Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-04 / 234. szám
r * ► KEPREGENYVM.TOZAT: SARLÓS ENDRE ■ta.tgrfr A fogyasztó krimije A z újságolvasónak bizonyá- ” ra feltűnt, hogy a legutóbbi hetekben gyakrabban találkozik olyan írásokkal, amelyek a vásárolás, a fogyasztás, a szolgáltatás, köréből származnak, és főként ezek kirívó vonásainak vizsgálatából merítik témájukat. Olyasmi került az eddiginél nyomatékosabban napirendre, ami mindennapi életünket érzékeny oldalról befolyásolja, s hogy e tekintetben minél kevesebb nyugtalanító fordulhasson elő, az a fogyasztó, a lakosság, mindannyiunk elsőrendű érdeke. A családi költségvetésekben minden forintnak megvan a maga helye és rendeltetése. Nem mindegy, hogy pénzéért mit, mennyit vihet haza a háziasz- szony a piacról, az élelmiszer- boltból, hogyan alakul a leltár a ruhásszekrényben, mennyi ideig tart ki a vásárolt holmi, vagy mennyit gombol le a mesterember, ha megjavítja a televíziókészüléket. S afelett sem ritkán kell tanakodni, vajon a néha bizony szoros otthoni kalkuláció kibírja-e a szombat esti vendéglői kiruccanást, nem éri-e ott kellemetlen meglepetés az embert. A lakosság természetszerűleg rendkívül i érzékenyen reagál mindarra, ami ezzel összefügg. Bántja minden hiba, minden mérési tévedés, vagy baklövés, hát még, ha tudatos visz- szaélésnek, minőségrontásnak, rá- szedésnek a kárvallottja. Az emberek nyugodt munkájához, te- t hát az ország fejlődéséhez nélkülözhetetlen a minden irányú biztonság, a rend, amelyhez az is hozzátartozik, hogy a fogyasztót ne „ejtsék át”, s a vendég ne váljon bűnös manipulációk áldozatává. Ez merőben ellenkeznék pártunk, kormányunk politikájának alapvető vonásával, a dolgozó emberek életkörülményeinek javításával. Egy pillanatra sem engedhető meg, hogy y ellankadjon a figyelem, az ellenőrzés a fogyasztóközönség érdekeit sértő, megkárosító jelenségek felett. Már nem egyszer hangzott el intelem a parlament ülésein és közéletünk más fórumain, hogy a törvény szigorával lépjenek fel az Indokolatlan áremelések, a fogyasztókat megkárosító spekulációs törekvések ellen. Ez az álláspont tökéletes összhangban van a lakosság kívánságával. Nem szarul hát bővebb magyarázatra, hogy politikailag is milyen fontos, a lehető legtöbbet, a maximumot tenni ennek az elvnek az érvényesüléséért. I gazságtalanság volna azt 1 állítani, hogy a sok,.gyakran igen hangsúlyos figyelmeztetés falra hányt borsó volt eddig. A legutóbbi esztendőkben a kontroll alaposabb, körültekintőbb lett, a boltok és vállalatok nagy többségének a vezetői megértették, milyen felelősség hárul rájuk. Helyén volt a felügyeleti hatóságok egész sora is, ez nagyon hasznosnak bizonyult, elvégre ezek szinte a „vesébe látnak”, alaposabban kiismerik magukat az üzleti könyvek, számlák, leltárak útvesztőiben. A helyzet mégsem rózsás. Ha akárkivel beszélünk, krimibe illő történeteket tud elmondani vásárlási viszontagságairól, vendéglői „megvágásokról”, szolgáltatási szemérmetlenségről. Hovatovább a magyar kereskedelem és vendéglátóipar presztízséit és hitelét tehetik tönkre azok a nyerészkedők, akik — mint a legutóbbi időben a lapokban szellőztetett esetek bizonyítják —, próbálkoznak valamit hozzácsípni a számlához, felkerekíteni a pénztári blokkot. Külön fejezetet (nem is fejezetet, vádiratot!) kíván a minőségrontás sok fortélya, a technológiai előírások semmibevevésétől kezdve a ravasz és; önkényes anyagtakarékosságig. Azt mondtuk, hogy a néhány szervezet, amelyet az ellenőrzés végett hoztak létre, eddig sem ült tétlenül, s a maga észrevételeivel rendszeresen megtetézte a lakosság jelzéseit. így tehát a kereskedelem, a vendéglátóipar, a gyártmányok minősítése érdekében folytatott harc nem volt hiábavaló. Mégis újra elő kell ezt vennft, még szigorúbb éljárást követelve szóvá tenni, mert ebben nincs pardon. Ehhez az új mechanizmus előszele szította társadalmi közhangulat kedvező feltételeket teremt. ÍJ gy tudjuk, nemcsak az új^ Ságok, a rádió, a televízió ásta k,i a harci bárdot az említett jelenségek ellen, hanem a hatóságok, az ellenőrző szervek is foglalkoznak a hatásosabb fellépés lehetőségeivel. Az eredmény azonban csak akkor lehet teljes, ha a fogyasztóközönség segíti őket, a becsapás, a csalás, a lopás elleni küzdelmet megvívja a maga frontján. Mert az emberektől, mindannyiunktól függ, hogy az említett szakmákban, területeken megtisztuljon a légkör, megemlegesse, aki mégis megpróbálkozik, hogy túltegye magát a törvényeken és az erkölcsi normákon. Ez legáltalánosabb érdek, az ország építőinek, a fogyasztóknak az érdeke. VETŐ JÓZSEF N/ÍBUM KÖNYVE : >V„IAAÉ RÁD TÖ- RÖK <AZT URA, és FÜSTTé égeteaa szeke-1 | REIT. OROSZLÁN^ I kolykeidet ka«* E/AÉSZT! AAEG...'/ M^OPBLSéGe szÁzAOO^IjrSA. LEFOGA.OOAA, HOGY t/SOHSE TANlTOITAÍK. NEKI Y SAIMO HU eSTftPN ■ teKgggffi AAlT KF.II -TENN/IE ILYEN A *>\70a/Á/<-laVv!a . . HAOMAGy O^reGes vér-vAgv V£T7íáxresy rtí>«7EA A za,zr V£G/QSÖ- POfíT Pei-S'ZAjj. OLTOTT S/VA>77A<3 ' iVévM HUL- t-Aic. recrrr. Győr kei Jenő : Magyarok as Amur partján Kik voltak azok a magyar internacionalisták, akik ötven évvel ezelőtt az orosz proletárhadsereg oldalán részt vettek az októberi forradalom és a polgárháború harcaiban? Hogyan váltak a forradalom internacionalista vöröskatonáivá? Milyen emlékek őrzik nevüket, tetteiket a Szovjetunió hatalmas földjén? Györkei Jenő könyve eredeti dokumentumok, korabeli és mai fényképek, Szovjetunióban szerzett élmények alapján örökíti meg a hősi harcok magyar résztvevőinek emlékeit, s hozza eleven közelségbe a történelem e hősi korszakának eseményeit. A szerző az első világháború napjaival indítja a könyvét, és a cári rendszer táboraiban sínylődő félmilliónyi magyar hadifogoly sorsán keresztül mutatja be, hogyan vált a forradalom hívó szavára százezer magyar hadifogoly a forradalom hű katonájává, a proletár internacionalizmus rendíthetetlen harcosává. A könyv külön értéke, hogy lapjain azok a Szovjetunióban élő magyar internacionalisták is megszólalnak, akik ötven évvel ezelőtt részesei voltak a forradalom és a polgárháború győzelmének. A szerző a múlt év nyarán a Szovjetunióban járt, s felkereste azokat a helyeket, amelyek a magyar internacionalista vörösgárdisták küzdelmeinek nyomait őrzik a hazánktól oly távoli hajdani csatatereken. Györkei Képes visszaemlékezése tanulságos, szép olvasmány, amelyet gazdag fényképanyag tesz színessé. A könyv a Zrínyi Kiadó gondozásában látott napvilágot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára. V. L. Orosz Mihály : LET — Ezt a dobozt mikor akarta felvinni? — nézett figyelmesen az arcába a százados. — Hát ezt csak holnap fogom. Holnap van moslék. Pikó még egyszer végigmérte a házigazdát majd energikusan felállt az asztal mellől. — Az még elválik. Most szépen köszönjön el a családtól, mondja meg, hogy szolgálati útra megyünk. A pályamunkás elmosolyodott, és a nyomozóra kacsintott, majd lábujjhegyen a szoba félé indult. — Egy pillanatra! — állította meg Pikó. — Miért ijedt meg maga úgy tőlem az imént? Hallgató a mennyezet szögleteit vette szemügyre. — 100 — TÖT STS MEGYÉI NEPÜJS IO 1967. október 4. — Kéremszépen... Nem tudom én, hogy mi az az állami biztosítási társaság... Pikó a nyomában volt, mikor a szobába lépett. • Lábas honvédet — amióta előzetes letartóztatásba helyezték — csak most hivatta Pikó százados kihallgatásra. A katona közönyösen ült előtte. A nyomozó egy fényképet vett elő a fiókjából és messziről megmutatta a letartóztatottnak. — Mit szól ehhez a nőhöz, Lábas? A katona, fejének mozdítása nélkül a képre pillantott. Néhány másodpercig nézte, majd reszelés hangon megszólalt: — Csinos. — Csak ennyit mondott. Pikó a képre tekintett. — Igaza van — állapította meg. — Mikor találkoztak utoljára? Lábas a felelet előtt sokáig csendesen nézegette a nyomozót. Váratlanul visszakérdezett: — Mennyi az ön fizetése, százados elvtárs? — Miért érdekli? — Csak. Gondolom, tisztességes pénzt kap. Engedje meg, hogy minden gúny és rosszindulat nélkül megjegyezzem: ne fecsérelje rám az idejét. .. — Nyugodtan beszélt, majd hozzátette: — Vagy ezeket az órákat vonassa le a fizetéséből... Pikó mosolygott. — Meglehet, majd gondolkozom rajta. Egy levelet vett elő és átadta a katonának. — Az öné. Szerelmes levél. Valaki nagyon — 101 — epekedik maga után. Tudja, hogy ki írta ezt? Egy tízéves úttörőlány. A katona szuszogott. — öröm a százados elvtársinak:, ha engem kínoz? Pikó maga is érezte, hogy elvetette a súlykot. — Nézze, Lábas e 1 v t á r s, ne értsen félre. Eszem ágában sincs szórakozni. Van néhány dolog, amit el kell mondanom önnek. Remélem megérti és segítségemre lesz. Talán félórát beszélgettek. A katona sokszor kérdezett közbe, néha fel-felugrott a székről idegességében. — Tehát önt ma a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte. Ezt holnap reggel megtudják az alakulat katonái — fejezte be a diskurzust Pikó. — Értettem, százados elvtárs! — vágta vi- gyázzba magát a katona, és csillogó szemmel, széles mosollyal kért engedélyt a távozásra. Az ajtóból még visszafordult: — Százados elvtárs... — szólt bizonytalanul. — Tessék, Lábas elvtárs?! —... nem lehetne. .. szóval, mivel is tetszett az elején kezdeni? — Nos!? — Hogy gyújtsak rá..; Pikó nevetett. A katonának nyújtotta a cigarettatárcáját és öngyújtóját. — Vigye csak, vigye az egészet! — kísérte az ajtóig Lábast. — Kísérje az előzetest a fogdába! — szólt az ajtóban várakozó fegyőrre. — 102 —
