Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-20 / 16. szám
4 mTWA IWPfJVFT WflPŰ.TSAG 1968. január 20. AYpij/NAE RÁD TO- W* RÖK, AZT AAOKE»; f. JA A SEREGEK' ’>ura, és füstté |égeteaa szeke| REIT.OROSZlAfsH | KÖLYKEIOET KAMI lawÉSZTI AAEG. " ' NO AH 7E6GC7A/70TE &VA2JM&CAC&JS A/ee a -né&Kijé:/°£7T /-a,Szinészfotók bori tják a falat a vidéki ház leány- szobájában. ^ Temérdek .újságból kivágott kép, különösebb ízlés, válogatás nélkül. Virágok, csipkete- rítck, vázák, csa ládi fényképek — ezek alkotják még a szoba díszeit. Aki itt lakik, a maga eszközeivel megpróbálta barátságossá tenni otthonát. Ébredéstől az elalva- sig falak veszik körül a városban élő embert. Olvasunk színekről, . amelyek ébren tartják a figyelmet, hideg árnyalatokról, amelyek láttán fázni kezd a szemlélő, kísérletezünk a gyárakban, milyen hatással vannak a színek a termelésre? Kialakulóban lévő új tudomány vizsgálja az egyént, a szobafalak közit. * , _ Mi van a szobámban, otth on? Nem olyan modem a bútorunk, hogy dicsekedhessek vem le. Kicsi a lakásunk, szoba- konyhás. Még az esküvőkor kaptunk három képet,' áz van a falon. — Képeket ajándékba? — Igen, olajfestményeket. .— így ismerik az ízlésüket? — Hát... Két kép tetszik, egy nem. — Mégis mind a hármat kitették? — Persze! Ha már van. .— Hány éves házasok? — Hét. $ Egyszerű rafia faliszőnyeg, a heverő mögötti falrészt védi. Bohókgs tárgyakkal aggatta tele a gazdája: van rajta rézből formált miniatűr hajóhorog, seprűnyélen- , lovagló játékboszorkány, városcímer és faragott bu- sóálarcj ugyancsak kicsinyítve. Aztán " égy --fénykép, virágok közt bizonytalankodó négyéves kis- Idnyrpl. (A faliszőnyegre egyetlen tárgy sem került ötletszerűen: mindhez emlék fűződik, gazdájának mind „nélkülözhetetlen”. A szemlélőnek is árulkodik ez a falrészlet: melegszívű, érző emberről. * — Gyűjtöm, a szép üvegeket, nincs neked véletlenül? ■—. Nincs. Minek az neked? — Felaggatom őket a falra. — Üveg a falon? — Vagy polcon. Miért csodálkozol? Tetszik a formájuk, cím- ' kéjük, csillogásuk. Aztán mindig elképzelem, mennyi jókedv forrásai voltak, mielőtt Kiürülték. * — Könnyein beszél maga faldíszítésről, lakna csak albérletben! — Miért? — A szobaasszonyom, mikor beköltöztem, közölte velem, hogy semmit se akaszthatok ki a falra, ott minden úgy van jól, ahogy ő akarja. Most gyönyörködhetek a felhőkön hancurozó pufók angyalkában, a mogorva, bajszos nagypapában és megrémülhetek a sötétben,, az, ágyammal szemközti, hatalmas kereszttől. Mit csináljak? Örülnöm kell, hogy tiszta és kényei-, mes helyiséget kaptam, főképp annak, hogy egészségeset! * — Kikötöttem, hogy a falat dekorálni akarom. Inkább vállalom a szoba újrafestését, ha elköltözők innen, de amíg benne lakom, legyen olyan, amilyennek én Szeretem. — Beleegyeztek? — Itt igen. Van, ahol ezért nem is adnák oda a szobát. Pedig az albérlő úgyis otthontalan, hát még, amikor a környezete sem olyan, hogy jól érezhetné magát az idegen szobában. # A környezet. AlakítáÜk-e, vagy hagyjuk érintetlenül? Ha ezt a kérdést fiataloknak tesszük fel, szinte kivétel nélkül így válaszolnak: — Kell, hogy a szobafalból következtetni lehessen az ember egyéniségére! A „Modern lakásművészet” című folyóiraton kívül szinte minden képeslap közöl lakberendezési tanácsokat, ötleteket, elveket. Lakása azonban jóval kevesebb embernek van, mint lakberendezési ötletei. PerSze, hogy ilyenkor mérgesen legyintenek a zsúfolt otthonokban élők: — Faldekoráció! ízléses berendezés! Környezet! Legalább egy zug lenne, ami csak az enyém. Pedig szobafala mindenkinek van. Még a munkásszálláson élőknek is. ❖ — Szerintem egyáltalában nem számít a környezet. Az ember ne vetítse ki belső énjét azokra a falakra, amelyek körülveszik. Úgy tudom, Gauguinnak teljesen közömbös volt, hogy milyen körülmények közt él, alkot, fest. A legridegebb szobában is a legpompásabb színeket halmozta vásznaira. Igazán értelmes emberek nem tulajdonítanak különösebb fontosságot a szobának, ahol élnek — vallotta egy zárkózott, befelé élő ember. $ A faldíszítés talán fiatal korban fontosabb, ahogy múlnak az évek, úgy szelídülnek a vad ötletek, önmagunk kifejezésének igénye — a falainkon. De ember és környezete — elválaszthatatlanok. Az ősember a barlang falára karcolta . állatfiguráit. Ezernyi ötlettel változtatjuk meghitté ma a környezetünket. A '’alak dekorálásában ott él a szépség igénye, amely ősünket is alkotásra ‘késztette. Pont a huszadik században lenne közömbös, hogy milyenek azok a falak, amelyek egy életen át körülvesznek? Mcldován Ibolya • KtPREGENYVAJJOZAT: SARLÓS ENDRE • Ember és környezet Szabó László: ORVTÁMADÁS €s VISSZAVÁGÁS (Kémek barett) Látszólag a család jólétének élt, ezzel a magatartásával lefegyverezte azokat, akik bizonyára nagyobb figyelmet fordítanak rá, ha tudják, mi a valódi szerepe. Pedig Kühnné többször is Japánba látogatott, mint futár, és ilyenkor a Hawaii-szigetek tengerészeti és katonai védelmi berendezéseinek titkait vitte magával. Ruth még sízebb lett, mint valaha, s feltűnően vonzó alakja meghívást szerzett számára sok társadalmi eseményre. Az ilyen alkalmak persze, gyakran hozták kapcsolatba amerikai ten- gerésztLfiztekkel, akiket az otthontól való távoliét túlságosan fogékonnyá tett a női társa— 85 — ság iránt. Ezek a kapcsolatok Ruth Kühnt nagyon hasznos ' információkkal látták el... Kühnék igen jól el voltak látva pénzzel is. Jólétük forrása állítólag a rotterdami bank volt, amelyből többen arra következtetek, hogy a doktornak valami igen ügyes befektetése lehet Hollandiában. Utóbb derült ki, hogy 1935-től 1941-ig, tehát hat év alatt, a Kühn-család több mint háromszázezer dollárt vett fel a japánoktól, de nem ez volt az egyetlen jövedelmi forrásuk. Kühnék nemcsak a japánok szolgálatában álltak, hanem minden adatot, amit továbbítottak távol-keleti megbízóiknak, egyben eljuttatták Ribbentropp külügyminiszterhez is. A japánok persze, nem tudták Kühnék a nácikkal fenntartott kapcsolatát. 1937-ben Ruth Kühn két kozmetikai szalont i. is nyitott, egyet . Honoluluban, a másikat Pearl Harbourban, e két fontos hadászati helyen. A kozmetikai szalonok sikere azonnali és várakozáson felüli volt Az amerikai tengerész- feleségek óráikon át fecsegtek, s ilyenkor Ruth, vagy néhány megbízható alkalmazottja úgy szívta magába a híreket, mint a szivacs a vizet. Ruíhnak az volt a fő feladata, hogy rendszeresen figyelje az Egyesült Államok csendesóceáni erőit, a hajók földrajzi helyzetét, indulásuk és érkezésük pontos időpontját bármely helyen,’de különös tekintettel Pearl Harbourra. — 86 — És lassan nemcsak a papa, a mama és Ruth tevékenykedett, mint kém, hanem a tizedik évé- be lépő Hans is. A kisfiút ugyanis apja arra ösztönözte, hogy fejlessze természetes kíváncsiságát és érdeklődését a hajók, különösen az amerikai hadihajók iránt. Nem sok idő múlt el, hogy a barátságos amerikai tengerészek meg ne hívják, a kisfiút hajóik fedélzetére és meg ne mutassák neki felszerelésük minden titkát. Ki is gondolt volna arra, hogy a minden iránt érdeklődő, mindenről kérdezősködő kis Hans kitűnő megfigyelő, s még kitűnőbb emlékezőtehet- ségű. Szinte naponta feljárt a hajókra, s ilyenkor. folyton érdeklődött, nézelődött, majd amikor hazament, pontosan beszámolt mindenről, amit látott-hallott 1940-ben határozták el Kühnék. hogy Pearl Harbour fölött, a hegyek oldalában vesznek egy kis házacskát, majd kidolgoznak egy egyszerű rejtjel- és fényrendszert, s ezzel továbbítják információikat egy japán ügynöknek. így nem kellett személyesen érintkezniök, ami mindenképpen feltűnő lett volna __Múltak a hónapok, S ' a japán hírszerző parancsnokságra Kühnéktől is ömlöttek az adatok, csak úgy, mint sok más csatornából. — 87 —
