Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-10 / 34. szám
Apróhirdetések Harmadik edzőinérkozésén 6:1-re győzött az Sz. Dózsa Szilárd a védelem, korszerűen játszik a csatársor — Remek formában Micskó A szekszárdi labdarúgó-szurkolók legtöbbet hallható témája; milyen a Dózsa erősítése, sikerül-e egységes csapatot összekovácsolni? Erre kerestünk mi is választ, • amikor csütörtökön délután végignéztük a csapat veszprémi edzómérközését, A labdarúgócsapat intézője Ja- szenovics Géza nyolc nap után először találkozott a játékosokkal, — akik mint ismeretes — kéthetes felkészülésen vesznek részt Balatoniüreden. A találkozásra a veszprémi sporttelep öltözőjében került sor. — Jé, itt a Géza bácsi — kiáltott fel Kormos Misi, majd azonnal megkérdezte; — Hozott pénzt? — Azt nem küdtek, viszont hoztam több levelet, üzeneteket, sőt még csomagot is, — válaszolt az intéző, s zsebéből egymásután kerültek elő a levelek, majd ajc a feljegyzés, melyről üzeneteket továbbított. Míg az intéző a játékosokkal beszélget és ismerteti az elmúlt hét szekszárdi eseményeit, én Dombóvári András edzővel szeretnék néhány szót váltaná, de ez elég nehéz. Hogy miért? Mert Dombóvári tavaly annak a veszprémi NB III-as csapatnak, a VKSE-nék volt az edzője, amely ellen ma a Dózsa játszik. Mindenki régi ismerőse, mindenkivel kezet szorít, néhány szót vált és így nehéz a közelébe jutni. így a beszélgetést későbbre halasztóra. Kivonul a két csapat, megkezdődik a mérkőzés. A szekszárdiak így kezdenek: Lipovszkv — Budi mácz, Jerabek, Komáromi, Tárnok, Lizák, Dobos, Kormos, Micskó, Frepán, Rossi. Szűcsöt hiába keresem a csapatban, mert mint mondották az egyetemi vizsgái miatt néhány napra meg kellett szakítani az edzést. Ugyancsak távol volt Mihály is, akinek haláleset miatt kellett elutaznia. Már az első percekben bebizonyosodik, hogy a Dózsa lényegesein előbbre van a felkészülésben mint a hazai csapat. Ennek ellenére a tizedik percben Veszprém jut vezetéshez. 0:1. A belügyi csapat mezőnyben szépen, ötletesen játszik, egymásután alakulnak ki a helycserés támadások, míg a védelemben Jerabek karmestert megszégyenítő precizitással irányít, dirigál és szerel. A védelem legbiztosabb pontja. Fokozatosan élénkül a játék, és különösen a Dózsa jobb szárnya: Dobos és Kormos vezet néhány szép akciót. A huszonötödik percben mintaszerű támadás után, Frepán lövése jut kapu mellé, majd ai következő percben Kormos a létező legjobb helyzetből meLlélő. Végül a 32. percben Micskó átadását Kormos értékesíti. 1:1. Most már ellenállhatatlanul játszik és kapura is veszélyes a Dózsa csapata és a félidő befejezése előtt néhány perccel Micskó fordulásból lő gólt 2:1. A szünetben az edző csendet kér, majd közli: — Fiúk, cserére kerül sor. Ez nem azért lesz, mintha nem lennék elégedett a játékkal, de valamennyi játékost szeretném foglalkoztatni. Ezért Lipóczky helyett Licker áll a kapuba. Dobost Kovács, Kormost Becze, és Komáromit Kálmán váltja fel. Elégedett vagyok a játékkal, és hogy nem minden sikerül úgy, ahogyan szeretnénk, az nem baj. Utóvégre ilyen alapozás után fizikailag túl vagytok terhelve, jelentkezik a fáradtság. Ezért van, hogy némelyőtök ideges. A Jenőnek igaza van, mikor azt mondja (Jerabeknak), hogy játsszatok ÉLMÉNYEK-ERDEKESSEGEK Vigyázz — jön a bika Meczger Mihály (Alsónána) A szekszárdi járás labdarúgó-bajnokságában szerepel- tünk 1949-ben. Az őszi fordulóban öcsényben játszottunk, ahol — ki tudja miért, — elfajult a mérkőzés. Kisebb verekedésre is sor került. A tavaszi fordulóban Ocsény jött hozzánk. Izgalmasnak ígér. kezeit a mérkőzés, annak ellenére, hogy nem volt szándékunk törleszteni. Én fedezetet játszottam és csak arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögött a mi középhátvédünk, név szerint Torma, összeverekedett az egyik őcsé- nyi játékossal. Pillanatokon belül összeszaladtak a játékosok és egy öcsényi focista Várdomb felé vette az irányt. Nem futott azonban mesz- szire, mert balszerencséjére a községi kanász ott legeltetett és kutyájával visszakergetten játékost. A pályára nem mert jönni, hiszen ott javában állt a iHta, lökdösődés, néhány pofonnal tarkítva. Az öcsényi fiatalember hirtelen elhatá- rozással befutott a sportályá- val szemben lévő házba, ami az országút túlsó felén volt. Ezt az öcsényi szurkolók észrevették és a játékos után szaladtak, nehogy bántódása legyen. A hazai nézők követték az őcsényiéket és néhány percen belül a tömegverekedés színhelye a futballgálájáról átkerült az említett ház udvarára. Igazi tömegverekedés volt, a javából és nem tudtuk abbahagyni. Horváth Ferenc, bikagondozó felismerte a helyzetet és az épület végén lévő bikaistállóból kivezette a bikát. Szerencsére fogta a bika kötelét, de az így is nagyokat ugrált, amikor meglátta, a nagy tömeget. A hatás óriási volt: néhány másodperc alatt kiürült az udmr, mindenki menekült, amerre látott. Közel tiz év telt el, amikor Szekszárdim játszottunk a Mépfront Kupáért döntőt. Isimét Ocsény volt az ellenfelünk. Én ekkor már negyven- nyolc éves voltam, de kellett játszanom, mert nem volt ki a csapatlétszám. 2:2-es félidő ufán 6:2-re győztünk Ocsény ellen. A mérkőzésnek azonban legnagyobb érdcy°sséae az volt, amikor <j né~ök kö- r-laki bekiabálta: — Örkényiek, vigyázzatok, a bika! bátra. A második félidőben próbáljátok ezt csiixálru, húzzátok szét a védelmet. A hazad NB III-as csapat tizenegy játékosa közül tízet lecserélnek. A pinent játékosok sem tudják azonban megakadályozni, hogy a Dózsa ne kerüljön nagy fölénybe. A 10. percben Rossi tizennyolc méterről küldött lövését a kapus csak kiütni tudta, melyet a berobbanó Micskó öt méterről értékesített. 3:1. Teljesen beszorul a hazai csapat, de a Dózsa játékosai — az edző utasítása alapján — időnként hátra játszanak és kicsalják a védelmet. A huszonnyolcadik percben Frepán jó labdájával Micskó megy el és beadását Kovács közelről értékesíti. 4:1. A negyvenedik percben szép Rossi elfutás következik, amit szögletre szerelnek a hazaiak. Nem sokkal utána Micskó, aki ellenállhatatlanul játszik, ölre növeli csapatának góljait. Befejezés előtt három perccel Becze látványos góllal állítja be a végeredményt. 6:1. Elégedettek a játékosok és elégedett az edző is. A játék képe — figyelembe véve, hogy a formába hozás elején tart a csapat — megnyugtató és bíztató. Dombóvári edző véleménye szerint a játékosok egyéni képességei alapján — amennyiben tökéletes lesz a kollektív szellem — sikerül olyan csapatot összekovácsolni, mely kielégíti a szekszárdi szurkolók igényeit és végre olyan teljesítményt nyújt, melyet várnak tőlük. Az edzőtől még megtudtuk, hogy a hátralévő napokban további edzőmérkőzéseket játszanak. így például hétfőn délelőtt az ugyancsak Balatonfü- redan alapozó Győri Dózsa NB I/B-s csapata ellen játszanak. A csapat szerdán este érkezik vlsz- sza Szekszárdra, és csütörtökön már a helybeli Vasas ellen lépnek pályára', hogy folytassák a tervszerű felkészülést. Néhány percet beszélgettünk a mérkőzés után a játékosokkal és megtudtuk, hogy ez volt a harmadik edzőmérkőzésük. Először a Veszprémi Vasas ellen gól nélküli döntetlent értek el. A játékosok nevetve mesélték, hogy olyan volt a mérkőzés alatt a köd, hogy tizenöt-húsz méternél távolabb nem lehetett ellátni. A második előkészületi mérkőzésüket Balatonfüreden a megyebajnokságban szereplő csapat ellen vívták, ahol Rosti, Micskó és Dobos góljával 3:0-ra nyertek. A játékosok valamennyien jókedvűek. egészségesek és bizakodva várják a bajnoki rajtot, mert mint mondották úgy érzik, sikerül jó képességű együttest összekovácsolni az NB III rajtjára. A látottak alapján a játékosok optimizmusa teljesen indokolt. Magasabb a követelmény A Kakasdi Termelőszövetkezeti Sportkör járási bajnokságot nyeri labdarúgócsapata az idén már magasabb. a II. osztályban szerepel. Ennek alapján — mivel a vezetők Jól tudják — magasabb a követelmény, etért alaposabb felkészülést tartanak. A felnőtt csapat első edzését vasárnap tartotta, melyen 18-an vettek részt. Az edzői tisztséget Petz Zoltán társadalmi edző vállalta. Az ifjúsági csapat i> megkezdte felkészülését, ahol szintén nagy a látogatottság, a résztvevők száma eléri a húszat. Az ő felkészítésüket! ömböü Sándor vállalta szintén társadalmi munkában. A vezetőség Majossal és Hidassal folytat tárgyalási előkészületi mérkőzésekre. A községi tanács ötezer forintot biztosít a sporl körnek melvbűl a közeli hetekben felszerelést vásárolnak, A termelőszövetkezet is — a lehetőségekhez képest — támogatja a sportkört. ALLAS Keresünk felvételre képzett gép- és gyorsírót, továbbá műszaki rajzolót. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi u. IS. szám alatt üzem- gazdasági osztályon. ______________________(11?) A Bátaszéki Épület- karbantartó Ktsz felvételre keres ács, asztalos. hegesztő, lakatos szakmunkásokat, a malomszerelő részleghez. Bérezés Időbér, megegyezés szerint. Állandó vidéki munkahely. Kiküldetést, szállást fizetünk. Jelentkezés: Bá- taszék. Budai u. 48 (IS) 50—80 év közötti független házvezetőnőt keresek. „Csak vidékit” leillgére a szekszárdi hirdetőbe. (77) Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező gépírót. valamint kereskedő szakmunkást, raktári segédmunkást ós éjjeliőrt Baranya- Tolna megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat szekszárdi telepe. (72) A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz 17—28 éves kőiig női átképzői tanulókat Napi háromszori étkezést térítés ellenében biztosítunk. Szállás női munkás- szállásunkon, vagy megbízható helyen albérletet Javasolunk. (121) INGATLAN Máromszoba-öszkom- fortos, új családi ház beköltözhetően eladó. Szekszárd-Ósatár (Pesti). ____________________ (1M) 1 kát. hold és 1509 n-öl szántóföld felesbe, vagy bérbe kiadó. Szekszárd. Rákóczi u. 52. (IX) Szeksaárd-Csatáron sxo- ba-konyhás családi ház, mellékhelyiséggel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kovács Gyula, Csatár 30. (131) Szoba-konyháa, különálló kertes házat megvételre keresek. Szekszárdon” Jeligére. a hirdetőbe. (100) Eladó Szekszárdon, Palánld-hegy aljában, villanyhálózatban, műül mellett fekvő ieoo n-öl szőlő, szoba-kony- hás, padlós lakással, 15 m hosszú, • m széles. cseréptetői présházzal. Érdeklődni: a helyszínen, hétköznap 15 órától, vasárnap egész nap, Baka Mi- hálynál. (104) Bogyiszló, Ifjúság u. 0. szám alatti, Bencze- féle ház szabad kézből eladó. (103) Bát&széken, Ferenc u. 34. számú családi ház szabad kézbői eladó. (07) Szeksaárd-Csatár 34. számú családi ház éladó. (Jantner). (79) AUTO—MOTO« Wartburg Límouslne- ktutalást, vagy új kocsit vennék. Mender Ferenc, Tolna, Fürdőház u. 13. (71) Vizsgázott Opel Rekord kifogás tálán állapotban eladó. Szekszárd, Wosinszky u. C/4, 3. lépcsőház, III. emelet 7. (Szegedi György). (129) Moszkvics 407-es, műszaki vizsgázott személygépkocsi eladó. Cím: Szekszárd, Csaba u. 30. (130) 2 db. gyári, új 16x5.25-ös köpeny és tömlő, valamint 40l-es Moszkvics (Opel Kadett tip.) gyári, új alkatrészék eladók. Borgula foto, Szekszárd. (l$2) CL 403-as Moszkvics eladó. Érdeklődni lehét: szombat és vasárnap egész nap. Szekszárd, Balassa u. 14. (75) 250-es Simson, kifogástalan állapotban eladó. Szekszárd, Kossuth u. I. (x) Moszkvics gépkocsik speciális gyürűzése, olajfogyasztás megállítása garanciával. Műszaki szemlére felkészítés, rövid határidővel. Benke autószerelő, Paks. Telefon: 64. (13) 600-as Trabant eladó. Megtekinthető: minden nap. Szekszárd. Zrínyi u. 92. (M) Moszkvics 407-es Jó állapotban eladó. Tolna, Madách u. iO. (95) UJ P—ló-es Pannónia, bőrruha és Meka- lor olajkályha garanciával, sürgősen eladó. Szekszárd, Munkácsy il. (112) ELADÓ Eladó: áron alul 1600 n-öl fiatal szőlő, sok franclabarackfával, vagy feles művelésre kiadó, sürgősen. Cím: Kun János, Csatár 43.. (lit) Óriás gyümölcsű szem- endrei egres és nagy gyümölcsű hollandi piros. fekete ribiszketövek kaphatók, darabonként 6 forintért. Toronyi kertésznél. Békéscsaba, Sztraka 27. ________________UM) E gy nyolcéves kancaló és egyéves üszőborjü eladó. Tolna. Batthyány u. 7. sz. (127) 10 db süldő eladó. Hite Ferenc. Szekszárd. Perczel M. u. 33. _________________(7«) S ótét hálószobabútor eladó. Érdeklődni; Szekszárd. Bertók Róberlné u. 9. Déli kertváros, vagy napközben szabó ktsz, Széchenyi u. 28. (Szalalné). (74) Nagy azabászolló eladó. Pécs, I. kér.. Tündér u. 23. (96) Modern cseh háló új- szerü állapotban eladó. Bonyhád, Kun Béta u. ________________m 5M darabos elektromos kel tetőgép eladó, 5500 forintért. Cím: Lovász János. Baja, Rákóczi Ferenc u. 37. (60) Caeh hálószobabútor eladó. Érdeklődni lehet: egész nap. Szek- ssárd, Csokonai út fezt. 1.. Szabó, (tiszti lakás), (65) Egy darab koltetögóp, villányiiké fisa 1, petróleum! ütéssel, automatával felszerelt, kifogástalan állapotban eladó. Egresi Istvánná Köle3d, Petőfi S. u. 73. (107) Lucernamag és góré eladó. Tolna. Bnjesy- Zr. u. 14. (US) Bölcskel Rákóczi Termelőszövetkezet tipizálás végeit eladásra lelki:', ál 2 db Garant Diesel motoros, 2 tonnás, jó állapotban lévő tehergépkocsit és 1 db D—»13 lánctalpas traktort, tolólappal. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni a fenti elmen. (105) VEGYES Szekszárdon, Kadarka utcai 2 szoba, ömz- komfortos panellakásomat elcserélném a központban bérháziért, vagy Bakony utcai 4 lakásosért. Ajánlatot: Kadarka u. 16. alá kérem. (Sersll). (HO) Értesítem kedves vevőimet, hogy hathetes téli pihenésem lejárt, ezért újból megkezdem sirkő- és betonáruk eladását. Siessen kl- vAasatani sírkövet, amelyet kívánt határidőre mindenkor elkészítünk. Ozv. Mul- schenbacher Jenőné, Szekszárd, vasúti fasor. (126) Alsónána község tanácsa értesíti a lakosságot. hogy a gyümölcs- és szeszfőzdéje 1968, február 23-ig Özeméi. Kéri azokat, akiknek még kifőzésre váró anyaguk van, ezen Időpontig szállítsák le. (113) Parkettázást, Javítást, csiszolást vállalok. Kö- zületeknek is. Hívásra vidékre megyek. Bodrogi János parkettázó kisiparos. S2ekszárd, Tarcsay u. F/3 épület. (101) Vennék modern vonalú mély gyermekkocsit. Bátaszék, Kossuth u. 7i. (137) Sírkövek, hálatáblák, virágvázák nagy választékban, állandóan kaphatók, sürgős elkészítésre. Mutschrn- bacher Jenőné sírkőén cementáru-készí tőnél. Szekszárdon. vasúti fasorban lévő saját telepén. (125) Elcserélném Szekszárdon, Rákóczi úti. kertes ké8*zoba-komf©r- tos lakásomat, bérházi egyszobásra. „Megegyezés” Jeligére, a szekszárdi hirdetőbe. (124) A Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola hároméve». munka melletti ápolóképző tanfolyamét lndit be, folyó év március i-gyel. Felhívjuk mindazokat az érettségizett fiatalokat. vagy 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 17 évet betöltött fiatalokat, akik az ápolónői munkához kedvet éreznek. Jelent- keszanek az egészségügyi szakiskola igazgatójánál, fébruár 15-ig. A felvett hallgatók “00 Ft havi munkabért kapnak. Felvételi vizsga: kémia, biológia, mater matika. (135) Rövid zongora bérbeadó. Érdeklődni: Béla tér i, négy óra után. Szekszárd, Serbán János, Telefon: 146—01. • (134)