Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-12 / 241. szám

* ♦ 1 196?, október 12, ‘TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Világjáró szak A szél erősen belekap a fák ágába és a • napsugarak kellemes melegét is elűzi. A Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat' műhe­lyeiben sem izzadnak már káni­kulai hőségtől a dolgozók. Vissza­vonhatatlanul megérkezett az ősz. A zord, hűvös, kedvetlen idők­ben a nyarat őrzi egy kis kol­lektíva. A fizetési napokon bizo­nyos összeget mindig félretesz­nek: gyűjtik a következő évi utazásukhoz a pénzt. A Mező- gazdasági Gépjavító szakmunká­sai közül jövőre 28-an készülnek Ifjúsági Express társasutazásra. Cél: a lengyel tengerpart — Varsó, Sopot. Kirándulás Gdansk­ba, Gdiniába. Az idén húszán voltak a gyárból a Német s De­mokratikus Köztársaságban, má­jusban. Mire emlékeznek kül­földi útjukból? Erről beszélget­tünk, a csoport vezetőjével, Lei- pold Erzsébettel és három cso­porttaggal. Önkéntes tolmácsok Schweitzer Ádám esztergályos és Suplicz István géplakatos a tmk-műhely dolgozói, mindketten jól beszélnek németül. Mi sem természetesebb, hogy a társas- utazás résztvevői egykettőre elő­léptették őket tolmáccsá. Becsü­letükre váljon: kedvvel, nagy buzgalommal végezték ezt a feladatot. — Azért előfordult, hogy mi is bajban voltunk — nevet Suplicz István, és már mondja is: — Lengyel kislánnyal ismer­kedtünk meg az első napokban, majdnem mindenhol velünk tar­tott. Ö két nyelven beszélt az ányanyelvén kívül, de oroszul-meg én nem értettem, hát mu­togattunk és szótárakból keres­géltük a megfelelő kifejezéseket. Két ember, ötféle nyelv, és mégis a mimikára szorultunk... — Arról se feledkezzetek meg, amikor a tolmácsot jutalmazták! — szól közbe' Leipold Erzsiké. — Igen, a drezdai vendéglátók! — csillan fel mindhármuk sze­me. Drezdában a Repülőgép Al­katrész Gyártó Vállalat ifjúsági szervezetének vendégei voltunk. Feldíszített asztalokkal, különte­remben vártak, őszinte barátság­gal. Bíztattak: vállalkozunk-e versenyevésre? Hála az itthoni „edzéseknek”, nem maradtunk szégyenben! Pedig akkora tányé­rokat púpoztak meg, mint egy fél asztal! Búcsúzáskor megaján­dékozták a „házi tolmácsainkat” Drezda város címerét ábrázoló emlékplakettel, és szilvamag­babával. Ez az este úgy sike­rült, hogy még hajnaltájt is éne­keltünk, felváltva magyar és né­met dalokat. Város az erdőbeÜi — Lipcsében talán az tetszett a legjobban, hogy a város leg­különbözőbb pontjain hatalmas parkokra bukkantunk. Nem a nálunk megszokott, rendezett fa­csoportokra, hanem természetes szépségükben szinte kis erdők tarkítják a panorámát. Magas­latról nézve meg éppen úgy lát­tuk, mintha erdőbe építették volna a várost — mondja Schweitzer Ádám. — Jártunk a képtárban, meg­néztük a Népek csatája emlék­művet, a nemzetközi vásár . te­rületét, az egyetemi városrészt. Itt is részt vettünk egy baráti találkozón: az Uránia Könyv­kiadó Vállalat fiataljai hívtak meg bennünket — A nyomdászfiatalok közt voltak olyanok, akik maguk is írtak könyveket. Főképp isme­retterjesztő kiadványokat. Meg is ajándékoztak: „Warum rauchst du?” „Miért dohányzói?” — en­nek a címét nem feleijeitek el.- — mondja Keresztes János, a kí­sérleti műhely fiatal esztergá­lyosa. kát,' letisztítják az üléseket- Még át sem gondoljuk, de már visz- szaérkeztek a megrendeléseink­kel.« A képeket nem film őrzi... Volt az utitársak között olyan, aki az emlékek kedvéért film­felvevőgépet' vett. Sajnos, az új gép kezelésében még járatlan tulajdonosnak, minden fáradsá­ga kárba veszett: az előhívott filmen fehér foltok, ési itt-ott né­hány ember. Mennyire bosszan­kodtunk, mikor megtudtuk, hogy nem sikerült a film! Ma már úgy érezzük: filmszalagná.1 is élesebben rögzítette az emléke­zet a nyolcnapos külföldi utat — .mondják. Még hazautazáskor elhatároz­ta a csoport:' jövőre ismét útnak indulnak. Október van, de a májusi út­nak még ilyen frissek, elevenek az emlékei. A fizetési napokon a borítékokból egy kevés pénz a takarékba vándorol: a jövő nyárra már most készülnek a Mezőgazdasági Gépjavító Válla­lat világjáró szakmunkásai... M. I. Az egyik szára rövid! voli Csodájára járt an­nak a harisnyanad­rágnak a Tolna- némedi Kendergyár női kollektívája, me­lyet D. F.-né vásá­rolt. A harisnyanad­rág a csodálás tár­gyát azzal „érdemel­te” ki, hogy egyik szára tizenöt centi­méterrel hosszabb volt, mint a másik. Sőt. Nemcsak hosz- szabbra, de más szí­nűre is sikerült az egyik szára. így az­után D.-né kénytelen volt a selejtes árut visszavinni a. fo­gyasztási és értéke­sítési szövetkezet iparcik kboltjába. — Öt pár kifogá­solható harisnyanad­rágot kaptunk a Földszöváru Vállalat­tól — mondja Schneidler József boltvezető. — Amikor D.-né visszahozta az inkriminált haris­nyát, azonnal felbon­tottuk a meglévő öt párat, mind hibás volt. Hosszabb szá­rú, más színű. Ilyen rossz minőségű árut még nem is láttam. Árusítás, előtt nem bontjuk fel. a haris­nyákat. Ez esetben sem tartottuk indo­koltnak, hisz a 95 forint értékű, első osztályú áru feltün­tetés a csomagoló­anyagon, jó minősé­gű árut ígért, Visz- szaküldtük, s elis­merték a kifogást. A harisnyanadrá­got a Péteri Rákóczi Szövetkezet készítet­te. Az ipari tevé­kenységgel foglalko­zó szövetkezetben a harisnyanadrágra1 rá­ütötték a MEO I. jelű bélyegzőt. Hagy­ták, hogy hírük, áru­juk révén, Tolna megyében nem ép­pen kedvező színben tüntesse fel a szö­vetkezetei. Ezekben a napok­ban sokat beszélünk a vásárlók védelmé­ről. Cikkek, nyilat­kozatok jelennek meg. És sajnos selej­tes áruk is, első osz­tályú áron. . . Min­den bizonnyal az Ál­lami Kereskedelmi Felügyelet rendelke­zik olyan hatáskör­rel, hogy a péteri szövetkezet „haris­nyagyárában” is fe­lülvizsgálhassa, ki akarta becsapni a vásárlókat. — Pj ­Emeletes busz, emeletes vonat — Lipcsében az Ifjúsági Ho­telban, Drezdában az Elba Szál­lóban aludtunk. Az Ifjúsági Ho­telben különösen otthon éreztük magunkat, úgy bántak velünk, mint messziről jött családtagok­kal. — Az utazásunk Drezdába, so­káig emlékezetes marad: emele­tes vonaton együtt utaztunk egy lengyel ifjúsági csoporttal^ Ere­detileg őket illette volna a fel­ső emelet, de az út végére már nehéz volt megkülönböztetni hol ülnek a magyar, hol a len­gyel fiatalok. Emeletes autóbusz­ról nézve, érdekes látvány a vá­ros: a forgalom is könnyebben áttekinthető — mesélik egymás szavába vágva. — Voltunk a Tamás-templom­ban, láttuk a Dimitrov-múzeu- nibt. Sort kerítettünk arra is, hogy megnézzünk egy német szórakozóhelyet. A Fémia-bárban meglepett, hogy a pincérek mi­lyen udvariasak, készségesek. Már az ajtóban várják a vendé­get, lesegítik a kabátját, asztalt készítenek, és amíg táncolunk, azonnal elrendezik a poharam­Paradicsomrekord Befejezéshez közeledik a para­dicsom-feldolgozás a Paksi Kon­zervgyárban, az „utószezon” még eltart a hét végéig, utána már nem vesznek át a termelőktől újabb tételeket, mivel egy-két mázsa miatt már nem érdemes a gépeket megindítani. Jelenleg még napi 30—50 mázsa érkezik a gyárba, két-három napi meny- nyiséget összevárnak és egy mű­szakra megindítják a feldolgozó „vonalat”. A főidényben előfor­dult napi húszvagonos feldolgozás is. Rekordmennyiséget fogadott és dolgozott fel sűrítménnyé, hámo- zatlan paradiesom-„befőtté”, le­csónak és ivólének az idei sze­zonban a gyár, a tervezett hat­százhetven vagonnal szemben kö- ?el ezer vagonnyi paradicsomot. Kereken háromszáz vagonnal töb­bet, mint az elmúlt évben. A pár évvel ezelőtt üzembe helyezett Láng-féle paradicsomíeldolaozé berendezés kapacitása egy sze­zonra hatszáz vagon. így a re­korderedményhez nemcsak a jó termésre volt szükség — a ked­vező időjárás is segítette ehhez a mezőgazdaságot —; hanem a gyáriak jól szervezett munkájára is. Még az idény előtt alaposan kijavították a gépi berendezést, jól szervezték meg a karbantar­tást is, így a több, mint kéthóna­pos paradicsomszezon alatt nem fordult elő jelentősebb üzemza­var. Mindössze a szokásos takarí­tás miatt kellett leállni időnként egy-egy műszakra. Minden paradicsomtermékből túlteljesítette előirányzatát a gyár. Többet készített a szovjet exportra kerülő hámozatlan pa- radicsomkonzervből is, paradi­csom-ivóléből pedig húsz vagont készítettek terven felül. A több­let fele — tíz vagon — az NDK- ba kerül, így az idén első ízben gyártottak exportra paradicsom- ivóleyeí a pataiak. Híd a Sión “7 sargó József művezető rossz hangulatban van. Egyik munkása fél tizenegykor érkezett. — Még soha nem fordult elő velem, Józsi bácsi, kérem, tegnap búcsú volt... — Itt munka van, hídépítés, nem lehet búcsú. Itt dolgozni keli. Hétfőn reggel blaumontagos a hangulat. De csak a kora reggeli órákban. Tíz órakor a hídépítőit Simontornya alatt, már úgy dol­goznak. mintha szombaton nem is hagyták volna abba. Híd épül a Sión. Két híd is egyszerre —• A környéken nincs ilyen nagy nyílású híd. Százöt méteres lesz az ívnyílás. A betonpillérek, az átívelés a legkorszerűbb híd­építési elvek alapján készül. Az UVATERV kollektívája, Kármán főtervezővel az élen, olyan hidat ad Simontornyának, hogy a szak­emberek messzi földről idejönnek. Itt volt a televízió is, húszperces filmet készítettek rólunk — mondja a művezető. A híd valóban műszaki érde­kesség. A vasbeton építménynek előre meg keli az állást, a zsalu­zatot építeni. A Sió medrében két oldalt vascölöpöket kellett leverni, hogy az ívzsaluzatot egy nágy teherbírású provizóri­kus híd tarthassa. Ez a híd is tárná a forgalmat, túsz nyglcszáz milliméter magas I-tartókból őll.f zsaluzással, akkor két rmiszak- A zsaluzáshoz több mint hétszáz ban is betonozunk, köbméter fenyőfát használnak Havasi Lajos ács még új em- feh bemek számit a szakmában. — A híd ívtartói szinte egye­dülállóak — mondja Zsargó Jó­zsef művezető — a főtartók üre­ges vasbeton szerkezetűek lesz­nek. A Sión átívelő rész belsejé­ből például egy 100x60-as lyu­kon szedjük ki a zsaluzó anya­got. Nem kevesebb, mint hétszáz röntgenvizsgált 35—40 milliméter átmérőjű 54 méter hosszú beton­acél szálat használunk fel. Itt van már majd minden anyag, dolgozhatunk. Sőt közel három­hónapos előnyünk is volt, de kü­lönböző anyagok késése miatt előnyünk csökkent, így is jól ál­lunk, tartjuk az építési ütemet. A hídépítés talán legfonto- '• sabb személyiségével, Deli István darukezelővel, két emelés között beszélgettünk. — A kábeldaru használata híd­építésnél már■ nem újdonság. Ed­dig több száz köbméter anyagot ,.fuvaroztam” át a Sión, Pál Fe­renc kötöző segítségével. Három perc alatt ér át a darumacska másfél tonnányi terhével. Gyor­san, pontosan megy itt a munka. Figyelmesen szerelünk. és min­dent megcsinálunk, ami elő van írva. Ha elkészülnek az ácsok « — Ha tudtam volna, hogy ilyen szép a hídépítő ács mun­kája, akkor már régen ide adtam volna a munkakönyvemet. Nagy figyelmet kíván, szinte minden deszka elhelyezése valamilyen új dolgot hoz. Itt sokat lehet tanul­ni. Meg aztán, amikor elkészül majd ez a szép híd is, az én munkámat is hirdeti. A hídon most Venk Ferenc brigádja készíti elő a betonozást. Hcpnar József brigádja pedig is­mét üzembe állítja a cölöpverő gépet, mert a hídépítéshez nem kapott a Hídépítő Vállalat 23 méter hosszú I-tartókat, így a 18 métereshez át kellett tervezni a zsaluzattartókat, ezért most újabb cölöpöket kell leverni. A Sión most még csak a kábeldaru két drótkötele ível át. Ez köti össze a két par­tot. Egy hónap múlva elkészül a zsaluzattartó híd, és ekkor kez­dik a betonozást, fél év múlva befejezik a hídtest teljes betono­zását. És ha az útépítők is úgy áll­ják szavukat, mint a simontornyai hídépítők, egy év múlva a simon- tornyai út új nyomvonalán, új hídján közlekedhetnek a jármíí­ssfe> «dtiaeaeeáí * ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents