Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
Az Auróra cirkáló Ezt a felvételt a cári család hol mijai között találták. A kényszermunkára ítélt forradalmárt a talicskához láncolták és a bi-i lincset még éjszaká ra sem vették le. Traktort kapott a falu ... Kolcsak fejvadászai kegyet len terorrt alkalmaztak K épek fekszenek az íróasztalomon. Képek, amelyek örökre megörökítették egy nagy nép múltját, jelenét és bepillantást engednek a jövőbe is. Az emberiség jövőjébe. Mert az emberiség jövője 1917. novemberétől összeforrt a szovjet nép jövőjével. Válogatok a képek közt, keresem azokat, amelyek e két oldalon a múltból is, a jelenből is, a jövőből is mutatnak egy-egy darabkát. Az első kép az Auróra cirkálóról készült. Az egykori cári flotta jelentéktelen hajójáról, amely azóta világtörténelmi jelentőségű lett. Most is ott áll a Néván, azon a helyen, ahonnan 1917. novemberében jelit adott a történelemnek. És a jelre munkások, parasztok, értelmiségiek, Oroszország minden elnyomottja nevében megostromolják és elfoglalják a Téli Palotát. Győz a szocialista forradalom és az utcákon mindenütt a Lenin által fogalmazott: „Oroszország polgáraihoz!” című kiáltványt olvassák. „Az Ideiglenes Kormány meg van döntve. Az állam- hatalom a petrográdi proletariátus és helyőrségből álló Forradalmi Katonai Bizottság kezébe ment át, amely a Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetjének szerve. Az ügy, amelyért a nép harcolt: a demokratikus béke haladéktalan felajánlása, a földesúri földtulajdon megszüntetése, a termelés munkásellenőrzése, szovjetkormány alakítása — biztosítva van. Éljen a munkások, katonák és parasztok forradalma!”. Az utcán a tömeg éljenzett, a II. szovjet- kongresszuson pedig a küldöttek szavaztak: Közfelkiáltással fogadták el a „Munkások, katonák és parasztok” kezdetű kiáltványt, amelyet szintén Lenin fogalmazott, s amely kihirdette, hogy minden hatalom mindenütt a szovjetek kezébe megy át. Ez történt a kongresszus első napján. A másodikon, Lenin előadói beszéde után elfogadták a békéről és a földről szóló dekrétumokat. Oroszország megszabadult a zsarnokságtól. Újabb képek kerülnek a kezembe. Az egyiken hajót vontatnak a nők, meggömyedve. A kép a cári Oroszországban készült, amikor a paraszt adás-vétel tárgya lehetett, akár a marha, vagy bármely más jószág. Később ugyan névlegesen megszűnt a jobbágyság, de a formailag felszabadult parasztot továbbra is földesurához kötötte a nincstelenség, a nyomor. Aki városba ment, arra sem várt különb sors Tizennégy-tizenhat órás munkaidő, egy tányér káposztaleves, némi vodka és mahorka. Nyomor és tudatlanság. És ebben a nyomorban és tudatlanságban kezdetben csak pislákoló, majd mind erősebb fény a bolsevik párt, s annak zseniális, az egész emberiségnek utat mutató vezére, Vlagyimir Iljics Lenin. Hiába minden elnyomás, hiába minden terror, hiába küldi a cári hatalom gyalog, hosszú sorokban a forradalmárokat Szibériába, ahol még éjszakára is a talicskához láncolják a jobb jövőért küzdőket.. A forradalom győz, de 1918-ban, Vlagyivosztokban egy hadihajó fedélzetén már együtt fényképeztetik magukat az amerikai, az angol, a japán és a francia tisztek, a Szovjet-Orosz- ország elleni intervenciós hadsereg parancsnokai. Alig volt egyéves a szovjet hatalom, amikor a világ imperialistái, szövetségben az orosz- országi burzsoá-földesúri klikk fehérgárdistáival rátámadtak a fiatal munkáshatalomra. Visszamenni a jármot a munkásokra és a parasztokra! — ez volt a cél. És e cél érdekében semmitől sem riadtak vissza. Kolcsak fejvadászai kegyetlen terrort alkalmaztak. És ezt a vérengzést, mint későbbi utódaik, az sS-legények, fényképen is megörökítették. Gyámján Bednij ebben az időben írta a következő sorokat: „Elvtársak, minket tűzgyűrű övez. / Ránk mindenféle rablóhorda támad. / A martalóc szülőföldünkön áll. / A sors nekünk csupán egy választ ad: / Vagy győzelem, vagy hősi harc, s halál”. A Vörös Hadsereg hős harcosai végrehajtották a lehetetlennek tűnőt. Három évi tomboló harc után kiűzték az intervenciósokat, megsemmisítették a fehérgárdistákat. Az egyébként is szegény Oroszország újabb óriási károkat szenvedett. Egy képen hosszú sorokban, rongyos ruhájú nőik, gyerekek. 1920-at írtak a naptárak, amikor ez a kép készült. Moszkvában sorban állnak kenyérért. Győztek, de éheznek. Az ország gazdasága romokban hever. Az intervenciósok és a fehérgárdisták tönkretették a közlekedést. Több mint hétezer hidat, 1700 kilométer, vasúti vágányt romboltak szét, rengeteg gyárat lerom- .boltak, vízzel árasztották el a legtöbb donyec- medencei bányát, nagy károkat okoztak a bakul olajvidéken, az ipari termelés a háború előttinek a hetedére csökkent, a mezőgazdasági termelés pedig a cári Oroszországénak mindössze 64 százalékát érte el. Az intervenciósok, az imperialisták abban reménykedtek, hogy az ínség elvégzi a magáét. Tévedtek'. Szovjet- Oroszország népe éhezve, fázva, most szerszámmal teljesítette forradalmi kötelességét. A munkások felemelt munkaidőben dolgoztak, pihenőnapjukban is munkásruhába öltöztek és az azóta történelmivé vált kommunista szombatokon mutatták meg áldozatkészségüket. Építették a nagy művet, az emberiség eddigi legnagyobb művét. Iskolapadokba ültek az analfabéták, hogy megtanulják a betűvetést és kérges kézzel írják a kulrtűrforradalom hősi fejezeteit, mérnökök, munkások dolgoznak az első szovjet traktor tervein, s mikor ebből valóság lesz, öröm ragyog az öreg muzsik arcán, aki elsőnek ülhet fel erre a traktorra. Ezek1 a parasztok soha nem láttak traktort, egy évtizeddel ezelőtt még maguk húzták az ekét, s most íme, traktort kapott a falu. Szerény kis traktort, az Egyesült Államokban már sokkal modernebb traktorok tízezrei dolgoznak a farmokon — de nekik és a világ munkásainak ez a legszebb, a legjobb traktor, mert ez a gép a nép földjét szántja, a népnek dolgozik... A sztyeppén megjelennek az első sátrak. Itt laknak az építők. Télen, harminc fok alá süllyed a hőmérséklet, de ők kitartanak. Ök látják a hatalmas gyáróriást, a kohókat, az új várost, amit Magnyitogorszknak neveznek majd. A világ kapitalistái a földtekén 'széthintik a kételkedés magvát: „Ki látott olyat, hogy emberek, akik szabadok, választhatnának sokkal jobb életkörülményeket, önkéntesen itt élnek, itt dolgoznak?”. Lapáttal, csákánnyal épül az új kohó itt akkor, amikor a kapitalista világban már gépek segítik az építkezést. A határidők, és az eredmények mégis meglepik a külföldi mérnököket. És eljön a nap, amikor mindenki felölti az ünneplő ruháját. Ezek legtöbbje is viseltes. Ki törődik most ezzel? Felépült a Szovjetunió első kohóóriása.. És utána új városok, új kohók nőnek ki a sztyeppéból, a szovjet nép minden évben tíz évet hoz be a cári Oroszország elmaradottságából. És ekkor. 13 Az utcáikon, a tereken, a lakásokban, az üzemekben, mindenütt egy hírre figyel az egész Szovjetunió. 1941. június 22-én a fasiszta Németország hdtszegő, orvtámadást indított a Szovjetunió ellen. A náciknak és csatlósaiknak mintegy 190, jól kiképzett hadosztálya, 3700 harckocsival, több mint 50 000 löveggel és aknavetővel, csaknem 4000 repülőgéppel indította meg offenzíváját. A Vörös Hadseregbe százezrével jelentkeznek a szovjet hazafiak. „A mi ügyünk igaz ügy. Az ellenséget szétzúzzuk! Miénk lesz a győzelem!” — hirdeti a felirat, amely mellett 1941. júniusában gyalogsági oszlop vonul az arcvonal felé. A hitleristák támadnak — a szovjet nép védekezik, készül a nagy visszavágásra. Moszkvai díszszemlére készül már jSitler, amikor megindul a Moszkva alatti ellentámadás. A harc hosszú volt, s nagy áldozatokat követelt. Az ellenség kezén lévő területeken élt a háború előtt a Szovjetunió egész lakosságának 45 százaléka, ez a terület adta az ipar össztermelésének 33 százalékát. És a szovjet nép álljt kiáltott Le- ningrádnál, Szitálingrádnál, Moszkvánál, mindenütt. „Miénk lesz a győzelem!” — hirdette a felirat 1941-ben. Gyalogsági oszlop vonul az arcvonal felé. A képen látható tábla felirata: „A mi ügyünk igaz ügy. Az ellenséget szétzúzzuk. Miénk lesz a győzelem!” És 1944-ben' Budapest felszabadított része fölött kitűzik a zászlót.
