Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-22 / 302. szám
I Miért esett ki Dombóvár az NB ll-ből? Ősszel csak három pontot szereztek — Az edzőcsere sem adott lelkesedést az intrikusoknak — Erősítik a csapatot A Dombóvári VSE NB II-ből Az utolsó totó-mérkőzésünkön, volt, majd egyhónapos külföldi történt kiesése megyénk sportja- melyet a Székesfehérvári Vasút útra ment. Mártont a nyári pinák egyik fájó pontja. Az 1966. ellen játszottunk, bár 1:1 volt az henő alatt két hétig egyáltalán évi bajnokságban a dombóvári eredmény, rossz felfogásban - ját- nem láttuk, nem járt edzésre. Az csapat a 11. helyen végzett, és szott a csapat. A mérkőzés alatt őszi bajnokság során Kőműves év közben hosszú időn át a baj- és azt követően, az öltözőben, és Tamás megsérült, ismét abba- noki táblázat első felében tanyá- hangosan bíráltam a játékosokat hagyták a játékot. Egyed a Győzött. Néhány jó játékkal kivívta és ebből olyan vita kerekedett, ri MÁV-DAC-cal tárgyalt, és az ellenfelek elismerését, meg- hogy másnap nem volt más vá- egyéb okok miatt ki kellett hagy- beesülését. lasztásom, mint a lemondás. Hogy máért esett ki a csapat, milyen körülmények játszotta! — Az elnökség utódomnak ,.ül játszott ni a csapatból. Egy-két játékos ráadásul minden lelkesedés nélUgy mondják, a labda az közre, erre a legilletékesebb, Ga- Albrecht Józsefet jelölte. Ki- __________________ _ l ambos István edző adott vá- jelenthetem; Albrecht Józsefsze- NB Ill-ban is kerek! Igazuk laszt: mélyében jó képességű edző ke- van js tudunk bizonyítani és Az idei bajnokság huzavonával nilt a csapat elére, ennek eile- njncs okunk a kétségbeesésre, kezdődött. A vezetőség új edzőt nére nyolc mérkőzést egymás január elején kezdjük az ala- keresett, végül is én maradtam, után elvesztettek. Azok a játé- p^ó edzést. A vezetőség addig Már ekkor megmondtam: ha kosok, akik engem élesen bírál- megkísérel néhány új játékost nem tudunk erősíteni és nincs tak és kijelentették, hogy nem .szerezni, így például tárgyalunk lehetőség a fegyelmezésre, eb- hajlandók edzőségem alatt to- hőgyészi, kisdorogi, bogyiszlói, ben az esetben kiesünk. Nem si- vább játszani, semmit sem tét- fomádi játékosokkal, szóba ke- került erősíteni, de aria! r" ■ tek annak érdekében, hogy az rüihet. hogv a Spartacustól is nére, hogy a tavaszi szezont jól új edző ^irányítása mellett bízó- visszatér játékos, míg lesz egv- kezdtük, csak a tizedik helyet nyítsám&k. A közvélemény és az leszereltünk is. A vezetőség tudtuk megszerezni, 16 pontunk- elnökség kérésére ismét visszaírj. tértem a csapathoz, bár tudtam, A tavaszi szezon végén ázóba hogy nem ezen múlik a kiesés, került, hogy részt veszünk a va-gy a1 bentmaradás. A hátraVasutas Kupa méTkőzéssoroza- lévő mérkőzésekén mindössze ........................... .....r__ _ __ t on, melyek egyben totó-mérkő- három pontot szereztünk és ez nb II-esek ellen akar srvőzná. zések is voltak. Ekkor már meg- kevés volt a bentmaradáshoz. így jvl^ ennek ellenére megpróbáljuk oszlottak a vélemények. Hiába 19 ponttal a 15. helyen végez- a lehetetlent. Persze, ha nem si- tiltakoztunk néhányan a Vasutas tunk. kerül, akkor sem történik külöKupa ellen, a játékosok többsége — Érdemes azonban megnézni, nősebb tragédia. Egy biztos: azon volt, hogy nevezzünk be hogy az őszi fordulóban milyen akármelyik csapat is fog elle- Az őszi rajtra ísv többen fáradt- zavaró körülmények játszottak nünk gvőzní. azért nagyon meg sá«rói panaszkodtak. közre. Tamás heteken át sérült kell kiizdemi'-k. terve mi is lehet más. mint az NB III megnyerése és visszajutni az NB II-be. Persze ez nekünk különösen nehéz. mert. il ven kor minden csapat a volt Kísérleteznek A közelmúltban írtunk a Fejér megyei labdarúgó-bajnokságról, ahol az idén még kétcsoportos volt a bajnokság, de jövőre már egycsoportos lesz. Veszprém megyében az idén egycsoportos volt, jövőre viszont — kísérletképpen — bevezetik a kétcsoportos megyebajnokságot. Mindegyik csoportban 14—14 csapat vesz reszt és a két csoport első helyezettje semleges pályán dönti el a feljutást. Utazási költség szempontjából a kétcsoportos bajnokság minden bizonnyal előnyösebb — a sportköröknek —, de fejlődés, színvonal szempontjából csak visszaesést hozhat. Holnap mérkőzik Bonyhád Mint ismeretes, a Bonyhádi átcsoportosítás lesz, így Molnár Spartacus ökölvívó-csapata hol- már a rendes súlycsoportjában, nap, saomhaton délután 17 óra- nagyváltósúlyban indul, ugyankor vívja második mérkőzését akkor előreláthatólag Borda ne- a Kőszegi Agy terítőgyár csapata hézsúlyban veszi fel a küzdel- ellen. met. A csapattal utazik azonban A bonyhádi csapat ma, pén- Tatai is, hogy a felső két súly- teiken délután könnyű edzést csoportban esetileg variálni letart, majd utána Pécsre mennek, hessen. ott töltik az éjszakát, és a fél A bonyhádi csapatnak nyolc ötkor induló gyorsvonatul utaz- pont elég ahhoz, (tehát 14:8-ra nak tovább, Szombathelyen át kikaphat). hogy biztosítsa az Kőszegre, ahová 11 órakor ér- NB II-ben maradását, keznek. A hangulat jó és bizakodó. A vezetőség biztosította, hogy mind a 11 súlycsoportban tudjon versenyzőt küldeni a szo- rítóba. A csapaton belül kisebb Siker ÉLMÉNYEK -ÉRDEKESSÉGEK Mesteremberek találkozása Dér István (Szekszárd) Egy évvel a háború után, játszani. A meghívást elfogad- 1946-ban Szeged NB I-es csa- tűk, így kerültünk Lúgosra, pata meghívást kapott Temes- ahol tudták, hogy Szeged he- várra, a húsvéti tornára. Én, iyettes polgármestere is a csa- mint a csapat intézője vettem pattal utazik. A pályaudvaron részt a túrán. Szeged csapa- küldöttség várt bennünket, tában a következő játékosok üdvözlő beszédek hangzottak szerepeltek: Ludas — Szabó, el, melyre válaszolnunk kel- Gyuris. Baráti. Kakuszi, Szöcs, lett volna. Igen ám, de dr. Baló, Ladányi, Vörös, Hernádi, Antalfy Temesvárott maradt a Nagy. Érdemes két játékos ne- rokonoknál. Ekkor pillanatok vét külön megjegyezni: Ludas alatt a csoport élére küldtük Béla azonos azzal, aki Szék- sportköri elnökünket, Ková- szárdon játszott, majd később csőt. aki átvette a virágcsok- Mázán és Nagymányokon volt rőt, sőt az üdvözlő beszédekre edző. A jobbfedezet viszont még válaszolt is. Ezt követően azonos Baráti Lajossal, a volt a helybeli polgármester, a mi szövetségi kapitánnyal. A csa- „polgármesterünkkel” — mert pattal utazott dr. Antalfy nem mondtuk meg, hogy nincs György, Szeged polgármester- velünk a polgármester — még helyettese, valamint a Kovács meg is csókolták egymást. ■ -‘fi sportköri elnök, aki- Gyalog sétáltunk az állomásnek a mestersége is kovács ról a városba. ahol a lugosi volt. Hogy miért ő volt a polgármester a mi „polgársportkör elnöke? Mert abban mesterünkkel” elkezdett be- az időben, az infláció alatt a szélgetni. A helybeli polgár- leamódostbb embert választót- mester megkérdezte: ták meg elnöknek, akinek bő- — Úgy látom, te nem rég- ven volt zsírja, lisztje és egvéb óta dolgozol szellemi munka- ennivalóin. És Kovácsnak bő- körben. Mi voltál azelőtt? ven volt. — Kovácsmester, és te? — A temesvári tornán újabb kérdezte meg sportköri elnö- megbívást kaptunk: menjünk künk a helybeli polgármestert, át Lúgosra is egy mérkőzést — Borbély. A megyei TS agitprop.-bizottságának rendezésében két sportköri estre került sor. Mindkét alkalommal a Szekszárdi Dózsa két ifjúsági válogatott ökölvívója, Orbán László és Csötönyi Sándor tartott bemutató mérkőzést. Gerjenben mintegy százan vettek részt a sportköri tagok és szurkolók közül, ahol először a sportkör elnöke tartott beszámolót, majd Szinger Ferenc, a Paksi Járási TS elnöke előadását követően aratott nagy sikert az ökölvívók bemutatója. Utána a két válogatott hosszú időn át elbeszélgetett a helybeli sportolókkal, szóba kerültek élménveik, eddigi eredményeik, terveik. Mucsiban kétszázan hallgatták végig a labdarúgó szabálvmagya- rázó előadást, majd Csötönyi Sándor és Orbán László élménybeszámolóját, Mindketten agy-egy külföldi út élményeit elevenítették fel. „Szívesen segítünk mindenkinek../4 Beszélgetés a dombóvári Tolna megyében két ifjúsági klubot ért kitüntetés: a dombóvári és a kölesdi klub munkája alapján megszerezte a „Kiváló Ifjúsági Klub” címet. Az eredmény érzékeltetéséül: a KISZ ‘Központi Bizottsága által meghirdetett pályázatra az országból több mint 700 klub küldte el nevezését, ezekből a megyei bi- zottságak 140-et javasoltak a megtisztelő címre, s a végső értékelés alapján 68 klubot tüntetett ki kiváló címmel a Központi Bizottság. Kormos Lászlóval, a dombóvári ifjúsági klub vezetőjével beszélgettünk. — Mi volt az elmúlt időszak legsikeresebb rendezvénye a klubban? — A látogatottság alapján azt hiszem a Mensáros László-est. Nagyon sok fiatalt érdekelt, s a vélemények alapján nyugodtan mondhatom, kitűnően sikerült. De a sorrendet nehéz megállapítani, mert legalább ugyanolyan élmény volt a fiatal egyetemista költőkkel való találkozás. Négyen jöttek el hozzánk, körülbelül velünk egyidősek, így közvetlen, kötetlen baráti beszélgetés alakult ki az est folyamán. Oe azt hiszem, emlékezetes maradt a tavaly karácsonyi és szilveszteri rendezvényünk is, amikor a fiatalok saját terveik alapján díszítették fel klubot. Hasonlóan oldjuk meg az idén is. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére a klubon belül házi kiállítást rendeztünk, és meghallgattuk Bence Mária élménybeszámolóját, aki a „Kongresszusi Útlevéllel a Szovjetunióba” mozgalom keretében járt ott. Sikeres volt a pol-beat találkozó és a járási tánczenekarok vetélkedője is. — Milyen kötött foglalkozáso kát tartottak? — Tulajdonképpen az eddig felsoroltak is azok voltak, a karácsonyi és szilveszteri kivételével. Roppant népszerűek voltak az illik, nem ifíik sorozat előadásai, amelyben öltözködésről, viselkedésről, fiúk-lányok kapcsolatáról és sok más, a fiatalokat érdeklő és érintő problémáról volt szó. Az előadások megtartására általában gimnáziumi tanárokat kértünk meg. — A KISZ Központi Bizottság újból meghirdette , a „Kiváló Ifjúsági Klub” pályázatot. Beneveztek? — Természetesen. És azt hiszem nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy jóval nagyobb eséllyel. Sok olyan új, érdekes dolog szerepel a tervünkben, ami eddig még nem volt. — Felsorolna néhányat a tervezett programból? — Erről szívesen beszélek, mert azt hiszem, sikerült színes, mindenkit érdeklő programot összeállítani. Azzal kezdeném, hogy I természetesen most is rendezünk Kosárlabda Tizenhat csapat osztályok közötti bajnoksága Pakson A Paksi Gimnázium sport- osztály csapata veretlenül áll az. köréinek kosárijabda-szakosztálya élen. az idén rendezte meg huszadik. Az eddigi versenyek során leg- ,.jubileumi', osztályok 'közötti jobb teljesítményt nyújtott a lá- bajnokságát. Ezen nyolc fiú- és nyoknál Mohai Zsuzsa. Weisz nyolc lánycsapat vett részt, mint- Mária, Jamtner Magda, Kuner egy 130 játékossal. Eszter, Haaz Teréz, Mayer TeAz idén különösen a fiuk t>aj“ réz. A fiúknál: Gárdái Péter. noksága_ volt érdekes és izgal Blatt Imre, Somodi Béla. Szen- nas. Kiegyenlítettek voltak az *István. A legjobb dobók: erőviszonyok amit bizonyít, hogv Lányok: Mohai Zsuzsa 301 pont, hét mérkőzés végződött egv- .... .... ... , ., pontos k«)"-ST./.Wel. Weisz Mária 225, míg a fiuknál: A lányok bajnoksága már nem ‘ árdri Péter 220. Blatt Imre 19? volt ilyen izgalmas, mert a IV.'b ponttal. ifjúsági klub vezetőjével majd vetélkedő sorozatot, ami az elmúlt időszakban is nagyon népszerű volt a klubtagok között. Tervezünk író-olvasó találkozót, közös kirándulást, és mivel a fel- készültség színvonala már megfelelő, politikai előadásokat és vitákat. Itt említeném meg, hogy a klub keretén belül vitafórum indult. Istók Kálmán tanár vállalta az első téma vitájának vezetését, amelynek Fejes Endre Rozsdatemetője és a kispolgárság fogalma a témája. Ezentúl minden vasárnap lesz vitafórum, természetesen minden alkalommal más-más, érdekes témával. A világifjúsági találkozó alkalmából magyar—lengyel ifjúsági találkozón veszünk részt. Beszélgetni fogunk a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin szerkesztőségének tagjaival, ankét keretében. Titokban reménykedünk abban is, hogy a „Halló fiúk, halló lányok!” ankétre sikerül Antal Imrét is „megszerezni”, elfoglaltságai ellenére. Folytatjuk a fiatal alkotók sorozat kiállításait. Rendeztünk már grafikai kiállítást, ahol Somfalvi Ákos, egyik klubtag mutatta be alkotásait. A kiállításnak sikere volt, több mint 150 fiatal nézte meg, mondott véleményt róla. Ennek folytatásaként lesz fafaragó-kiállítás, és terveztünk egy bemutatóval egybekötött beszélgetést a dombóvári filmklub tagjaival, akik az idén is szén eredménnyel szerepeltek az országos filmfesztiválon. — Tartalmas, fiatalos program. Elárulná, mi a titka a jó ifjúsági klubnak? — Nincs titka. Egyszerűen csak arról van szól, hogy mindenkit érdekeljen amit csinál, és valóban magukénak érezzék a klubot a fiatalok. Én például nem tudnék a vezetőségből mondani senkit, aki sajnálta volna az idejét, ha a klubról volt szó. — Másutt általában az a tapasztalat, hogy a fiatalok csak a tánc kedvéért mennek a klubba. — Félreértés ne essék, nálunk is van tánc. Minden alkalommal. De nem csak az. Mindenképpen érdekes programot kell kidolgozni, akkor nem nehéz megnyerni a fiatalokat. Ha már erről van szó, akkor nagyon szívesen segítünk bármelyik környékbeli ifjúsági klubnak, hogy fellendüljön a munka. Bárki megkeres bennünket, szívesen adunk tanácsot, vagy ha kell, bemutató jellegű foglalkozást is tartunk. Men nem ördöngösség a jó klub. és ezt szeretnénk bebizonyítani. — Klub -újság indításáról is hallottam. Mondana róla bő vebbet? — Januárban lesz készen az első szám, az anyag már egyíili van. Ifjúsági Klubélet lesz a címe és minden hónapban megjelentetjük, stencilezve. Mivel a legtöbb tagunk középiskolás, elsősorban a gimnáziumi KISZ-élét hírei kapnak helyet a lapban. De közlünk fiataloktól, fordításokat,k verseket és egy-egy hónap eltel tével értékeljük az elmúlt időszak munkáját. Igyekszünk, - hogy a lap is a fiatalokat érdeklő problémákkal foglalkozzon. Az újság társadalmi munkában készül, minden egyes klubtag ingyenesen kapja. ♦ Azt hiszem, szükségtelen kommentálni a beszélgetést; a dombóvári ifjúsági klub megérdemelte a kiváló címet. Reméljük a következő pályázaton sem szerepelnek kisebb sikerrel. . . D. KÓNYA JÓZSEF