Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-13 / 294. szám

I 1967. december 13. TÓI.NA MEGYEI NÉPÚJSÁG TÉVEDÉS? A szokásos módon kezdő­dött. Mrs. Blanche Guinn öz­vegy asszony, az amerikai Ten­nessee állambeli Elizabethton városka lakója megkapta a hadseregtől a hivatalos érte­sítést: fia, John W. Guinn, első osztályú közlegény, a ki­nek azonosítási száma 53 356 082 Vietnamban, Chu Lai térsé­gében elesett. Es a folytatása is a szoká­sos volt: a megérkezett, a ki tudja hány ezredik, amerikai zászlóval letakart koporsó. Az özvegy egy pillantást ve­tett a holttest sebek-szaggatia arcára, aztán nem látott sem­mi: szemét elhomályosították a könnyek. Eldördült a díszsortűz és Tennessee őszi bíborban dísz­lő dombjai között ismét á nyirkos földbe eresztettek le egy fiatal amerikait. Aztán levél érkezett Vietnamból. Mrs. Guinn zokogva olvasta az ismerős soroltat. Egészen addig, amíg bátyja izgatottan fel nem kiáltott. Az idős em­ber alig tudott uralkodni ma­gán, annyira, hogy megma­gyarázza, mi váltotta ki be­lőle a szenvedélyes kiáltást: némán a levél dátumára mu­tatott. Igen, félreértésről szó sem lehetett — a sorok felett 1567. november 12 állt. A had­sereg értesítésén pedig az, hogy John november 9-én vesztette életét. A család vizsgálatot köve­telt és a csoda bekövetkezett. Néhány óra múlva megszólalt a telefon és a vonal túlsó vé­gén, vagy 16 ezer kilométer távolságból tisztán hallatszott a „halott” fiatalember hang­ja. Néhány nép múlva ö ma­ga is megérkezett. Ám ugyanezekben az órák­ban kétségbeesés lett úrrá a Kentucky állambeli Louisville városkában, egy másik öz- vegyasszöny, Mrs. Samuel Tichenor házában. Mint a vizsgálat ■ megállapította, a holttest az ő fia, a 23 éves Quinn Tichenor volt, aki ugyanabban' az egységben har­colt Chu Lat környékén. John Guinntól néhány száz méter­nyire Két nevet felcserélt a hoz­zátartozókat értesíteni him- patt Pentagon-bürokrácia. Té­vedés történt. A lényeget ille­tően azonban mégsincs szó té­vedésről. Újra egy édesanya vesztette el fiát g bűnös, ér­telmetlen háborúban. S talán ez is egyik magyarázata an­nak, miért emeli fel elkesere­dett, tiltakozó szavát egyre több amerikai anya, miért nem akarnak részt venni a fiatalok Johnson vietnami esz­kalációjában. És a világ eb­ben egyetért az egyszerű ame­rikai milliókkal. H. E. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH BADíO 8.22: Szimfonikus könnyűzene. 9.00:" Orvosi tanácsok. A^ megfázásról. 9.05: Thomas Beecham operafeivételeiből. 9.34: Egy új tudományág: a moleku­láris biológia. (Ism.) 10.10: Magyar nó­ták. 10.45: Két zongoraszonáta. U.30: A Szabó család. (Ism.) J.M5: Tánc­zenei koktél. 13.03: Válaszolunk hall­gatóinknak. 13.J8: Zenekari muzsika. 14.05: Gazdasági magazin. 14.35: Pa- tachich Iván: Fekete vázlatok. (MRT esztrádzkra, vez.: Sándor János.) 15.15: Rádióegyetem. 18.0,: Az Állami Népi Együttes műsorából. 16.37: Leg­kedvesebb verseim. Elmondja Lati- novics Zoltán. 17.U5: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: Cigányszerelem. Részié­it Lehár operettjéből. 17.52: Bartók Béla: Falun. (Török Erzsébet, az MRT énekkara, vez.: Vásárhelyi Zoltán.) 18.05: Látogatás a miskolci levéltár­ban. Dr. Bénda Kálmán riportja. 18.25: A Bergendi-együttes nyilvános hang­versenye a 6-os stúdióban. 19.30: Dóry József magyar nótákat énekel. 19.50: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 20.30: Közvetítés Géniből. A Suisse Romande zenekar hangversenye, ve­zényel: Paul Klecki, közreműködik: André Perret — zongora. Közben; kb. 21.25—21.42: Beszélgetés Zelk Zoltán Az ágak boldogsága c. verséről. Kb. 22.35: Olajháború Afrikában. P. Szabó József útijegyzete. ÍV. Kb.: 22.45: Csárdások. 22.25: Közérzet 1987-ben. Dr. Wil-sek Jenő »rása. IV. 23.05: Híres énekesek, könnyű dalok. 23.30: Josef Traxel és Stefánia , Woytowicz operaáriákat énekel. 0.10: ’Filmkerin- gok. ' PETŐFI RADIO 10.00; A pékerdei mérkőzés. Ese­ményjáték a magyar labdarúgás hős­koráról. Irta: Szűcs Ferenc. (Ism.) 10.30: Mindenki kedvére! 12.15: Nagy­mise a Nagy Társadalomért. Ameri­kai költők Vietnamról. 12.75: Kamara­zene. 13.17: Könnyűzenei híradó. 14.00* Kettőtől—hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Leoncavalló- .áriák. 18.25: Nevetés a Barna Szige­ten. Lion Feuehtwauger színművét fordította és rádióra alkalmazta: Sza­bó Gizella. 19.00: Bemutatjuk Julie Andrewst. (Ism.) 19.30: Komlós Péter hegedül, Miklós György, zongorázik. Brahms szonáta. 20.30: ifj. Burka Sándor népi zenekara játszik, id. Burka Sándor klarinétozik. 21.00* Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Szándékos emberölés. Rádiójáték. Irta: Császár István. 21.47: A vas- miniszter. Bogdán István jrása Baross Gáborról. 22,07: Könhyüzene, tánczene a prágai, a moszkvai és a Berlini Rá­dió műsorából. 22.37: Richard Strauss: Taillefer — ballada. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: A XX. század zenéjéből, ; A dzsessz kedvelőinek. Martial SolU zongorá­zik. 20.24: Mező László gordonkázik, 21.05: Wagner: Parsifal. Háromfelvo- násos zénedráma. I. felvonás. A MAGYAR TV MŰSORA: 18.00: Hírek. 18.05: A Magyar Hir­dető’ műsora. ,18.20: Műszakiak vidé­ken. 18.45: Á Kijevi Operaház művé­szei énekelnek. 19.00: Hazai tükör. Aktuális jegyzet. 19.05: „A játszótár­sunk, mondd, akarsz-e lenni?” A. fejtörő elődöntőjének IV. fordulója. 19.15: Lehet egymillióval több?... tti- portfilm. 19.35: Esti mese. 19.45: Dzsessziskpla. Gonda János; műsora. 20.00: Tv-híiadó. 20.20: Bernáth Lász­ló színházi jegyzete. 20.30: Kétszáz­ezer és egy. S. Capeili kétrészes drá­mája. A szolnoki Szigligeti Színház előadása, felvételről. 21.55: Tv-híradó 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 17.05: Bábjáték. 17.25: Expedíció. 18.15: Se nem fekete — se nem fehér. 19.00: Nemzetközi szín. 10JO: Tv- posta. 20.40: Filmommbusz — Párizs j 1900. 21.40: Kis kamarahangverseny. 21.55: Perspektívák« Most vásároljon! Háztartási villanydaráló — villanyvilágítási árammal működik. Ára 1780. Teatűz­hely magyar, román, cseh. Kályhák nagy választékban! A siófoki szövetkezet vas-. iivegboH,iában! (Régi piac­tér.) (125) A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára felvesz 16—36 ÉVES KORIG w* r»1 r n not atkepzos tanulókat. Naponta háromszori étke­zést térítép, ellenében biz­tosítunk. (25) Felvételre keresünk 3 műszakos munkára, 16 évet betöltött ‘VIII. általá­nos iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt, fonó és orsózó átképzős ta­nulónak. Vidékieknek la­kást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Pamuttextilművek Fonó­gyára. Budapest, XI., Bocs­kai u. 90. Munkaügyi osz­tály. (88) Értesítjük kedves vevőin­ket, hogy lerakatunk 1968. január 2-től 20-ig leltározás miatt zárra tart. Rövid- és Kötöttáru Nagy­kereskedelmi Vállalat, Szek­szárd. (173) Ezúton mondok köszönetét a rokonoknak és az ismerő­söknek, hogy szeretett jó édesanyám özv. CSERNA REZSÖNÉ temetésén a tolnai temető­ben részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal, részvétük-1 kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Harnos Gyuláné és családja Szekszárd (172) OKOSAN VÁSÁROLJON Kulcstartó ötvös autó vagy halfüggelékkel 25,—Ft. Beatles karlánc a fiatalok kedvence 25,—Ft. Barát gyűrű 25,—Ft. az Állami Áruházakból! ^ \oO) TARIFS SZOLGALAT Tarifaszolgálatunk a feladóállomási áron vásárolt faanyagok fuvardíját fizető vállalatok megbízása alapján a fuvarleveleket felülvizsgálja, a fuvardíj-különbözetek visszatérítését lebonyolítja, a megbízónak a visszatérített fuvardíjat átutalja, szállítási szaktanácsokkal szolgál. AZ ÉRDÉRT TARIFASZOLGÁLAT az 1968. január 1-től érvényes vasúti árdíjszabás alapján, előnyös fizetési feltételekkel készséggel áll megbízói ren­delkezésére. Levélcím: ÉRDÉRT Tarifaszolgálat, Budapest V., Akadé­mia u. 3. (13) Értesítjük kedves Olvasóin kai, hogy a Tolna megyei Népújsághoz december 14-én színes, in FALINAPTÁRT mellékelünk Kérje a kézbesítőtől! autótulajdonosok és motorkerékpár- tulajdonosok figyelem! A téli időszak beálltával a gépjárművek indítása nehe­zebbé válik. Megnöveli az akkumulátorok élettartamát, ha használja az A/17 tip. akkumulátortöltő készüléket. Kapható az Ezermester és Úttörő Bolt Vállalat boltjá­ban: 8. ez. bolt, Kaposvár, Kossuth u. 8., 15. sz. bolt, Pécs, Kossuth, u. 36. Az akkumulátortöltő 6 és 12 V-os akkumulátor töltésére szolgál. A késeülék szabályozóval ellátott automatikája megakadályozza a túltöltést. Üzemi feszültség 220 V. 1 évi jótállás! Fogyasztói ára: 495,— Ft (55) Apróhirdetések A 11. sz. Autóközle­kedési Vállalat azonna­li' belépéssel alkalmaz szekszárdi telephelyen rakodómunkásokat, au­tó-, motorszerelőket, ka­rosszéria-lakatosokat, jegykezelőket és gya­korlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Je­lentkezés: a munka­ügyi osztályon. Szek­szárd, Tarcsay v, u. ai. (48) BM-klub (Szekszárd, Széchenyi i SS.) felvé­telre keres vendéglá­tói üzletvezetőt, köny­velésben jártas íélmű- szákős adminisztrátort és takarítónőt. Fizetés megállapodás szerint. Je­lentkezés a LM-klubban. ______________________(165) É pítőipari Vállalkozás felvételre keres egy építésztechnikust ter­vezői beosztásba, egy magasépítő művezetőt, kiemelt bérezéssel, szál­lást kívánságra biztosí­tunk. Sárszentmiklós, (Fejér m.) Táncsics Mihály u. 1. (186) MÉH Vállalat szek­szárdi telepe haszonvas eladásához boltvezetőt keres üzlethelyiséggel. Jelentkezés- Bogyiszlói út 6, (174) Zongora eladó, vagy bérbe adó. Hordozható cserépkályha, hangulat­lámpa eladó Szekszárd, Perezel 10. ÍH óra után) (176) 200 kg-os hízott ser­tés eladó. Kerülő Jó­zsef, Szekszárd, Liszt u. (áilatkórhiz folytatása) (171) Agybetétes német há- lószobabiKor, 2x3,10 mé­teres szőnyeg, mély gyermekkocsi eladó. Ér­deklődni lehet: este 6 órától. Decs, Hunyadi u. 45. (170)

Next

/
Thumbnails
Contents