Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-08 / 290. szám

r 4 » í TOT NA MEGYEI NElTJS Vdecember 8. iü m A Román Kommunista Párt országos konferenciájának csü­törtök délelőtti ülésén felszólalt Chivu Stoica, az államtanács el­nöke. Javasolta, hogy Nicolae Ceausescu, a párt főtitkára tölt­se be egyben az államtanács el­nökének tisztét is. Szavait fel­állással. viharos tetszésnyilvání­tással fogadták. * Kállai Gyula, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, az or­szággyűlés elnöke csütörtökön Somogy megyébe látogatott. • Vízhiány van a görögországi Jura-szigeti koncentrációs tábor­ban, ahol a bebörtönzött görög hazafiak, köztük 240 nő, 43 csa­ládanya rettenetes körülmények között néz szembe a téllel. Víz­hiány van a Lérosz-szigeti tá­borban is — közölték a Görög­országból érkezett legújabb ér­tesülések alapján a sajtóértekez­leten, amelyet a francia nőszö­vetség tartott Párizsban. • A munkanélküliek száma Nyu- gat-Berlinben novemberben meg­haladta a 14 ezer főt, ami az előző hótnavhoz képest 11,1 száza­lékos emelkedést mutat. Ez na­gyobb, mint a nyugat-németor­szági 9,4 százalékos növekedés. * Nigériában a biafrai csapatok több ponton ellentámadásba len­dültek, s Lagosba érkezett hírek szerint visszafoglalták Enugu dé­li peremkerületeit. Megtámadták a Bonny sziget környékét védő szövetségi erőket is. * A venezuelai kormány a jövő év márciusában vagy áprilisá­nak elején delegációt küld a Szovjetunióba, hogy megvitassa a két ország diplomáciai és ke­reskedelmi kapcsolatainak hely­reállítását — jelentette ki saj­tóértekezleten Ignacio Iribarren Borges venezuelai külügyminisz­ter. • A francia szenátus, amelyben a gaulleisták kisebbségben van­nak, szerdán este 197 szavazat­tal 41 ellenében újra elutasítot­ta a kormány 1968. évre vonat­kozó költségvetési törvényterve­zetét. A törvényjavaslat most újra a nemzetgyűlés elé kerül, amelynek jóváhagyása után a törvény a szenátus megkerülésé­vel, közvetlenül a köztársasági elnökhöz jut aláírás végett. * A Boac angol légiforgalmi vál­lalat 1000 pilótája pénteken éj­féltől kétnapos bérkövetelési sztrájkba lép. A másik brit re-' pülővállalat, a Bea 1200 pilótá­ja ugyanakkor felhatalmazta szakszervezeti képviselőit: hir­dessenek sztrájkot, ha a munka­feltételek ügyében folyó tárgya­lások végképp zsákutcába jut­nak. • Hans Tabor dán külügyminisz­ter csütörtökön Bonnha érkezett, hogy Willy Brandttal Anglia kö­zös piaci csatlakozási igényéről és az ezzel összefüggő problémák­ról tárgyaljon. Találkozik a bon­ni földművelésügyi miniszterrel December 4-én hazánk argentí­nai nagykövetségén ünnepélyesen leleplezték és megkoszorúzták az alábbi szövegű márvány táblát. „Mayer Mórnak, a nagy magyar argentinnak, az argentin Vörös- kereszt volt elnöke halálának 50. évfordulója alkalmából. A Ma­gyar Népköztársaság nagykövet­sége és az argentin Vöröskereszt". Az ünnepélyes aktuson beszédet mondott Tóth József ideiglenes ügyvivő és dr. Francisco Jose Mártoné. az argentin Vöröskereszt elnöke. Gromiko Varsóban Varsó (TASZSZ) Adam Rapac- ki lengyel külügyminiszter szer­dán ebédet adott a Varsóban tar­tózkodó Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszter tiszteletére. Az ebéden elmondott beszédében Rapacki kijelentette, hogy az amerikaiak vietnami agressziója megmutatja azt is, milyen na­gyok az ellenállás erői, s egy ki­csiny, de hős nép mennyire ellen tud állni a kapitalista világ ve­zető . hatalmának. Az európai enyhülés egyelőre korlátozott és nem szilárd. Másként nem is lehet addig, amíg a Német Szö­vetségi Köztársaság nem akarja elismerni az európai határokat és a Német Demokratikus Köz­társaság létezésének tényét. Válaszbeszédében Gromiko hangsúlyozta, hogy a Lengyel Népköztársaság és a Szovjetunió között teljes a kölcsönös meg­értés mm-.' a nemzetközi hely­zet értékelésében, mind pedig az emberiséget jelenleg foglalkoztató problémák megoldását illetően. Országaink következetes kül­politikája nagy vonzóerőt gyako­rol valamennyi népre — állapí­totta meg. Befejezésül a szovjet külügy­miniszter kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy jelenlegi lengyelországi megbeszélései el­mélyítik a sokoldalú szovjet— lengyel együttműködést a külpo­litika kérdéseiben. Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter csütörtökön meg­koszorúzta Varsóban az Ismeret­len Katona sírját és a szovjet hősök emlékművét. A szovjet vendég ezután kíséretével együtt megtekintette a lengyel forrada­lom történetének múzeumában „A szovjethatalom 50 éve” elne­vezésű kiállítást. Gromikót csütörtökön fogadta Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Józef Cyrankiewicz miniszterelnök és Edward Ochab, a lengyel állam­tanács elnöke. Diáktüntetések Madridban A madridi egyetemen negyedik napja tartanak a rendszerellenes tüntetések. Az egyetemi hatósá­gok tilalmával dacolva, mintegy 1500 diák csütörtökön délelőtt gyűlést tartott az egyetem épü­letében és követelte az egyetem rektorától, hogy a rendőrök tá­vozzanak az egyetem területéről. A diákok úgy határoztak, hogy folytatják sztrájkjukat, amellyel tiltakozni kívánnak a rendőri ön­kény és több diáktársuk letar­tóztatása miatt. A gyűlésekről távozó több ez­res diáksereg ezután elözönlötte az egyetemet környező utcákat és Francót szidalmazó jelszavakat kiáltozott. A rendőrség riadóau­tókkal és öntozőautókikal próbál­ta útját állni a tüntetőknek, ők azonban áttörték a rendőrkor­dont. A rendőrök ezután több ri­asztó lövést adtak le. A feldühö­dött diákok egy polgári ruhás detektívet, aki szintén lőfegyve­rét használta, magukkal hurcol­tak az egyik egyetemi épületbe, elvették fegyverét, alaposan hely­benhagyták, majd kidobták az ut­cára. Egyiptomi szóvivő a szovjet légierő baráti látogatásáról Kairó (MTI). Dr. Mohamed Hasszán El Zajat, tájékoztatási miniszterhelyettes szerdai sajtó- értekezletén az 1VÍTI tudásitója megkérdezte az egyiptomi szó­vivőt, hogyan fogadta az EAK közvéleménye a szovjet légierő bombázóegységének kairói láto­gatását? — Örömmel és baráti érzések­kel fogadtuk a szovjet légierő látogatását, amely méltán kel­tett nagy érdeklődést nemcsak az EAK-ban, hanem világszerte is — mondatta. — Ezt a látoga­tást éppolyan barátinak és épp­olyan fontosnak tartjuk, mint a szovjet hadiflotta egységeinek alexandriai és Port Szaid-i láto­gatását. A légi raj látogatása rö­videsen befejeződik, úgy tudom, hogy 9-én, A szóvivő hozzáfűzte, hogy a magyar tudósítónak adott vála­szával felelt annak a nyugatnál met tudósítónak is, aki arról ér­deklődött, vajon huzamosabban berendezkednek-e Egyiptomban a szovjet légiegységek. Hangsú­lyozta, hogy erről nincs szó. Az EAK — mondotta a szóvivő — ellenzi a külföldi katonai tá­maszpontokat. Nincs idegen ka­tonai támaszpont az EAK-ban és nem is lesz. Arra a kérdésre, mikorra vár­ható Brezsnyev egyiptomi láto­gatása, a szóvivő azt felelte, hogy a megállapodás szerint januárra, hozzáfűzte, ha ő újságíró lenne, feltenné, hogy a szovjet vezető az asszuáni nagy gát építésének évfordulójához időzítené látoga­tását, minthogy ez a gigantikus mű a szovjet és az egyiptomi nép közös erőfeszítésének és ba­rátságának szimbóluma. Az év­forduló január 9-re esik. (A tud. megj.). Arra a kérdésre, lehetségesnek tartja-e a tartós békét a Közel- Keleten, a szóvivő így felelt; — ‘ Nemcsak lehetségesnek tar­tom, hanem el is utasítom azo­kat a véleményeket, hogy ez nem lehetséges. Az EAK békét akar. A Nílus völgyének népe béke­szerető, de a béke csak akkor lehet tartós, ha az nem kényszer­béke, ha az nem diktátum ered­ménye. A szóvivő megcáfolta azt a hí­resztelést, hogy az EAK az arab csúcstalálkozót Kairóban akarja megrendezni. Kijelentette, hogy az Arab Liga színhelyül kijelölte ' Rabatot, és az ÉAK elfogadta a liga döntését. Theedorakisz nyilatkozata a körtünkén Milano (MTI). A Corriere del­la Sera című milánói lap ismer­teti azt az interjút, amelyet tu­dósítója, Mario Cervi a bebör­tönzött Theodorakisz görög ze­neszerzővel készített. A lap tudósítója bevezetőben közölte, hogy a „Zorba a görög” című film zenéjének szerzőjét az Averov börtönben kereste fel. Theodorakisz elmondotta neki, hogy a múlt hónapban éhség- sztrájkot kezdett, ezzel akarta kikényszeríteni, hogy megjelen­Amerikai bombatámadások Thaiföld északi részén Mint az AP jelenti, a Florida állambeli Eglin repülőtámaszpon­ton szerdán bejelentették, hogy amerikai repülőgépek Thaiföld északkeleti határa mentén több bombatámadást hajtottak végre a közelmúltban. A hivatalos indok­lás szerint a szóban forgó tér­ségben fokozódott a „Laoszból beszivárgó kommunista erők te­vékenysége” és a lázadással fe­nyegető helyzet „több olyan amerikai akciót követelt, mint amelyeket korábban Dél-Viet- namban hajtattak végre”. Az ak­ciók részleteiről nem tettek be­jelentést, de utaltak arra, hogy amerikai légi rohamosztagok be­vetéséről van szó. A katonatisztek szerint Thai­föld legészakkeletibb csücskében a „kommunisták” légelhárító és rakétaütegekkel vették fel a har­cot az amerikai gépekkel szem­ben, több gépet le is lőttek, ezek­ről a veszteségekről azonban hi­vatalos bejelentés nem történt. Az Eglin légitámaszponton ké­pezik ki a különleges légi roham­osztagokat. amelyek ugyanazokat a feladatokat vannak hivatva el­látni, mint a szárazföldi „zöld- sapkás” különleges erők. A múlt év elején a Pentagon beismerte, hogy a fenti térség­ben a partizánok tevékenységé­nek elfojtására amerikai helikop­tereken thaiföldi csapatokat szál­lítottak. Ugyanakkor, a Pentagon szerint, az amerikai pilótáknak megtiltották, hogy beavatkozza­nak a harci cselekményekbe. Mint ismeretes, ez év elején az amerikai és thaiföldi kormány között megállapodás jött létre ar­ról, hogy thaiföldi támaszpontról szállhassanak fel amerikai gépek dél-vietnami és a VDK elleni be­vetésekre. A mostani légitámadá­sokban második világháborús B —26-os gépeket használnak fel, ezeket azonban A—26-osra ke­resztelték át A gépeket ameri­kai pilóták vezetik. A Thaiföldön állomásozó ame­rikai fegyveres erők létszáma je­lenleg 35 000 fő, ebből mintegy ezer légi rohamosztagos. Thaiföl dón jelenleg mintegy két tucat A—26-os gép van. hessen a bíróság előtt, amely 31 vádlott-társát elítélte. A görög rezsim annak idején azzal védekezett, hogy Theodo- raktsznak. cukorbaja van és rossz egészségi állapota nem teszi le­hetővé megjelenését a bíróság előtt. A fegy őr jelenlétében azonban Theodorakisz ezeket az állításo­kat bátran megcáfolta; „Nem panaszkodom az egészségemre. Azért kezdtem éhségsztrájkot, mert mindenképpen ott akartam lenni a tárgyalásom. Nincs cu­korbajom. Találtak cukrot a vé­remben, de csak azért, mert nem ettem”. Ekkor a fegyőr idegesen rászólt Theodorakiszra, hogy ne beszéljen éhségsztrájkról. Theo­dorakisz letorkolta; „Megmond­jam-e az igazságot, vagy sem? Már csak annyi jogom maradt; hogy visszautasítsam az ételig, Philadelphiában nagy tömeg tüntetett a város sorozóközpontjának épülete előtt a vietnami háború, a háborús katonai szolgálat ellen. A rendőrség Számos tüntetőt letartóztatott. A képen: a kivezényelt rendőrök elhurcolnak egy tüntető nőt. (Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.)

Next

/
Thumbnails
Contents