Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-02 / 285. szám
kJ .:j O ÍS pD n P.J. U. •nii Könyvtár ' :d TOLNA MEGYEI'w WAC HtBtETABJAI. NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 285. szám ARA: 60 FILLER Szombat. 1967. december 2. Dr. Dimény Imre S&eksxárdon Nyílt és beható eszmecsere a miniszterrel Kívánságlistát nem állítottak körre jellemző, hogy nem takaré- ugyan össze, de kérdéseiket anél- koskodott a bírálattal sem. A kül tették fel. hogy . sztaniolpapír- megyei vezetők figyelmét arra a ba csomagolták volna. Ez jelle- szokatlan körülményre hívta fel, mezte azt a nyílt és beható esz- ami hosszú évek óta ezen az mecserét. amelyet tegnap a megye őszön jelentkezett első ízben Tol- ** l^^n^nztaesSr^koz“ és a mezogaz- na megyeben. A kenyérgabona- ek eseteben penzKiesest okoz, dasági jellegű vállalatok vezetői- vetés nem haladt a termelőszö- nek módjában állt folytatni dr. vetkezetekben a más években ta- Dimény ImTe mezőgazdasági es pasztalt ütemben, es az őszi tőmagtermeltető vállalat a vetőburgonya-termésnek mindössze 60 százalékát fizette ki. Ez a körülmény az érintett tszs a élelmezésügyi miniszterrel. A miniszter december 1-én egész napját a megyeszékhelyen a megyei vezetők társaságában töltötte és behaJ tóan tanulmányozta Tolna megye mezőgazdaságának problémáit, gondjait, eredményeit. mélyszántásban is még igen nagy csökkentheti zárszámadáskor ténylegesen kiosztható, termeléssel lefedezett pénzösszegeket. Szóvá tette még Lakos József, a az elmaradás. Dr. Dimény Imre í^ai™ánySontk>kat, majd megjavasolta, célszerű lenne beható vizsgálatot folytatni és az elmaradás okait maradéktalanul feltárni, nehogy később sokasodjanak az idei őszön taJ pasztalt és nem várt meglepetések. kérdezte dr. Dimény Imrétől, hogy a tsz-székház és üdülő építésére számíthat-e a megye az annak idején megígért hitelre? A Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat igazgatója a raktározási gondokról beszélt, amelyek megítélése szerint a szemes kukorica átvétellel jövőre bizoTöbb váltásban munkaértekezleteken tájékozódott. Először a párt A tisztánlátás miatt kellene erre nyos szempontból növekedhetnek, és a tanács megyei vezetőivel ta- sort keríteni, mondotta a minisz- Nagy János, az Állami Gazdasá- nácskozott, majd tíz órakor a tér. gok Országos Központja, Tolmunkaértekeziet a szakigazgatás, A mezőgazdasági termeléssel na megyei főosztálya vezetője az- fél 12-kor a vállalatok vezetőivel kapcsolatban levő vállalatok ve- zai kapcsolatban tett fel kérdést, egészült ki Délután szűkebb kör- zetői a két területi tsz-szövetség hogy a bőven termő hibrid ku- ben tovább folyt az eszmecsere a képviselői a lényegre törő kér- koricafajták elterjesztéséhez kap- szekszárdi termelőszövetkezetek dések egész sorát tették fel dr. nafc-e elegendő műtrágyát a me- vezetőivel. Dimény Imrének. Ezek a kérdé- zőgazdasági üzemek? Biczó Ernő, Á Tolna megyei Növényvédő sek napjainkban a szövetkezeti az Agroker igazgatója az építő- Állomás kollektíváját érte az el- gazdák nagy többségét foglalkoz- ipari ellátásról érdeklődött, arról, ső miniszteri elismerés Ezt egy- tátják. Lakos József, a Szekszárd hogy várható-e jövőre javulás, úttal a megyében folyó eredmé- és vidéke tsz-ek területi szövet- Temesi Engelbc-t, a Tolna menyes növényvédelmi munka el- ségének elnöke feltárta a minisz- gyei Tejipari Vállalat igazgatója ismeréseként is felfoghatjuk. Dr. tór előtt a vetőmagburgonya kö- felvetette: tejből és tejtermékek- Dimény Imre arra kérte ugyanis rüli áldatlan huzavonát. Jelenleg bői nehézségeket okoz a piaci a növényvédő állomás főagronó- diszpozíció hiányában a területi igények gyors kielégítése, musát, hogy küldjék el szemé- szövetséget alkotó termelőszövet- Taján Tolna megye az egyetlyesen neki, milyen módszerek kezetekben 6 millió 200 ezer fo- alkalmazásával sikerült hatéko- rint értékű burgonyát sehova riyan elvégezniök az aranka el- nem tudnak elszállítani. S ezzel len a védekezést. Dr. Dimény kapcsolatban a gondok ott kez- Imre lehetségesnek tartja, hogy dődnek, hogy az itteni módszerek a tiszántúli a termelőszövetkezetek a megyékben is alkalmazhatók, be- burgonyát megtermelték ugyan, a termelési szerződésben vállalt kötelezettségeket teljesítették, ám a vevezethetők. Á miniszter nem fukarkodott az elismeréssel, de az őszinte légien, ahol nincs tejpalackozó gép. Elmondotta még. hogy Tolna megye nyugati részén elsősorban a tamási járásban az elkövetkezendő években a tejtermelés terén nagy felfutás várható. Megalakult a dél-jemeni kormány Alá-Saab városában csüitörtö- sasági elnök áH, aki a miniszterkön, sok tízezernyi adeni és elnökségen kívül a fegyveres Aden környéki lakos részvételével erők főparancsnokának tisztét is nagygyűlés volt a Dél-jemeni ellátja. El-Sabi a kormány leg- Népi Köztársaság kikiáltása al- • idősebb tagja, 47 éves. 1963-ban kaiméból. A gyűlést Abdul Fat- szervezte meg a nemzeti fel- tah Iszmaii, az NLF Politikai szabadítási frontot. A khartoumi Bizottságának tagja nyitotta meg. egyetemen diplomát szerzett. A Ismertette az NLF vezetőségének kormány különben fiatal embe- határozatát, amelynek érteimé- rekből áll, a kabinet tagjainak ben az új állam területe meg- átlagos életkora 34 év. Külügy- egyezik a korábbi dél-arábiai miniszter Szeif Ahmed Bl-Dha- államszövetség területével, így laie, hivatásos diplomata, aki dél-jemeni területnek tekintik Londonban végezte tanulmányait. Perim szigetét, a Kuria-Muna uíabban ^ további OTS3Ág feszegeteket es több más szigetet. merte Dél.Jement: jordánia, Az NLF vezetője közölte, hogy Tunézia, Algéria, India és a ?z úl1k°z^Isaság Kínai Népköztársaság, tan El-Sabit, az NLF alapítóját 1 nevezték ki. Az ENSZ közgyűlése csütörtöEzután az új köztársasági el- kön nyilatkozatban üdvözölte a nők programnyilatkozatot tett. Dél-Jemeni Népi Köztársaság meg- Dél-Jemen kormánya a nép dal- alakulását. Az új állam vezetői gozó erőire kíván támaszkodni, kifejezésre juttatták óhajukat, Külpolitikai téren Dél-Jemen a hogy Dél-Jemen csatlakozzék a testvéri arab államokkal, első- világszervezethez. Lord Caradon sorban az EAK-kal kívánja erő- Anglia képviselője közölte a köz- síteni és fejleszteni kapcsolatait, gyűléssel, hogy az angol kordé baráti kapcsolatokat akar mány a Dél-Arábia partjainak fenntartani minden más ország- közelében elterülő több szigetet ) gal is. átad az új államnak, de a KúriaPénteken Adenben nyilvános- Muria szigeteket omani közigazságra hozták a dél-jemeni kor- gatás alá kívánja juttatni. Az mány névsorát. A 11 tagú kabi- utóbbi döntés miatt több leülnél ólén Kahtan El-Sabi köztár- döttség élesen tiltakozott, Erre már most gondolni kellene olyképpen, hogy Tamásiban létesüljön sajtérlelő. Fenyvesi Ferenc, a Mezőber igazgatója a korszerűbb sertéshizlalda stb. típustervek kiadását sürgette és kérte a minisztert, hogy ebben a kérdésben nyújtson több segítséget a mezőgazdasági üzemeknek az Agroterv. Tárnok Lajos, az Ál(Folytatás a 2. oldalon) Részvéttáviratok Miiimicli Ferenc elhunyta alkalmából Münnich Ferenc elvtárs elhunyta alkalmából táviratban Dr. Münnich Ferenc halála alkalmából pénteken részvétlátofejezte ki mély részvétét a Ma- gatást tett a belgrádi magyar gyár Szocialista Munkáspárt nagykövetségen, a Jugoszláv Kom- Központi' Bizottságának, a ma- munisták Szövetsége Központi gyár kormánynak és a gyászoló Bizottságának képviseletében Ni- családnak a bolgár, a csehszlo- jaz Dizdarevics, a JKSZ KB vák, a Román Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja. Központi Bizottsága és a Román Hangoztatta: „A Jugoszláv KomSzocialista Köztársaság minisztertanácsa; az Osztrák Kommumunisták Szövetsége Központi Bizottságának nevében őszinte niste Párt Központi Bizottsága; részvétemet fejezem ki Münnich Dolores Ibárruri, a Spanyol Ferenc halála alkalmából. Kommunista Párt elnöke. Mély együttérzését fejezte ki F. Tyitov, a Szovjetunió, V. Bogdanov, Bulgária, J. Pucsik, Csehszlovákia, G. Tikvicki, JugoszláEgyüttérzésünk annál mélyebb, mert a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság, valamint pártjaink együttműködésének egyik, élvia és dr. H. Plaschke, a Német harcosa távozott sorainkból . Demokratikus Köztársaság bu- a jugoszláv kormány nevében diapesti nagykövete, vaiamint Mijusko Sibalics, a szövetségi An Min Szu, a Koreai Népi De- végrehajtó tanács — kormány — mokratikus Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Részvétüket nyilvánították egykori harcostársuk halála alkal- mából a hazánkban élő spanyol hdUUüróT™ Közli emigránsok. Számos távirat érkezett a Magyar Partizánszö- vetséghez is. tagja és Rajkó Gagovics, a végrehajtó tanács titkára fejezte ki részvétét. A L’Humanité pénteki száma megemlékezik Münnich Ferenc hogy a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága részvéttáviratot küldött a Magyar Szocialista MunRészvéttáviratot küldött Maszk- káspárthoz éfi méltatja Münnich vából a szovjet hadviseltek bi zottságának elnöksége, az Ausztriában élő egykori spanyolországi önkéntesek, akik Münnich Ferenc brigádjában harcoltak. Részvéttávirat érkezett több más szervezettől is. Ferenc forradalmár tevékenységét. Csütörtökön a Times, a Morning Star, a Daily Telegraph és a Guardian közölte dr. Münnich Ferenc halálának hírét. Az országgyűlési bizottságok és a megyei képviselőcsoportok vezetőinek értekezlete Pénteken az Országház Gobe- mechanizmus 1968. január l-gyel lin-termében tanácskoztak az történő bevezetéséről, s más kér- országgyűlés tisztségviselői, s az désekről. Vályi Péter pénzügyországgyűlési bizottságok elmö- miniszter ismertette az 1968. évi kei, a budapesti és a megyei állami költségvetést. Az ülés képviselőcsoportok vezetői. részvevői élénk eszmecserét folyKállai Gyula, az MSZMP Po- tattak a napirendben lévő kér- litikai Bizottságának tagja, az désekről, s a soron következő országgyűlés elnöke ismertette a ülésszak előkészítéséről, parlament következő ülésszaka- Az 1968. évi állami költségve- val kapcsolatos feladatokat. En- tésre vonatkozó törvényjavasla- nek keretében tájékoztatta a tót — mielőtt a plénum elé ke- megjelenteket a népgazdaság ez rülne — megvitatják az országévi fejlődésének várható ered- gyűlés állandó bizottságai, vala- ményeiről, a jövő évi terv fő mint az egves megyei képviselő- célkitűzéseiről, az új gazdasági csoportok is. (MTI) Szovjet—svéd közlemény Moszkva (TASZSZ). Moszkvá- európai államok közötti kapcso- ban közleményt adtak ki Tors- latok megjavítása, ten Nillson svéd külügyminisz- A két ország külügyminiszte- ternek november 26-tól decem- rei aggodalmukat nyilvánították bér 1-ig a Szovjetunióban tett a vietnami háborúval kapcsolat- látogatásáról. A külügyminiszter ban. pénteken visszautazott Stock- A felek elismerték, hogy a hóimba. nemzetközi helyzet hatékony A közlemény szerint a Szov- lépéseket tesz szükségessé a le- jetunió és Svédország úgy véle- szerelés érdekében. Mielőbb be kedik, hogy az európai béke kell fejezni a tárgyalásokat, a megszilárdítását elősegítenék az nukleáris fegyverek elterjedésé- olyan erőfeszítések, amelyeknek nek megakadályozásáról szóló célja az összes kelet- és nyugat- szerződés megkötéséről. Az egyiptomi légvédeiem lelőtt három izraeli gépet Kairó (MTI). Az egyiptomi ejtőernyővel kiugrott, az egyik a Marokkó fővárosában rendezzék katonai szóvivő bejelentése sze- Szuezi-öböl vízére ereszkedett meg. rint két izraeli Mirage sugár- le. Még nem tudni, hogy a meghajtású vadászgép hatolt be pén- Alig egy órával az első inci- hívásra végül hány arab állam teken a keleti katonai övezet dens után két újabb Mirage re- válaszol kedvezően, egyelőre déli szektorában, helyi idő sze- pülőgép jelent meg Szuez tér- csak annyi bizonyos, hogy Szíria rint 14.10 órakor az egyiptomi ségében és átrepült Szuez város távolmarad az értekezlettől, légitérbe. Az egyiptomi légvé- felett. Az egyiptomi légvédelem A UPI rabatt tudósítója sze- delmi ágyuk nyomban tüzelni a két repülőgép közül egyet le- rint Hasszán marokkói király kezdtek. A két izraeli repülőgép lőtt — jelentik hivatalosan. pénteken két magas rangú korlángolva zuhant le a Szuezi-öböl Október vége óta ez az első mánytisztviselőt küldött Algériá- keleti partjánál. A két pilóta incidens a szuezi övezetben. ba, illetve Tunéziába, hogy rábeszéljék Bumedien algériai és t á it * »n r > ■ i i » Burgiba tunéziai elnököt az érMarokko fővárosában lesz az arab csúcs tekezleten való részvételre. Bumedien korábban közölte, hogy Az iraki kormány hivatalosan elfogadja Rabatot. Ezzel az utol- nem kíván részt venni a csúcsközölte az Arab Liga kairói fő- só akadálya is elhárult annak, találkozón, s képviseletében Bu- titkárságával, többé nem ragasz- hogy az arab állam- és kor- tefiika külügyminisztert küldi kodik ahhoz, hogy az ötödik mányfők értekezletét, amelyet a Rabatba. Burgiba részvétele arab csúcsértekezletet a liga külügyminiszterek deSember 9- azért kétséges, mert márciusi székhelyén, Kairóban tartsák én kezdődő előkészítő konferen- szívrohamának következményeit meg, hanem annak székhelyéül ciája előz meg, december 12-én még nem heverte ki egészen.