Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-02 / 259. szám
J 1 V « 1967. november 2. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG Magyar szakemberek szovjet kormánykitiintetése Szerdán délben a Szovjetunió budapesti nagykövetségén F. J. Tyitov nagykövet szovjet kitüntetéseket adott át a Barátság kő- olajvezeték magyar szalcaszának építésében és működtetésében legjobb eredményt elért magyar szakembereknek. A kitüntetés átadása alkalmából rendezett ünnepségen részt vett Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, Böjti János külügyminiszter-helyettes. F. J. Tyitov mondott üdvözlő beszédet, majd felolvasta a kitüntetések adományozásáról szóló rendeletét. A kitüntetettek közül Bese Vilmos, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója mondott köszönetét a magas kitüntetésért és elismerésért. Az ünnepség alkalmával Bese Vilmos az MTI munkatársának adott nyilatkozatában a következőket mondotta: — Felemelő érzés, hogy ezeket a magas kitüntetéseket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának előestéjén, a Barátság távvezeték üzembehelyezésének 5. évfordulója alkalmából vehettük át. A Barátság kőolajvezetéken ez alatt az öt év alatt több mint nyolcmillió tonna kőolaj érkezett hazánkba. Ez évben a vezetéken kétmillió torma kőolajat kapunk, s ez a mennyiség 1970- ben. a vezeték kapacitásának bővítésével megkétszereződik. Emlékmű-alapkőletétel Moszkvában Moszkva (MTI). A Kreml szomszédságában fekvő téren, a híres Sándor-kert, a Moszkva- szálló és a Nacional-szálló, továbbá a régi egyetem épületei és a központi kiállítási csarnok — a volt lovarda — által határolt nagy kiterjedésű Manyezsnaja- téren népes nagygyűlés keretében szerda délután ünnepélyesen elhelyezték a szovjet hatalom 50. évfordulójának tiszteletére építendő emlékmű alapkövét. Egyidejűleg a tér is új nevet kapott: szerdától kezdve az Októberi forradalom 50. évfordulójának tere. Az emlékmű tervét még nem hozták nyilvánosságra. Sötétszürke alapkövének felirata: „Itt épül majd a szovjet hatalom 50. évfordulójának tiszteletére állítandó emlékmű. 1967. november 1”. Jubileumi versenyhír a Paksi Téglagyárból : Túl a tízmillión A Paksi Téglagyár nyersgyártói tavaly gyári rekordot döntöttek: a gyár történetében első ízben sikerült tízmillió fölötti teljesítményt elérni, pontosan tízmillió-kétezer nyers téglát gyártottak a márciusi indulástól a novemberi szezonzárásig. Az Idei eredmény most már minden bizonnyal nagyobb lesz, tegnap délután elkészült a tízmilliomodik nyers tégla, ezzel a gyár teljesítette az ez évi nyersgyártási tervét. A nyersgyártó szocialista brigád most már jubileumi ver- senyvállalásának megvalósításán dolgozik, a szezon végéig még negyedmillió nyers téglát akarnak előállítani. Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, nem jön erősebb fagy, még ezt is túlteljesíthetik. Az égetők október végéig 8,2 millió téglát égettek ki, közel nyolcszázezerrel többet, mint a múlt év első tíz hónapjában. Annak ellenére, hogy a múlt évinél rosszabb minőségű keverőszén komoly nehézségeket okoz, az év végéig kiégetik az előirányzott és vállalt tízmillió téglát. Hogyan dolgoztak a házilagos részlegek? Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt dr. Nedók Pál elnökletével ülést tartott a Szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen megjelent Rúzsa János, a párt városi bizottságának első titkára is, A lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról szóló napirendi pont után a tanács házilagos részlegeinek munkájáról szóló beszámolót vitatták meg. Az év elején a házilagos részlegek vezetésében több személyi változás történt. így a tavalyival ellentétben javult az anyaggazdálkodás, a bizonylati fegyelem megszilárdítása, valamint az általános munkafegyelem, ezzel szemben a teljesítések tekintetében mégis lemaradás tapasztalható — állapította meg a végrehajtó bizottság. Virágos Szekszárd ? Az egyik házilagos részleg, a városi kertészet, a betervezett parkfenntartási munkákat elvégezte ebben az évben. Ennek ellenére termelési lehetőségei az igényekhez viszonyítva legalább tíz évvel elmaradtak. Feltétlenül szükséges lenne a megtervezett, illetve, kisajátítási tervszintre hozott új kertészet kialakítása és a szükséges pénzügyi fedezet biztosítása. A kertészet ez évi munkatervében két nagy munka szerepelt: a Wosinszky Mór utcai lakótelep, valamint a Rákóczi utca mindkét oldalának parkosítása. A két feladat végrehajtása komoly megterhelést jelentett a kertészet részére. A tervezés során figyelembe vették, hogy e munkák végzése zömmel társadalmi munkában végezhető, és feltételezték, hogy a lakosság intenzivebben kiveszi a részét. Sajnos, a tapasztalat azt mutatta, hogy a honvédség, az iparitanuló-iskola, valamint a gimnázium kivételével, többszöri szervezés ellenére sem történt felajánlás. A betervezett társadalmi munkát is a kertészetnek kellett elvégezni. Ez erdő rengetegeiben. Münnieh Ferenc jobbat tudott ennél. Javaslatára két folyami hajót hadihajóvá alakítottak át, megrakták 35 géppuskával, két tábori ágyút is kerítettek, s az Ob vizén, zajló jégtáblák között elindult a „flotta”, h,ogy nyugat felé tartva csatlakozhasson az Uraiban harcoló Vörös Hadsereghez. S néhány hónappal később Münnieh Ferenc Reiner Károly- lyal együtt már az uráli fogolytáborokban szervezte a vörösgárda- egységeket. Jó szellemű, harcra kész csapataik nem sokkal később egyesültek, s mint a közép- uráli hadsereg egyik hadosztályának része egész frontszakaszt védelmeztek Münnieh Ferenc parancsnoksága alatt. Emlékezetes nap 1918 nyarán: Egy ütközet forró pillanataiban kapta Münnieh Ferenc a hírt, hogy megérkezett Kun Béla egy századnyi erősítéssel. Még a baráti ölelésre sem maradt idő, mert Kun Béla látva a helyzetet, azonnal támadásra indította a századot, s csak akkor szoríthatta meg harcostársa kezét, amikor az ellenség meghátrált az internacionalisták fegyverei elől. S eljött a nagy nap, amikor a Magyarországon is érlelődő forradalmi helyzet úgy kívánta, hogy a legtapasztaltabb harcosok hazatérjenek, hazahozzák a nagy csaták tapasztalatait. Mün- nich Ferenc izgalmas utazás során számtalan bonyodalommal megküzdve hozta haza csoportját és jelentkezett forradalmi munkára Budapesten. Hogy honnan vették a példát és az erőt, azt már megírták a történelemkönyvekben és mélyen beíródott a magyar nép értelmébe és szívébe is. Lenin tanítása volt a fáklya, ennek a fényénél cselekedtek a magyar forradalmárok is. Münnieh Ferenc is úgy élt, úgy harcolt, ahogyan szovjetföldön tanulta. Részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakításában. Szervezte a Vörös Hadsereget, a Vörös Őrséget. Katonai tapasztalatait jól kamatoztatva, mint parancsnok, majd mint katonai biztos sok szép tettel írta be nevét a Tanácsköztársaság harcainak történetébe. S azt is Lenintől, szovjet fegyvertársaitól tanulta meg, hogy a forradalmár a legnehezebb helyzetben sem adja fel a harcot, mindig bátran, önfeláldozóan keresi a győzelemhez vezető utat. Münnieh Ferenc a Tanácsköztársaság leverése után is a forradalom katonája, a Szovjetunió hűséges híve maradt. Kárpátalján fegyveres partizánosztagot szervezett, 1920-ban pedig már Berlinben harcolt, majd kiutasítása után újra a szovjetföld lett az otthona. A békés alkotó munkában ugyanolyan felelősségtudatta) vett részt, mint a harcokban, de ha a forradalom érdekében fegyvert kellett fognia, mindjárt ott termett az első sorokban. 1938- ban spanyol földön harcolt a szabadságért. A második világháborúban a sztálingrádi csata nergó- tűzében tett tanúbizonyságot katonai erényeiről. Később pedig itthon, a békés építőmunka eredményeit elsöpörni készülő ellen- forradalommal szemben is csatarendbe szervezte a forradalom fegyvereit. Magas tisztségeket viselt. Volt nagykövet, miniszter és a Minisztertanács elnöke is. Évtizeden át tagja volt az MSZMP Politikai Bizottságának. De a legmagasabb rangnak mai napig is kommunista forradalmár hivatását tartja. Szebb erényt a múlt fél évszázad során elképzelni sem tudott, mint a lenini eszmékhez való hűséget, s a Lenin népéhez fűződő őszinte barátságot. A nagy forradalom 50. évfordulóján elégedetten hasonlítja össze a hajdani orosz földet a mai szovjet élettel. — Amikor ma a Szovjetunió városainak és falvainak utcáit járom, szinte varázslatnak tűnnek az elmúlt évtizedek eredményei. A kunyhók helyén, a falvakban is ízléses házak, a városi nyomortanyák helyett emeletes paloták. Mindenfelé kórházak, iskolák, fényes üzletek, tudományos intézetek, melyek a haladást, a kényelmet, a dolgozók egészségét szolgálják. Meglepő a tudományosan képzett, kiművelt emberek sokasága. az élet minden területén. KÉKESDI GYULA okozta, hogy teljes értékűen sem a Wosinszky Mór utcai lakótelep, sem pedig a Rákóczi utca parkosítását a mai napig elvégezni nem tudták. Ez a betervezett egyéb parképítési feladatok rovására ment, ezért a Bezerédj utcai parkosítást, a Hirling Ádám utcai és az Ybl Miklós utcai parképítést, az újvárosi park, valamint játszótér és a Zrínyi utcai játszótér kiviteli munkáit még nem kezdték el. A kertészet jelentése alapján a Bezerédj, a Hirling Ádám és az Ybl Miklós utcai parkosítást elvégzik, de az újvárosi park és játszótér, valamint a Zrínyi utcai játszótér munkálatai előreláthatólag a jövő évre húzódnaK át. A köztisztasági helyzet nem kielégítő A köztisztaság a város területén az egyik legjobban elhanyagolt terület. A köztisztasági feladatok végrehajtása két irányú tevékenység. Az egyik az intézményesen végzett, köztisztasági feladatok, a másik a lakosság részéről kötelezően előírt köztisztasági feladatok elvégzése. Az előzőnél azt kell megállapítani, hogy a meglévő létszámhoz viszonyítva nem képesek az igényeknek megfelelő munkát végezni. A köztisztasági feladatok kényszerűségből leszűkülnek a városközpontra, illetve a városba vezető; és azt elhagyó útvonalakra. A feladatok nagyságrendje nem teszi lehetővé, hogy a követelményeknek megfelelően, a jelenlegi létszámmal elvégezhessék a munkákat. A köztisztasági feladatok másik része a lakosság számára kötelezően előírt köztisztasági munkák végrehajtása. Az ellenőrök jelentése alapján ebben az évben 483 esetben történt figyelmeztetés, köztisztasági szabály- sértések miatt. Bevált gyakorlat, hogy a köztisztasági ellenőrök a szabálysértési feljelentések előtt felszólítják a lakosságot a szabálytalanság megszüntetésére. Az esetek zömében a felszólítás eredményre vezet. ■Szabálysértési feljelentést csak néhány esetben kell foganatosítani. A köztisztasági helyzet vizsgálatánál feltétlenül meg kell említeni a szemétszállítási kapacitás szűk keresztmetszetét, mély lehetetlenné teszi az intézményes szemétszállítás lebonyolítását. Kevés a gépkocsi A fuvarozási részleg feladatát képezi, hogy az egyéb részleges folyamatos munkavégzéséhez szükséges anyagok szállításait elvégezze. Ugyancsak feladatát képezi a város területén összegyűlő szemét, elszállítása is. A jelenlegi gépkocsiállomány a részlegek szükséges anyagmozgatását csupán 40—45 százalékban tudja kielégíteni. Ebből viszont az következik, hogy a szállítási feladatok ellátása érdekében kénytelenek idegen fuvareszközt igénybe venni. Bár a gépkocsi- állomány jobb kihasználása érdekében néhány ésszerű szervezési intézkedést tettek, azonban ez sem teszi lehetővé a fuvar- kapacitás oly mértékű emelését, mint ahogy az szükséges lenne. A helyi utak-hidak részleg feladatát ebben az évben a munkaterv alapján a karbantartási és felújítási munkák képezték. Ezen belül a padkarendezéseket sár- talanításakat. kőburkolat-javítást és ároktisztítást a részleg a betervezett határidőre elvégezte. Lemaradás a járdaépítéseknél A községfejlesztési mélyépítő- részleg tevékenysége a járda- építési munkák elvégzése. A járdaépítésnél a lakosság társadalmi munkájára is támaszkodtak, de a részleg a betervezett munkákat mégsem tudja teljes mértékben végrehajtani. Ennek ellenére a részleg munkája jó volt. A tervlemaradás abból adódott, hogy a betervezett feladatokról a részleget több ízben le kellett állítani, és más munka- területre kellett átcsoportosítani. A községfejlesztési magasépítő részleg . három komolyabb munkaterületen dolgozott az elmúlt időszakban. Feladatát képezte az előhegyi lakásépítés folytatása, az anyagtelepen a CS—4-es barakk építési munkáinak befejezése, valamint a Wosinszky Mór utcai óvoda építése. Az utóbbi építésének elvállalásakor ígéretet kaptak, hogy az anyagellátást kiemelten kezelik majd, A tégla, cement, mész és egyéb más építési anyagok ellátásánál, beszerzésénél nem volt probléma. Az előregyártott szerkezetek, valamint a nyílászáró szerkezetek beszerzése azonban már komolyabb nehézségbe ütközött. Ezért az építkezésre tervezett létszámot, illetve ütemet több ízben csökkenteni kellett. Jelenleg a födémszerkezet hiánya miatt ál! az építkezés, de ígéretet kaptak, hogy rövid időn bélül a födém- szerkezet leszállítása megtörténik és lehetőség nyílik az építkezés gyorsabb ütemű továbbfolytatására — állapította meg a végrehajtó bizottság, majd befejezésül a bejelentéseket tárgyalta meg. C ukorrépa - beta hárító gép Ssekssárdról Franciaországba Szekszárdon új konstrukciójú cukorrépa-felszedő, -tisztító, -rakodó gép prototípusait készítette el a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. A gép első mintapéldányát az év elején sikerrel bemutatták a párizsi mező- gazdasági gépkiállításon, s felkeltette a francia üzletemberek érdeklődését. A franciaországi Richard céggel folytatott tárgyalások folyományaként, tíz prototípust készített a szekszárdi vállalat — Dugovich Pálnak, a Mező- és Malomgépfejlesztő Intézet osz- tüyveztő mérnökének tervezése és Apatoczky Pál szekszárdi főmérnök kivitelezése alapján —, s ezekből ötöt hazai állami gazdaságokban, köztük Szolnokon, Komáromban, Mosonmagyaróváron, Sinatelepen, ötöt pedig Francia- országban próbálnak ki. Az új szerkesztésű gép harmadik munkafázisban, óránként egy holdnyi cukorrépát felszed, tisztít és pótkocsira rak; előzőleg egy gép hat soron lefejezi a cukorrépát előtte, utána egy másik gép a hat sorból kiszántja és rendre prizmába sodorja. Ha a gép beválik a gyakorlatban és a szekszárdi vállalat megrendelést kap. -"«vohb sorozatban gyártják majd, amint arról Kereki Ferer • a kísérleti műhely vezetője és Törkő József, a vállalat technológusa a sajtót tájékoztatta.