Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
Borisz Polevojs HARITONOV, Nemcsak épületszárnyakért és házért folyt csata, hanem szobákért, a lépcsőházakért is. És a hadosztálynak a hadsereg-törzskarhoz küldött egyik jelentése így szólt: „Heves harcok eredményeképpen az északi körzetben az „ezredes” első téglalapjában elfoglaltuk az 1-es és 2-es számú lakásokat”. Ezekben a napokban az egész kalinyind frontszakaszon elterjedt Nyikolaj Haritonov utász híre. Valóban csodáltat művelt. Éjszaka, szörcsizmá- ban, hogy zajtalanabbul járjon, olyan nesztelenül, mintha kísértet lenne, átment az úton az „alezredestől” az „ezredeshez”. Ugyanilyen ügyesen erős hatású röpítő aknát helyezett el a németektől nyüzsgő ház sarkában, meggyújtotta a kanócot és eltűnt. Szinte feloldódott az éjszakában. Majd rövid idő múlva robbanás hallatszott, a gyalogság előretört az épület romjai közé és még el sem oszlott a robbanás füstje, a robbanás zajától megsdketült németek még magukhoz sem tértek, amikor már el is foglaltak néhány szobát, vagy lakást... Az utászolc fáradtságtól elcsigázottan, nehéz lö- vészárokálomba merülve aludtak. A pince minden sarkából különböző hangnemben harsogó horkolás tompa zajjal töltötte meg az egész épületet. A levegő olyan volt, hogy a lámpában a láng nyugtalanul imbolygott és pislákolt. Közvetlenül a kis lámpa alatt alacsony, sovány katona ült és a sajátmaga által készített, de nyilván igen éles késsel, nagy igyekezettel faragott valamit. Miután közöltem vele, hogy írni akarok róla a „Pravdádban, kissé hitetlenkedve nézett rám és udvariasan elhárította, hogy magáról beszéljen. Sok ilyen tárgy — amelyet Nyikolaj Haritonov faragott —, járt kézről kézre a katonák között az utászszázadban, amelynek — most eszembe jutott —, Grusin kapitány volt a parancsnoka. A baj társak az őrmestert ezermesternek, hidegvérű, megfontolt, bátor és okos embernek tartották. Volt nap, hogy a katonák csak pár mondatot hallottak tőle. De a században mondogatták: „Haritonov ezt meg ezt mondotta. Az őrmester azt tanácsolta, hogy így, meg így cselekedjünk”. Az élete ugyanolyan egyszerű, szelíd és derék volt, mint ő maga. Egy vjatkai kályhás fia volt. Gyermekkorában apjával együtt járta az országot és a falvakban esetlen orosz kemencéket rakott. Szerette munkáját és tökéletesen el is végezte, amit rábíztak. De amikor megkezdődtek az első, óriási ipari építkezések, visszaadta apjának a szerszámot, elbúcsúzott tőle és Dnyeprosztrojnál, a nagy gátépí-1 tésénél maradt. A Dnyeprosztroj méreted megragadták képzelőerejét. Az építőmunkásból utászkatona lett Az ember, oki élvezettel alkotott téglából és betonból hatalmas épületeket, a visszavonuló csapatok legutolsó soraiban menetelt, robbantotta mögöttük a hidakat, zsilipeket, a villanyerőműveket, pusztította és aknázta az utakat, hogy az, amit az emberek jólétére építettek, ne szolgálja a fasizmus sötét céljait. Lehet, hogy Haritonov két tölténytárat sem lőtt ki az egész háború alatt, de a kárt, amelyet ez a zárkózott, hallgatag ember az ellenségnek okozott, csak egy tüzérségi üteg munkájával lehetne össze- hasonlítanL A Kulinyin város elfoglalását megelőző éjszakán Haritonovot kiküldték, hogy vágja át az ellenséges erődítmények drótakadályait. A kapitány figyelmeztette, hogy a drótakadályok előtti tér valamilyen új, eddig még M nem derített módszer szerint van aláCSERHAT JÓZSEF: Számoljunk örömöket Esernyőváz a fűz? De már huzatja van! Fölragyogó napunk örömét tündökli a rét: virága — mint az arany. Mennyi öröm! A gesztenyefában, abban a zsongó zöld toronyban mennyi külön kis torony robban, mennyi virág! (Mintha kicsiny fák lepnék el a hatalmas vén fák) Irigyen fűrészt haj a torma? Nem remeg az örömök tornya, gyalogút szalad a napon; s odalent — mint nagy, csodás égboltszülte csobogás csobog a Balaton. Örülj, hogy apró örömeink madara kelt ki megint, legyen övé a kék magasság. Gondjaink is, akár a nyulak, barázdáinkban lapuljanak, csak az örömöt ropogtassák! (Ez az öröm a venyigéken bajuszát pödri éppen...) Kölyökkutyák döcögve lépnek, örülnek a szekérkeréknek, bebújnak a küllők közén át, szaglásszák a tavalyi szénát, meg-megűzik a kiscsibéket, a tehén borjára bőghet. Örömök. Számoljuk őket. aknázva & a szomszéd zászlóaljból mir két utálsz elpusztult a rejtély« csapdákon. Haritonov magához vette a csípőfogót és elindult Megközelítette a drótakadályt, de mielőtt munkához kezdett volna, figyelmesen meigtekintette az a helyet, ahol bajtársai elpusztultak. A drótok alatt nyomok látszottak, a titok, úgy látszott, ezzel volt kapcsolatos. Haritonov végigkúszott a drótakadály mellett és egyszerre csak észrevette, hogy annak tüskéiről alig észrevehető, hóval borított szálacskák csüngenek le. Az utász odakúszott ahol a szálacska a hóha ért, ügyesen eltakarította köröskörül a havat, majd leheletével melengette a helyet, anélkül, hogy megérintette volna a fonalat. AZ UTÁSZ Tudta, hogy ez a fonal a halálhoz vezet. Csaknem érintette. Amikor a hó elolvadt, meglátta, hogy a kis gödör fenekén kerek fémhenger vonalai rajzolódnak ki. Kiderült a ravaszság. A drótakadály legkisebb rázkódását a szál továbbította a robbanóanyaghoz. Óriási erejű akna semmisítette meg az óvatlan utászt és egyidejűleg elsöpört minden nyomot, amely a titok nyitjára vezethetett volna. Ugyanakkor azt is jelezte az előőrsöknek, hogy valaki feltűnt a drótakadályoknál. Haritonov megértette, hogy miről van szó. Ledobta bekecsét és számotvetve magában azzal, hogy a levegőbe repülhet, óvatosan dolgozni kezdett. Grusin kapitány, — aki a legelső lövészárokban ült —, számolta a múló másodperceket és türelmetlenül tekintett ki a sötétbe, arrafelé, amerre a katona eltűnt. Már régen elmúlt a feladatra kitűzött idő. de Haritonov még nem tért vissza. De robbanás sem hallatszott. Ez pedig azt jelentette, hogy éL A kapitány, a hidegtől vacogva, feszülten nézte óráját. Végül is hajnal előtt, amikor a sötétség szét oszlóban volt és már szürkülni kezdett, nehéz lélegzés és hóropogás hallatszott. Haritonov ugrott be a havas mellvéden át az árokba, össze volt karcolva, kimerült volt, kékre- fagyott ajkaival fáradtan mosolygott Foga vacogott a hidegtől. Zsebéből elővette a fémhengert, amely kávéfőzőre hasonlított — Itt van. Meg kéül mutatni a gyerekeknek. Huszonnyolc darabot vágtam le belőlük a drótról. Ravasz munka Ha egy kicsit is megérinted a vezetéket, akkor „váljék egészségedre...” És hanyagul a hóra szórta az ártalmatlan aknákat, majd kihúzta magát és jelentette: „Az átjáróhelyeket átvágtam és fenyőlevelekkel jelöltem meg, kapitány eivtárs”. ...És, most itt áll, ebben a tágas teremben,ame/- i1...—- - - — . v - " ~~ ■ ■:=----IH ÁSZ-KOVÁCS ÉVA: Euripidész után — Thézeusznak Legyőzted a szörnyet magadban. Legyőzted Minotauruszt. A logika és ész jogarával most te uralkodsz. Tulajdonképpen könnyű harcolni ott, ahol nyoma sincs ellenségnek, fogak, karmok se tépnek, az egészet csupán kitaláltad, ahogy minosz Paszifaé fiát: a bikától-nemzett szörnyeteget. Nincs és nem is volt rém. Csak a bennünk-fogamzott fantom növekszik, amelyet ki-ki legyőzhet, vagy pedig tovább hordja az, álmot-faló, behemót szájat a sejtjei közt. Világ-labirintus van: ahonnan lebzselők adóztatják a szívet, félemlítenek ál-félistenek, üresfejű hypnotizőrök; Ariadne-fonalam, el ne hagyj legutólszor. A bordarácsok kerítése mögött tetszhalott ül az álom! trónon. Szétbomlott hajjal a lépcsőn Magdolna sír, vagy Fédra zokog? Hazugságból-épült, fekete szikla rántja a mélybe. Mért nem győzöd le a szívemben ezt a kettősséget: a Nőt, aki ezen a meredek szirtfalon áll, ugrásra készen, amerre eltűnt a vérnyomon Uippolütoso. lyet betölt a napsugár és a forgó turbinák egyenletes zúgása, itt áll, izgatottan, feszülten és úgy hallgatja az új gépek zúgását, mint anya a gyermeke első hangját és szürke szemében nagy, jgp*. emberi boldogság fénye látszik... Hatvan esztendővel ezelőtt született Borisz Nylkoln- jevics Polevoj, a szovjet Irodalom jelentős alakja, akis főleg novelláiból, valamint aa Egy Igaz ember ás az Arany című regényeiből Ismernek a magyar olvasók. Aa évforduló alkalmából közöljük fenti novellarészletét Márciusiban óhatatlanul Petőfire emlékszünk, a hónap idusa, a forradalom kitörésének napja éppoly elválaszthatatlan nevétől, mint Amerika fölfedezése Ko- lumbuszétól. Az emlék elevenen él mindnyájunkban, felfrissítésére nincsen szükség, azért nehogy frázisok közé tévedjünk, vagy ismétlésekbe essünk, s nevét mégse hagyjuk említetten, életének egy olyan mozzanatát idézzük fel, melyről mindeddig ritkán esett szó s akkor is kevés. Holott érdekes és igen jellemző Petőfire. Ismeretes, hogy verseit hosz- szü vándarútjai idején gyalogolva költötte, később pedig szobájában fel-ólá járkálva, s csak akikor írta le. amikor elkészült velük. Azaz lélektani műszóval „motorikus típus” volt. Ennek tulajdonítható rajongása a vasút iránt Természetes, hogy felismerte szerepét a haladásban, de rajongáson többet értünk. S ez a szó éppen nem túlzás; amikor az első magyar vasút Pest és Vác közt 1846. július 15-én ünnepélyesen megnyílt, Petőfi saját külön ünnepévé avatta az eseményt. Nagy színész-barátjának, Egressy Gábornak fia, Ákos emlékezik meg erről: .Miután Petőfi minden nap megfordult házunknál, olykort elmaradását mindig valamely különösebb dolog vagy esemény közbejöttének kellett tulajdonítanunk. Két ilyen hosz- szabb távolmaradására emlékszem. Az első eset az volt, mikor egyhuzamban két napig nem láttuk. Nem tudtuk, hol, merre van. Senki se sejtette okát elmaradásának. Az időben nyílt meg az első magyar vasút Pesttől Váczig. Harmadnap beállít hozzánk Petőfi, s elmondja, hogy a két napot folyvást az új ■vasúti vonalon töltötte. Két napon át, mondja, folytonosan utazott, reggeltől estig, Pestről Váczra s onnan vissza, még pedig első osztályú fülkében. Ott írta verseit és egyéb fogalmazványait. Kettős örömünnep volt az reánézve, mondá, egyik: az első hazai vasút megnyílta, — a másik: az ösz- szes költeményeinek első megjelenése. A kéjutazásra bőven telt' a kiadójától kapott nagyobb pénzösszegből. S hogy élvezete teljes legyen — tévé hozzá — ez utazásra a legjobb és legdrágább szivarokkal látta el magát.” Valósággal dőzsölt tehát a gyors helyváltoztatás örömeiben, puritán hajlamai ellenére első osztályra váltott jegyet és urasain szivarozott. Meglep azonban, hogy élményeit ekkor nem öntötte versbe, csak másfél esztendővel utóbb, midőn Júliával vasúton ment látogatóba Vácott lakó szüleihez. Viszont versét mindjárt ewei a jellemzően rajongó sorral kezdi: „Tenger kéj veszem körül...” Nem tudom, a világirodalomban mi a helyzet, de a magyar költészetben bizonyosan ez az első vers, amely a vasutat meg- énekli. A költemény ritmusa, érzés- és képpörgetése olyan friss, eleven, hogy szinte fizikailag érezzük a kerekek kattogásának sebes ütemét: Tenger kéj vészén körül, Közepében lelkem fürdik .., A madár röpült csak eddig. Most az ember la röpül. Ezt az utazást 1847. december 13-án tették, Júlia ekkor ült először vasúton, naplójában részletesen leírta az eseményt, g ez megint első prózai, irodalmi igényű leírásunk a vasutazás élményéről. Petőfi még egy ízben foglalkozott a vasúttal, mégpedig igen szenvedélyesen, amikor Kliegl József, a sokoldalú feltaláló a forradalom alatt bemutatta új gőzmozdonyának tervét Naplójában kiáll Kliegl mellett, s erősen megkarholja Széchenyit: Pest, április 29, 1848. Klieglnek, a nagy gépésznek új találmánya van. Nevezetes, nagyszerű találmány! tegnap mutatta meg a (Radical) Körben. Egy véghetetlenül tökéletesített vaspálya, melyen hegynek völgynek utazhatni, kanyarodhatni jobbra balra, s elkészítése csak felényibe kerülne, mint a mostani vaspályáké, s így az utazási költség is a mostaninak fele lenne. A Magyarországon keresztül kasul kijelölt vasutak, ha elkészülnek, körülbelül 160 000 ooo pengőbe fognak kerülni; Kliegl szerint mindezt 80 000 OOO pen- gőbül ki lehetne állítani. Milyen nyereség! Kliegl a közlekedési ministerhez ment új találmányával. A közlekedési minister Szécsenyi (így!) István. Ezt tudni elég, hogy az eredményt is tudjuk. Szécsenyi olyan ember, aki a fogpiszkálókat is Angliából hozatja magának, élvén azon szent meggyőződésben, hogy magyar ember hatökör az effélékhez. Meg sem nézte Kliegl gépeit, hanem küldte őt találmányával egyetemben nem tudom leihez és kihez. No de a nagy emberek ilyen kis gyengeségeiben ne akadjunk fönn. Nem Szécsenyi itt a hibás, hanem Kliegl uram maga, mért volt olyan együgyű, hogy Mah gyarországot választotta születése he* lyéüll Ha valahol Boroughbridgeben született volna, s • neve Percy Bisthe Krokszenbrokszen volna, akkor aztán másképp fogadta tolna Szécsenyi. Ha tehát ennekutána megint föltalál valamit, legyen annyi esze, hogy szülessék Angolországban, vagy menjen az Alföldre fakilincseket és kulacsokat csinálni, és ne törje fejét olyan hiábavalóságokon, a melyekért nálunk agy fityinget lem dug ■ zsebébe: Petőfi elfogultsággal vádolja Széchenyit, de valójában maga az elfogult. Széchenyi Angliából hazajőve, már 1832-től a vas utakra alapozta kereskedelmi politikáját, g javaslatában a következőképp jellemezte jelentőségüket: „A közlekedési eszközök közt a vaspálya a legcélszerűbb arra, hogy a nemzeti kereskedelem tökéletesítésének alapjául szolgáljon, mert csak a vasút képes biztos, gyors, szakadatlan és olcsó összeköttetést létesíteni.” Evvel Széchenyi a közgazdasági próza nyelvén ugyanazt mondotta, tizenhat évvel előbb, mint Petőfi imént idézett versében: Száz vasutat, ezereti Csináljatok, csináljátok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek. Ezek a föld erei. Bennük árad a műveltségj Ezek által ömlenek szét Az életnek nedvei. Széchenyi, mint miniszter, kötelességszerű en szakértőkhöz utasította Klieglt, akinek találmányai, sajnos, megvalósíthatatlanok voltak. (Ez a sokféle tehetségű és különös sorsú festő- mérnök ember a következő gépeket találta fél: betűszedő és osztó gépet, számológépet, olyan készüléket, amelynek segítségével valamely zongorán improvizált szerzemény rögtön feljegyezhető, gőzmozdonyt, mely rézsútos pályán minden ponton megállítható, végül olyan vasutat, mely sínjét magával hordja és lefekteti. Ez utóbbiért lelkesedett Petőfi.) VÁRKONY1 NÁNDOR B
