Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-07 / 289. szám

1967. december 7. TOLNA MEGYEI NEPfJSAG 5 „Csak tiszta forrásból” A megyei könyvtár irodalmi estjei sorában december 7-én este 7 órai kezdettel a volt megyeháza nagytermében Jancsó Ad­rienne lép fel. Balladaestjének címe: „Csak tiszta forrásból”. Jancsó Adrienne a Kolozsvári Nemzeti Színháznál kezdte szí­nészi pályafutását, majd vidéki és budapesti színházaknál volt szerződésben. Színészként is jelentős sikerei voltak, de pályája kezdetétől fogva mint előadóművész is szerepelt. Az ötvenes években kilépett a Néphadsereg Színházából, hogy teljés odaadás­sal az előadóművészetnek szentelhesse magát. Legkiválóbb elő­adóművészeink közt tartjuk számon, sókoldalü, aki fiatal költő­ink megismertetését éppúgy szívügyének tekinti, mint a népköl­tészet ősi kincseinek megszerettetését. Bátran monhatni, hogy leg­kiválóbb balladamonüónk. Jászi-díjjal tüntették ki. Csak tiszta forrásból című balladaestjét a szomszédos népek népköltészetéből állította össze. A műveket legkiválóbb költőink fordították. A magyar népköltészet lelkes propagálóra ebben a műsorban a szomszéd népek folklórjának gazdagságára ébreszti rá hallgatóságát. A műsor címe Bartók Cantata Profana cimű mű­vének utolsó sora, sí egyben Jancsó Adrienn© művészi hitvallása is. iiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiigiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiis | A szocialista országok | táncdalfesztiváljónak győztesei A jelölő gyűléseken hangzott el Mi valósult meg a paksi járásban semmiképpen sem felel meg az igényeknek. Az új művelődési ház építéséhez a telek biztosí­tott, a tanács már megrendelte a terveket is. Dunakömlődön szinte minden felvetett javaslat megvalósításá­ra sor került ebben az évben. Elkészült a Présház sor és a Pe­tőfi utca közvilágítása, lekövez­ték a Bajcsy-Zsilinszky utcát. Az iskolát egy tanteremmel bő­vítették, s javult a község egész­Á gerjeni felszólalók Elöljáróban egy kis statisztika. A paksi jáűás községeiben a jelölő gyűléseken közel 18 ezer dolgozó vett részt, s 1600 fel­szólalás hangzott el. A felszólalások 80 százaléka közérdekű, mindenkit érintő problémával foglalkozott. Legtöbb helyen az út-, járda- és csatornázási problémát vetették fel, legégetőbb gondként: 526 ilyen jellegű felszólalás hangzott el. Kút- és víz­ellátási kérdéssel foglalkozó felszólalók száma 136 volt. A mű­velődési ház és iskolai gondokról 30 felszólaló beszélt, míg vil­lanyhálózat-bővítési és közvilágítási igényeket 148 felszólaló em­lített. Ezenkívül számosán szólaltak fel mezőgazdasági, kereske­delmi, közlekedési, egészségügyi problémával kapcsolatban. Az egyéni sérelmekkel, panaszokkal foglalkozó hozzászólók száma nem érte el a felszólalások 10 százalékát. \ Részletesen, ben mi valósult meg a lakosság ségügyi ellátottsága is. , . , . által felvetett javaslatokból. Dunaszentgyörgyön a dolgo­kozsegenkent elemezve Bikácson a jelöi6 gyűi^n zók javaslatára a községi tanács aríólly7hogy tobten ^L^ndte problémák'^között VSS aulő^várók* építését, . megöl- arroi, hogy ebben az esztendő- ^ a közvUágítás megjavító- dotta,k az öregek napköz, ottho­E sát, útépítést és a kultúrház fel- nanak elhelyezései. E újítását említették. A jelentke- E ző igény szerint, a közvilágítási 5 lámpák elhelyezése már megtör­— tént. A járdaépítéshez is hozzá­= fogtak, ez ideig 500 négyzetméter többsége járdaépítést, útépítést, E járda készült el, s a tervek sze- » az árkok kitisztítását kérte. Az S rint még ebben az évben el- útépítésre anyagiak hiányában E készül a többi is. A községi ta- eddig még nem került sor, a E nács megrendelte a kultúrház többi javaslatok nagy részét a E felújítási tervét ist községi tanács fontossági sor­rendben megoldotta. évek óta hú­= új betonjárdát terveztek. Tér- ?°d° Problémájá n Györköny- = mészetesen azokban az utcákban Nagydorog összekötő ut nagyon = került előbb sor a iárda mee- rossz allaPota volt. A tanacs a = épitósére!° ahof°a íakosteg jelln- ™-hez továbbította a javas- = tős társadalmi munkát ajánlott latot- az útjavítása, munkát = fel. így a Sallai utcában 166, a ^égertek. A foldmuvesszovet- S Maiinovszkij utcában 266, a Pe- “tol kozo^n gazcse^tetope | töÜ, UtC4ábf ™ jaFda m,S a lakosság6 jelentős'tái ­2 épült. A Tanacshaz utca es a sadalmi munkával támogatja. E November 7. utca járdásítása a . , , , ~ , .................................;, Kajdacson a lakosság jelentős S következő evre húzódik, mert az társadalmi munkát' végzett, az E ittiakók nem vállaltak társadal- általuk javasolt járdaépítési § mi munkál. A választók több munkák során. A tanács ezen- E esetben felvetették a Petőfi és kíyül elvégeztette az óvoda fel­ír a Paksi út portalanítását A köz- hálózatot Sjs. ^ 3 ' i llanj­E 6égi tanács ez ügyben felvette a . , _ , — kancsolatot a KPM-mel s a tár- madocsai dolgozok lóként _ kapcsolatot a kfm mei, . a rai ^ UJ jarcja építését kértek a ta­5 gyalások eredményeként az em- nácstól, amelynek építése során E lített két utcán kívül még a Du- a község dolgozói több mint E naföldvári utca portalanítását is százezer forint értékű társadal­! elvégeztették. Befejezéshez kö- ™ munkát végeztek* s zeledik a villanyhálózat-bővítés Nagydorogon Is sok utca fea­E is, amely az újonnan épülő ut- P°tt új járdát, kitisztították az ~ cát látja majd ei energiával. árkokul, s a termélőszövetkeziet megjavította a földutakat. Németkéren több olyan, javas­lat is hangzott él, amelyet a tá­ji Bölcskén az elhangzott javas- __.. ... . . = latok alapján 1868 méter hosszú “-, gy°rkoriy,ek Dunaföldvóron, Az NDK-ban, Magdeburgban rendezték a szocialista országok táncdalfesztiválját. Képünkön; a tánc­dalfesztivál győztese Sárost Katalin, és Korda György az eredményhirdetés után. (MTI Külföldi Képszolgálat) s a beérkezett javaslatok túlnyo- E mó többségét — az anyagi lehe­= IllllllllteiliimmillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllIlllllllllllllllllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllII tőségekhez mérten — megvalősí­nács anyagiak hiányában, nem tudott megvalósítani ebben az évben. Gyapa-puszta villamosí­A pásztor népművész — Mit farigcsálsz, te gyerek? Inkább a jó­szágra ügyelj, hogy el ne széledjenek! Minek ez a bolondéria, az állatok meg kárba mennek, mert nem figyelsz rájuk, csak a bicskádra, meg a fadarabjaidra. Vége legyen ennek! — De apám, vigyázok én azért a jószágokra is. A faragást meg úgy sem tudom abbahagyni. Szeretem. — Te, gyerek. Az én apám, de a nagyapám is pásztorember volt, magam is az vagyok, te is az leszel! Egyikőnknek sem jutott eszébe ilyen mihaszna foglalkozás. Jó négy évtizeddel ezelőtt hangzott el ez a párbeszéd az apa és a fia, Szekeres István között, a dombóvári határban, pásztorkodás közben. — Dehogy is akartam én pásztor lenni — mondja most, a már 56 éves fafaragó nép­művész, Szekeres bácsi, amikor az életéről, munkájáról beszélgetünk, — Asztalos szerettem volna lenni. Dehát a nagy család, tizennégyen voltuk testvérek, nem engedett el a jószágtól. — Nem is tudom, valami megszállottság volt bennem. Szerettem a faragást. Először csak szipkákat, botokat faragtam, majd karikásos- tornyeleket. Nem tanultam én sehol sem. Va­lahogy az ujjaimban volt, hogy miként kell csinálni. Később aztán ' komolyabb dolgokat, do­bozokat is faragtam. Ahogy dicsérték a mun­kámat, úgy nőtt a kedvem, — S mit csinált a sok faragással? — Mindig akadt annak gazdája, barátságból, ajándékba chordták. De jól jött néha érte egy kis viszonzás is. — Hogyan került közelebbi kapcsolatba a népművészettel? — 1943-ban felkeresett a Néprajzi Múzeum­ból dr. Manga János. Elmondta, hogy Somogy­bán, Göllén látott egy érdekes, faragott ostor- nyelet, s amikor a készítője iránt érdeklődött, hozzám irányították. — Ettől kezdve sokat dolgoztam a múzeum­nak. A háború alatt és utána is egy darabig, megszakadt a kapcsolatunk. És, hát különösebb elismerés sem járt akkor azért. — Mikor változott meg ez a helyzet? — Amikor megismerkedtem itt, Dombóváron Balássy Gyulával. Megtudtam, hogy ő is farag, sőt a Népművészek Háziipari Szövetkezetének megbízottja, felkerestem öt. Szívesen segített. Hát így kezdődött. Cigarettás- és ékszeresdo­bozokat faragtam, amennyit csak tudtam. — Azóta, pontosan egy éve, megkaptam a népi iparművész címet. Megyei és országos ki­állításon kaptam munkáimért 1—1 bronzérmet. Elismerés az is, hogy exportra is dolgozunk. A szoba, ahol Szekeres bácsi feleségével is beszélgetek, valóságos kis néprajzi múzeum. S itt derül ki, hogy a maga szórakozására is fa­rag, nemcsak a szövetkezet részére. És nem­csak fából, hanem csontból is. Ezt néhány re­mekbe készült kürt is mutatja, ökörszarvból. De látható itt csontból faragott sótartó, madár. S fából egy juhász, szamárháton, a kutyájával és egy ürüvel. — Ezt nekem faragta az uram — mondja Szekeres néni. — Nem is adtam oda semmiért, hiába kérték. — A kürtöktől viszont Szekeres bácsi nem hajlandó megválni. — Jó volna, hu mindezt tudná, láthatná most az öregem— mondja búcsúzóul Szekeres bácsü — Talán mégis odaadna asztalosinasnak. ' (i-e) tóttá a községi tanács. A Völgy utcában új utat építenek, amely­nek egy része már elkészült. A földutak javítását a Dunagyön- gye Termelőszövetkezet végezte el, a lakosság segítségével. Je­lentős társadalmi munkával se­gítette a lakosság a Ságvári ut­ca portalanítását is. Többször felvetődött — így a jelölő gyű­lésen is — a kendergyárhoz ve­zető út felújítása, de ezt a köz­ségi tanács nem tudta elvégez­tetni, mivel félmillió forintba kerülne. A Fekete hegyen új orvoslakás építését kezdték meg, amely az ottlakók orvosi ellá­tottságát biztosítja majd. A fog­orvosi ellátottság biztosítására lakást vásárolt a tanács, ahol rendelő is lesz. Sürgetően vető­dött fel az iskolai napközi ott­hon problémája. A községi ta­nács eljárt az ügyben, a felújí­tási terveket elkészíttette, kivi­telezésére 1968-ban kerül sor. Folyamatban van a parkok bő­vítése, házilagos brigádokkal, a lakosság segítségével. Kedvező ütemben halad a villanyhálózat bővítése is. Sokan vetették fél, egy új művelődési ház építésé­nek gondolatát, mert a régi már tása 1970-re van tervezve, s a község alacsony lélekszáma miatt egyelőre a gyógyszertár létesíté­se sem oldható meg, A Paksi Községi Tanács a beérkezett javaslatokat fon­tossági sorrendben igyekezett megvalósítani. A Tavasz utcai nyomásfokozó megépítése folya­matban van. amely biztosítja a zavartalan vízellátást. Megépítik a javasolt két autóbuszvárót, és eddig több mint 1500 méter új járdát építettek a községben. Pálfán a községbeliek régi kí­vánsága a művelődési ház építé­se volt. A művelődési házat eb­ben az évben átadják, Pusztahencsén elvégezték a hidak felújítását, folyamatban van az autóbuszváró építése is. A sárszentlőrinciek javaslata az iskola és napközi otthon épí­tése a jövő év feladata lesz. A községi tanácsok mindenütt figyelembe vették a jelölő gyű­léseken elhangzott javaslatokat, és ezek nagy része az anyagi lehetőségekhez mérten, már eb­ben az esztendőben megvalósult.

Next

/
Thumbnails
Contents