Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

------------ . % s. cX-0_ \Ji*A\. T&LHA MEGYEI^ VSJWC NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam 17. szám. ÁRA; 1 FORINT Vasárnap. 1968. január SÍ. Ünnepi századgyűlés a Szekszárd városi-járási munkásőrszázadnál Tegnap délután tartották ün­nepi századgy ülésüket a Caébi ■lózsef munkás őrszázad tagjai. Megjelent, a munkásőrök ünnep­ségén Somi Benjamin, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Palkovics István alezre­des, a munkásőrség megyei pa­rancsnoka. Ott voltak a város,- a járás párt- és tömegszerveze­teinek vezetői, a fegyveres tes­tületek képviselői. A múlt évi munkáról Grábics István, a század parancsnoká­nak helyettese adott jelentést a pártnak. Elmondotta, hogy a század személyi állománya, sok nehézség közepette ts teljesítette pártmegbízatását. Az elvtáreak lel kiismerő Lesen részt vettek a kiképzési és a munkásőrség előtt álló egyéb feladatok végre­hajtásában. Különösen a har­madik szakasz személyi állo­mánya, illetve az első szakasz negyedik raja ért el kimagasló eredményeket a kiképzési év so­rán. Rúzsa János, az MSZMP vá­rosi titkára köszöntötte a mun­kásőröket. Elmondotta, hogy a városi és a járási pártvégre- hajto bizottság figyelemmel kí­sérte a párt fegyveres testü­letének munkáját. Elismeréssel szólt a kiképzésben élenjáró elvtársakról. Kiss András, a szá­zad új parancsnoka azzal a tu­dattal vette át megtisztelő megr bízatását, hogy a jövőben, is hagyományaihoz híven teljesíti pártmegbízatását a század sze­mélyi állománya. Az ünnepség második részé­ben . elbúcsúztatták a nyugállo­mányba, illetve tartalékba ke­rülő munkásőröket. Sor került a század fiatal munkásőreinek eskütételére is. A szekszárdi járás munkás­őreinek ünnepi századgyűlésén nagy sikerrel működtek közre a városi úttörőzenekar tagjai, szó­listái. — Pj — Jégdugó Baja fölött — Óránként változó vízállás — Harmadfokú készültség Tegnap a késő esti órákban ri­asztó hírek hallatán, a legilletéke­sebbtől, Karászi Kálmán vízügyi igazgatótól kértünk tájékoztatást a Duna vizének emelkedéséről. — A Duna vízállása óránként 2—3 centiméterrel nő — mondotta Karászi Kálmán. — Elrendeltük a harmadfokú árvízvédelmi készült­séget. A Duna vízállása óráról órára nő. Jégdugó képződött a bajai közúti és vasúti híd felett. A dugó felső vége felér a Sió tor­kolatáig. így mintegy 16 kilomé­ter .bosszúságban keletkezett jég­dugó. Itt már a jégtörő hajók sem tudtak hatásosan dolgozni. A víz a gemenci rezervátumba is beha­tolt. A Sió-toroktól mintegy tíz­tizenöt kilométer távolságban ta­pasztalható a Duna vízszintjének rohamos növekedése. A vízügyi igazgatóság vezetője szombaton este elmondotta lapunk munkatársának, hogy a harmad­fokú készültséggel járó intézke­déseket megtették. A gátrendszer figyelőszolgálata egész éjszaka, az igazgatóság illetékes apparátusa, készenlétben állt. A tegnapi késő esti vízállásje­lentés változó értékeket jelentett. A jégdugó ugyanis kiszámíthatat­lanul növeli vagy csökkenti a Du­na vizét. így a vasárnapi vízállást előre nem lehet kiszámítani. A déli leién még mindig szokatlan enyheség, uralkodik. Á Meteorológiai Intézet közpon­ti előrejelző osztályán közölték, hogy a továbbiakban számíta­nunk kell a hideg levegő foko­zatos beáramlására. A termelőszövetkezeti fiatalok háromnapos országos parlamentje. szombaton befejezte munkáját. A délelőtti plenáris ülésen dr. Molnár Imre, a MÉM igazgatási és jogügyi főosztályának vezetője tartott vitaindító előadást a ter­melőszövetkezeti ifjúság érdekvé­delmi problémáiról, a termelőszö­vetkezeti taggá nevelés kérdései­ről. Kifejtette: mivel a termelőszö­vetkezetekben nem különül el egymástól a „munkáltató” és a „munkavállaló” nincsenek külön érdekei a ta­goknak és külön a termelőszö­vetkezeteknek. Az érdekvédelem egyik legfon­tosabb tennivalója a megfelelő foglalkoztatás biztosítása. Ez egy­részt azt jelenti, hogy lehetőleg egész éven át folyamatosan le­gyen a fiataloknak munkaalkal­muk, más részről pedig azt, hogy mindenkit a szakképzettségének megfelelően foglalkoztassanak. A vitaindító előadás után a ter­melőszövetkezeti fiatalok küldöt­tei számoltak be helyi tapasztala­taikról, s számos javaslatot tet­tek a sok helyütt még megoldatlan érdekképviseleti problémák ren-. dezésére. Ezután a pénteki szekció-ülések vezetői összegezték az üléseken le­zajlott viták tapasztalatait, majd dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vála­szolt a felmerült kérdésekre. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években megnőtt a mezőgazdasági munka becsületé, a paraszti mun­ka mindinkább szakmunkává vá­lik. A jövőben fokozottabban se­gítik a fiatalokat, hogy ne csu­pán egy szakmát, de egész szakmacsoportokat tanuljanak. Szükségesnek látszik, hogy a ter­melőszövetkezetek még szorosabb együttműködést építsenek ki a környezetükben levő állami válla­latok és egyéb intézmények mun­kájával, s éljenek bátrabban az üzemi önállóság adta lehetőségek­kel. Tanuljanak a fiatalok még töb­bet könyvből, az öregektől és egy­mástól. Váljanak szakmájuk mes­tereivé. Végezetül Molnár György, a KISZ Központi Bizottságának tit­kára foglalta össze a termelőszö­vetkezeti fiatalok országos parla­mentjének tanulságait. . Befejezésül a termelőszövetke­zeti fiatalok parlamentje felhívás­sal fordult a mezőgazdaságban dolgozó ifjúsághoz. A felhívás megállapítja, hogy a szövetkeze­tekben dolgozó fiatalok most első ízben beszélhették meg országos fórumon, a párt, az állam, a KISZ és a termelőszövetkezeti mozga­lom vezetőivel közös dolgaikat. A tanácskozás nemcsak annak a ne­gyedmillió fiatalnak az ügye volt, akiket képviselt, hanem alkalom volt arra is, hogy a termelőszövet­kezeti ifjúságot bemutassa az egész magyar ifjúságnak, az egész társadalomnak. A tanácskozás megerősítette azt a meggyőződést, hogy a felnövekvő falusi ifjúság többségének helye a mind jobb körülmények között gaz­dálkodó termelőszövetkezetek­ben van, ahol a fiatalokra a szó nemes ér­telmében történelmi feladat vár. A felhívás a továbbiakban hang­súlyozta: — A jövőben rajtunk, fiatalokon a sor, hogy továbbfejlesszük mind­azt, amit az előttünk járó nem­zedék elkezdett. A szocialista át­alakulás elsősorban a mi érde­künk: munkánk gyümölcseit mi élvezzük legtovább. Nagy mun­kánkban nem vagyunk egyedül: nemcsak szüléink segítenek, de az egész felnőtt társadalom. Pártunk agrárpolitikájának szellemében, az új gazdaság- irányítási rendszerben nagy­szerű lehetőség nyílik az al­kotásra. Fejetlenség a felszámolásnál kényes és terrorcselekedeteétre. amelyeket az izraeli megszálló hatóságok követnek el az elfbg- lalt területeken. Az izraeli kato­nák ütlegelik és kínvallatásnak vetik alá az arabokat. Dajan tábornok, izraeli had­ügyminiszter nyilatkozatot adott a Tél-Aviv-i Haaretz című lap­nak. Kjelentette, hogy véleménye szerint számolni kell egy. negye­dik izraeli—arab háború lehető ségével. A háború veszélyéért Egyiptomot hibáztatta, mondván, hogy az nem ismeri el ..a jelen­legi tűzszüneti vonalat”, vagy'» arab területek megszállását. Létesült ugyan egy különbizott­ság. Létrehívásának célja szerint a december 31-én felszámolásra kerülő Nagydorogi Gépállomás ügyeit kellett intéznie. Ma is meg­oszlanak a vélemények, jól, vagy rosszul történt-e így. A többség helyteleníti a történ­teket és hivatkozik a társadalmi érdekekre. Két héttel a gépállomás megszűnése után is vitatéma volt a dolog egy értekezleten, a paksi járás párttitkárainak tanácskozá­sán. Hatezer forintért ötven A közéleti ember szenvedélye csendült ki szavaikból. Mi fájt a nagydorogi termelő- szövetkezet párttitkárhelyettesé- nek? Az, hogy a gépállomás' ja­vait nem úgy értékesítették, aho­gyan kellett és lehetett volna. Két évvel ezelőtt hatezer forintért vá­sárolt az állomás egy tűzhelyet. Ötvenet kaptak érte a paksi MÉH- telepen. Az állomás 23 nagymére­tű kályhájából vásárolni akart a helyi termelőszövetkezet, ám ért­hetően sokallották a darabonkénti 800 forintot. Megegyezni nem tud­tak, így a kályhákat elszállítottá!: Szedresre, majd Paksra. Ott már, csak hulladékárat kaptak értük. Mire beutaztak Paksra a nagydo­rogi tsz-ből, már csak három (!) darab volt belőlük ép és használ­ható. Olcsó pénzért megvették, a többi veszendőbe ment. „Megfele­lően kellett volna értékesíteni a menthető gépeket és használati tárgyakat” — vonta le a konklú­ziót Domonkos László titkárhe­lyettes, A fejetlenség jellemzésére hang- ! zott el a titkári értekezleten az 1 alábbi. Panasszal fordult a megyei . pártbizottság mezőgazdasági ősz- : tályához a pusztahencsei tsz veze­tősége. Becsapással vádolták az el- 1 adókat, mert ők 896 000 forint ér- < tékben vásároltak erőgépeket, i ennyit nekik nem ér. Utánanéztek és a banknál kiderült, hogy az amortizáció leszámítása, a gépek : állagának figyelembevétele sze­rint 170 000 forintot érnek a gé­pek, ennyit kell fizessen a pusz­tahencsei termelőszövetkezet. De miért a purparlé után és ott kel­lett ennek kiderülni? Egyéb hibák is történtek. Zúz­dába került a gépek egy része. Ki tudja ma már, valamennyi oda­való volt-e? Volt arra is példa, hogy a gépeket szállító teherautó­ról le sem rakodtak a MÉII-nél, hanem azonmód felértékelték és ugyanaz a jármű változatlanul visszavitte rakományát. Érthetet­len kötöttségek gátolták az érté­kesítést. Nem jobb lett volna az árverés régen bevált módszeréhez folyamodni? „Csodát nem várok, de ••• Mindezek mellett történt bizony mulasztás az emberek sorsának időbeni elrendezésénél is. Már nem volt vissza két hét a felszá­molásig, amikor kint jártam a gépállomáson. A szakszervezeti 1 bizottság titkára, Németh József i utalt a bizonytalanságra. Saját sorsa is rendezetlen volt még ak­kor. A többiekre utalt szavaiban: „Fél az ember, ha megszólítják. Mit mondhatok? Mióta szóba ke­rült az átszervezés, nem jöttek hozzánk ki a szakszervezettől. Csodát nem várok, de most jöhet­nének, hogy segítsenek.” Azóta szerencsésen, megnyugta­tóan rendeződött az emberek sor­sa. Mindenki munkához jutott és ez nagyon jó. De mikor döntöt­tek? December 27-én már har­madjára járt náluk ez ügyben Kontra Sándor, a járási pártbi­zottság titkára. A pártszerv szív­ügyének tartotta, titkára szemé­lyesen foglalkozott e fontos tenni­valóval. De miért elsősorban és szinte kizárólag az ő ügyük lett? Kiutaztak ugyan a szakszervezet­től, de — mint hallottuk — azon meditáltak, hova kerüljön át a helyi szb írógépe. Tervszerűtleitiil, veszteséggel ••• Minek soroljuk? Tény, hogy a Nagydorogi Gépállomás felszámo­lása sajnálatosan tervszerűtlenül, jelentős anyagi és erkölcsi vesz­teséggel járt. Nem feladatunk mindennek a végére járni. Vál­toztatni is késő. Szóvá tesszük vi­szont, hogy a hasonlók megelőzé­sére, érdemes lenne számba venni, még inkább megszívlelni az üzem felszámolásának tanulságait. Ki kellene dolgozni a károk el­kerülésének biztosítékait, nehogy megismétlődhessenek másutt is. 11. E. Befejezte tanácskozását a termelőszövetkezeti fiatalok parlamentje mostani veszélyes helyzettel kap­csolatban egy bizonyos — mint Karászi Kálmán igazgató elmon­dotta —, hogy a vízügy felkészült. Megfelelő technika, emberanyag áll rendelkezésére, hogy készült­ségben fogadja a szokatlanul gyors dunai vízemelkedést. A szekszárdi járás munkásőr- egységei az árvízveszéllyel kap­csolatban készenlétben állnak. Támadásban a tél A Kelet-Európa térségeiben fel­gyűlt igen hideg sarkvidéki ere­detű légtömegek a szombatra vir­radó éjszaka elérték a Kárpátok hegyláncait. Az áramlás két ágre szakadt: az északi ág az észak­keleti Kárpátok hágóin, másrész! a Kis-Kárpátok felé kerülve, a Kis-Alföldön át érkezett hazánk területére. Keleti ága pedig £ Vaskapun át szivárog. A Stockholm—Varsó—Kolozs­vár vonaltól keletre fekvő terüle­teken mindenütt fagypont-, alat! maradtak a maximumok, sőt í Leningrad—Kijev—Moszkva há­romszögben, mínusz 20 fok aláti maradtak- Az említett területér az éjszakai lehűlés több helyüt elérte, vagy meghaladta a minus; 30 fokot is. Ugyanakkor Európa nyugati « Hég mindig tart a kijárási tilalom Gazában Az AFP jelentése szerint méff mindig érvényben van az izra­eliek által megszállt gazai öve­zetben a csütörtökön hajnalig virradólag életbe léptetett kijá­rási tilalom. Gaza városában még mindig "tartanak a házkutatások. A kijárási tilalmat azt követően vezették be, hogy a júniusi hábo­rú napjaiban megszállt övezetben az arab lakosság egymás után követte el a merényleteket a megszállók ellen. ENSZ-körökből származó érte­sülések szerint az EAK kormá­nya felhívta U Thant ENSZ- f/ttttlfír fi i-fvni rrw'í azokra az ön-

Next

/
Thumbnails
Contents