Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
t * Tí>67. december lo. tOLNA MEGYEI NÉPÜJSAO Miért nem fejezik he az iskolát ? érdekében ESTE PINCÉNÉL VEN A nagydorogi föld mű vessző vetk< zet tartósítóiizemében készül a karácsonyi, újévi töltött káposzta egyik íele — a savanyú káposzta. A hagyományos savanyító módszerből csak annyi maradt meg, hogy jelenleg is úgy tapossák a kádakba a gyalulás mái géppel történikA könnyebbet választás és a szülői engedmények ellensúlyozására hatékonyabb társadalmi erőfeszítéseket kell tenni az iskolának, még inkább a szülői munka- közösségnek, az ifjúsági szervezetnek. Mindenekelőtt azonban a felnőttek, az érettebb, életiskolát járó szülők legyenek határozot- tabbak. Mai erélyességükkel, törődésükkel megelőzhetik gyermekeik későbbi megbánását és a szülőkhöz címezhető szemrehányásokat. Most kell megalapozni jövőjüket Somi Benjáminná Korán sötétedik, s szinte ezzel egyidőben néptelenedik el az utca. A falu egy napja lezárult, legalábbis ez az érzése az idegennek, aki ilyenkor a községet járja. Csendes, hosszú téli este, csak a világító ablakok árulkodnak emberek jelenlétéről. A termelőszövetkezet, új székházának ablakai Is világosok, ott sem fejeződött még be a nap. Az irodában megbeszélés folyik, brigádvezetők ülik körül az asztalokat, hallgatják a következő napi teendőket, hogy reggel zökkenőmentesen kezdődhessen a munka, A kisvendéglőben nincs nagy forgalom hétköznap este. Az éttermi részben néhányan borozgatnak, beszélgetnek, a presszót inkább a fiatalok kedvelik. Betérnek egy-'egy kávéra, süteményt enni, de hosszasan nemigen időznek. Inkább szombat este a szórakozás ideje. A tsz klubja népszerűbb a kisvendéglőnél, ott olvasgatni, beszélgetni, táncolni is lehet, hangulatosabban telik az este. A kórház életében nincs különösebb jelentősége a napszakoknak, a betegekkel éjszaka is törődni kell. Orvosok, nővérek vigyázzák a betegek, szülő anyák álmát; Csendes hétköznap este Pincehelyen... (foto: Bakó) A közműveltség teljesebbé válásához tartozik az a több éves törekvés, hogy minden felnövekvő fiú és lány végezze el az általános iskolát. Egyes becslések szerint országosan mintegy tíz százalékra tehető azoknak a fiataloknak aránya, akik abbahagyják a tanulást, nem végzik el a nyolc általánost. Átiratot intézett a bonyhádi járási kiegészítő parancsnokság a bonyhádi járási művelődési osztályhoz az elmúlt évben. Levelükben közölték, hogy a járási székhelyen, Bonyhádon sorozásra került fiúk közül tizennégyen nem végezték el az általános iskolát. Ezt követően az iskolák egyénenként közölték velük — szóban és írásban —, hogy kapnak lehetőséget a befejezéshez. Közülük csak négyen vállalkoztak tanulmányaik folytatására. Mire kezdésre került volna a sor, egy sem maradt a jelentkezőkből. „Csínján bánunk a felmentésekkel“ A bonyhádi járási művelődési osztályon Békés Ferenc Állami díjas tanulmányi felügyelővel együtt böngésszük a statisztikát. Tájékoztatása szerint tavaly a járásban 924 volt a VII. osztályosok száma. Különböző okok miatt mintegy öt százalékuk nem tanul tovább a VIII. osztályban, fi2611' hat olyan fiatalt tartanak nyilván, aki abbahagyta az utolsó évben. — Mindenkit felkeresünk, beiskolázunk. Ha nem jön el a tanuló az iskolába, felszólítjuk, majd törvényes útra tereljük ügyét. Csínján bánunk a felmentésekkel, mert manapság nagyon fontos a nyolc általános, az ott szerzett ismeretek szükségesek a későbbi boldoguláshoz. A felmentések az iskolaigazgatók hatáskörébe tartoznak. Pontos számukról nincsenek adataink — tájékoztat Békés Ferenc felügyelő. — Nem gondolja, hogy helyes lenne erre a fontos mutatóra is helyet szorítani a statisztikában? — kérdezzük. — Talán helyes lenne, bár sokat vesződünk ezzel. Néhány év alatt mintegy 20 százalékkal javult a helyzet, de még mindig izgalmas számunkra a becslés szerint 15—20 százaléknyi kimaradó. Alsóbb osztályokban is vannak ilyen problémáink — feleli. — Véleménye szerint hol a fő hiba: A szülők, vagy a tanulók tartózkodnak elsősorban? — Változó. Sokszor belátná a szülő, hogy fontos, de nem bír a. gyerek ellenállásával. Hosszabb távon a szülő hozzáállásával is van hiba — fejezi be válaszát. Felkerestük a bonyhádi I. számú általános iskolában Erményi Imre igazgatót. Művelődési berkekben közismert, hogy náluk sokat küszködnek az igazolatlan mulasztókkal, a kimaradás megszüntetésével. — Rengeteg energiát és időt fordítunk e fontos kérdésre. Testületünk tagjai szívügyüknek tekintik, hogy diákjaink becsülettel befejezzék az iskolát. Van is vitánk jó néhány bonyhádi és a hozzánk tartozó tabódszerdahelyi szülővel. Némelyik néha patáliát is csap. Saját érdeküket szolgálja pedig, hogy egyetlen volt diákunk se átkozza később iskoláját a könnyen engedélyezett kimaradás miatt — mondja Erményi Imre igazgató. \Iiol egyik gyerek sem fejezte be Tizenöt méternyire lakik iskolájától Kövecses Zoltán VI. osztályos diák. Fürgén ugrik az ajtónyitásra az elnyűtt, beteges asz- szony. Zoltán fiát lesi, várja. — Azt hittem, ő jön. Nem' tudom, merre van, elment még tegnapelőtt. Nekem nem szólt, azt hiszem, Nagydorogra utazott. Talán a fuvaroshoz ment, vagy máshoz. Ott van az erdészetben egy Ismerősünk, aki hívta. Azt mondta neki, két év múlva kész erdész lehetne belőle — sorolja Köve- csesné. — öt általánossal erdész? — Hát nem is tudom. Mindig leszidom, hogy tanuljon. Én hajnali négykor megyek a kórházba takarítani. Mikor hazajövök és itthon van, kérdésemre azt feleli, lyukas órája van és így ráér heverni — panaszolja. Három gyereke van, kettő már felnőtt ember. Férje elhagyta. Sem Készül a töltött káposzta fele a nagyobbik fiúnak, sem a lányénak nincs meg a nyolc általánosa. Segédmunkások. Futó látogatásra érkezik az idősebb fiú. Véleménye a következő: — Megbántam én is, hogy csak hatot jártam. Felnőtt fejjel nehezebb rászánni magam, meg aztán felejt is az ember. Zoli? Neki még a hat sincs meg. — Fordít egyet a szaván: — Valahogy majd csak lesz. Többet keres az irodistáknál is a segédmunkás. Sokan vannak olyanok, akik csak négyet végeztek, mégis megélnek — mondja hetykén az idősebbik Kövecses fiú. Az anya nem tudja megmondani, milyen volt Zoltán tavalyi bizonyítványa. Ebben az otthonban kicsúszott az elgyengült asszony kezéből gyermekei sorsának irányítása. Igénytelenek, a „valahogy majd csak lesz” hangulata uralkodik. Akit így is alkalmaznának Szomszédolásról tér haza a Rózsa Ferenc utca 15-ös számú házba Szabó Irén. Mindjárt átadja neki a nagymama a frissen kapott levelet. Benne Gósz András igazgató értesíti, hogy a körzeti sütőipari vállalat alkalmaz fiatalkorúakat. „Ha nincs még állásban, jelentkezzék, alkalmazzuk” —■ írja. — Mi lesz a tanulással? — kérdezem a kis szőke lányt. — Nem érdemes folytatnom, így is alkalmaznának. A zománcban mondták, szerezzek az iskolaigazgatótól felmentést és váltsak munkakönyvét. Felvesznek — feleli. — Ejnye. Hogy gondolja? Ma már mindenütt fontos a nyolc általános elvégzése. Egész életében segédmunkás akar lenni? — kérdezem. Csak a vállát vonja, és hivatkozik a barátnőkre, akik szintén nem fejezték be. A nagymama sopánkodik és mérgelődik: „Mondtuk neki, az neked lenne haszon, lányom”. Hiába bizonygatja Szabó Irénnek az időközben megérkezett rokonfiú, hogy sokkal nehezebb lesz a munka mellett tanulni. A kislány hajthatatlan. Tudja, hogy a szülők is belenyugszanak, hiszen különböző ürügyekkel ők kérték az eddig megtagadott felmentést. Sajnálatos egyezés, hogy év közben egyik családban sem kérték számon,» hogyan tanul a gyerek. Mint cseppben a tenger, tükröződik benne, mennyire tartották fontosnak az iskolát. Tengenek- lengenek ezek az iskolát abbahagyó fiatalok, várják a jószerencsét. És ha csak ketten lennének? De sokkal többen vannak, ha csökken is számuk. A probléma nem bonyhádi specialitás.
