Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-07 / 289. szám
J 1 8 tntäXX MEGYEI NÉPÚJSÁG 1967. öecemßer 1i tolna NÉPÚJSÁG A M AGYAR - SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI TANÁCS LAPJA Újságírók kitüntetése Ünnepségek a magyar sajtó napján A magyar sajtó napja alkalmából szerdán az újságíró-szövetség székházéban Ilku Pál művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja átnyújtotta az idei Rózsa Ferenc díjakat. A díjkiosztó ünnepségen megjelent Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Barcs Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke és Na- ményi Géza a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője. Az 1967. évi Rózsa Ferenc-díj első fokozatát • ketten kapták: Boldizsár Iván, a The New Hun- garienan Quarterly főszerkesztője és Földes György, a Ludas Matyi helyettes, főszerkesztője. A második fokozattal Rózsa Lászlót, a Népszabadság főmunkatársát, Salgó Lászlót, a Magyar Rádió és Televízió párizsi tudósítóját és Gerő Lászlót, az Ifjúsági Magazin főszerkesztőjét tüntették ki. A harmadik fokozatot E. Fehér Pálnak, az Siet és Irodalom olvasószerkesztőjének, Macsári Károlynak, a Népszava munkatársának és Kristóf Attilának, a Magyar Nemzet munkatársának adományoztak. A díjak átadását követően a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala és a MUOSZ elnöksége fogadást adott a Magyar Sajtó Házában. Ugyancsak a sajtó napja alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek a Kommunisták Magyarországi Pártja Visegrádi utcai volt székházának — a Vörös Újság egykori szerkesztőségének — homlokzatán lévő emléktáblánál. A Népszabadság szerkesztősége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatala és a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete koázorúzta meg az emléktáblát. Délután a MUOSZ székházában az újságíró-isikola hallgatói — díszőrség tiszteletadása mellett — megkoszorúzták a Vörös Újság emléktábláját és koszorúkat helyeztek el Rózsa Ferenc emléktábláján is. (MTI) Súlyos baleset Szekszárdon Doszpod László medinai lakos oldalkocsis motorjával figyelmetlenül hajtott tegnap délelőtt Szekszárdon. A Rákóczi utca 26, a számú ház előtt egy előtte haladó teherkocsit akart , megelőzni. Nem vette figyelembe, hogy a teherkocsi már előbb jelezte balra kanyarodási szándékát s nem jobbról, hanem szabálytalanul balról akarta előzni. A szabálytalan előzést a teher kocsi vezetője észrevette és megállt. Az összeütközést sikerült elhárítania. Doszpodon azonban nem segíthetett, mert .motorja egy fának vágódott. Utána a motorról leesett Doszpod és egy ház falának esett. Doszpodot súlyos váll-, lapocka- és bordatöréssel kórházba szállították. A vizsgálat még tart. Tíí * gyermekj áték foól \ aroiigon — Belobbant a gáz Szekszárdon Várongon a Dózsa György utca 3. szám alatti házban ketten —t Németh József és Garabon György — laknak. Németh József 6 éves Sándor nevű fia gyufát szerzett és azzal az udvaron lévő zsuptetős fészerben játszott. A játékbői tűz keletkezett, amelyhez a helyieken kívül kivonult a lápafci, a naki önkéntes tűzoltóság, valamint a dombóvári államiak. A tűz megfékezése, illetve tovaterjedésének megakadályozása sikerült. Mégis négy sertés. 11 malac és némi szalma a fészerrel együtt elégett. Szekszárdon az Alkotmány utca 6. szám alatt H. Szabó Imre lakásán gázszivárgás történt és a gáz belobbant. Ennek következtében H. Szabó Imréné köny- nyebb égési sérülést szenvedett, valamint a bútorzat megpörkö- lődött. A tüzet a környező lakosok és a szekszárdi állami tűzoltók elfojtották. Mindkét tűz esetében a vizsgálat még tart. HA A FELESÉG TELEFONÁL Van itt valaki önök között, aki nincs itt?! (Wochenpresse karikatúrája) „Bájos hölgy“ mint családapa „Fiatal bájos hölgy nagy életkedvvel, saját házzal, vagyonnal, sürgő sen férjet keres. Csak komoly vála szokat kérek. . Ez a házassági hirdetés nemrég az egyik holland lapban jelent meg. 272 nősülni vágyó férfi válaszolt. S mi több, a bájos hölgy mind a 272-nek válaszolt: kérte küldjék el a vonatköltségeket, hogy találkozhassanak miután sajnos másik városban él. A férjjelöltek gondolkodás nélkül 10—100 guldent küldtek a hölgynek, Sokan gavalléroknak mutatkoztak és megtoldták az összeget taxi-pénzzel is. Egyikük azonban nem éltette, miért küldjön pénzt a vagyonos háztulajdonosnőnek. Felhívta rá a rendőrség figyelmét. Az eredmény: a bájos hölgy, ötgyermekes családapa. Anyakönyvi hírek (Dombóvár) 1967. november hónapban Dombóvárott 15 születést, 10 házasságkötést és 10 halálesetet anyagkönyveztek. Születések: Sajgó Rita, Cser Ildikó. Fink Zoltán. Németh László, Szőcs Ferenc Róbert, Kovács Sándor, Széles Anikó, Völgyi Rita, Szemerédi Zsuzsanna. Horváth Marianna. Eisler Attila Mihály, Horváth Győző, Végh Csaba, Tóth Róbert, Dóra Vince. Házasságkötések: Árva József—Király Katalin, Káldi Lajos—Farkas Ilona Éva, Tóth Gyula—Gulyás Irén Katalin, Püspök István _Lajos—Szekeres Magdolna, Harsányi Gyula— Pámer Mária, Bencze János Ferenc— Boda Mária, Lenhardt János—Horváth Irén, Fábián Mihály—Miszi Irén. Ács József—Göttlinger • Erzsébet, Orbán Lajos—Mózes Mária. Halálesetek: Szanyadi Istvánná, Békéi Ferencné, Szakács Mihály, Kelemen Györgyné. Horváth Imréné, Si- pos Lajosné, Vonyik Ferenc, Bordás János. Türkössy Sándor, Bobán Jenőmé. Szekszárdi Becsületbeli ügy (olasz film). TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyai Szocialista Munkáspán Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, l—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd Béla tér L. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: i—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 13 Fi Lndex-szÁra; 25 069 Rendelkezés a decemberi és a januári bérfizetésekről A karácsonyi és az újévi munkaszüneti napokra való tekintettel a pénzügyminiszter a SZOT- tal egyetértésben utasítást adott ki a decemberi és a januári bérfizetésekről. A december 20-án. 21-én, 22- én és 23-án esedékes béreket december 20-án, a december 24-én és 25-én járó béreket 21-én, a 26-án és 27-én esedékes járandóságokat 22-ón, a 28-án és 29- én járó fizetéseket 28-án, a december 30-án, 31-én és január 1-én esedékes, béreket pedig december 29-én fizetik. A többi bérfizetési nap változatlan. Nem változik az állami és szövetkezeti építőipar december 22-i részfize- tési napja sem. (MTI) Névnap: Ambrus. DECEMBER A Nap kél 7.18 órakor. nyugszik 15.53 órakor. i A Hold kél 12.07 órakor. CSÜTÖRTÖK — nyugszik 22.14 órakor. — Uj foglalkozásra tanítják a Tolna megyei termelőszövetkezetek tagjait. Pakson hat hétig tartó, bentlakásos tanfolyamon oktatják a termelőszövetkezeti, úgynevezett mércgkamrák kezelőit. Elsőként a paksi és a szekszárdi járás 31 tsz-ébőí reszt vevő hallgató sajátítja el — betanított munkás szinten — a majorokban elkülönített helyiségekben tárolt növényvédelmi vegyianyagok, állatgyógyászati szerek és más mezőgazdasági vegyszerek szakszerű kezelései. Az első „mérges vizsgát” december 14-éri tartják a paksi községi tahács- házán. A későbbiekben hasonló tanfolyamokat rendeznek majd a Ieugyeü mezőgazdasági szakmunkástanuló iskolában a többi járás tsz- gazdái részere is. — Jókai Mór több képzőművészeti alkotása is szefepél a Petőfi Irodaim! Múzeum képzőművészeti gyűjteményében. A nagy író portrét készített többek kczött édesanyjáról, nénjéről — Jókai Eszterről — annak férjéről, Vály Ferencről, s szerepel a gyűjteményben egy önarckép is. — „Mi történik az idegrendszerben amikor figyelünk. Mi határozza meg a figyelmet.” címmel Orosz Lajosné, a Művelődésügyi Minisztérium dolgozója tart előadást ma délután három órai .kezdettel a nevelők akadémiáján Szekszárdon. a fegyveres testületek klubjában. — Korszerű épületbe költözött a sióagárdi postahivatal. A Pécsi Postaigazgatóság 250 000 forintos ráfordítással, postai célokra átalakított épületet adott át kedden a község vezetőinek. Az átköltözéssel véget ért a szüks ég- mego'dás és a posta által korábban lekötött iskolai napközi helyiség a nagyobbí- tást szolgálhatja. — Szabad hízóárak. A kereslet és a kínálat még mérsékelt, de már kezd kialakulni a hízó sertés. szabadpiaci ára. Lengyelen 20—21 forintot, Misz- lán, Gyuiajon, S.ár- szentlőrincen, Nakon 18—20 forintot, Szekszárdon 22—23 forintot kérnek a hízó sertés kilójáért. — Ementáli sajt gyártásával ' kísérleteznek a Dombóvári Tejüzemben. A tervek szerint a jövő évben megkezdik az ementáli üzemszerű előállítását. — Az Regszemcse! takarmány termesztési rendszerről — jól sikerült filmet készített a MAFILlvI s a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Az érdekes kis- film négy évszakban kíséri figyelemmel a zöldfutószalagos ta- karmánytermesztést és felhaszrtálását. — Ittas állapotban vezette gépjárművét Nyers József Duzs. Béke utca 52 szám alatti lakos. Ezért a szekszárdi járásbíróság 1500 forint pénz- büntetésre ítélte. ZENESZÓ MELLETT MINDEN JOBBAN MEGY Rio de Janciróban egy csinos senorita három liikosarazott kérője fúvószenekart alakított. Afnikor a fiatal lány nemrég férjhez ment, a fiatal pár lakása melletti helyiséget kic-íichék és most minden este késő éjszakáig indulókat gyakorolnak. ENYHE IDŐ Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások esőkkel, havas esőkkel, a magasabb helyeken havazással. Mérsékelt, időnként megerősödő nyugati, északnyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz öt fok körül. Tyitov nyilatkozata Iliikor megyünk A HOLDRA? Párizs (MTI) Még egy évtized szükséges ahhoz, hogy komolyan sor kerülhessen az embernek a Holdon való leszállásába — jelentette ki a Párizsban tartózkodó German, Tyitov szovjet űrhajós, az Hum,uniténak adott nyilatkozatában. Tyitov hangoztatta, erre a bonyolult feladatra nem lehet pontos időpontot megszabni. Akkor kerül rá sor, amikor lehetségessé válik megvalósítása. Szerinte egy évtizednyi időre van szükség, 'amíg „komoly” Holdra szállásról, tehát nemcsak az oda- jutásról, hanem az ottani berendezkedésről és az ottani munka végzésének lehetőségéről is szó lehet Persze, nem kizárt, hogy még előbb, is történnek sikeres kísérletek. Arra válaszolva, hogy az amerikaiak nagy rakéta fellövésével közvetlenül, a szovjetek viszont a Föld körüli pálván ösz- szeszerelt űrállomás közbeiktatásával kívánnak a Holdra eljutni, Tyitov kijelentette: két megoldás lehetséges, s ma még nehéz lenne megmondani, melyik a jobb. Semmi esetre sem szabad azonban egymással szembeállítani a két programot. Ami fontos, 1 az az, hogy mindezeket a terveket ésszerűen hajtsák végre, minden rekordhajhászás nélkül, a szükséges tudományos adottságokra támaszkodva.