Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-23 / 277. szám
TOLNA MECfEly mm pro let ah ju enssouETEx > NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVLL évfolyam, 277. szám ARA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1967. november 23. Tovább folyik a csata Dak To környékén A Dák To-i amerikai támaszpont környékén fekvő 875-ös magaslat, birtoklásáért szerdán hajnalban a megfogy atkozott amerikai ejtőernyősök döntő támadást indítottak. Az UPI amerikai hírügynökség tudósítója, aki egy helikopter fedélzetéről figyelte az ütközetet, a hajnali órákban arról számolt be, hogy a tengerészgyalogság egységei már csak körülbelül 25 méternyire vannak a csúcstól, a hátralévő távolság azonban „kí- nosan nagynak tűnik*. Dak To, a közép-vietnami fennsík egyik megerősített amerikai táborának színhelye. A hadműveletek körülbelül három héttel ezelőtt kezdődtek meg ezen a területen. A tábortól 19 kilométernyire délnyugatra fekszik a 875-ös magaslat, amelyről a környéket ellenőrizni lehet. Az amerikai tudósító, Thomas Cheatham madártávlatból látta, hogy a 173. amerikai légideszant- dandár közkatonái lángszóróval rohamozzák a dombtetőn létesített partizánfedezéket. A gerillák— jelentette rádión Cheatham —- változatlanul kezükben tartották a dombtetőt, és a domboldalt. Az ostromlók légitámogatást is kapnak. A domb fölött félpercenként, süvöltve száguldanak el a fedélzeti fegyverekkel lövöldöző amerikai hőiégsugaras gépek. A magaslatot ostromló katonák közé is esett egy repeszbomba, amely megölte az amerikaiak harminc emberét. „Légitámadás légitámadást ért, nem tudnám elmondani, hányat hajtottak végre a magaslat felett, de legalább százszor, vagy még többször húztak el és napalmmal, repeszbombával, láncosbombával támadták az állásokat” — jelentette az UPI munkatársa. Véget ért a haditanács Johnson elnök, családjával együtt, kedden este texasi birtokára utazott, a „hálaadás ünnepére” miután befejezte tanácskozásait a vietnami háborúról a kormány többi vezetőjével, valamint Westmoreland tábornokkal, a Vietnamban lévő amerikai csapatok főparancsnokával és Bunker saigoni nagykövettel. A haditanácsról a Fehér Ház sajtófőnöke csupán azt mondta, hogy a megbeszéléseken „általában áttekintették” a hadihelyzetet, drámai döntést nem hoztak. Ezzel egy időben bejelentették, hogy a Pentagon januárban 34 000 újoncot hív be a hadseregbe, ami 14 hónapja a legnagyobb létszám. Westmoreland tábornok — a Fehér Házban elköltött „munkareggeli” után — az országos sajtóklubba hajtatott. A megjelent újságírók előtt bizakodással beszélt az amerikai kilátásokról. Azt mondta, hogy jövőre beköszönt a háború negyedik, „utolsó” szakasza, ahol már lehetővé válik, hogy az amerikai katona- fokozzák hatékonyságát. Jövőre ságra nehezedő terhekben a dél- — Westmoreland szerint — a vietnami hadsereg is nagyobb dél-vietnami katonákat nagyobb mértékben osztozzék. Kijelentet- • számban küldik a közvetlen te: a dél-vietnami hadsereg új frontvonalba & a demilitarizált felszerelést kap, hogy ezzel is övezetbe. Tárgyal a Russel-bíróság Vu Ngoc Thu, dél-vietnami orvos egy amerikai repeszbomba áldozatainak szétroncsolt agyát mutatja be az amerikaiak vietnami háborús bűneit kivizsgáló nemzetközi Russel-bíróság dániai ülésén. Balról a bíróság egyik tagja. Alexander Miskovsky, párizsi professzor. Tudósok, jogászok, történészek tettek tanúvallomást kedden az amerikaiak vietnami háborús bűneit tárgyaló úgynevezett Russel- bíróság előtt. Kedden, a tárgyalás második napján, főként francia tudósok fejezték ki az ítélőszék előtt azt a véleményüket, hogy az Amerikai Egyesült Államok Vietnamban olyan háborús bűnöket követ el, amilyenekért a második világháború után éppen az amerikaiak vontak felelősségre másokat. A New York-i Stanley Faulkner ügyvéd többek között elmondotta, hogy a washingtoni kormány megszeg csaknem minden nemzetközi egyezményt, beleértve az ENSZ alapokmányát és az Egyesült Államok alkotmányát. Chaliand francia történész elmondta: látta Dai Lai községet, amelyet az amerikai gépek földig leromboltak. A falu közelében semmiféle , katonai célpont nincs. 'Jean Chesneaux párizsi történészprofesszor megállapította: a japán háborús bűnösök tokiói törvényszékét egyedül az Egyesült Államok állította fel, s megállapította a háborús bűncselekmények jogi elveit. Ezek az elvek az Egyesült Államokra is szükségszerűen vonatkoznak. A bíróság szerdán folytatta munkáját. A VNA hírügynökség jelentése szerint Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke levelet intézett Jean Paul Sartre francia filozófus-íróhoz, a Dániában ülésező bíróság elnökéhez. Pham Van Dong a vietnami nép köszönetét fejezte ki a bíróság tevékenységéért és kilátásba helyezte a VDK kormányának együttműködését a bírósággal, a második ülésszak teljes sikere érdekében. Ralph Schoenmann, lord Bertrand Russel magántitkára még mindig nem érkezett meg a tárgyalás színhelyére. Schoenman amerikai állampolgár s a washingtoni belügyminisztérium útlevelét ideiglenes útiokmánnyal helyettesítette, amelyet a dán hatóságok nem fogadtak el. Dániából Amszterdamba küldték, onnan Helsinkibe repült. A finn repülőtéri rendőrség papírjait nem fogadta el. Schoenman az egyik rendőrőrszobában töltötte az éjszakát, majd szerdán reggel feltették az Amszterdam felé induló első gépre. Valószínű, hogy Svédország érintésével kísérli meg ismét a Dániába való beutazást. Megbecsülést a törzsgárdának A sérelmektől eltelve, tó akar lépni az egyik szekszárdi üzemben egy 12 éve ott dolgozó munkásasszony. Háborgásában azzal indokol, hogy főmérnökük kijelentette, mehet az utcára, akinek nem tetszik, mert válogathatnak a jelentkezőkben. Nem dől össze a világ. A munkásasszony szerint ezt a kategorikus kijelentést akkor hallották, mikor néhányan szóvá tették, bár az igényes munkát nekik, a régi dolgozóknak adják, nem tesznek különbséget a bérezésben és a megbecsülésben. Panaszkodásában ki is mondta, hogy nem annyira az egyenlő bérezés zavarja (hiszen az korrigálható), mint inkább a kurta, furcsa elintézés, a jogtalan méltánytalanNemrégiben egy magas szintű megyei értekezleten ketten is szóvá tették (Dombóvárról és Szekszárdról). hogy náluk elcsalogatják a kész szakembereket. Aggodalommal sürgették, hogy ez ellen felsőbb szinten is tegyenek valamit. Van kapcsolat a két, eltérőnek látszó probléma között. Mit lehet tenni? Alapvető segítséget elsősorban a nagyobb helyi differenciálás és megbecsülés jelenthet. A munkaerő- csábítás fogalma kezd már a légi. elavult szótárba tartozni. Ha leszámítjuk a be nem váltott, felelőtlen ígérgetést, joguk és lehetőségük nyílik a jövő esztendőtől kezdve a dolgozóknak, hogy hátrányoktól mentesen változtassanak munkahelyet. Az erkölcsi elismeréssel erősödhetnek a kedvel tté vált munkahelyhez kötő szálak. A létektelenséggel viszont el vághatják még a kötéllé erősödött köldökzsinórt is. Amikor biztosítják a megfelelő munkafeltételeket és elismerésükkel is tartósabbá fűzik a szálakat, okosan, előrelátóan cselekszenek a helyi vezetők. Nem azonosak viszont az előbbiek a mindenkit mindenáron otttartani akarással és az elvtelen kedvezményekkel. De nem pótolhatják az anyagi elismerést az erkölcsiek. Erőteljesen készülődünk az új üzemi kollektiv szerződések megkötésére. A törzsgárda tagjainak, a munkahelyhez hű dolgozók megtartásának jelentős lehetőségei adódnak. Az előretekintő, perspektívában gondolkozó vezetők, üzemi, szakszervezeti bizottságok gondolnak is a lehetőségek kiaknázására. A Dalmandi Állami Gazdaságban már egy hónappal ezelőtt működött a dolgozók javaslatait gyűjtő társadalmi bizottság. Náluk szívükön viselik, úgy dolgozzák ki anyagiakban is a törzsgárda megbecsülését, hogy az maradásra késztesse minden régi, jó dolgozójukat. Ismerünk megyénkben olyan üzemeket — a ragaszkodás szép példái —, ahol a nyugdíjasok naponta bejárnak kisegítő munkára és az üzemi kollektívához tartozónak számítanak. Érthető, mért minden embernél számolni kell azzal, hogy ha hosszabb ideje egy helyen dolgozik, szorossá válnak a jóban-rosszban eltöltött esztendők és a közös műnk-; kötelékei. Az új helyzetben sokféle változata adódhat a törzsgárda megkülönböztetett elismerésének. Még abban is lehetnek jelentős eltérések, hogy melyik helyen mik a feltételei a törzsgárdához tartozásnak. Nem lehet például azonos időtartamot szabni a még fiatal üzemnek tekinthető dombóvári kesztyűgyárban és a nagy múltú si- montomyai bőrgyárban. Az üzemi sajátosságok szerint egyik helyen a jutalomszabadsággal, másutt a magasabb nyereségrészesedéssel, esetleg mindkettővel és egyéb kedvezményekkel juttathatják kifejezésre a régi dolgozók fokozottabb megbecsülését. A dolgozók szerteágazó javaslatai bizonyítják, hogy sokféle variációja és kapcsolása lehet ennek. Csodaszer, biztos recept nincs és még kevésbé lesz, olyan, mellyel eleve garantálható a régi munkahelyhez ragaszkodás. Viszont minden üzemi vezetőnek és testületnek elsőrangú érdeke, hogy az erkölcsi és anyagi elismerést együttesen alkalmazza, ne válassza el egymástól. Sokat tehetnek és tesznek is ennek érdekében az üzemek és vállalatok társadalmi szervei. Máris sürgető feladatnak tartják, hogy az eddiginél alaposabban megfontolják, mit lehetne, és mit kell tenni a törzsgárda megbecsüléséért és az utánpótlás neveléséért. Ügyelnek a túlzások elkerülésére is. Csalogatásra számíthatunk, de megeshet a csalódás is. Egyik tolnai üzemünkben a TMK 15 éve ott dolgozó lakatosa minden áron el akart menni a számára jobbnak látszó lehetőségek miatt a fejlődő fémipari ktsz-be. Bár az üzemben jól bedolgozta magát, becsülték, mégis, a meg- gondoltságra intő beszélgetés ellenére elment tőlük. Fél év múltán hírül vitték az üzem vezetőinek, hogy lakatosuk az új munkahelyen nem bírja a szokatlan beosztást és munkatempót, puhatolózik, visszavennék-e. A régi üzemben addigra túljutottak az utód betanításán. Az ő esete példázza, hogy sem az üzemnek, sem a dolgozónak nem közömbös a begyakorlottság. Egyéni meggondolatlanságokkal, a tapasztalt, jól dolgozó szakmunkások és középvezetők más üzembe szolgásával számolni lehet. Ennek ellenére többnyire maradásra késztet a valódi üzemi demokrácia, a törzsgárda által konkrétan lemérhető erkölcsi és anyagi elismerés együttes alkalmazása. Igaz, hogy nem dől össze a világ és találnak a felvételre jelentkezők közül utánpótlást. De ne feledjék, hogy a tanulópénzt az üzemnek is meg kell fizetni. A nagy munkaerő-vándorlás minden esetben kárral jár. A gyógyírt elsősorban önmaguknak kell megtalálni és alkalmazni, bár segíthetnek a felsőbb szervek is. Üzemeink többsége számol ezzel és a készülő új kollektív szerződésekben kézzel foghatóbban is kifejezésre juttatják a törzsgárda megkülönböztetett megbecsülését. SOMI BENJAM1NNÉ
