Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-23 / 45. szám

1968. február 22. TOLNA MEGYEI VEPÜJSá.G Bánya a magasban Az első, ami itt megragadja az embert, a szép kilátóé. Közvetle­nül a hegy lábánál a gyár ke­mencéje, kéménye, kellerszárítói, távolabb a kanyargó Duna, azon túl pedig a végtelen síkság A geológusnak megint más az ér­dekes: a híres, csaknem félszáz méter magas paksi löszfal, ahol sárga és vörös rétegek váltják egymást, a hozzáértő ezekből ol­vassa ki, hogyan, milyen időkö­zökben váltották egymást a jég­korszakok és a jégmentes évezre­dek. Évente többször is eljönnek — legutóbb egy francia és egy csehszlovák tudós „vendégeske­dett” a téglagyárban, vette szem­ügyre a „falat”, vett innen is, onnan is mintát. A löszfalat a téglagyár mun­kásai tették szabaddá a kutatók számára, csaknem kilencven éve vájják a hegyet — különben ta­lán a domb rangját sem érné el. de Pakson hegy a Sánchegy — amióta itt áll a gyár. Tulajdon­képpen a hegy elhordásával csi­nálnak helyet a gyár terjeszkedé­séhez. A régi téglagyári munká­sok úgy számolják a szolgálati idejüket, hogy, akkor jöttem, amikor a présháznak a hegyből kellett a helyet kikany arí tani”, vagy „itt voltam már akikor is, amikor még a szélső kellersor helyén volt a hegy lába”. A hegy évről évre hátrál nyugat felé, évről évre nagyobb a hatal­mas, kelet felé nyitott katlan. Ami a látogatónak természeti szépség, vagy geológiai ledet, en­nek a tizennégy embernek mun­kahely. Novemberben még a hegy lábánál láttam őket — mint- ahogy minden ősszel ott kezdik a földkitermelést — most már csak három-négy méterre vannak a hegytetőtől. Pontosan százhu- szonkét lépcsőfokot kellett meg­másznom, mire felértem hozzá­juk. A bánya pillanatnyi, munka­helye tehát csaknem ötven mé­ter magasban van. Itt lazítják, bontják a löszt, agyagot, a fel­lazított föld meredek rézsün csú­szik lefelé. Régi gyakorlat, hogy a téii hónapokban kitermelik a következő nyersgyártási szezonra az alapanyagot. így a hóié, az eső és a fagy szétmál assza kemény rögöket, összekeveri, érleli az agyagot a lösszel, ki lehet hor­dani a köveket a Duna part fel­töltéséhez. A legrégibb bányász egyben a „bányamester” is, Hum József, ö irányítja a munkát, felel azért, hogy senkivel se történjék baj, az ő feladata a robbantás is. Mert a hegy nem könnyen adja meg magát, rendszeiesen kell robban­tással fellazítani, hogy utána már könnyebben engedelmeskedjék a csákánynak, lapátnak. — Tizenöt éve csinálom és ha jól számoljuk, legalább huszon­ötezret robbantottam már. Ez idő alatt negyedmillió köbméter földet termeltünk ki és etettünk meg a gyárral.., — Nem szédülnek az emberek? — Ide csak az jöhet, aki nem A munkahely Ahogy fogy a hegy, nő a gyár fél. A múltkor jelentkezett az egyik kihordó, hogy arriíg áll a kemence, feljönne a bányába. Látom ám már félúton, hogy na­gyon dől a fal felé, bizonytala­nul lépked. Megmagyaráztam, hogy jobb, ha lent keres valami munkát. Aztán, ha új ember van, mint ott a Székely Jóska, akkor két régi, gyakorlott bá­nyász közé állítom. Ök majd vi­gyáznak rá. El is mondhatom, hogy amióta így. rézsüsen dolgo­zunk, nem fordult még elő bal­eset. — Korábban igen? — Sajnos. Akkor még lépcsős művelést csináltunk, ott a túl­só sarkon még látható a nyoma, csak itt-ott nőtte be a gaz. Az egyik munkást lesodorta a lezú­duló agyag Kém is annyira őt érte, mint a mentőkötelet, ami­nek éppen a biztonságot kellett volna szolgálnia. Most, mielőtt valaki idejűin, még lent kioktat­juk a biztosági szabályokra, mert különben könnyen lehet baj. Robbantásnál félrehúzódunk, utá­na veszélytelenítem a robbantás környékét, majd átadom az em­bereknek a területet. Persze, ál­landóan figyelni kell, mindenre, még a lépcsőre is... Azám, a hegyoldalba vájt lép­cső. Ami messze van a szabá­lyos, kő- vagy betonlépcsötől, cikkcakkban vezet ide föl, mégis biztonságos. Ahogy fogy a hegy, mindig odébb vándorol. — A múltkor délelőtt tízkor vettem észre, hogy a ködszitálás- tól nyálkás lett a lépcső és itt- ott kifelé lejt. Azonnal megigazí­tottuk ... Egész télen dolgoztak. Mind­össze egy napig szünetelt a bá­nyában a munka, különben ha esett, ha fújt, ha fagyott, reggel elkezdték és este fejezték be a munkát. Most hamarosan a vé­gére érnek és megy ki-ki a régi munkahelyére. A présgéphez, vagy a kemencéhez. A bányánál mindössze hatan maradnak, azok, akiknek állandó beosztása ez a munkahely. De ők is lent dol­goznak majd. „etetik” a szállí­tószalagokat a télen kitermelt lösszel, agyaggal. Most azonban még pár napos munka hátra van, néhányszor — mint most is — még felhangzik a kürtjei, hogy „vigyázz, robban­tunk!” Az emberek félrehúzód­nak, kétoldalt legalább negyven­Hallő itt Felsőrdcegres! Ünnepély — Régen vártuk már ezt a csengetést — mondja Bregovics János kertész feb­ruár 21-én, a felsö- rácegresi tsz-irodá. ban. Régóta várta már a puszta ezt az ünnepélyes pillana­tot: a villany után telefont is kapott a mintegy 300 lelkes település, amely a pálfai Egyetértés Tsz üzemegysége. Több mint hat ki­lométernyi vezeték es telefonbekötés építéséhez a pálfai tsz szállította Báta- székről a betongyá­mokat, a lakosság pedig, a népfront mozgósításának je­gyében lelkes társa­dalmi munkával se­gített a posta mű­szaki szakembereinek. Az ünnepélyes ava­táson egyébként ép. pen erről beszélt La­kos József, a terme­lőszövetkezet elnöke. Megköszönte a pos­ta-műszakiak áldo­a pusztán zatos munkáját, a népfront segítőkész­ségét és a lakosság hozzájárulását. A helyiek nevé­ben Balaskó Lajos, a közös gazdaság el­nökhelyettese egyút­tal az üzemegység vezetője, meghatot- tan vette át a puszta fejlődésének újabb bizonyítékát. A szövetkezet tag. jai megvendégelték az építést sárban és fagyban elvégző pos­tás-műszakiakat. ötven méternyire. Hum József lő- mesiter még egyszer ellenőrzi a töltetet, berendezést, fordít egyet az elektromos gyújtőkészüléken és a> következő pillanatban tom­pa, elfojtott puffanás jelzi, hogy újabb tíz-húsz köbméter fellazí­tott föld vár „eltakarításra”. Ha­marosan szabaddá is válik az üreg, amit a hetven deka paxit robbanása nyitott. Nemcsak han­gos, hanem látványos robbanást is vártam, ez sem, az sem követ­kezett be. Nem dobálta szét a rögöket, hantokat, nem volt túl hangos se. Éppenhogy fellazítot­ta az évezredek óta összetömő- dött löszt. Hogy könnyebb legyen ■z emberek munkája. W Új t&z-tagoh fi okáig arról beszéltünk, hogy öregszik a magyar falu. Elmentek, sőt elmene­kültek a fiatalok, de még a középkorúak jelentős része is hátat fordított a paraszti munkának, amikor megtörtént a szocialista átszervezés, a mezőgazdaság teljes kollekti­vizálása. Jó néhány helyen mindent kifejező fogalomként használ­ták a szövetkezeti vezetők: „öreg a tagság”. Félő volt, hogy a nem is nagyon távoli jövőben már nem lesz elég munkáskéz. Különböző szintű tanácskozásokon drámai han­gon juttatták kifejezésre ag­godalmukat. hogy egyszerűen nem lesz, aki megetesse a jó­szágot, aki a tehenet kifejje. A helyzeti gyökeres megvál­tozása most történik megyénk­ben. Százával kérik magukat a szövetkezetekbe, általában fiatalok. Odáig jutottunk, hogy nem vesznek fel mindenkit tagnak, sőt nagyon is meg­szűrik egyes helyeken a je­lentkezőket. A pincehelyi Vö­rösmarty Tsz-ben meglepően nagy az új tagok száma, 120, bár itt is kívülrekedt több mint tíz jelentkező. Aparhan- torj két év alatt teljesen meg­fiatalodott a tagság, az átla­gos életkor 34 év. Korábban ez Aparhanton is, másutt is elképzelhetetlen volt. Érdekes, hogy mégsem tartjuk szenzá­ciónak a harmincnégy évet, inkább természetesnek. Nem­csak azért, mert már nem ki­rívó eset, inkább azért, mert maga a fiatalodási folyamat szükségszerű. Az okok kézenfekvőek. Von­zóvá vált a szövetkezeti ftiun- ka. a régi paraszti munkához képest összességében könnyű­vé, és mégis nagyobb biz­tonságot jelent, mint az egyé­ni gazdálkodás. p arázs vitának voltam ■* tanúja nemrég. Egy városi ember azt állította, hogy akinek tíz hold földje volt, kitűnően megélt, legalább 40 ezer forint hasznot vágott zsebre évenként. Számadatok­kal, elemző számítással is alig tudtuk meggyőzni ennek az ellenkezőjéről: a tíz hold csak ahhoz volt elég, hogy a ki­adásokat fedezze és biztosítsa a családnak szükséges anya­giakat, az ellátást, a ruháza­tot, s egyebeket. Ennek a vi­tának a másik része az, hogy vállalná-e ismét a szövetkezeti tag a régi életmódot, a tíz holdat, annak minden munká­jával, gondjával. A szántást, a vetést!, a kocsijavíttatést, az adófizetést, tehát mindent. Nyilvánvaló, hogy nem vállal­ná. A közösben nemcsak a munkája kevesebb, de a gond­ja is, ráadásul kapott valamit ettől az új életformától, ami­ről semmiképpen nem mon­dana le: a szabad időt. Na­ponta jut ideje szórakozásra. Ez valószínűleg mindennél többet jelent a magyar pa­rasztembernek. Van ideje és ereje, kedve filmeket, szín­házi előadásokat nézni, utaz­ni és figyelni, sőt tanulmá­nyozni a világ eseményeit, beszélgetni nemcsak vasárnap délután, hanem akár minden este. Teljesen kizárt, hogy még egyszer hajlandó lenne meg­fogni az eke szarvát, bandu­kolni a barázdában hajnaltól estig és kézzel aratni és kéz­zel vágni a füvet, a lucernát és egyedül zsákolni minden terményt. jÉ közgyűléseken azt sza­vazzák meg legköny- nyebben, ha valaki a kilépé­sét kéri a termelőszövetkezet­ből. Aránylag nem sok az ilyen eset, és többnyire el­költözés miatt történik. De ha valaki azért lép ki, hogy más munkát kezdjen, könnyű szívvel mondják a többiek: hadd menjen! Belépni a leg­több faluban már nehezebb, mint kilépni. Zárlat is van: egyelőre senkit! Elegen va­gyunk. A körülmények ter­mészetesen nem egyformák. Várongon mindenkit befogad­tak, mindenki a faluban dol­gozik. A hőgyészi közös gaz­daságban még két fiút is föl­vettek a tagok közé, olyano­kat, akik azelőtt Budapesten dolgoztak szakmunkásként. Tevelen viszont soknak látszik a jelentkező: marékszámra érkeznek az irodához a felvé­telt kérő levelek. G. J. Üj gátőrház épül Keselyűsben Befejezéshez közeledik a Ke­selyűstől Bátáig terjedő, mint­egy harminckilométeres árvédel­mi töltés megerősítése, átépítése. A több, mint ötvenmillió forin­tos beruházást 1965-ben, közvet­lenül a nagy dunai árvíz levo­nulása után kezdték el. A töltést szélesítették és magasították, mindenütt a mértékadó árvíz­szint fölé emelték a töltéskoro­nát és néhány helyen — ahol a régi töltés erdős területen vo­nult keresztül, új, sokkal job­ban védhető töltést építettek. Pörbölyön új gátőrtelepet léte­sítettek. A töltés már csaknem teljes hosszában elkészült, a napokban kezdték meg az utolsó,. jelentő­sebb építkezést, az új keselyűsi gátőrház építését. Hatszázezer forintot fordítanak erre az épít­kezésre, a régi gátőrházat pedig munkásszállássá alakítják át. A keselyűsi építkezést még ez év­ben befejezik. Tolna megyei katolikus papok tájékoztató értekezlete A Tolna megyei katolikus bé­kebizottság február 22-én tájé­koztató megbeszélésre hívta ösz- sze megyénk római katolikus papságát. A Hazafias Népfront gyűléstermében megjelent nagy számú római katolikus lelkész előtt — az Országos Béketanács megbízásából — Rákosi Elek pré­post, apostoli kormányzói helv- nök tartott nagy érdeklődést ki­váltó előadást „Időszerű béke­mozgalmi feladatok” címmel. Az előadó hangsúlyozta a társadal­mi összefogás nagy fontosságát, mivel a háborús tűzfészkek még nem szűntek meg, és Vietnam­ban nem hallgattak el a fegy­verek. A Tolna megyei katolikus papság háborúellenes haladó mozgalma, bár egy csepp víz a tengerben, de eddig végzett te­vékenysége nem volt hiábavaló. A jövőben még fokozni kell a társadalmi összefogást a béke megvédéséért, nem szabad tápot adni olyan passzivista gondolat­nak, hogy a világon minden rossz, és a gonosz nem küzd­hető le, — mondotta az előadó. Az előadást számos felszóla­lás követte, melynek során a felszólalók kifejtették, hogy a béke megvédéséért síkraszállni keresztényi és papi kötelesség. Jóllehet vannak olyan kormá­nyok, hogy hiányzik belőlük a kollektív lelkiismeret, de a nép­tömegek öntudatának felébresz­tése nekik is megálljt parancsol­hat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents