Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-10 / 239. szám
196“?. október 10. ÍÖLNA l^EGTRt ffEP<5JSAÖ s Négy hónap alatt 326000 forint Interjú a gyermekgondozási segélyről Néhány hónappal ezelőtt élénk viták folytak a közvélemény egyes köreiben, milyen hatás várható a gyermekgondozási segély bevezetésétől. Mint ilyenkor szokás, szélsőséges nézeteket is lehetett hallani. Néhányan jósolták, hogy nem, vagy csak elvétve fogják igénybevenni a kedvezményeket a szülő anyák. Rövid idő telt el ugyan azóta, azonban a jélekből mégis képet alkothatunk. A lassú növekedésnek indult népszaporulat kezdeti eredményei és a gyermekgondozási segélyt kérő kismamák egyre nagyobb száma rácáfolt a kétkedésekre. Mi a helyzet jelenleg? A kezdeti tapasztalatok összegezése és olvasóink tájékoztatása céljából felkerestük a megyei társadalombiztosítási igazgatóságot. Megkértük Kertai József szolgáltatási osztályvezetőt, válaszoljon kérdéseinkre. — Kedvezőek a tapasztalataink — e szavakkal kezdi a beszélgetést. — Mekkora az eddig folyósított gyermekgondozási segély összege és hányán vették eddig igénybe? — kérdezzük. — Májusban érkeztek be hozzánk az első fecskék. Nehezen indult, de mondhatom, hogy állandóan növekszik az újfajta támogatást igénybe vevő családanyák száma. Tömegesen kénk és kapják ezit a szolgáltatást június második felétől. Most is naponta 4—5 kérelem érkezik. Igazgatóságunktól jelenleg havonta százhúszat! kapnak gyermekgondozási segélyt. Rajtunk kívül még nyolcvan úgynevezett üzemi kifizetőhelyen utalványoznak a megyében. — Négy hónap alatt 326 000 forintot fizettünk ki a megyében összesen, mindezt májustól augusztus végéig. Ha a növekedéssel számolva hozzávesszük a szeptember havi járandóságot (természetesen utólag fizetünk és könyvelünk), megítélésem szerint e napokban el fogja érni a gyermekgondozás címén kifizetett segély összege a félmilliót — mondja Kertai elvtárs. — Beválnak-e az előzetes számítások? — Most már igen. Szép számban igénybe veszik a szülő anyák a gyermekgondozási segélyt. Élnek azzal a lehetőséggel, Rogy aki akarja, maga gondozhatja újszülött gyermekét. Ide tartozik még, hogy nemcsak rövid időre, hanem többségük tartósan, hosszabb időszakra igényli. A közvetlenül igazgatóságunknál utalványozott százhúsznak mintegy hetvenöt százaléka az egész időszakra, tehát a gyermek két és féléves koráig kérte a segélyt — tájékoztat. — Érdeklődnénk, hogy elsősorban milyen foglalkozási ágakból és mekkora jövedelműek folyamodnak? — Ismeretes, hogy a tsz-tagok havi 500, a munkások és alkalmazottak havi 600 forintot kapnak. Negyven százalék körüli a termelőszövetkezeti tagok aránya, ami igen jelentős. Sok az adminisztratív munkakörben dolgozó nő (bérszámfejtők, gépíró- nők, adminisztrátorok, beosztott könyvelők) és — íme — bolti eladók, segéd- és szakmunkások, néhány ápolónő és pedagógus. Általában ezerötszáz forintig terjedő, vagy azt közelítő az anyák keresete, míg a férjeké többnyire' havi kétezer körüli. Egyetlen műszaki rajzoló anya van köztük — mutatja, a törzslapokkal bizonyítva. — örvendetes, hogy sokan vannak és szinte a társadalom minden rétege, foglalkozása képviseltetik. Részben érthető, de kevés az értelmiségi pályán dolgozó anya. Mennyire ismerik a munkaadók és a szülő anyák a tennivalókat Kertai elvtárs? Válasza a következő: — Korábban sok gondot okozott a hiányos tájékozottság. A tévedések eloszlatására hangsúlyozom, hogy az igényjogosultság elbírálása minden esetben kizárólag a munkaadó feladata. Mi csak folyósítunk és fizetünk. Mindenek előtt munkajogi kérdés tehát annak eldöntése, hogy rendelkezi k-e a szülő anya az előírt feltételekkel. Még mindig sok helyütt nem eléggé tisztázott ez, pedig a rendelkezések pontosan kimondják. Ha a munkahely nem tud dönteni, saját felügyeleti szervéhez kell, hogy forduljon. Ha a segélyt kérő szülő anya az elutasítás ellen fellebbez, néki a munkaügyi döntőbizottsághoz kell fordulnia — feléli. — Kérjük, térjen ki néhány gyakoribb tévedésre és féire- értésre. — Szívesen, mert fontos megelőzésük és az is, hogy ne várakozzék, feleslegesen ne nyugtalankodjék a segélyt kérő. Sokszor előfordul — szinte valamennyi termelőszövetkezetnél — hogy figyelmen kívül hagyják a szülés előtt 'kivett időt. Csak azt nézik, hogy mikor lesz a gyermek két és féléves, nem pedig azt, hogy a szülési és gyermekgondozási segély együttes ideje 30 hónap lehet. Amennyiben a szülés előtt igénybe vette a négy hetet a 'kismama, természetesen nem kaphat gyermeke két és fél éves karáig bezárólag segélyt. Érthető, hogy ilyen esetben egy hónappal rövidebb az időszak. Ha kissé figyelmesebben tanulmányozzák a rendelkezést, elkerülhető a munkahelyen a tévedés — részletezi. — Befejezésül megkérdezzük: Mire hívná fel külön is a kismamák figyelmét? — Az egyik, hogy az anya harminc napnál hosszabb betegsége esetén szünetel a gyermek- gondozási segély. Ez esetben a segélynél magasabb összegű táp pénzt kaphatja az édesanya, mivel betegen képtelen maga gon dozni gyermekét. Fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra. hogy ha megszűnik a munkaviszony, be kell szüntetni a gyermekgondozási segély folyósítását is. — Miért fontos ez? Volt már talán probléma ezzel? — Fontos, mert eltér a táppénz-jogosultságnál megszokottól. Nem ismerték a párhuzamot és néhányan. bizony páruljártak. Gondolták* hogy úgy sem mennek vissza előző munkahelyükre és felmondták munkaviszonyu kát. Elkéstek a felismeréssel, mert munkaviszonyuk megszűntével befejeződött a segélyezés időtartama is. Tájékozatlansága miatt ne fossza meg egyetlen anya sem önmagát és családját a könnyítést jelentő lehetőségtől. — Megragadnám az alkalmat, hogy befejezésül a sajtón keresztül is kérjem a segélyezett kismamákat arra, küldjék be a felszólítás bevárása nélkül is a nekik kiküldött statisztikai kérdőívet. Szükség van ezekre a kitöltött lapokra a kalkuláció, az adatok összegezése és a későbbi tervezés végett — fejezte be a gyermekgondozási segélyezésről adott nyilatkozatát Kertai József, a társadalombiztosítási igazgatóság osztályvezetője. SOMI BENJAMINNÉ Figyelembe veszik a NEB javaslatait Uj vonat- és autóbuszjáratok — Nem kell a diákoknak három órát várni — Intézkedések a balesetveszély csökkentésére ...... ' - ' . A felsőnánai dombok között is jól fizet a búza, ha a legkedvezőbb időben kerül ősszel a mag a földbe. Csutora Gyula traktoros* Dévai Ádám és Kerekes Géza gépkezelők is azéri iparkodnak a vetéssel. Á közelmúltban értékeltük a Népi Ellenőrzési Bizottság Tolna megyei elnökségének vizsgálatát. Örömmel fogadták olvasóink a NEB sokoldalú, az utasok érdekében tett fontos javaslatait. A NEB- vizsgálatok után — a jelentést elküldik az érintett vállalatokhoz is — rendszerint realizálják a javaslatokat; ez esetben az AKÖV és a MÁV illetékesei készítették el válaszukat. A NEB Tolna megyei elnökhelyettese, Vágány István tájékoztatta a Népújságot a közlekedési vizsgálatra érkezett válaszokról. — Hogyan fogadták a NEB javaslatait a MÁV-nál és az AKÖV-nél? — A közlekedési vállalatok vezetői tanulmányozták javaslatainkat, a vizsgálat anyagát. A MÁV Pécsi Igazgatóságán nagy segítségnek tartották vizsgálatunkat, nemkülönben a 11-es AKÖV-nél is, ahol a vezetők úgy nyilatkoztak, hogy a javaslatok kifejezetten segítették munkájukat... Ide tartozik az is, hogy az utazó közönség nagy többsége figyelemmel olvasta a NEB-vizsgálatáról írt újságcikket, és bízik benne, hogy számos javaslatot elfogadnak az illetékesek, kulturáltabbá, gyorsabbá válik ezáltal majd a közúti és vasúti személyszállítás. — Milyen javaslatokat fogadott el az AKÖV? — A legfontosabbnak tartjuk, hogy ezentúl a 12-es AKÖV (Pécs) autóbuszain is elfogadják a Tolna megyei vállalatnál váltott bérleteket. E kérdés rendezése főleg a diákok körében talált megelégedésre. A tanulók iskolába járásának kérdését vizsgálta a megyei tanács művelődési osztálya, s az 505-ös ipari szakmunkásképző intézet Javaslatunk — az iskolába járás új rendje — nyomán az AKÖV új autóbuszjáratokat indított: legjelentősebb ezek közül is, amely Csibrákról, Kurdról és Döb- röközről szállítja a diákokat a dombóvári iskolákba. Ezáltal a diákok e térségben három óra szabad időt nyertek, miután nem vonattal, hanem az iskolakezdésre érkező autóbusszal közlekednek. Kisvejke, Lengyel, Alsónyék, Diós- berény, Szakadát, Kalaznó, Kaj- mád, Csehi-puszta, Majsa és Pincehely községek tanulóit szállító autóbuszok menetrendjét változtatták meg úgy, hogy az iskola- kezdés előtt és befejezése után a gyerekeknek ne kelljen sokat vár- niok. Kapacitáshiány miatt nem tudják a dombori, a csámpa-pusztai diákok utaztatását megoldani. Jelentős dolog, hogy számos autó- buszjáratot a vonatok érkezéséhez, indulásához igazítottak. Sajnos — ugyancsak gépkocsi hiánya miatt — a 11-es AKÖV sem a dombóvári, sem a szekszárdi helyi járatot nem tudja sűríteni. — A MÁV Pécsi Igazgatóságának sok javaslatot nyújtott át a NEB. Milyen változások várhatók a vasúti személyszállításnál? — Az igazgatóság vezetői javaslataink többségével egyetértenek. Elismerték, hogy szükséges a Baja—Budapest közötti második gyorsvonat forgalomba állítása, de ez csak 1968-ban valósítható meg. Jelenleg motor- és személykocsi hiánya a javaslat megvalósításának legfőbb akadálya. Nagydorog —Szekszárd között, hetekkel ezelőtt forgalomba állított a MÁV egy új munkásvonatot, ütashiány miatt nincs arra lehetőség, hogy Dombóvár és Pécs között 17 és 22 óra között is közlekedjen egy vonat A balesetveszély csökkentésére számos intézkedést tett a MÁV. A legjelentősebb: ezentúl a vonatokat úgy engedik az állomásokra, hogy a már ott tartózkodó személyvonatot „ne takarja”. A gondosabb, figyelmesebb utastájékoztatás a MÁV-nál állandóan napirenden lévő ügy, és javaslataink ez esetben nyitott kaput értek. Az utasellátó üzemeinek kulturáltabbá tétele ugyancsak napirenden szerepel.« Jelentős intézkedésnek tartjuk azt is* bogy a most még közlekedő régi motorvonatokat a közeljövőben kicserélik, és ekkor megszüntetik a személykocsik kályhával való fűtését is. — Az AKÖV és a MÁV vezetőinek intézkedése részben már érezteti hatását. Azok a javaslataink, amelyeket most még anyagiak hiányában, vagy más okok miatt nem tudnak megvalósítani, nem merülnek feledésbe. A MÁV és az AKÖV alkalomadtán figyelembe veszi a NEB javaslatait a tervek készítésénél, új vonatok, járatok üzembe állításakor. Pálkovács Jenő Franciaországba utazik a dombóvári népitánc együttes A nyáron francia népitánc együttes járt Magyar- országon, s ennek során Tolna megyében is. Vendégszereplésük után meghívták viszontláto- gatásra a dombóvári népitánc - együttest. A dombóváriak el is fogadták a meghívást, és most készülnek Franciaországba. Amint az együttes vezetője, Bodai József közölte, már összeállították azokat a műsorszámokat, amelyekkel Franciaországban vendégszerepeinek. Az együttes november 3- án indul, és 10 napot tölt Franciaországban. Fellép az ország különböző vidéki városaiban, de a fővárosban, Párizsban is. A delegáció vezetője Kálmán Gyula, a MÉSZÖV elnöke lesz. A dombóvári népitánc együttes felkészültségét már nagyon sok siker fémjelzi. Nemcsak a hazai fesztiválokon arattak sok sikert, s szereztek aranyérmeket, hanem Olaszországban és Görögországban is nagy sikerrel szerepeltek a nemzetközi fesztiválon.