Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-05 / 235. szám
f WtlS IffiGTP! fJÍPWRW 115 CT oftfőber K Vándormadarak „iránytűje“ Ä madárvonulás jelensége a természetvizsgálók figyelmét már régen felkeltette. Hogyan találják meg a vonuló madarak a téli, illetve a nyári szálláshelyet; hogyan tájékozódnak? Legújabban radarral követik a vándormadarak útját. A módszer nem könnyű, hiszen a radaremyőn az apró testű madaraknak csak a csapatait lehet észlelni, az egyes állatokat nem. A radarral szerzett ismeretek közül legjelentősebb: a madarak mindig egyenes irányba repülnek. Szárazföld feletti vonulásukban a szél nem tudja őket az egyenes iránytól eltéríteni, a nyílt tenger feletti repülésük azonban a szélirány és saját eredeti irányuk összetevője. Szárazföldről a tenger felé, vagy a tengerről a szárazföld felé repülve mutatkozik bizonytalanság tájékozódásukban. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy a madarak távoli égi támpontok — a Nap, csillagok — segítségével tájékozódnak, de — ahol rendelkezésükre állnak — földi támpontok segítségét is felhasználják. Ezt bizonyítják azok a radarmegfigyelések is, melyek szerint sűrű felhőréteg, vagy sűrű köd felett is tartották eredeti irányukat. Gyűrűzött madarak Folytatták azonban a hagyományos, gyűrűzési kísérleteket is, amelyekkel hasonló eredményeket értek el. A Baltikumban, Dél-Svédországban, Dániában költő seregélyek a telet Észak- Franciaországban és Dél-Angliá- ban töltik. Vonulásuk tehát rövid és egyszerű: ősszel délnyugat, tavasszal északkelet felé teszik meg az utat, — egyenes irányban. Egy kutató több éven át minden ősszel nagy számú, vonuló seregélyt fogott el, meggyűrűzte és azonnal elszállította őket Svájcba, ahol elengedte a madarakat. A gyűrűzött madarak „visszajelentéséből” kiderült, hogy az öreg madarak nem repültek délnyugat felé, hanem északnyugatra fordultak és megszokott telelőhelyükre tértek. A fiatal seregélyek azonban, amelyek még nem teleltek, kitartottak a délnyugati irány mellett és az eredeti úttal párhuzamosan repülve, Dél-Franciaországba és Spanyolországba jutattak el. A fiatal seregélyek tehát csak iránytájékozódási képességet örököltek, az öreg madarak azonban már „navigáltak” is. Másik kísérletsorozatnak az volit a lényege, hogy fiatal madarak egyik csoportját szabad röpdében tartották, a másik csoport röpdéjét át nem látszó anyaggal vették körül, így az állatok a felül szabad nyíláson, kürtőn át csak az eget láthatták. Amikor kifejlődtek, elszállították déli irányba 150 km-re, majd szabadon engedték őket. A „sza- bodtéri” madarak közül viszonylag kevés repült „haza”, a le- maradottak közül legtöbb a helyes északi irányba tartott, egy részük pedig elveszett. A „kürtös” madarak közül egyetlen egy sem tért haza, a szélrózsa minden irányába szétszóródtak. A kísérlet art bizonyítja, hogy ha a madarakat úgy nevelik fel, hogy se a környezetet, se a látóhatárt nem látják, nem fejleszthetik ki azt a képességüket, hogy a „hazavezető” irányt megtalál- lák. A tájékozódásban tehát az öröklés is fontos tényező. Belső óra Az égi támpontok szerinti tájékozódás fontos feltétele az idő. A Nap, a csillagok másutt látszanak a nap huszonnégy órájában, de az év különböző szakaszaiban is. A kutatók bebizonyították, hogy az állatok rendelkeznek valamiféle i,,belső órával”, amely pontosan együtt jár a nappal. Galambokat több napon át zárt helyen tartottak, az éjszaka és a nappal változását műfénnyel idézték elő. Különböző csoportoknál 6 órával élőbb, illetve később váltották a napszakot, sőt, olyan csoport is volt, amelynél 12 órát sietett, vagy késett a kísérleti állatok „órája”. Elszállították őket déli irányba és az előre, illetve hátra igazított „belső órának” megfelelő 12 órakor kiengedték a madarakat. Ha északi irányba akartak hazarepülni, akkor délben éppen a Nap állásával ellentétes irányba kellett repülniük. Mivel az egyes csoportok „órája” 6 órával sietett, vagy késett, ezek keletre, vagy nyugatra jutottak, (hiszen akkor a valóságban reggel hat, illetve délután 18 óra volt), amelyek 12 órával voltak eltérítve a helyes időtől, éppen ellenkező irányba, tehát délre indultak el. Jól bizonyítja ez a kísérlet is, hogy az indulási irány megállapításához a napái kist vették figyelembe a madarak, „napiránytűt” használtak. A legújabb kísérletek szerint a madarak az iránytartáshoz felhasználják a Föld mágneses terét is. Ennek pontosabb felderítésére azonban a kutatóknak még sok erőfeszítést kell tenniük. •• Üzbegisztán — a napfény országa Az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság (ÜSZSZK), a Szovjetunió 15 egyenjogú és szuverén államának egyike. Szovjet Közép- Ázsia központj ában fekszik. Északon Kazahsztánnal, keleten és délkeleten Kirgiziával és Tádzsikisztánnál, délen és délnyugaton Türkmérüával határos. Üzbegisztán déli határán halad végig a Szovjetunió és Afganisztán államhatára. Fővárosa: Taskent. Az Üzbég SZSZK területe csaknem Franciaországéval egyenlő: 449,6 ezer négyzetkilométer. A köztársaságban 10 524 000 ember él. Lakossága főként üz- bégekből áll, de mintegy 60 nemzetiség képviselői — oroszok, ukránok, tadzsikok, kazahök, tatárok, kirgizek, és koreaiak is élnek itt. A köztársaság természeti világa gazdag és változatos. Területén egyaránt vannak hegyek és sík földek, hatalmas pusztaságok. Éghajlata kontinentális, s délen szubtrópusi klímába megy át. A levegő átlagos évi hőmérséklete plusz 12,5 és plusz 17,7 Celsius fok között ingadozik. A maximális hőmérséklet plusz 47,6, a minimális mínusz 34,6 fok. Egész Közép-Ázsiához hasonlóan Üzbegisztán a világ civilizációjának legrégibb övezeted közé tartozik. A Horez-vidéki ásatások megmutatták, hogy milyen viszonyok között éltek az emberek az időszámítások előtti IV—III. évezredben. Bokhara és Szamaar- kand építészetének gyönyörű emlékei ma is bámulatba ejtik az embert, élénk színeikkel és töké« letes mértani formáikkal. A különböző birodalmak, császárságok és emirátusck sokasága alakult ki és hullott szét a hódítók és a népi fölkelések csapásai alatt. Az üzbég nép sok évszázados története során először az 1917-es Októberi Szocialista Forradalom győzelme révén teremthette meg igazi államiságát és szuverén! tását. (APN)i Orosz Mihály: A laboratóriumban négy-öt szakértő dugta össze a fejét. Előttük az üveglapon huszonnégy darab cigaretta sorakozott, felirattal felfelé. A vékonyka cigarettapapírokon szürke, feltehetően ecsettel rajzolt, időközben előhívott, furcsa, titkos számcsoportok váltak olvashatóvá. A szamok ilyen sorrendben sorakoztak: — ... 31 1 12 volt az elsőre festve, a másodikon 66 8 11, és sorban a következőkre: 83 4 6, 117 1 4, 143 2 1, és így tovább. — Világos! — jegyezte meg az egyik desiff- rírozó — ecsettel dolgoztak, hogy ne sértsék meg a papírt. — 103 — — Na, Elek elvtárs — fordult Pikó az egyik főhadnagyhoz — most mutassa meg, mit tud! Elek főhadnagy azonban nem tudott semmit megmutatni. Órákig törte a fejét, de semmi épkézláb gondolat nem jutott az eszébe. Késő éjszaka volt már, amikor pihenni tért. Sokáig feküdt hanyatt az ágyon, nem tudott elaludni. Egyszer csak — felesége óriási ijedelmére — rugóként pattant fel fekhelyéről. A telefonhoz rohant. Hívta az ügyeletet. — Mi az öreg lakásának telefonszáma? — kérdezte. Lázas sietséggel tárcsázott. Sűrű bocsánatkérések közepette elmondta, hogy eszébe jutott valami. Az alezredes nem győzte megnyugtatni, hogy sorolja csak nyugodtan, hiszen még ő sem aludt. — Alezredes elvtárs — hadarta Elek — arra gondoltam, hogy ha két fél egymástól távol titkos közleményt akar váltani, erre kitűnő módszer, ha megállapodnak egy könyv címében. Mondjuk Kipling: A dzsungel könyve. Ée szépen írják a levelet: 25 3 12. Ez azt jelenti, hogy a huszonötödik oldal, harmadik sor, tizenkettedik betű... — és így tovább. Mit szól hozzá, alezredes elvtárs? És a könyv címét csak ők tudják... — Hm. Igen. Feküdjön csak le. Jó éjszakát. — dörmögte az alezredes, majd hozzátette: — Aztán két óra múlva... várjon csak.... nem ket— 104 — tő, másfél óra múlva jelentkezzen nálam, odabent. Akkorra legyenek kéznél az összes, rendszeresen vett. eddig meg nem fejtett rádióközlemények. Na; jó éjszakát. • A községi kulturház öltözőjében nagy zsongással, vidám sietséggel készültek a fiatalok a fellépésre. A kamarakórus nagy igyekezettel; de visszatartott hangerővel próbált az egyik sarokban. Leginkább a versmondók idegeskedtek, mint rendesen, most sem tudták jól a szöveget. Nagy Andris fűtött volna, mint egy pedellus, de a kavargás annyira lekötötte a figyelméig hogy inkább csak fojtó füst lepte el a szobát, ami miatt szinte állandóan szellőztetni kellett. A lányok fáztak és a kályha közelébe húzódtak, de a kormos tenyerű András kartávolságán kfvüL Az egyik lány likőrt kínált körbe a szereplőknek, ami még inkább fokozta jó hangulatukat. / A nézőtéren pár száz érdeklődő foglalt helyet; többé-kevésbé betöltve a széksorokat. A község lakói már megszokták és szerették a bőhumarú katonaműsorakat. Sárkány hadnagy konferálta be a műsort; néhány szellemes katonaviccet lopva a bevezetőbe. Ákos az ajtó közelében ült, Andris az öltözőben fűtött és magára maradva suttyomban a lányok intimebb ruhaneműit simogatta. Meg volt győződve, hogy e perctől ő is a kulturcso- portba tartozik. — 105 —
