának az ajtó előtt álló vevő, akinek már kezében van a kiutalás Trabant Limou- zinra. — Ha későn, megyünk a telepre, elviszik az orrunk előtt a legszebb színű kocsikat. — Sok vevő a vezetni tudó ismerősét hozza el, majd az viszi haza féltett kincsét. — Ráérek megtanulni vezetni — mondja büszkén — majd a saját kocsimon! — A tavaszi szénaláznak legnagyobb ellenfele ma — az autóláz. Alig van olyan nagyobb község, amely ne kérné fel az autókereskedelmi vállalat igazgatóját, hogy tartson falujukban előadást, a személyautók behozataláról és árusításáról. Székely Károly igazgató eleget is tesz a meghívásnak. Az izsáki művelődési ház igazgatója így jelentkezett: — Izsák nyolc-kilencezer lakoJellemző, hogy elsősorban a jóval drágább új autókat keresik, amit igazol megint a statisztika: Ez év március 20-ig csak 270 öreg kocsi cserélt gazdat a használtautó-telepeken keresztül. Értékben mindössze nyolcmillió 200 ezer forint összegben. Valószínűen ezek is új gépkocsit szerettek volna venni, de nem kaptak. Pedig az öreg 18—20 ezer forintos autókra megközelítően annyit kell költeni, mint amennyibe kerül egy új kocsi. — Nehéz helyzetben van a belkereskedelem. Ha naponta 100— 110 vásárló fut be az OTP pénztárain keresztül, az esetben még 20—22 ezer igénylő akad csak ebben az esztendőben. Az előzetes szerződések alapján viszont nem lehet számítani több új személykocsi behozatalára. így a jövő esztendőben már 21 ezren várják új kocsijaikat, mert az előzetes jelentkezéssel a várható behozatal kimerül. Jelenleg 21 ezren fizették be teljesen, vagy részletekben a várható kocsi árát. Nehezen értik meg a vásárlók, hogy az új személygépkocsikért árut, vagy valutát kell adni. Követelnek, veszekednek, hangoskodnak a szalonok előtt. A tisztviselők viszont továbbra is igyekeznek megnyugtatni a kedélyeket. A türelem lehet, hogy rózsát terem, de autót nehezebben... A jelenlegi helyzetet és a külföldi autógyárak termeléseit tekintve 1970-ig még fennállnak a nehézségek. Még tartani kell a jelenlegi rendszert. Majd ha a Szovjetunióban megkezdi munkáját a Fiat—szovjet kooperációs óriásgyár, s ha már lejön majd a futószalagról évi 150—200 ezer szovjet Fiat kocsi, az esetben megoszlik a kereslet és a szalonok azonnali szállításra is biztosítani tudják a személygépkocsikeltű ZSOLNAI LÁSZLÓ Harckocsizok a víz alatt A harckocsizó egység vízibázisa kívülről úgy fest, mint egy sportlétesítmény. Például egy uszoda. Kétoldalt hosszú folyosók vezetnek a központi fekvésű medencéhez, jobbra-balra kisebb szobák nyílnak a folyosón, s az ajtók mögött szorgalmas tanulás. Mi a tárgya a foglalkozásoknak? Rendkívül izgalmas téma: a harckocsik víz alatti átkelése, még pontosabban, annak gyakorlása, illetve tökéletesítése, hogy a négy főből álló személyzet miképpen hagyja el harcjárművét abban a feltételezett esetben, ha elárasztaná őket a víz. Egy harckocsit el is áraszthat a víz? Nos, igen. Előfordult, s a jövőben is előfordulhat olyan eset, hogy, víz alatti átkelés közben valami rendkívüli történik, olyan helyzet alakul ki, amikor még a legkorszerűbb technikai biztosítással sem lehet bizonyos időn belül a folyómederben elakadt, a szolgálatot felmondott harckocsit szárazra vontatni, személyzetét biztonságba helyezni. Az egyik szobában gondos orvosi vizsgálat folyik. Enélkül még csak közel se mehetnek a harckocsizok a • vízalatti gyakorlás színhelyéhez: a medencéhez. Nem lenne jó, ha bárkit is „ki- szuperálna" az orvos, még egyetlen foglalkozás idejére sem. Úgy összeszoktak ezek a harckocsi- zók — a parancsnok, a vezető, az irányzó és a töltőkezelő —, hogy még egymás gondolatát is kitalálják... Az orvos nem talál kifogást. A szomszédos helyiségben, a különleges felszerelésük használatát, működési elvének tanulmányozását ellenőrzik a kitűnően képzett oktatók. Nagyon fontos ugyanis, hogy a harckocsizok alaposan ismerjék felszerelésükét, s ami ezzel együtt jár: bízzanak is abban! Ne csak higgyék, hanem gyakorlatból tudják is, hogy a harckocsi víz alá 'merülése esetén sem érheti őket semmiféle ártalom, életüket, biztonságukat szavatolja a legkorszerűbb vízalatti felszerelés. Kapkodástól, a pániknak még a gondolatától is megóv például az olyasféle tudat, hogy az elárasztott harckocsiban nem öt-tíz percig, hanem jóval tovább is tartózkodhatnak^ ténykedhetnek, megszervezhetik a harcjármű elhagyását, ha nincs más módja önmaguk biztonságba helyezésének. Amikor már minden „tiszta”, a négy harckocsizó úszónadrágra Ez már nem a tanmedence, hanem a „valódi” folyó. Még néhány másodpere és a harckocsi eltűnik a víz alatt... (Fotó: Bleich Rudolf) vetkőzik, s víz alatti készülékkel a kézben, felsorakozik a medence partján. Egy kis „kóstolót” kell venniök a medencében a víz alatti tartózkodásból, a feltételezett mederfenéken végzendő munkából. Mert ilyesmire is sor kerülhet. Azzal ugyanis, hogy a személyzet — mondjuk <— elhagyta a harcjárművét, még csak feladata első részét végezte el. A másik, nem kevésbé fontos teendő az, hogy segítsenek a búvároknak harckocsijuk szárazra vontatásának műszaki munkálataiban, vagy éppen maguk oldják azt meg. Például úgy, ahogyan :a%t most is gyakorolják. Magukra veszik tehát a felszerelést — érdekesség, hogy mindegyikhez tartozik egy piros pettyes labda is —, s a medencébe ereszkednek. A kis labdák a víz felszínére emelkednek, s ott lebegve mutatják: hol tartózkodik éppen a „gazda”, a gyakorlat végrehajtója. Aztán súlyos vomtatókábei merül a vízbe, végén hatalmas acélhoroggal. A gyakorlás tárgya: ezt a vontatókábelt kell víz alatt eljuttatni a feltételezés szerint elsüllyedt, illetve megfeneklett harckocsihoz, s ráakasztva annak vontatóhorgára —, lehetővé tenni szárazra vontatását. Ezt követően a négy katona egy kisebb medencébe ereszkedik le. Itt egy harckocsi-makettet építettek be. A személyzet beszáll a makettbe, az ajtó becsukódik mögöttük. Azután el* hangzik az újabb utasítás, s nyomában megfelelő műszaki segítségigei mesterségesen elárasztják a harckocsit. Ez az a folyamat, amely — esetleg — a valóságban is elképzelhető, ám feltétlenül szükséges annak gyakorlása, ha a személyzet önerejéből kívánja elhagyni harcjárművét. Mintegy tizenöt perc telik él, a személyzet nyugodtan viselkedik, várják a további utasításokat, önmagukat szoktatják ha-' sonló állapot pánikmentes elviseléséhez. „Most” — hangzik a parancs,, s a »'gy medencében lévő torony cetok egyike kinyílik. Elsőnek a harckocsivezető, nyomában az irányzó, majd a .töltő- kezelő kúszik ki a nyíláson, a sort a harckocsiparancsnok zárja. Tempósan haladnak a medencébe vezető létrák félé, s egymás után kimásznak a szárazra. Az ember és a technika kitűnőre vizsgázott. BARKOVITS ISTVÁN — Egy pajtásom nagybeteg, és szeretném, mon adjutant, meglátogatni a kórházszekéren. Szegény úgyis egyedül van. — Ezt honnan tudod? — Már régen látom, hogy az orvos meg a szanitéc elöl vannak a kapitány úrnál. Másnak meg nem szabad a szekérre szállni. Dél óta nem volt, aki vizet adjon szegénynek, vagy a sebét bekösse. —, Eridj! Altiszt! Ez az ember engedélyt kapott rá, hogy a'szekéren ápolhassa a . barátját. Vegye be a napiparancsba! Ezzel lehetetlenné - tette, -hogy az orvos, aki feljebbvalója volt Finleynek, lezavarja a szekérről Harrineourt-ot. — 169 — Galamb boldogan indult el a kocsi felé. Elsősorban kedvelte Iljicset, azután pedig most már foglalkoztatta fantáziáját az ügy. Itt van például a nő. Világos, hogy az is ugyanabban az ügyben settenkedik, amiért Kölyökre rálőttek. Sőt Tfoppauerra is rálőttek. Mi köze lehet az elszánt költőnek ehhez az ügyhöz? Nyilvánvaló, hogy néhány gyilkosság, egy katonai titok és sok alattomos ember rejtélyének kulcsa: Iljics! De most már nem lesz hanyag. Felhágott a kerékagyra, és belépett a szekér ponyvája alá. Visszahőkölt és dermed- ten állt meg. Iljics, azaz Kölyök, ott feküdt az ágyon holtan. Megöltek. Már órák óta halott volt. Egészen különös módon ölték meg. Hat vagy nyolc vörös pontot találtak a testén. Hogy ez mitől származott, azt nem tudták megállapítani. Csípésnek, horzsolásnak tűnt fel. Csak a bőr felületén látszott, mintha két ujjal megcsípték volna néhány helyen. A test pórusain néhány helyen vér szivárgott, egészen apró cseppekben, a bőrön keresztül... Ilyen tünetekről tanultam, de ez nem azonos eset — mondta az orvos. — A dél-amerikai korallkígyó csípésétől az áldozatnak elzáródnak a főerei, és a vér, miután felgyülemlett az artériában, kőnyomul a pórusokon. De ezen az emberen nincs kígyómarás, és nenj Dél-Amerikában vagyunk. Egy bizonyos, megölték. Galamb ismét gyanún felül állt. Mikor ő a sátorba lépett. Iljics már régen halott volt. A tisztek sötét pillantással méregették Galambot. Jól tudták, hogy ez a század furcsa embereket is rejtegethet. Figyelmeztették őket — 170 — fentről, mielőtt elindultak, hogy a gyanús egyénekre nagyon vigyázzanak... — Vaura kell veretni... — mondta Gardo- ne, mikor Finley jelentette neki az esetet. — Kihallgatjuk, és erős fedezettel Timbuktuba küldjük, a haditörvényszékhez. — Milyen jelentéssel? Hogy a puskájával lőttek, amikor nem volt ott? Megöltek egy beteget, akihez látogatóba ment? — Nem kell ügyvédeskedni! Ez katonaság. Akkor már nem küldhetjük sehová, ha felrobbantja az épülő műutat, vagy a lőszerraktárt. •— Ha nem veszed rossz néven, kapitány úr, erről lebeszélnélek. Kérdezzük ki elsősorban az őrmesterét! A haditörvényszék csak akkor tehet vele valamit, ha módot adsz rá, hogy vádat emeljem ■— Csak ne okoskodj — felelte Gardone, mert az erőd közelsége visszaadta elbizakodottságát, és szégyellte, hogy a biztos halál tudatában gyengének mutatkozott. — Az őrmestert mindenesetre meghallgatom, azután majd úgy intézkedem, ahogy azt speciális, magasabb katonai szempontok pillanatnyilag előírják. Jött Latouret. Elmondta, hogy Harrincourt altiszti iskolába járt, de szökés miatt megvonták, tőle kedvezményes beosztását. A menetelést úgy bírja, mint aki már járt Afrikában, de ezt tagadia. Katonai magatartása ellen nem eshet kifogás, legfeljebb egy-egy a Riszt sérelmezi, hogy néha „öregem”-nek szólítja őket... — 171 —