Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-06 / 263. szám

% TfftJVA IVTTGTFI WPtlJÜÖ 196T, november 6, Dicsőség a Nagy Októberi Szocialista Forradalom zászlóvivőinek! (Folytatás az 1. oldalról.) gyár, nem épülnek újjá városok és falvak. Ha a szovjethatalom ötven­éves mérlegét akarnánk meghúz­ni. akkor azt látjuk, hogy kere­ken tíz év pusztító háborúkkal telt el az ötvenből, a másik tíz az újjáépítéshez kellett, és mind­össze harminc év maradt a békés építómunka számára. S ehhez még hozzá kell számolnunk, hogy az imperialista nagyhatalmak elsősorban az Egyesült Államok és csatlósai — példátlan méretű fegyverkezést erőszakoltak erre a népgazdaságra. Mindezek ellenére a szovjet rendszer egészséges és békés ter­mészete, a felszabadult emberek alkotó munkája, gyors ütemű gazdasági fejlődéssel, rövid idő alatt létrehozta a kommunizmus technikai-tudományos feltételeit a Szovjetunióban. A szovjet nép­gazdaság már sok tekintetben megszerezte magának a világel­sőséget, de az ossz. ipari terme­lést illetően is a második helyre került, A szovjet népgazdaságban is hatékony reformintézkedések történtek. Fokozzák a gazdaság- irányításban a közgazdasági té­nyezők szerepét, tökéletesítik az állami vezetést, jelentősen növe­lik a vállalatok gazdasági önálló­ságát. kezdeményező erejét. A szovjet nép sikereinek szer­vezője és irányítója a nagy Lenin alapította Szovjetunió Kommu­nista Pártja. A lenini normák helyreállítása a párt életében újabb hatalmas alkotó erőket sza­badított fel a szovjet . társada­lomban. A szocialista demokrá­cia térhódításával növekedett a tömegek alkotó kedve, létrejöt­tek a kommunizmus kibontako­zásának feltételei. A Szovjetunió a népek támasza és reménysége, fennállása óta egyet­len egyszer sem kezdeményezett h áborút szomszédai és más népek ellen, tiszteletben tartja a nagy és kis népek szuverénitását, ben­ne támaszra lel minden szabad­ságáért küzdő nép. A szovjet ál­lam és kommunista párt ellenzi a forradalmak „exportját”, vall­ja hogy a szocialista forradalom a társadalom természetéből fa­kad, nincs szüksége exportra. A szocialista forradalom feltételei egyre jobban érnek a világ kü­lönböző pontjain. A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom a szocialista forradalmak korszakát nyitotta meg az emberiség előtt. Ma már szemmel látható: a Világ a szocializmus irányában változik. S ezt a folyamatot meg­állítani nem lehet. A szocializmus kilépett egyetlen ország határai közül és világrendszerré vált. A szocialista országok egységbe forrott katonai ési gazdasági ereje kedvező hátteret jelent a szabad­ságért és a szocializmusért har­coló népek számára. Egyetlen biztosíték a háború végleges el­hárítására, mert katonai előnyét az új háborús gyújtogatók gúzs­ba kötésére használja fel az egész emberiség érdekében. Ugyanezt még feltételezni sem lehet egyet­len kapitalista országról sem. A történelem folyamán minden há­borút az osztálytársadalmak rob­bantottak ki. Különösen véressé és pusztí­tókká váltak az imperialista ha­talmak által kirobbantott hábo­rúk. Az imperialista nagyhatal­mak, — elsősorban az Amerikai Egyesült Államok vezetői — ma is felelőtlenül háborút folytat­nak Vietnam népe ellen, biztat­ják és támogatják az izraeli ag­resszív köröket a haladó arab ál-1 lamok ellen. Az esztelenségig fokozzák a tömegpusztító eszkö­zök gyártását, amely megsemmi­sítéssel fenyegeti az egész vilá­got. Ilyen viszonyok között megnőtt annak a jelentősége, hogy a bé­ke hívei a szocialista országok együttes erejére és különösen a hatalmas Szovjetunióra támasz­kodhatnak. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom országa a legfőbb biztosítéka és letétemé­nyese a világ békéjének, a szo­cialista haladásnak. Őszinte szeretettel és tisztelettel tartjuk barátunknak a nagy szovjet népet, s valljuk, hogy ko­runkban a szocializmushoz való viszony elsősorban a Szovjetunió­hoz való bensőséges kapcsolatot is jelenti. Éppen ezért kalandor - ságnak tartjuk — és messzemenő­en tiltakozunk .— a Kínai Kom­munista Párt vezetőinek szovjet­ellenes politikája ellen. Állás­pontjuk ellentétes a proletár in­ternacionalizmus elveivel, a mar­xizmus eszméivel és a szocializ­mus építésével is. Bensőséges meleg érzéssel kö­szöntjük a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordu­lóján a Szovjetunió népeit, a hő­sök országát! Október dicsősége nagy győzelmek sorozatából áll, az emberi haladás minden lénye­ges mozzanata hozzá kapcsolódik. Az évforduló az egész emberiség egyetemes ünnepe, s mindany- nyiónk személyes ünnepe is. A nagy október ügyét, célját ma­gunkénak valljuk, követjük azt. Munkás hétköznapok láncolatán, ragyogó munkasikerekkel érkez­tünk el ehhez az ünnepi nap­hoz. Úgy készültünk az ünnepre, s úgy végezzük tovább munkán­kat, hogy egykor ránk is tiszte­lettel, hálával gondolhassanak ügyünk folytatói. A magyar párt» és kormányküldöttség látogatása a moszkvai Vörös Proletár Gyárban Hávei József, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Vasárnap délelőtt a Kádár Já­nos vezette magyar párt- és kormányküldöttség látogatást tett a moszkvai Vörös Proletár Szerszámgépgyárban. A delegá­ciót a gyárlátogatásra elkísérte Andrej Pavlovics Kirilenko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja. Mielőtt beléptek volna a gyár­kapun, a küldöttség tagjai meg­tekintették a gyár előtt álló, a gyár hősi halottainak emlékét őrző márvány obeliszket, s ke­gyelettel adóztak a Vörös Prole­tár elesett munkásainak, akik életüket áldozták a forradalomért, az intervenciós bandák kiűzésé­ért, és azért, hogy a szovjet föl­det és Európát: felszabadítsák a náci megszállók igája alól. A delegáció ezután a gyár igazgatói irodájába ment, ahol Georgij Alekszandr Szurbucsov, a Lenin-renddel kitüntetett gyár igazgatója ismertette a vendégek­kel a vállalat harcos múltját, termelési eredményeit és a mun- kásköllektíva életét. A gyárigazgató ismertetőjéért Kádár János, az MSZMP KB első titkára, párt- és kormány- küldöttségünk vezetője mondott rövid köszönetét. Hangsúlyozta, hogy a Vörös Proletár Gyárat Magyarországon is ismerik, a gyárnak nagyon jó híre van. Dolgozói megállták helyüket a forradalomban, a Szovjetunió védelmének frontján csakúgy. mint ma a munka frontján. Megköszönte azt a segítséget, amelyet a gyár kollektívája nyúj­tott hazánknak a szocializmus építésében. A gyárral, amely ki­váló gépeket szállított Magyaror­szágra, társadalmi, mozgalmi kapcsolataink is vannak —, je­gyezte meg Kádár János. A szov­jet emberek, ahogyan megszok­tuk tőlük, szívesen átadták és átadják termelési tapasztalatai­kat, A kötetlen beszélgetés utón a gyár vezetősége ajándékot nyúj­tott át a delegáció tagjainak. Az emléktárgyon a félévszázados év­fordulót jelző 50-es szám és a Szovjetunió nevének rövidítése látható. A magyar párt- és kormánykül­döttség ezután a gyár 3. számú mechanikai üzemébe indult, ahol barátsági nagygyűlésre kferült sor. A gyárudvaron kedves epi­zód zajlott le: a 25. számú mű­hely kollektívája a jubileumi ün­nep alkalmából éppen „fényké­pezett”. A delegáció tagjai beáll­tak a műhely dolgozói közé, s őket is lefotografálták. Az 50. évfordulót éltető és a gyár termelési eredményeit' hirde­tő transzparensekkel díszített, 3. számú mechanikai üzemben fer­geteges taps köszöntötte a magyar delegációt. A nagygyűlést Igor Leckij, a gyár párttitkára nyitot­ta meg, majd Viktor Jermilov lakatos, a szocialista munka hőse köszöntötte a vendégeket. Fock Jenő beszéde Ezután Fock Jenő, a Miniszter­tanács elnöke, a párt- és kor­mányküldöttség tagja mondotta el beszédét. A fél évszázados fordu­ló alkalmából küldöttségünk ne­vében baráti szeretettel köszön­tötte a gyár valamennyi dolgozó­ját. Átadta a magyar nép forró testvéri, elvtársi üdvözletét és jó­kívánságait. Ezután arról beszélt, hogy a di­cső forradalmi hagyományokhoz, Kormánykitüntetések november 7. alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) Rubányi János, a Mezőgazdasá­gi Gépjavító Vállalat párttitkára a „Munka Érdemrend” ezüst fo­kozatát, Suszter József, az Alsópéli Álla­mi Gazdaság párttitkára a „Mun­ka Érdemrend” bronz fokozatáti A Magyar Testnevelési Sport- szövetség fővárosi központi ün­nepségén Lépő László, a TS me­gyei elnöke a „Magyar Népköztár­saság Sport Érdemérem” arany fokozatát, Leposa Ferenc, a Tolna megyei ökölvívó-szövetség elnök­ségének tagja a „Magyar Népköz­társaság Sport Érdemérem” ezüst fokozatát, Majoros Ferenc, a Tol­na megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi aktívája a „Magyar Népköztársaság Sport Érdem­érem” bronz fokozatát és Massá- nyi Marót, az MTS tamási járási tanácsának elnökségi tagja a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem” bronz fokozatát vet­te át. November 5-én délután két óra­kor^ a megyei pártbizottság szék­házénak kis tanácstermében Tolnai Ferenc, az MSZMP megyei titkára adta ót az Elnöki Tanács nevé­ben a kormánykitüntetéseket. Az ünnepségen megjelent Szabópál Antal, a megyei tanács vb-elnöke, a megyei párt vb több tagja és a tanács vb-vezetői. Harmat József, a megyei párt bizottság osztályvezetője a „Mun­ka Érdemrend” arany fokozatát, Tóth József, a szekszárdi járási párbizottság megbízott első tit­kára a „Munka Érdemrend” arany fokozatát, Hornyák László, a megyei párt- bizottság munkatársa a „Munka Érdemrend” ezüst fokozatát. dr. Nedók Pál, a szekszárdi váró. si tanács megbízott elnöke a „Munka Érdemrend” ezüst foko­zatát, Schmidt János, a paksi járási pártbizottság osztályvezetője a „Munka Érdemrend” ezüst foko­zatát, Kurek István, a bonyhádi já­rási pártbizottság munkatársa a „Munka Érdemrend” bronz foko­zatát és . 'm eider Zoltánná, a me­gyei tanács végrehajtó bizottságá­nak tagja a „Munka Érdemrend” bronz fokozatát kapta. A közéleti tevékenységet, a sok­éves mozgalmi munkát elismerő kitüntetések átadása után foga­dást adott a meghívottak számá­ré a párt megyei végrehajtó bi­zottsága. Harmat Józsefnek, a megható megtiszteltetést köszönő szavai és a gratulációk után hosz- szasan elbeszélgettek a kitüntetett elvtársakkal a választott testület tagjai, a megye politikai és álla­mi vezetői. Az ünnepségen Tolnai Ferenc Szívből köszöntjük a jubileumi meleg hangú méltatása után az évforduló alkalmából kitüntetett alábbi, kiemelkedő munkát vég- társadalmi munkásokat és moz- zők vették át a kitüntetést: galmi vezetőket a Nagy Október eszméihez híven, a gyár dolgozói méltó módon ki­vették részüket a szocializmus építéséből, s kiváló termékeikkel messze a Szovjetunió határain túl is, megbecsülést, elismerést és hírnevet szereztek maguknak és a szovjet hazának. Hangsúlyozta: a kommunista párt vezette szov­jet nép 50 év alatt megteremtet­te a világ első szocialista államát, a kommunista építés nagyhatal­mát, a magasan fejlett ipart és a gépesített nagyüzemi mezőgazda­ságot. A Szovjetunió hatalmas fejlő­dése legfőbb ösztönzője a korun­kat jellemző világméretű folya­matnak: a kapitalizmusból a szo­cializmusba való átmenetnek. Szellemi, eszmei hatása és példája mindenütt termékeny talajra és egyre több követőre talált. Azok a népek, amelyek ma a szocializ­mus útját járják, önálló nemzeti létük első pillanatától kezdve a szovjet nép önzetlen és sokrétű támogatását élvezik. A Szovjet­unióban olyan barátot tisztelnek, aki a_ közös érdekek, a kölcsö­nös előnyök, a proletár nem­zetköziség igaz szellemében alakítja kapcsolatait nagy és kis országokkal egyaránt. Kedves elvtársak — folytatta beszédét Fock Jenő — a magyar nép élete, a szabadságért vívott küzdelme az elmúlt fél évszázad­ban elszakíthatatlanul összeforrt a Nagy Októberi Szocialista For- radalommaL Népünk meghallotta október szavát. 1917-ben és a következő évek­ben csaknem százezer magyar csatlakozott a proletárforrada­lomhoz és harcolt Lenin zász­laja alatt a szovjethatalomért. Együtt éltek, együtt véreztek a forradalom katonáival a Néva partján, a szibériai hómezőkön Csapajev és Frunze, Bugyonnij és Vorosilov seregeiben. Oroszország után a mi hazánk­ban győzött először a szocialista forradalom. A Magyar Tanács- köztársaság 1919-ben munkás- osztályunk forradalmi válasza volt a Nagy Október üzenetére. Emlékezetesek Leninnek a ma­gyar munkásokhoz intézett sza­vai: „Az egész világon a mun­kásosztály pünden becsületes tágja a ti pártotokon áll”; Fock Jenő ezután arról beszélt, hogy a Szovjetunió hős fiainak köszönhetjük a felszabadulást, amely lehetővé tette, hogy né­pünk kezébe vehesse sorsának irányítását. Soha el nem múló hálával gondolunk a szovjet katonák­ra, akik életüket áldozták sza­badságunkért. A magyar nép felszabadulása után a szocializmusban találta meg felemelkedésének, nemzeti függetlensége megszilárdításának, anyagiakban és kultúrában gaz­dag élete építésének útját. Ha­zánk fejlődésében két évtized során évszázados elmaradottsá­got hoztunk be. A szocializmust építő Magyar- ország eredményei pártunk mar­xista—leninista politikájának, a munkások, a parasztok, az értel­miségiek szorgalmas, öntudatos munkájának a gyümölcsei. De mindezt lehetetlen lett vol­na megvalósítanunk a Szovjet­unió sokoldalú, testvéri segítsé­ge, a szocialista országok, a nem­zetközi munkásmozgalom támo­gatása nélkül. A szocializmus építését nagy­mértékben meggyorsította a szovjet nép történelmi jelen­tőségű úttörő munkája, példa- mutatása. Ezután rámutatott Fock Jenő: — A Szovjetunió és a szocia­lista országok ereje, tekintélye, nemzetközi aktivitása egyre je­lentősebb szerepet játszik a nem­zetközi események menetében. A szocialista világrendszer és a kommunista mozgalom politi­kai erejének és tekintélyének ma kulcsszerepe van a’ világ né­pei számára legfontosabb kér­désben: a háború és béke kér­désében. A szocializmus, a nemzeti füg­getlenségért folyó szabadságharc, a szégyenteljes gyarmati rend­szer szétzúzására irányuló moz­galom és a békeharcosok világ­méretű táborának igazsága és ereje áll szemben az imperia­lizmus agresszív erőivel. Az im­perialistáknak mindenkor szá- molniok kell azzal, hogy legyőz­hetetlen erő áll velük szemben; amely kudarcra kárhoztatja pro­vokációikat. Az imperialista politika a legki­rívóbb megnyilvánulása napjaink­ban a vietnami háború és a közel- keleti agresszió. Az agresszorok katonai erejükben bizakodva azt gondolták, hogy gyorsan sikerül végezniük a szabadságukat vé­delmező népekkel. S íme, bebizo­nyosodott, hogy nincs olyan im­perialista erő, amely úrrá tudna lenni a hős vietnami nép feletti S nem kétséges, hogy a szabadsá­gukat védelmező arab népek ügye is győzni fog. Fock Jenő befejezésül ezeket mondotta: — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóján a magyar nép érzéseit tolmácsol­va még egyszer szívből köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Párt­ját, a kommunista társadalom megteremtésén munkálkodó szov­jet népet. Büszkék vagyunk arra, hogy vállvetve dolgozzunk, együtt küzdünk. Forró szeretettel kívánunk önök­nek, minden szovjet barátunknak jó erőt és egészséget, boldogsá­got, újabb nagy sikereket. Éljen a kommunizmust építő szovjet nép! Erősödjék a magyar és a szov­jet nép eltéphetetlen örök barát­sága! Dicsőség a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomnak! Éljen és győzedelmeskedjék a szocializmus és a béke! A Vörös Proletár Gyár-i nagy­gyűlésen, Fock Jenő után felszó­laltak a gyárban a magyar kül­döttséggel egyidejűleg látogatást tevő belga és dominikai, kommu­nista pártküldöttség vezetői is. Az ünnepség az Intemacionálé eléneklésével zárult.

Next

/
Thumbnails
Contents