Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-28 / 255. szám
\ * 4 1 a T3LN.V IHIÜOTFT Nt?PÜJ§.tß ir»6í. október 23. rOLAM ------N ÉPÚJSÁG [ , szqgjalista MUNKÁSPÁRT,tolna megyei bizottsága és a MEGYEI TANÁCS LAPJA „Vörös október“ hálastaféta A „Vörös október’' elnevezésű hálastaféta november 1-én fut be Tolna megyébe, s Bátán, Bátaszéken és a Sárköz szívén át este érkezik Szekszárdra, ahol ünnepélyesen fogadjál;;, majd ifjúsági nagygyűlés lesz. Másnap indul tovább és Vajtán adják át az ünnepi stafétabotot a Fejér megyei fiataloknak. Külön hálastafétát indítanak megyénk járásaiból, minden községből is. A fiatalok kopjafát visznek majd s azokra egy-egy színes szalagot kötnek a KISZ- szervezetek és az úttörőé.-ltok útközben. Ebbe kapcsolódnak a sportkörök és az MHSZ-klubok is. A kopjafákat a járási központokba és a megyeszékhelyre viszik a stafétafutók és csatlakoznak majd az országos hála- stafétához.Szerkesztőségünk vendége : Niko Isajevic jugoszláv újságíró Szerkesztőségünk vendégeként vei, munkájával, megtekintette tíz napot töltött a megyében Niko a megye, s hazánk legszebb vidé- Isajevic a Szlovén Köztársaság keit. központi lapjának, a „Delo”-nak N;ko Isajevic, aki — mint el- a munkatársa. A jugoszláv kol- mondta — nagyon jó tapaszta- léga, aki először járt Magyaror- latokkal távozik megyénkből, szágon, meglátogatott több tér- hazatérte után lapjában riport- melőszövetkezetet. üzemet, ismer- sorozatban számol be élménvei- kedett a magyar dolgozók életé- ről. Robinson Crusoe Moszkvában / A moszkvai anyakönyvi hivatal anyakönyvében van egy igen furcsa név: Robinson Crusoe Nyi- kolaj Nyikolajevics. A különös névhez furcsa történet tartozik. Száz évvel ezelőtt egy kis orosz faluban egy Nyikolaj Fokin nevű fiatalember egymaga megtanult olvasni. A bertűmámor hatalmába kerítette, csak úgy falta a könyveket. Legjobban a Robinson Crusoe tetszett neki. Soha nem látta még a tengert, s ez a regény egyszerre elébevarázsolta a kék végtelent. Nem nyugodott hát addig, amíg egy napon el nem szökött hazulról. Két évig járta Oroszországot, útközben munkát vállalt, hogy éhen ne haljon: fát vágott, szántott, aratott, halászott. A végén mégis elért a hideg Fehér-tengerig, s elszegődött egy vitorlás hajóra. Meglátta Amerikát, járt Afrika és Ázsia kikötőiben. Egy napon hajója az Indiaióceánon úszott, amikor az őr a távolban egy ismeretlen szigetet pillantott meg. Behajózni azonban nem tudtak, mert körülötte sekély volt a víz, s a szél is hatalmas hullámokat vert. A kapitány megbízta a legénység néhány tagját, hogy evezzenek csónakkal az ismeretlen szigetre. Köztük volt Nyikolaj Fokin is. A titokzatos földdarab minden evezőcsapással közelebb került, a csónak azonban mégsem érte el: felborult. s a legénység úszva menekült vissza a hajóra. Fokin egy társával a sziget felé vette útját. Lakatlan földdarab volt, csak néhány pálma és ismeretlen, sűrű bozót fedte. A két tengerész két nap, két éjjel étlen- szomjan bolyongott a szigeten. Aztán a tenger kissé lecsöndesült, a tengerészek végre a part közelébe evezhettek, s az éhes, lesoványodott foglyokat á hajóra vitték. A hajó kapitánya nagy tréfacsináló volt. Tudta, hogy Fokin szereti Robinson Crusoe-t, és így szólt hozzá: — Minden úgy történt, mint Dániel Defoe regényében. Igaz, ott elsüllyedt a hajó, s csupán egy ember menekült meg, a mi esetünkben pedig a hajó is ép maradt, és te is hamar visszakerültél. De azért megérdemled a Robinson Crusoe nevet — s be is jegyezte a hajónaplóba a Fokin név helyett. A különös név azóta is vándorol nemzedékről nemzedékre, és Nyikolaj Fokin utódai büszkén viselik. Rakétalopás Nyugat-Németországban A bonni kormány szóvivőjének pénteki sajtóértekezletén számos kérdés hangzott el az ellopott rakéta ügyében. A hadügyminisztérium sajtófőnöke azonban elhárította a kérdéseT MOZI Bonyhád: Ünnepnapok. (Magyar film). Dombóvár: Szüzet a hercegnek. (Olasz film). Dunaföldvár: A kalózkapitány. (Olasz—spanyol film). Paks: Mindenre emlékszem, Richard. (Szovjet film). Szekszárd: Hűtlenség olasz módra. (Olasz film). Tamási: Egy szerelem három éjszakája. (Magyar film). . két, arra való hivatkozással, hogy a nyomozást a fő állam- ügyészség irányítja. A 74. számú vadászrepülőszá- zad Neuburg-i raktárából titokzatos módon eltűnt egy „Sidewinder” típusú rakéta, amely a Starfighter gépek felszereléséhez tartozik. A rakétával ellenséges repülőgépekre lőnek. A beépített infravörös szerkezet maga keresi meg a célpontot. A rakéta három méter hosszú és 75 kilogramm súlyú. Az újságírók azonban eredménytelenül ostromolták a hadügyminisztérium képviselőjét, arra vonatkozó kérdésekkel, hogyan tűnhet el egy ilyen tekintélyes méretű fegyver a raktárból. OKTÓBER Névnap: Simon. 28 A Nap kél 6.21 órakor. nyugszik 16.34 órakor. A Hold kél —.— órakor. SZOMBAT nyugszik 14.45 órakor. — Ügyeletes orvos október 29-én, vasárnap dr. Martin Ferenc Szekszárd, Wo- sinszky Mór u. B/4. Rendel szombaton délután 5—6-ig, és vasárnap délelőtt 9— 11-ig a rendelőintézetben és utána a lakásán található. — Ügyeletes állatorvos 1967. október 28-án 12 órától 1967. október 30-án reggel 6 óráig dr. Bertha Béla Szekszárd, Kossuth L. u. 6. és az állatkórház szakái’atorvo- sa. Az ügyelet Szekszárdra, öcsényre, Sióagárdra, Szálkára vonatkozik. — A MÉSZÖV és a Szekszárdi Közgazda- sági Technikum közösen tartja az ünnepséget a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. Az ünnepség keretében Nika Károly elnökhelyettes mond ünnepi beszédet, majd a diákok műsort adnak. Az ' ünnepséget november 4-én rendezik. — Nem volt több beosztás a fokolón. A szekszárdi Szabadság Tsz-ben befejezés előtt áll a szüret. Az egyik próbamérés meglepő eredményt mutatott; a kadarka must cukorfoka elérte a 32-t. A cukorfokmérőn csak eddig terjed a skála... •— Szarvasnézőben. — Október 28-án a mosonmagyaróvári Agrártudományi Iskola állattani tanszékének 30 hallgatója látogat el a gcmenci vadrezervátumba, ismerkedik a vadak szokásaivalj környezetével. — Csaknem négy száz tagja van a Magyar Autóklub Tolna megyei csoportjának. A csoport csuk ötszáz taglétszám után válik önállóvá. — Dombóváron, a járási pártbizottság nagytermében pártós KlSZ-propagandis- ták részére konferenciát tartottak. A konferencián 75 propagandista vett részt és kapott módszertani eligazítást a hónapban beinduló pártoktatáshoz. — A Dán Pedagógus _ Szakszervezet küldöttsége, Stynus Nielsen főtitkár vezetésével október 30- án Szekszárdra látogat, ahol a helyi pedagógus-szakszervezet vezetőivel találkozik. — A Pedagógus Szakszervezet Tolna megyei bizottságának tegnapi ülésén megtárgyalták a megye felnőttoktatásának helyzetét, különös tekintettel a további teendőkre. Ezt követően a megyebizottság megtárgyalta és jóváhagyta az 1968 69-évi munkatervét. — Díszoklevéllel jutalmazta a KIOSZ országos vezetősége azt a tizenhárom Tolna megyei kisiparost, akik a szervezet megalakulása óta különböző tisztségeket viselnek a KlOSZ-ban. HÍREK — Megyei aktívaértekezletet tartott tegnap Szekszárdon a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szak- szervezetének Tolna megyei Bizottsága. Grábics István megyei titkár tájékoztatta a részvevőket a szakszervezet XXX. kongresszusának határozataiból adódó feladatokról. A szak- szervezet központi vezetősége részéről Balassa János vett részt és szólalt fel az értekezleten, 1— Befejezték az őszi vetést a bonyhádi Petőfi Tsz-ben, ahol 930 holdon kenyérgabona, 205 holdon takarmánybúza, 205 holdon őszi árpa és 60 holdon őszi keverék takarmány került a földbe. *— A közelmúltban két modem istállót adott át a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a tamási Uj Élet és az udvari Béke Tsz-nek. Az épületeket két hónappal a határidő előtt készítették el az építők. — Korszerű diákotthont létesítenek Dombóváron, amelynek építési költségei megközelítik a 4,5 millió forintot. A diákotthon elkészülésének határideje 1970. de a munkálatokat már az idén elkezdik. — Tahitiból érkezett, a Társaság szigetekről a szekszárdi városi kertészetbe 2000 szem filodendron mag. A következő évi választékbővítés célját szolgálják a már most beszerzett holland jácint- és tulipánhagymák is. Hús- vétra kék, rózsaszín,, és fehér virágokat bontanak. — Óvodai bemutató. Pécs vezető óvónőinek 40 tagú csoportja járt tegnap délelőtt Szekszárdon, a belvárosi óvodában. Kömyezetesztétikai szempontokat, és az őszi udvari foglalkozást vizsgálták a négycsoportos óvodában a látogatók, délután felkeresték a Balogh Ádám múzeumot. — Vasvázas dohányszárító pajtákat épít a Nagydorogi Dohánybeváltóban a Paksi Építőipari Ktsz. A tizenhat pajtából négyet már a beváltási szezonban üzembe helyeztek, a jövő hónapban befejezik és átadják a többit is. — Találtak egy aktatáskát. Jogos tulajdonosa átveheti a szekszárdi városi és járási rendőrkapitányságon, Várköz 4. szám alatt. — Ötévi börtönre ítélte a bonyhádi járásbíróság Himpli József bonyhádi lakost erőszakos nemi közösülés bűntette miatt. Ezenkívül 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. ENYHE IDŐ Várható időjárás ma estig: reggel sokfelé köd, helyenként ködszitálás. Napközben kevés felhő. Gyenge, napközben megélénkülő délnyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. Hatástalan „csodaszérum64 Video fon A szaratovi interurbán központban városi Videofon-állomás nyílt. Az októberi forradalom előestéjén a Volga-vidéki város lakói moszkvai, leningrádi, kijevi, Ívovi, kazáni és szverdiovszki rokonaikkal és ismerőseikkel úgy beszélgethetnek telefonon, hogy közben látják is egymást. V ízállá sjelentés A Duna vízállása október 27- én Dunaföldvárnál 92 cm, Paks- nál 130, Bajánál 218, Bátánál 230, Mohácsnál 244 cm. A Sió vízállása Palánknál 194 cm, Simontomyánál 298 cm. A Nádor Sióagárdnál 162 cm. A Duna vízállása október 28- án Budapestnél 150 cm, 29-én 150, Mohácsnál 242, 29-ón 240 cm. Piaci árak október 28-án Szekszárd: alma 2,20—5,40 Ft/ kg, fejes káposzta 2,40, zöldpap- rika tv. 3,40, cseresznyepaprika 3,20, paradicsompaprika 3,80 Ft/ kg. Bonyhád: alma 3—6,40 Ft/kg, fejes káposzta 2,70, cseresznye- paprika 6,—, paradicsompaprika 4,— Ft/kg. Dombóvár: alma 2,60—6,— Ft/ kg, fejes káposzta 2,20, zöldpaprika tv. 2,40, cseresznyepaprika 8,—, paradicsompaprika 3,40 Ft/ kg. Habszifon A Lehel hűtőszekrényről, autószifonjairól, alumínium edényeiről híres Jászberényi Hűtőgépgyár a jövő évben megkezdi a háztartási habszifon sorozat- gyártását. A félliteres űrtartalmú, szép kivitelű habszifon megkönnyíti majd a háziasszonyok dolgát, feleslegessé teszi a kézi habverést. A szikvízkószítő szifon elvein alapuló készülék di- nitrogénoxiddal töltött patron segítségével percek alatt készíti el á habot. Tojás alapanyagú habokat, tejszín, üdítő ital és borhabot egyaránt gyorsan „felver”. A palackból kinyomott hab olyan kemény, hogy formába is önthető. A Kereskedelmi Minőség Ellenőrző Intézet a napokban befejezi az új gyártmány mintadarabjainak minősítését és a gyártás előkészítését rövidesen megkezdik A viszonylag olcsó háztartási habkészítő szifonból a jövő évben 25 000-ret hoznak forgalomba. Á lottó nyerőszámai: 23, 37, 63, 81, 85 Az október 30-án a Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 43. játékhét szelvényei vesznek részt. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: ,1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tofca megyei Lapkiadő f Vállalat Szekszárd Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46, Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 13 F' Index-szám; 25 068 Mint annak idején hírt adtunk róla, egy olasz orvos állítólag felfedezte a rák gyógyításának módját. Az orvos által alkalmazott „csodaszérum” eredményeinek tanulmányozására Luigi Mariotti olasz egészségügyi miniszter bizottságot nevezett ki. A bizottság hatástalannak nyilvánította az Aldo Vieri doktor által alkalmazott „csodaszérumot” és elrendelte az általa okozott kísérletek felfüggesztését. Vieri doktor, aki soha sem hozta nyilvánosságra a „szérum” ösz- szetételét, több hónappal ezelőtt engedélyt kapott arra, hogy rákosbetegeket gyógyítson a római Regina Elena kórházban. Az ellenőrző bizottság, amelynek vezetője Pietro Valdoni, a neves sebészprofesszor, közölte, hogy a Vieri doktor által 4 és fél hónapja kezelt 29 beteg állapota nem hogy javult, hanem súlyosbodott, sőt egyesek meg is haltak. A bizottság hangoztatja, hegy a Vieri doktor által kezelt egyes betegeket az eddig ismert gyógymód segítségével hosszabb távon meg lehetett volna gyógyítani. Dr. Vierit egyébként december 10-én vonja felelősségre az orvosi etikai bizottság. *■