Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-23 / 70. szám
8 TŐÍNÁ 8ÍEGYÉ1 SEP0.TSÄ6 1%8. március 23. % niw Mtertjf NÉPÚJSÁG A .MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Csappant a bíróságok ügyforgalma fALUNAPOK A falunapok kere tében a sió agárdi művelődési otthonban ma este nyolc órai kezdettel Pesti György, a Siógyöngye Termelő- szövetkezet elnöke ünnepi köszöntőt mond. Ezután kerül sor a meghirdetett helytörténeti pályázat eredményhirdetésére. A díjkiosztást követő ünnepi műsor keretében levetítik a község éle. téről készült „Két víz között” című kisfilmet, majd az általános iskola tanulói a sióagáirdi gyermeklakodalmast mutatják be. Holnap délelőtt tíz órakor b ékenagygyűlés lesz Sióagárdon, melyen részt vesz a szomszédos községek lakossága is. Délután három órai kezdettel sportműs őrt rendeznek. Este nyolc órakor a művelődési otthonban megismétlik a szombat esti ünnepi műsort, mely után reggelig tartó bál következik. Ma: meteorológiai világnap A bíróságok elmúlt évi ügyforgalmáról tájékoztatták az Igazságügy-minisztériumban az MTI munkatársát. Elmondták, hogy büntető- és polgári ügy egyaránt kevesebb érkezett a bíróságokhoz, mint 1966-ban. A büntető ügyszakban 1960-tól kezdve — az 1963-as amnesztia évét leszámítva —, tavaly volt a legkisebb az ügy-érkezés. A járásbíróságokhoz és első fokú eljárásra a megyei bíróságokhoz csaknem 101 000 új büntető ügy került 1967-ben. Csökkenés tapasztalható a köz- és magánvádas ügyeknél egyaránt. Érdekes viszont, hogy magánvádas ügyekben több személyt ítéltek el, ami arra mutat, hogy megalapozottabb volt a feljelentés és ritkábban került sor a felek kibékülésére. Az egyes bűncselekmény- kategóriák közötti arányok tavaly nem módosultak lényegesen. mintegy 30 százalékkal szerepelnek a személy elleni bűn- cselekmények: az élet, a testi épség elleni bűntettek, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetések, az emberi méltóság elleni bűntettek. Az élet és testi épség elleni bűntettek száma 1960 óta mintegy kétezerrel növekedett. A család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűntettek aránya a korábbi * szántén. 4—5 százalék Új könyvek: Barabás T: Arany fácán Csukás István: Koromcsiilag Clarke: A jövő körvonalai Csehov: Négy színmű Karinthy Frigyes: Capillária Mikszáth Kálmán: Szelistyei aszszonyok Szabó Pál: Szülőföldem, Biharország Myrdal: A kultúrák keresztútján (Világjáró sor.) Oliveira: Méh az esőben Keresztes Mihály: Napnyugtától — napkeltéig taiptai Ervin; A Magyar Tanácsköztársaság Bánki György: 1944. március 19 Gelle: Kajakozás-kenuzás szabájlykönyv Mindszenthy—Mátraházi: Atlétika szabálykönyv Madarász: Kézilabdázás szabálykönyv Rónaszegi Miklósi Indián halál Forbáth: Méretre szabott molekulák (Minerva) Maglódi Magda: 40 kötött-horgolt modell Habuda: A gépjárművezetés és karbantartás - biztonságtechnikája KRESZ-vizsgaanyag Surina: Tranzisztortechnika Székelye Fémes szerkezeti anyagok és korróziós viselkedésük Tanácsi vállalatok kötelező számlakerete Erdőgazdaságok kőtelező számlakerete A lottó nyerőszámai: 21, 67, 71, 78, 86 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—51. Kiadja: Tolna megyei lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 17 Ft Siáex-szásfr; 869 között mozog. Figyelemre méltó viszont, hogy a tartási kötelezettség elmulasztásáért és az ifjúság elleni bűntettért elítéltek száma az utóbbi években emelkedett. A társadalmi tulajdon megsértése miatti elítélés csaknem 25 százalékkal szerepel a statisztikában: számuk 1960 óta emelkedik. Ebben közrejátszik, hogy ezekben az években kiszélesedett a társadalmi tulajdon bázisa a termelő- szövetkezetekben. Az államigazgatás és az igazságszolgáltatás elleni bűntetteik száma 4 százalék körül mozog az állam elleni bűntettek miatt elítélteké pedig alig haladta meg az összes elítéltek fél százalékát A polgári ügyszakban csaknem 176 000 új üggyel foglalkoztak a bíróságok. Ez a szám mintegy 8500-zal kisebb a megelőző év hasonló ügyforgalmánál. 1967-ben hosszú évek óta először nem nőtt hanem kis mértékben csökkent a házassági r| rek száma. Több volt a házasságból született gyermek tartásával kapcsolatos per, a házasságon kívül született gyermekekkel kapcsolatos perek száma viszont Csökkent (MTI) A TÁRGYALÓTEREMBŐL Rájárt a más borára Dránovics Sándor Gyönk, Hajnal utca 270 szám alatti lakost már elítélték ifjúság elleni bűntett. majd kisebb súlyú társadalmi tulajdon sikkasztása miatt. A büntetésekkel nem sikerült Dránovics életvitelében változást előidézni. Továbbra is túlzottan szerette az italt, s most már lopott is érte. Két alkalommal társakat is vitt magával, amikor Gál Sándor gyönki lakos présházába betört, és bort lopott Később önállósította magát és még két alkalommal ment a présházba borért. Legutóbb a múlt év novemberében járt a présházban. Boron kívül elvitt a présházból órát, sajtárt is. A tamási járásbíróság Dránovics Sándort 8 hónapi börtönre és egyévi közügyektől való eltiltásra ítélte. Egyúttal elrendelte a korábban felfüggesztéssel rámért 6 hónapi szabadságvesztés büntetés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős. Konyhád: Zűrzavar a Park Hotelben. (Olasz—spanyol film). Dombóvár: Zseniális megoldás. (Csehszlovák film). Dunaföldvár: Hűtlen asszonyok. (Olasz film). Paks: Árnyak a Notre Dame felett. (NDK film). Szekszárd: Fiúk a térről. (Magyar film). Tamási: Tanulmány a nőkről. (Magyar film). Ezekben a napokban a világ 130 országában hangzanak el előadások a meteorológia és a mezőgazdaság kapcsolatáról. Március 23. ugyanis mint a 8. meteorológiai világnap szerepel ennek a tudománynak az évkönyveiben. > Ebből az alkalomból a Magyar Sajtó Házában, .dr. Qési Frigyes egyetemi tanár, az Országos Meteorológiai Intézet igazgatója és munkatársai tájékoztatták az újságírókat arról a szolgálatról* amelyet a meteorológusok teljesítenek a mezőgazdaság javára. Elmondták, hogy az ENSZ meteorológiai világszervezete idén arra kívánta felhívni a világ figyelmét, hogy milyen nagy a jelentősége annak, ha a mezőgazdaság jól használható felvilágosításokhoz jut az időjárásra vonatkozólag. Névnap: Emőke. MÁRCIUS A Nap kél 5.41, nyugszik 23 18.01 órakor. A Hold kél 3.39, nyugszik SZOMBAT 11.35 órakor. — Ügyeletes orvos- Szekszárdon: éjszakai és hétvégi központi ügyelet a rendelőintézetben, — Ügyeletes orvos: Dombóváron: dr. Kedves Ottilia Dombóvár. III. utca 35. Telefon: 10—47. Rendel: szombaton délután 5—6, vasárnap délelőtt 10—12-ig a központi orvosi rendelőben, utána a lakásán található. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Horváth László Szekszárd. Petőfi utca 6., szombat 12 órától hétfő reggel 6 óráig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd, öcsény, Sióagárd, Szálka területére. ügy eletet tart még az állatkórház szakálla tórvosa.. — Vaszkó Szilveszter. a dombóvári járási tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet a községi tanács tanácstermében megtartott ünnepi megemlékezésen, melyet a Tanácsköztársaság kikiáltásának 49. évfordulóján rendeztek. Az ének- és zenetagozatú általános iskolások műsorral szerepeltek, — küldi a hírt Gaál István. — Megérkeztek az első fecskék március 20-án a bátaszéki Öz utca 49. számú házhoz. A háznál évek óta kilenc család fészkel. — Minden nyolcadik vasutas szervezett oktatásban vesz részt a MÁV dombóvári vasúti csomópontján. A szakvizs- igák megszerzésén fáradozó mintegy 200 vasutason kívül, 56-an tanulnak a Marxizmus—Leni- nizmus Esti Egyetemének különböző tagozatain és a marxista középiskolában. — Elkészült a tanácsi irányítás alá tartozó vállalatoknál, á Kiváló Vállalat cím adományozásának feltételeit magában foglaló tájékoztató, amelyet a közeli napokban valameny- nyi érdekelt termelő egység megkap. — Már 97-re emelkedett azoknak a jelentkezőknek a száma, akik az év eleje óta felvételüket kérték az őcsényi Kossuth Termelő- szövetkezetbe. Nem kell tehát munkaerőhiánytól tartani. — Elkészült a faddi takarékszövetkezet irodaháza. A létesítmény több, mint 300 000 forintba került. — A tamási Vörös Szikra Tsz állította elő a megyében legelsőnek a korai fejessalátát. A hét közepén már árusították a helybeli zöldséges boltban. — Ezer hízó sertésre szerződött az idei évre az iregszemcsei Uj Élet Tsz. A szerződés szerint az első negyedévben százat kellett volna leadni. Viszont a szövetkezet eddig 150-et szállított le 110 kilós átlagsúlyban, és a negyedév végéig még újabb ötvenet értékesít. — Dombóvárott a jiárási művelődési házban irodalmi est keretében Bánki Zsuzsa és Bitskey Tibor színművészek adnák válogatást a magyar irodalom legszebb alkotásaiból. A sokat ígérő programra március 25-én kerül sor. (Fehérvári Lajosné) — A román gyártmányú SPC—6-os. pneumatikus kukoricavető gép működéséről, üzemeltetéséről rendeztek bemutatót a Fomádi Állami Gazdaságban pénteken délelőtt. A bemutatót a Magyar Agrártudományi Egyesület Tolna megyei szervezete, az AGROKER, és a két területi tsz-szövetség, azoknak a szövetkezeteknek szakemberei részére, akik ilyen típusú vetőgépet vásároltak. FELHŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: napközben nyugat felől ismét megnövekvő felhőzet, valószínűleg csak szórványosan előforduló esővel, záporesővel, zivatarral. A többfelé élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél éjszakára átmenetileg mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 fok körül. Az elvált férfiak gyorsabban betegszenek meg Különös statisztikát készített a kaliforniai közegészségügyi intézet vezetője, dr. Lester Breslow. Azt vizsgálta, a házastársak válása milyen változást idéz elő a férfiak és a nők életében. iFáratlan megállapításra jutott: az elvált férfiak sokkal könnyebben betegszenek meg, sőt sokkal korábban halnak meg, mirt akik kitartanak életük párja mellett. A számarány pontosan a kétszeres: az elvált férfiakra még egyszer annyi betegség leselkedik, mint a házasságban élőkre. De még egyebet is kiderített a kaliforniai vizsgálat. Az elvált férfiakra a betegségen, korai halálon kívül az alkoholizmus veszélye is leselkedik: az .alkoholisták nagyobbik fele kerül ki az elvált férfiak közül, s csak a kisebbik rész hódol szenvedélyének családi okok miatt. Ugyanakkor a vizsgálat azt is megállapította, hogy a válás a nők életében nem okoz nagyobb megrendülést: sem a megbetegedési. sem a halálozási statisztikájuk nem magasabb, mint a házassági kötelékben élőké, sőt az alkoholizmus szenvedélyének sem hódolnak..,