Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-24 / 304. szám

I

i

A fogorvosok otthon nálunk állandóan arra kapacitálják az embereket, hogy naponta legalább kétszer, de ajánlatos, hogy háromszor mossák meg a fogúkat, mert így tovább épek maradnak ezek. Még kimutatásokat is készítenek arról, hogy egy év alatt mennyi fogkefét használt az ország, és ebből, kiderül, hogy háromhavonként töhkre megy egy fogkefe, tehát a vásárolt fogkefék mennyisége azt mutatja, hogy elég kevesen mosnak fogat. Pedig ezzel megvédhetnék a fogukat.

Nem érdemes. Mármint a fogat megvédeni.

A napokban egy dél-németországi kisvárosban jártam és elmentem a bírósági tárgyalásra is. Tudja ez már szokásom, itt lógok, ebben különbözöm azoktól, akik az irodákban lógnak. Persze ez a lógás nem újkeletű. Emlékszem, amikor Georges Clemenceaut 1906-ban kinevezték belügyminiszterré, akkor egy alkalommal váratlan vizsgálatot tartott a minisztériumban velem és a személyzeti osztály vezetőjével. Igaz, hogy csekély félóra volt vissza a munkaidő végéig, de az is igaz, hogy az egész épületben összesen egy embert találtunk. Ö is aludt. A személyzetis fel akarta kelteni az illetőt, mire a miniszter:

— Hova gondol! Ne költse fel! Nyomban elmenne ez is!

Nálunk nincsenek ilyen ellenőrzések.

De nem erről akartam én írni, hanem a bírósági tárgyalásról, meg arról, hogy miért nem érdemes fogat mosni. Azért nem érdemes fogat mosni, mert ezen a tárgyaláson megkérdezték a vádlottat:

— Mondja, miért verte ki a éértett hat fogát?

A vádlott egyszerűen és őszintén felelt:

— Sajnos bíró úr, nem volt neki több!

Hát így mosson az ember fogát!

Tanulmány utamon azt i s megláttam, hogyan kell bánni a vásárlóval. Gondolom, hogy ennek otthon nagy hasznát veszik, éppen ezért sok tapasztalatcserére küldött magyar állampolgártól eltérően ilyen irányú tapasztalatomat azonnal közzé is teszem.

Egy New York-i fegyverkereskedésben láttam, amint egy vevő revolver után érdeklődött. Gondoltam, revolvervásárlást nem mindennap lát az erriber, Kát bementem. A kereskedő megkérdezte a vásárlót:

— Milyen célra?

— A szomszédomat szeretném agyonlőni! — válaszolt a vásárló minden teketória nélkül.

— Ha szabad egy tanácsot adnom: várjon ezzel holnapig

— Miért?

— Ma túlságosan izgatott, s nem biztos, hogy talál.

Ezt nevezem kiszolgálásnak. Az eladó még arra is ügyelt, hogy az üzletből vásárolt revolver minden körülmények között célba találjon, csorba ne essen az üzlet hírnevén.

Azt is Amerikában tanultam meg: van olyan baleset, amikor egyik autós sem hibáztatja a másikat. Pedig egyik autós sem halt meg.

Éppen ott voltam, amikor két személyautó óriási erővel összeütközött. Darabokra mentek a kocsik. És mire a rendőrök odaértek, már csak két szaladó embert láttak. A két gépkocsivezető kiugrott a roncsok közül és szaladt, szaladt.

Nem törődtek a kocsival, nem törődtek azzal, hogy ki a hibás, mert a karambol előtt néhány órával mindketten úgy lopták a kocsit.

Ebből nem az a tanulság, hogy lopott kocsival biztonságosabban lehet közlekedni, hanem az, hogy el kell Vinni a kocsikat műszaki felülvizsgálatra...

Mindig csodáltam a diplomatákat. Én is szerettem volna diplomata lenni. Indira Gandhi diplomata-szakértőnek számít, ezért .nem mulasztottam el az alkalmat, hogy megkérdezzem tőle: véleménye szerint mi különbözteti meg az igazi diplomatát az átlagembertől?

— A diplomata az a férfi, aki pontosan emlékszik egy nő születésnapjára, de elfelejtette a korát.

Erről jut eszembe, hogy Dino Orilia olasz író a házastársak közötti kapcsolatok változásairól könyvet írt: A házasság pszichológiája címmel. Mivel még hozzánk nem jutott el ez a könyv, beszélgettem az íróval és kértem, ismertessen valamilyen érdekes részt a könyvéből. Készséggel kötélnek állt. A könyv egyik részében ázt fejtegeti, hogyan lehet következtetni a házastársak beszélgéléseböí arra, hogy mennyi ideje házasok.

„Hat hónappal az esküvő előtt a, férfi beszél, a nő hallgat. Hat hónappal a házasságkötés után a nő beszél, a férfi hallgat. Tíz évvel később mindketten egyszerre beszélnek. — és a szomszédok hallgatják!

Ennyi az egész! Ki gondolta volna ?

Most már lassan befejezem a levelemet. Még csak any nyit, hogy tanulmányoztam a külföldi hirdetéseket is. mer> a hirdetés a társadalom tükre. Ebben a tükörben láttam meg. hogy egyre inkább rothad a kapitalizmus. Az egyik detroiti lap hirdetésében, amit egyébként rendőrség adott fel. ezt olvastam: „Rohda foglalkozás, de meg fogja szeretni.

Ez nyílt őszinte beszéd.

Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel:

A KRÍMI

76. születésnapját töltötte be a napdkban Ágáthá Christie, á világhírű bűhügyi regényíró, a nemzetközi bests eÁleriista koronázatlan királynője. Hercule Poirot mester és a nála is ama tőreb b detektív, Marple kisasszony ,,szülőanyja”; új regény megjelentetésével ünnepelte születésnapját. Címé: Végtelen éjszaka. Főszereplője egy 22 éves fiatalember és a kritikusok meglepetéssel konstatálták, hogy az idős írónő milyen jól Ismeri a mai teerrage- rek és huszonévesek problémáit, életkörülményeit, sajátos nyelvezetét. „A 20-as években írt művei óta ez a legjobb Christie-regény!” — szinte egybehangzó verdiktje volt ez a brit könyvbírálóknak.

„Rendszerint 3—4 hónapig dolgozom egy könyvön, ezt a leg- újabbát azonban hat hét alatt írtam meg. Egyáltalán nem volt nehéz a 22 éves. proletár származású fiatalember, Mike szerepét magamra öltenem. Jól szórakozom | a fiatalokon, de kicsit sajnálom is őkét. Az én időmben olyan pompás volt az ifjúság, rengeteg mulatságban volt részünk. Ma pedig úgy tűnik, hogy mindenki dolgozik, sőt úgy érzik, hogy kimaradnának valamiből, ha nem tennék. Lehet, hogy ez nemesebb, de nekünk több volt az örömünk. A mai fiatalok mind aggódnak, oly sokan szednek közülük nyugtató szereket. Egyébként is, azt hiszem, ma már én vagyok az egyetlen asszony Angliában, aki soha életében nem vett be nyugtatót!"

Bezzeg az olvasói! Az izgalmas Christie-regényeket bújva, gyakran nyúltak nyugtátokhoz. Pedig ő még a régi iskola híve: Agatha regényeiből hiányoznak a mai nyugati krimi-regényekből (és filmekből) szinte ki mára d bn tájion brutalitások, hála nem ül orgiát a szadizmus és a pornográfia.

— Gyilkosság nélkül persze nincs bűnügyi regény — mondja —, de a szadizmust, a btutalitást kerülöm. Másoknál sem szeretem olvasni. Ma már sajnos ott tarSZILŐANYJA

tunk, hogy szinte félek ebben az. országban élni. mert azt látom, hogy a kegyetlenséget önmagáért űzik és élvezik.

Az írónő hálás annak az amerikai irodalmárnak, aki elkészítette műveinek bibliográfiáját: „oly ügyesen lehet használni!”. Egy svéd akadémikus viszont filológiai-matematikai értekezést irt Agafha Christie könyveinek nyelvezetéről. „Ez igen hízelgő volt rám rtézve, de őszintén meg kellett mondanom a svédnek, hogy egy szót sem értek belőie!"

Ha Agatha Christie-ről van szó. beszélni kell élete legnagyobb sikeréről, az Egérfogóról. Ez a — Budapesten is előadott — darabja tizenhatodik éve megy egyfolytában az egyik londoni színházban. Az írónő már a premier előtt unokájára, az akkor 12 éves Matthew Prichardna ruházta e darabjának honoráriumát. Az unoka azóta 28 éves férfi lett, nős és ma már gazdag ember — pusztán az Egérfogóból.

Agatha Christie 77. évébe lépett. Uj regénye, a Végtelen éjszaka. meglehet az utolsó. Talán az utolsó, amit írt, — de nem az utolsó, amely megjelenik. Van ugyanis a fiókjában még egy kész kézirata, Hercule Poirot újabb kalandjairól —, de ezt a könyvét csak halála után engedi kinyomtatni. Még akkor is új meg új meglepetésekkel akarja elárasztani világszerte hatalmas olvasótáborát.

(bt)

A LEGIFJABB BUS

Bizonyára önök is emlékeznek még Kosztya Govorkovra, a washingtoni szovjet nagykövetség szerény beosztottjára — Ilf és Petrov „Tonya” című elbeszéléséből —, akitől egy amerikai orvos 200 dollárt kért egy egyszerű mandulaműtétért. Amikor pedig megszületett a gyermek, annyiba került Govorkovéknak, hogy Kosztya dühösen mormogta az orra alatt: „Nem, a professzor csak 'gyógyítsa Morgant. És szüljön csak gyermekeket is Mrs. Morgan. Látom, ezt a .szórakozást’ nem á proletariátusnak találták ki.”

J ómagam nem rendelkezem Govorkov-féle tapasztalatokkal, egyetlen hozzátartozómnak sem kellett kivenni a manduláit,! nem is szólva a gyerekszülésről — kapitalista országban. Ahogy mondani szokás — ezt megúsztok egyelőre. íróasztalomon azonban elszomorító ajándék és szigorú figyelmeztetésként őrzök egy számlát, családom (két felnőtt és két gyermek) fogainak vizsgálatáról. Hangsúlyozom, nem fogászati kezelésről, csak ellenőrzésről volt szó. A számla alján a következő szám: 175. azaz száz- hetvenöt dollár.

Mindez azonban semmi ahhoz képest, ami barátommal, Jeffrey Blissel, a londoni Daily Mail tudósítójával történt. A közelmúltban apa lett. Amikor tudomást szereztem az örömteli eseményről. gratuláltam neki. Válaszul szomorú históriát mesélt el.

A baba születése ugyanis teljesen felborította a Blis család költségvetését. Az újszülött tértörténete

MENNYIÉRT LEHET VILÁGRA JÖNNI AZ IISA-BAN ?

mészetesen kórházban látta meg a napvilágot. A benyújtott számla legkisebb tétele az újszülött fényképe — (Blis szerint ez inkább azokra a fényképekre hasonlít, amiket az Egyesült Államokban a postahivatalokban függesztenek ki, amikor a legújabb vonatrablás tetteseit keresik)— 3 dollár 50 ceht darabja (plusz 5 százalék adó.) A szülés előtti vérvizsgálatért 20 dollárt számítottak. A csecsemő vércsoportjának a meghatározásáért a papa 11 dollárt fizetett. Az érzéstelenítésért is fizetni kell, bár Jeffrey esküszik rá, hogy szó sem volt érzéstelenítésről (15 dollár). Egy aszpirinért, amit egyik éjszaka a felesége kért — három dollár 50 centet számítottak fel. „Még szerencse, hogy a feleségemnek nem volt szüksége vérátömlesztésre, mert a New York-i kórházakban 35 dollár egy fél liter vér” — tette hozzá Jeffrey.

A szülőszoba használata 40 dollár. És végül a kórteremben az

ágy ... 414 dollár, vagyis naponta körülbelül 70 dollár. Ezzel azonban még nincs vége. Hátra van a szülés — ez külön ügy, itt a megszabott taksa 500, azaz ötszáz dollár. Blisók kiadása ősz szesen 1300 dollár volt a baba születésekor. A történetnek azonban még nincs vége.

— A megadott napon bementem a kórházba, hogy hazavigyen: a feleségemet és az újszülöttet Persze ez sem ment egyszerűen „Kifizette a számlát?" — kérdezte rideged az ápolónő, és ki nem adta volna kezéből a ba bát. „Igen. természetesen." — te leltem és újra kinyújtottam kezem a pólyáért. Az ápolónő azonban hajthatatlan volt. Kézé ben a gyermekkel, lejött velünk a pénztárhoz, s csak akkor adtr ide a ..kis túszt", mikor maga is meggyőződött, hogy igazat mond tam.

Ez a legifjabb Blis története H. Borovik