Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
1967. november 19, TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG s Falusi változások... Hogyan látják ezt a szakcsiak? Távolról, kívülről jobban észrevehetők a változások, de többnyire azok számára, akik hosz- szabb szakaszon, jól ismerik a régi falut és a község lakóit Sokkal izgalmasabb, miként, hogyan látják azok, akiik a látszólag egyhangú falusi életet élik. Az 6 számvetésük — mi volt, meddig jutottak, mi várható —, és gondolataik nagy értékkel bírnak. Tősgyökeres és évtizedek óta ott élő falusi emberekkel beszélgettünk Szakoson. Néhány évvel ezelőtt náluk még ez járta: „Nincs olyan ember, aki visszahúzza a sírból a tsz-t". Lett olyan ember, akivel összefogva, kiláboltak a bajokból. Ma már tömegestől jönnek vissza a régebben más munkára szegődöttek és egyöntetű véleményük, hogy itthon találják meg legjobban számításaikat. Sokra vitték a két esztendő alatt Bennünket azonban főként az érdekelt, milyen változások, új jelenségek tapasztalhatók Szakoson. . Kevesebb a gond „Mindentudó, nagyeszű” embernek tartják évtizedek óta Szakoson Túri János bácsit Innen a nép által neki adományozott „művész” jelző is. Híresen, jól gazdálkodó parasztembernek ismerték, akinek szavára régen is, ma is sokat adnak. Elmúlt hetvenéves és még csak egy esztendeje ment nyugdíjba a tsz- ből. Naponta bejár a szövetkezetbe, félműszakos munkára. — Állattenyésztéséről híres község volt Szakos régebben. Mi a helyzet ma? — kérdezzük. — Most sincs szégyenkeznivalónk. Valamikor Zomba után következett a mi községünk. Megvettük a sovány marhát, felhizlaltuk és sok pénzt kaptunk érte külországokban. Aztán 1948—1949-ben szinte a fél ország számára neveltünk tenyészbikákat Most is magas színvonalú a közös állattenyésztése. A közös és a háztáji szarvasmarha többségét exportra viszik, ami nagy szó egy faluban. Boldogul a szakcsi paraszt, azt mondhatom — sorolja. — És elégedettek? — Sokra viszi, aki szorgalmas. Háromszázezret osztunk havonta, előleg gyanánt. Mondhatom, hogy elégedettek. Sokan mondják — még a volt nagyparasztok is —, hogy nem kéne vissza a föld. Némelyik, ha sadja is az értetlenséget, elégedett, mert sokkal kevesebb a gondja és mégis megtalálja a számítását. Az aka- dókoskodóknak pedig nincs igazuk — válaszol Túri János bácsi. — Mi a bajuk nekik? — Mindig van olyan ember, akinek semmi sem jó. Nálunk is van még olyan, aki dolog nélkül szeretne jól keresni. Szerencsére, a többség nem ilyen Szak- csőn. Akinél baj van a munka- fP .-.oi-mrnel, kétszeri felszólítás után öt munkaegységet vonnak le tőle, ha akkor is távol marad. Erre is szükség van. Dolgoznak is rendesen. — Na, és az irigység? Van-e ebben változás? — Már hogyne lenne — mosolyog hamiskásan. — Megfordult az irigység, mert ez a mostani másfajta. Mostanában már nem a földet, hanem a nagy keresetet sajnálják a másiktól. Elfelejtik, hogy nem nyolc órát dolgoznak a zsákolók, meg a traktorosok. Nem gyerekdolog száz kilós súlyokat emelgetni, meg éjjel-nappal a gépen ülni. Érthető, hogy jobban megfizeti a közös a nehéz és hosszasan végzett munkát. Kapunk is rá embert, mert megéri nekik — magyarázza. — Túri bácsi! Maga szerint miben tapasztalni a legkisebb változást? Gyanakodva végigmér, de őszintén válaszol. — Talán egymás segítésében változtunk a legkevesebbet. Ha valakit nagy baj ér, nálunk most még csak a szövetkezet, vagyis a közös segít. így van egyik ta- karmányosunknál, akinek nyomorék a lánya, a felesége meg tüdőbeteg. Hogy össze ne dőljön a háza, a szövetkezet siet segítségére — fejezi be megfontolt szavait a köztiszteletben álló „művész” Túrt János. Más e* a község A földosztástól kezdve minden, az egész falut érintő munkában részt vesz évtizedek óta Király Jánosné. Éppen a harmadik ciklusban tanácstag, választói bizalmából. A jó „kibeszédű” asz- szony az első női tanácstagok közt volt ebben a községben. — De mennyire más ez a község, mint azelőtt volt. Nagyot változott a falu, de benne az emberek is — kezdi. — Elmondaná, miben mutatkozik ez meg? — kérem. — Minden iránt érdeklődőbbek. Azelőtt rengeteg föld- panasszal keresték fel a tanácstagok. Van ilyen most is, de nem ez a zöme. Megkérdezik bővebben, amiről az újságban olvastak. Felvilágosítást kémek, mert nem tartják mindegynek, mi történik az országban. — És a község fejlődése? Néhány éve még többen azt vallották, minek a nagy új kultúrház? Változott-e a véleményük? — De mennyire. Hetenként eljárnak a kultúrba. Most már nem a régi parasztházak istállóiban tartják a lagzit, hanem a tágas művelődési házban. Tudnak róla és elismerik a falu fejlődését. Látogatják a presszó- falatozót. Eleinte agitálni kellett, adja gyerekét a napközibe, utazzon országjárásra a szakcsi nép. Most már szinte magától megy, sőt, igényli. Harkányba járnak, olyannyira, hogy nincs is olyan dolgozó tsz-tag a faluban, aki ne lett volna fürdőn. Három busszal vitte a tsz Szegedre a nyáron a tagjait. Rájön a parasztember az élet ízére — fejezi be elégedetten Király Jánosié. Dolgoznak — öltözködnek — Egyetlenegy adóhátralékos nincs a mi községünkben és nem is kell bíztatni őket. Van miből és fegyelmezettek. November közepére teljesítjük az egész évi adótervünket — újságolta örömmel a hírt Benkő Erzsébet, a tanács gazdálkodási előadója, Huszonhat éve él és dolgozik Szakcs községben. Rckonszenvvel figyeli a falu dolgos parasztságának boldogulását, elégedetten beszél róla. Szorgalmukat példázva elmeséli, hogy a buszmegállónál figyeltek fel az esőben is kaszáló falubeliekre. Megvették ugyanis a Leperdre vezető kövesút mentén a füvet és vállalásuk szerint levágták, nem törődtek a nyakukba zúduló esővel. Faluszerte sok új házat és átépített régit látni. — Jobban élnek-e a községben? — kérdezem. — Divatosra alakítják a régi házakat. Most már ide nősülnek a „fia” agronómusok is. Tény, hogy jól öltözöttek nálunk ma az asszonyok, leányok. Már nem a régi bársonyszoknyát gyűjtik a szekrényben az asszonyok, alkalmazkodnak a mad divathoz. Sokan már nem télikabátot, hanem bundát — igenis, bundát — vár sárolnak a parasztasszonyok közül. Újfajta divat ez nálunk, mutatják, telik rá. Eljárnak még Budapestre és Székesfehérvárra is a divatos holmikért Egyre több a faluban a magánautó és vannak néhányan, akik Trabantot igényeltek, de — mivel válogathattak, — más, jobb típusúra cserélték — fejezi be tájékoztatását a szakcsi patriótává vált, „bevándorolt” Benkő Erzsébet • Kérdéseinkre őszintén válaszoltak'. Ők így látják. Beszéltek újfajta gondjaikról, örömeikről, a munkaszeretetről és sürgették az új, nemesebb embert vonások erősítését Az általuk kirajzolt kép bíztató, hiszen náluk a munkában kerültek már közelebb egymáshoz a fölvégiek és az al- szögiek. Miközben élvezik munkájuk jogos gyümölcsét, egészséges versengésükben a dologta- lan embert ítélik el. Korszerűbb. emberibb életforma alakul ki a háromezer lelkes Szakcs községben. SOMI BENJAMINNÉ Kolbász Budapestről Csodálatos dolgokat produkál az élet. Ilyen a házikolbász is. Pécsett, Zalaegerszegen, Budapesten, az ország minden megyeszékhelyén lehet kapni — Szekszárdon viszont nem. Pedig Tolna megye inkább mezőgazdasági megye, mint Baranya, vagy Zala. Mindenütt vannak állami gazdasági mintaboltok, amelyekben kitűnő házikészítményeket árulnak. Szekszárdon is lesz. De majd csak lesz. A lesz és a van között olyan nagy a különbség, hogy amíg nincs Szekszárdon, addig aki a házi készítményeket kedveli, kénytelen Budapestről, vagy máshonnan beszerezni. A mi megyénkben is vannak állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek. Mi az akadálya mégis a házi készítmények árusításának Szekszárdon és miért lehet árusítani Bonyhádon? — Majd ha elkészül az állami gazdasági mintabolt, akkor lesz. De mikor készül el? És addig miért ne lehetne? Tudomásunk szerint az állami gazdasági mintaboltot a MÉK üzemelteti majd, csak az árut adják az állami gazdaságok. Ha ez így van, akkor volna egy javaslatom. A MÉK-nek két zöldségüzlete van a vásárcsarnokban. A földszinten ki is írták: az emeleti boltban is ugyanazt az árut lehet kapni. Miért ne lehetne már most, az új bolt megnidtása előtt vagy a földszintiben, vagy az emeletiben mást, mondjuk házi készítményeket árusítani? (Sz.) Hosszú időn keresztül jelent meg: lapunkban a Négy szemköz t az orvossal című rovat. Ez idő alatt a rovat vezetője, dr. Major György igen sok kérdésre adott választ, akinek ezúton is megköszönjük eddig végzett jó munkáját. A rovat betöltötte a feladatát, a kérdések gyakran ismétlődtek. A szerkesztő bizottság úgy döntött, hogy ezt a rovatot megszünteti, és helyette időnként — kérdésektől függetlenül — „Egészségünk" címmel egészségügyi tanácsokat ad. Ebben a rovatban lehetőség nyílik arra is, hogy olvasóink megismerkedjenek az orvostudomány legújabb eredményeivel. Búcsúzunk a „Négyszemközt” olvasóitól és egyben köszöntjük .az „Egészségünk” olvasóit. Mi a teendő, ha a gyermek fertőző beteg ? A fertőző gyermekbetegségek leginkább az őőzi hónapokban és a tél elején jelentkeznek. Sokszor találkozni olyan édesanyákkal, akik a betegellátás alapvető teendőit sem, ismerték. Sírtak, aggódtak, de nem tudták, hogyan kell ellátni a beteget, hogy a gyógyulás mielőbb bekövetkezzék. Éppen ezért most azokról a fertőző betegségekről lesz szó, amelyek otthoni ápolással gyógyíthatók: az influenza, gennyes mandulagyulladás, kanyaró, rubeola, bárányhimlő, szamárköhögés, a fűltőmirigy-gyulladás. Nagyon fontos, hogy a gyermeket, már a betegség első tüneteit észlelve, ágyba fektessük Hőmérőzzük meg, s ha lázas, adjunk neki fél kalmopirint, az orvos érkezéséig. Természetesen tartsuk tőle távol a család tagjait, különítsük el a mindennapi használati tárgyait, a kis- kanalától, a tányérjától, a játékokig, meséskönyvekig. Legyen külön törülközője, ágyneműje, s ne fogadjon a kis beteg szomszédokat, látogatókat. A kisgyermeket ápoló édesanya — különösen, ha neki kell ellátnia a qsalád többi tagjait is, — a gyermek ápolása után szappannal, meleg vízben mosson kezet, s ha módjában áll. gyenge klóros oldatban még öblítse le kezét. Fontos, hogy a beteg gyermekeknek olyan játékokat adjunk, amelyek könnyen lemoshatók, íertőtleníthetők. Poharát, tányérját külön mosogassuk, ételmaradékát lehetőleg, semmisítsük megy még háziállatoknak se adjuk oda. Azt a kanalat, amellyel az orvos a gyermek torkát megnézi, a használat . után azonnal tegyük forró vízbe, s 10—15 perces forralással fertőtlenítsük. Mivel a könyvekről á kórokozó ,csirákat nehezen lehet eltávolítani, a beteg gyermeknek csak olyan folyóiratokat, képeslapokat adjunk, amelyeket használat után el lehet égetni. A lehúzott ágyneműt lehetőleg külön mossuk, hatórás lúgos áztatás után, s a ruhát, még ha színes is, — főzzük ki. Ilymódon lehet teljesen csirátlanítani. Miután a beteg gyermeket megfürdetjük —, egy mosdótálnyi vízbe öntsünk klórmészoldátot, s ez- zel súroljuk ki a kádat. A kis beteg gyógyulása után ajánlatos a szobát forró vízzel felmosni. Ebbe a vízbe is tehetünk klórmészoldátot. Csakis a gyermek idejében történő elkülönítésével, a gondos fertőtlenítéssel akadályozhatjuk meg azt, hogy a fertőző betegség tovább terjedjen a család többi tagjára. Az altatás tudománya Hosszú volt az út, sok-sok nevet lehetne közben megemlíteni, amíg eljutottunk a •modem érzéstelenítés korszakának a kezdetéig. A határkövet, * az étérés’ altatás első alkalmazását Morton és Jackson lábszáramputációja jelenti. Erre 1846. október 16-án — 120 éve — került sor. Ettől kezdve a fejlődés gyors volt. A XIX. század vége felé megindult a kutatás a helyi érzéstelenítő szerek alkalmazása területén is. A kokainoldattól az- indiánoknál nyílméregnek használt kuráréig az érzéstelenítő szerek egész skáláját próbálták ki. Újabban — hl szükséges —, mód van már arra is, hogy a test hőmérsékletét 10 —15 fokkal csökkentsék, vagy a beteg vérnyomását ,,levigyék’' az eredeti felére, sőt harmadára is. Ha szükséges, megszüntethető a szívműködés, mesterségesen pótolható a légzés is, amint azt a beteg állapota, illetve az elvégzendő műtét megkívánja. Naponta több száz beteget operálnak hazánkban Is, nagy részüket a műtét idejére altatják. A már korábban kapott gyógyszerek hatására a beteg fásultan, kissé álmosan, érdektelenül kerül a műtőbe. A műtőasztalon egy szúrás a beteg könyökhajlatába, néhányat számol, ellenállhatatlan álmosság fogja el és rhár alszik is. Mindez néhány másodperc alatt lezajlik és a beteg egyébbe nern„ is emlékszik. Küz- ' beh összeköttetést hoznak létre -- a légcsövön át — az altatógép és a hörgők között, így látják el oxigénnel a szervezetet. Az oxigénnel együtt altatógázt is lélegeztetnek be, ettől az alvás elmélyül, kezdődhet a tulajdonképpeni műtét. A légzés melléktermékét, a széndioxidot a készülék közömbösíti, nem halmozódhat fel a szervezetben. Ily módon az idősebb, megviseltebb betegek is operálhatok. A műtét végén kinyitják az altatógép zárószelepeit, kiáramlik az altatóanyag. Tiszta levegőt lélegeztetnek át a tüdőn, „kiöblítik” azt, kiürül a szervezetből az altatószer és mire az utolsó öltést elhelyezi a sebész, a megoperált beteg kinyitja a szemét, s tiszta öntudattal veszi tudomásul, hogy az operáció, amelytől esetleg félt, sikeresen befejeződött. Valóban, a tudomány diadala mindez, s ha' az altatást vezető orvos munkája nem is annyira látványos, mint a sebészé, a gyógyításban neki éppen olyan szerepe van! Munkában az altatógép (MTI Foto — Friedmann Endre felvétele)
