Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-19 / 299. szám

I

196?. december' If.

TOLNA MEGYEI NEPflJSÄC

5

Látszat és valóság

Egyfelől a közvélemény, másfelől a valóság, a maga sajátos ellentmondásaival.

S. O. S.-jeleket küldtek Decsről az asszonyok, egy nyolcvanhét esztendős anyóka érdekében.

A közvélemény hangja

— Három napja kenyeret sem látott. Magárahagyottan tengeti életét ez az öregasszony, özv. Zsigmond Lászlóné. Mentsék meg — kérte a titokzatos telefonáló.

Decs község utcáin találomra szólogattam meg a járókelőket. Többségük asszony, férfi elvétve akadt köztük.

Mit tudnak özvegy Zsigmond Lászl ónéról?

— Eszelősen kötődik már a tíz éve disszidált lányához. A múltkoriban azt kérdezte, nem találkoztam-e a Mariskájával, mert itt van a faluban. Mindig őt várja, pedig az nem sokra tartja az anyját. Néha küld neki egy-két rongyot, haszontalan használt holmit.

— Tiszta, pedáns asszony volt, most meg elhagyatottan tengődik.

— Kuncsorog, annyit tudok róla. Nincs neki gondviselője.

— Ámul-bámul a falu népe, amiért így hagyja az unokája.

— Összerogyott a háza. Talán az egy szoba sem bírja ki a telet.

— Engem nem érdekel. Nem szólok bele más ügyeibe.

— Még az állatot is sajnálja az ember... De ki mer szólni? Megharagszanak.

— Adtam neki égy vödör szenet, meg ne fagyjon. Vénségére nem ezt érdemelné.

íme, így vélekedtek. Az öregasszony legközelebbi vér szerinti rokona az unokája. Falu szájára került ő és családja.

„Visszautasítja a segítséget”

Kétszer próbálkoztam meglátogatni az agg asszonyt. Nem sikerült vele beszélni. Már az utcáról elhanyagoltságával tűnik fel a Béke utca 14-es számú ház. Az udvarról még inkább látható, mennyire romos. Hull a hó a szekrényre, a helyiségek falait az imádság tartja. Csupán egyetlen ép szobája van az épületnek.

Ajtajáról levették a kilincset, így csak belülről nyitható. Hiába kopogok. Lakója nem nyit ajtót. Először a csendes neszezés jelzi, van bent valaki, másodszorra

nyöszörgő hangot hallani, mely artikulátlan kiáltozássá alakul.

A ház előtt haladtában odaszól egy középkorú asszony: „Süket ám, mint az ágyú, nem hallja a zörgést.” Félelmetes itt, mint egy elátkozott házban.

Mit tudnak róla a tanácsnál?

Ismerik helyzetét, a vezetők több esetben kint jártak, próbálkoztak sorsának elrendezésével. Sörfőző István elnök és Kovács Sándor, a vb titkára tájékozottak, még a részletekben is,

— Tájékozatlanok az emberek, nem ismerik a valóságot: Törődik vele az unoka és annak családja is — mondja a tanácstitkár.

Sörfőző István a következőkről tájékoztat.

— Több ízben kint jártam a háznál magam is. Meggvőződtém arról, hogy az unoka, — Zsigmond László traktoros — és a felesége rendszeresen látogatiák a nagymamát, az asszonyka meleg ételt visz neki. Zsigmond anyó meg kizavarja őket és számtalanszor kivágta az ennivalót az udvarra. Magam is hallottam, amikor így ripakodott rájuk: ..Már megint mit kerestek itt? Hiszen tegnap voltatok nálam” — Többször bejöttek a tanácsházára is.

— Vannak-e terveik a rokonoknak?

— Lennének, de nem sokra mennek vele. Tervezték, hogy a

h-árnk ért^VoQ't^sével felépítenék a romba dőlt épületet. Ennek akadálya, hogy sem özvegy Zsigmondné, sem-pedig-Amerikába disszidált lánya nem egyezik bele — feleli.

— És a szociális otthon?

— Nem menne el semennyiért. Hallani sem akar róla. Ha kényszerrel elvinnék, talán bele is pusztulna — mondja a nagy helyi ismerettel bíró elnök.

— Valamit mégis tenni kéne sorsának jobbra fordítása érdekében...

— Sokat gondolkoztunk ezen. Kórház, onnan esetleg iakézet. Mást nem tudunk elképzelni. Mindenféle megoldás ellen tiltakozik az öreg anyó — mondják a tanács vezetői.

Szívesen fizetnének

Petőfi utca, az unoka otthona. Kicsiny fiú csetlik-botlik a másik özvegy, az anyó menyének lábainál.

— Mint embertársamat, szánom őt, főzök és küldök az anyósomnak ennivalót Én nem megyek, mert engem régóta nem szeret. Kint volt ám a lányánál két éve, látogatóban. Minek jött haza, ha senkit nem bír? — kezdi az elhalt fiú özvegye, a traktoros édesanyja.

Alig kezdjük meg a beszélgetést, lélekszakadva rohan be ifjú Zsigmond Lászlóné. Majdnem sír.

— Ott találtuk a mamát, hátul az ól előtt. Kiment, elesett, és nem tudott visszatérni. Összeverte magát, véresre zúzta az arcát. Bevittük — közli izgatottan. Férje és a velük együtt volt másik férfi ott maradt, istápolják. Keserűen sorolja, meiinyire szidta mind a hármójukat, amikor bevitték.

— Ügy hírlik, lenne olyan, aki eltartaná őt a kis holmijáért. Mi a véleményük erről? — kérdezem.

— Bár akadna. Mi beleegyeznénk, de nincs vállalkozó. Oda sem költözhet. Járt hozzá egy utcabeli, az Erdősné. Elmaradt, mert tovább már nem akarta felvenni a sok goromba szót — mondja a ..a.a: ^zony.

— Biztosan tudják, hogy megszólják magukat a faluban.

— Hallottuk, hogy így van. Mi hallgatunk, a mama meg vádaskodik — mondja az özvegy.

— Na és szégyenkezhetünk — tódítja a fiatalasszony. — Pedig nem igaz, hogy nem törődünk vele. Tanúsíthatják a tanácsnál, mi az igazság. Kérdezze meg őket. Mikor odaviszem az ételt, kiönti, meg lemocskol, hogy elloptam a pruszíikját. Hát kell nekem az övé? sorolja ifjú Zsigmondné.

Furcsa gusztusa, van az ón anyósomnak. Lám, a jót sem fogadja el — fejezi be az idősebbik asszony.

Szégyenkeznek, bántja őket. Szívesen fizetnének az anyó gondozásáért. Tehetik, adnak erre, tudják kötelességeiket.

Egyelőre minden hiábavaló. Pedig sürgősen kéne intézkedni. Tegyék meg, mielőtt ráomlana a tető és nagyobb baj érné. Gondviselőre van szüksége, vagy a házában, vagy a szociális otthonban. Nem akarja. Miatta és érette, egy emberi élet védelmében mielőbb kell cselekedni?

Somi Benjaminnc

Csütörtökön avatják a mözsi hűtő-tárolót

Amint ismeretes, a mözsi vasútállomás mellett nagy kapacitású hűtő-tároló épült. A létesítmény egy részét már üzembe is helyezték. Az ünnepélyes avatásra csütörtökön, december 21-én délután három órakor kerül sor. A megnyitó beszédet Kálmán Gyula, a MÉSZÖV elnöke tartja, majd Panák László, a SZÖ- VOSZ elnökhelyettese adja át rendeltetésének a létesítményt, Nika Károly, a Szövetkezetek Tolna megyei Értékesítő Központjának igazgatója pedig bemutatja a jelenlevőknek az új létesítményt.

Elhalasztonák

a Kodály-emlékhangversenyt

Nagy sárga falragaszok hirdetik december 20-ra Szekszárdon a Kodály-emlékhangversenyt, amelyet az idén elhúnyt világhírű zeneköltő 85. születésnapjára rendeztek volna.

Közbejött nehézségek miatt azonban nem kerül sor már idén a hangversenyre. Szerdán a terem elfoglaltsága miatt nem tudja a zeneiskola megrendezni a hangversenyt, csütörtökön—pénteken a pécsiek nem értek rá, aztán januárban Antal György külföldi útja miatt nem kerülhet sor az emlékhangverseny megrendezésére. Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy év végi leltárainkat minden fiókunknál december 27 és 31-e között bonyolítjuk le.

Kérjük, szíveskedjenek készleteiket úgy kiegészíteni, hogy leltárunk ideje alatt az áruellátás zavartalan legyen.

Baranya—Tolna megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat

(182)

VISSZHANQ

És valóban a gyertyatartók tömegesen szerepeltek — 400 látogató — Nincs megfelelő felszerelés — A cikkben foglaltakkal egyetértünk

Megnyílt a megyei ezermester szakköri kiállítás címmel november 21-én megjelent cikkünkre két válasz is érkezett. Az elsőt a megyei tanács művelődésügyi osztályának egyik munkatársa írta.

„Tolna megye sajátos gazdasági, társadalmi arculata, a jövő perspektívái megkövetelik, hogy az elkövetkező időkben népművelőink — ismeretterjesztő előadók, könyvtárosok, művelődési otthon igazgatók — többet foglalkozzanak a műszaki propaganda előkészítésével, kérdéseivel, a műszakitechnikai kultúra széles körű terjesztésével, felhasználva a népművelési munka jellegéből adódó lehetőségeket. Ezt elősegítő első rendezvénysorozatra a bátaszéki Petőfi Művelődési Otthonban került sor november 19—25. között. Az ezermesterszakkörök a megye minden részéből küldtek kiállítási anyagot és valóban a gyertyatartók, tömegesen szerepeltek. Voltak közöttük hasonlóak is, de ez nem jelentette azt, hogy dobjuk a szemétbe, hiszen annak elkészítésén egy szakköri tag anyagismereti, megmunkálási gyakorlatra tett szert, A szakköri kiállításnak különben 400 látogatója volt.”

Ezután a válaszlevél felsorolja azokat a rendezvényeket, amelyeket a művelődésügyi osztály a műszaki propagandához sorol. Erre azonban részletesen nem térünk ki,

mivel a megjelent cikkben elsősorban az ezermester-kiállításról volt szó. Inkább talán idézzük a válaszlevél egy másik részét:

„Mindenki által ismert tény, hogy a művelődési hálózat személyi és tárgyi feltételei nem biztosítják a műszakitechnikai kultúra széles körű terjesztését és a jövőben sem várhatjuk azt, hogy minden művelődési háznál jól felszerelt műhelyek álljanak rendelkezésre. Nem áll módunkban például híradástechnikai szakkörök létrehozása sem, hiszen egy népművelési bázison, 20 főt feltételezve, a technikai feltételek megteremtéséhez 17 550 forint szükséges. Melyik művelődési hé? tydja pállalni qz adott gazdálkodási feltételek mellett ezt az összegei?”

Erre a helyzetre alkalmas az a közszájon forgó mondás, hogy „ha nem megy, hát ne erőltessük”. Igaz, a válaszlevél a későbbiekben megjegyzi, hogy ezért szükséges a szakköröket iskolai politechnikai műhelyekben létrehozni. Figyelembe vesszük az adottságok okozta problémákat, sőt tisztában vagyunk a megye iparosodási törekvéseivel, eredményeivel is, — s mindezek mellett egy újbóli nemmel felelünk arra á kérdésre, hogy érdemes volt-e megrendezni a kiállítást ilyen formában. Egy kiállítás megnyitása előtt ugyanis minden zsűri kötelessége az anyag szelektálása. A cikkben felvetett észrevételeket így jelenleg is fenntartjuk. A négyszáz látogatóval kapcsolatban: nem tudni honnan e határozott szám, mennyi volt abból a csoportosan érkező, vagy odairányított iskolás? Még csak annyit: nem derül ki, hogy a válaszlevél az egész művelődésügyi osztály, vagy csupán megírója, Kaiser István véleménye-e, mivel azt elfelejtették bélyegzővel ellátni.

Az üggyel kapcsolatban még egy levél érkezett szerkesztőségünkhöz;

„A cikkben foglaltakkal egyetértünk, véleményünk szerint sincs meg Tolna megyében a lehetőség arra, hogy az ezermesterkedök, modellezők, barkácsolók beszerezhessék munkáikhoz a megfelelő anyagot”

Alapjában véve nem a cikk igazsága melletti bizonyításul közöljük e néhány sort. Hiszen a feladó az Ezermester és Úttörő Bolt Vállalat, amely ezermesterbolt megnyitását sürgetné Szekszárdon. Szavaikat tehát az üzleti érdek diktálta. De segítségével levonhatjuk a következtetésit Ki-ki saját szemszögéből nézve védi igazát: a kereskedelem üzleti érdekeket helyez előtérbe, a válaszlevél írója védi a kiállítást, mert rendezése munkaköri kötelezettsége volt, az újságírónak tárgyilagosabbnak kell maradnia. A közönség érdekeit kell hogy figyelembe vegye. A ma közönsége elé viszont csak színvonalas dolgokkal lehet lépni. Amíg pedig a megkívánt színvonal elmarad, a nagyon is dicsérendő törekvést, a műszaki-technikai műveltség terjesztését, a barkács-szakkörök serkentését egyéb módszerekkel lehet és kell is segíteni. Kisebb hírveréssel és több tartalommal.

Segítenek az emberek

Az asszony ölben hozta ki a kórházból nyomorékká vált nagy fiát. Az első ember egy segédmunkás volt, aki átvette tőle a gyereket. Az utcán egészen rövid idő alatt még ketten csatlakoztak hozzájuk és akkor Csiz- mazia Alajos, a fegyveres testületek klubjának gondnoka kerékpárra akarta ültetni. Nem tudott ülni a fiú. Csizmazia fölnyalábol- ta és bevitte a klubba. Taxiért telefonált. Nagy Béláné, a klub takarítónője azt mondta, felét fizeti a taxiköltségnek. Szerencsére akadt egy szabad kocsi, megérkezett, a gondnok ismét ölbe vette a fiút, szépen kivitte az autóba.

A gyerek körülbelül kilenc- vagy tízéves lehet. Baleset érte az iskolában még a tavasszal és az édesanyja nem tudja kivárni a gyógyulását. Saját felelősségére kiadták. Hazavitte karácsonyra.

Mentőt nem kapott. De segítenek az emberek.

te-