Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-27 / 254. szám
{ T&L & \ r'/Tí iS* vnAG mmztuuíasttgaszss* í\0 1 Äi* NJJSAG GYÁR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 254. szám ARA: 60 FILLEB Péntek. 1967. október 27. Kiemelkedő eredmények a jubileumi versenyben BONYHÁDI ZOMÁNCGYÁR: Több mint hatmilliós túlteljesítés Tizenkét pontban foglalták össze az év elején a Zománcipari Művek bonyhádi gyáregységének jubileumi versenyvállalását. A napokban került sor a számbavételre, az év első kilenc hónapjának eredményeit összesítették. Csaknem mindegyik vállalásnál túlteljesítésről számolhat be a gyár kollektívája. A termelési tervet — a vállalt 114 ezer forinttal szemben — 5 369 000 forinttal teljesítette túl a gyár. A minőség — az első osztályú áruk aránya — 2 százalékkal volt magasabb a vállaltnál, ez kereken negyedmillió forintos többletet eredményezett.. A nyersműhely kollektívája egész évre 90 ezer forintos selejtcsökkentést vállalt, ténylegesen az év első kilenc hónapjában 89 ezer forinttal csökkentették a selejtet a bázisidőszakhoz képest. Számos új, korszerű termék prototípusát készítették el január óta, ezek egy részét már szériában gyártják. Megvalósították a vállalt műszaki fejlesztési feladatok nagy részét is, a zománcozó- ban augusztus 20-ra elvégezték a technológia korszerűsítését. Az energiatakarékosságnál 160 ezer forintnyi megtakarítást irányoztak elő, ténylegesen már szeptember végéig 630 ezer forint értékű tüzelőanyagot takarítottak meg. A termelési tervek túlteljesítése. a minőség javítása, a különféle takarékossági vállalások teljesítése összesítve 6 348 000 forintot tesz ki. Ezt a szép eredményt hozta eddig a jubileumi verseny a bonyhádi gyárban. SIMONTORNYAI BŐRGYÁR: Terven felül felsőbőr — szovjet exportra A bőr- és a cipőipar közös vállalást tett a jubileum tiszteletére: Terven felül gyártanak nagymeny- nyiségű exportcipőt — illetve a cipőkhöz alapanyagot — szovjet exportra. A simontornyai gyár a terven felüli exporthoz korábban megszabott éves programján felül hatvanezer négyzetméter felsőbőr gyártására vállalkozott. Sok nehézséggel kellett megbirkózni a gyári kollektívának ahhoz, hogy teljesíteni tudja felajánlását, hiszen ez a mennyiség több mint egyhetes termelésnek felel meg, mégis sikerült. A többlet-felsőbőrhöz csak részben vettek igénybe plusz alapanyagot, egy részét a rendelkezésre álló anyagok jobb kihasználásával, illetve a kihozatal növelésével biztosították. Hasonlóképpen, a termelékenység növelése következtében a tervezett létszám túllépése nélkül teljesítették túl e hatvanezer négyzetméterrel a termelési tervet. A többlet-felsőbőrt a harmadik negyedév végéig teljes egészében megkapta a cipőipar. így a cipőgyárak az év végéig eleget tehetnek a jubileum tiszteletére vállalt többlet exjjortkötelezettségei- nek. ÉVM TOLNA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT: Lakások, iskolák — határidő előtt A megye legnagyobb építőipari szervezetének dolgozói elsősorban a kiemelt beruházások határidő előtti befejezésére tettek felajánlást. Ilyen kiemelt beruházás a Paksi Konzervgyár rekonstrukciója, melynél igen fontos, hogy mielőbb beléphessen a termelésbe és ezáltal a gyár ugrásszerűen növelhesse a termelését. Több nyersanyagot dolgozhasson fel, több terméket szállíthasson exportra és belföldi fogyasztásra. A paksi építkezésen ez évben 26.6 millió forint értékű munkát kell elvégezni. Ténylegesen a harmadik negyedév végéig 23,3 millió forint volt a teljesítmény és ma már minden lehetőség megvan ahhoz, hogy december 31- ig 29 millió forint értékű építési munkát végezzenek el. A paksi építésvezetőség kollektívája bekapcsolódott a „Balesetmentes munkahely” címért országosan folyó versenybe is. Ez ideig nem fordult elő baleset az építkezésen. Határidő előtt adta át a vállalat az általa épített iskolákat, a legnagyobb eredményt azonban a lakásépítésnél ért el. Az első félévben nem volt a vállalatnak lakásátadási terve, ténylegesen befejezte a szekszárdi két panelház — 60 lakás — építését. Az E—1, E—2 és E—3-as — egyenként 17 lakásos — épületeket november végére kellett volna átadni, azonban az E—1-esbe már beköltöztek a lakók és a másik kettő is elkészül pár nappal a határidő előtt. Az F—5-ös panelházat a program szerint a jövő év első felében kellene befejezni, a D—1-est és D—2-est pedig a második félévben. A munkák mindhárom építkezésen úgy állnak, hogy az év vége előtt átadásra kerül mind a kilencven lakás. F. J. Tyitov az Ország-Világ szerkesztőségében F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete A. M. Karpacsov harmadtitkár és M. J. Kokejev attasé kíséretében csütörtökön meglátogatta az Ország- Világ szerkesztőségét. A látogatásnál jelen volt Mihályit Ernő, az MSZBT elnöke, Kristóf István, az MSZBT főtitkára és Kiss László, a társaság titkára, valamint dr. Lukács István, az MSZMP VII. Szocialista Forradalom jubileumának előestéjén üdvözölte az Ország-Világot, amely tíz évvel ezelőtt alakult és első számától kezdve a magyar—szovjet barátság ügyének harcosa. Átadta Alpári Pálnak, az Ország-Világ fő- szerkesztőjének a Szovjetunió baráti társaságai szövetségének üdvözlő levelét és ajándékát Mihályfi Ernő, az kerületi bizottságának első titká- MSZBT országos elnöksége névé ra. ben aranykoszorús jelvénnyel A nagykövet a Nagy Októberi tüntette ki a lap szerkesztőségét. Egyiptomi nyilatkozat a szuezi olajfinomító felgyújtásáról Szerdán délután dr. Hasszán Ez Zajat, az EAK tájékoztatási hivatalának elnöke, tájékoztatásügyi államtitkár a televízió székházéban sajtóértekezletet tartott és beszámolt a szuezi olajfinomítók ellen intézett izraeli támadásról. Rámutatott arra, hogy Izrael előre megfontolt, semmivel sem indokolható tudatos pro- kációt hajtott végre, durván megsértve ezzel a fegyverszüneti egyezményt. Ez Zajat államtitkár hangsúlyozta, hogy amikor az ENSZ megfigyelőinek parancsnoksága felhívást intézett mindkét félhez a tüzelés abbahagyására, az EAK azonnal kész volt eleget tenni a felhívásnak. Izrael azonban folytatta a tüzelést. Nyilvánvaló, hogy szüksége volt legalább három órára ahhoz, hogy elpusztítsa a szuezi olajfinomítók nagy részét. Addig nem volt hajlandó megszüntetni a tüzet, amíg ezt a célt el nem érte. A tájékoztatási államtitkár kijelentette: „nein vagyunk gazdagok, szuverenitásunk azonban A Biztonsági Tanács határozatban ítélte el a tűzszünet megsértését A Biztonsági Tanács szerdán a késő esti órákban egyhangúlag határozatot fogadott el a Szuezi-csatorna térségében kialakult, veszélyes helyzet kérdésében. A határozat elítéli a tűzszünet! megállapodás megsértését, sajnálkozását fejezi ki az ebből eredő anyagi károkkal és emberi áldozatokkal kapcsolatban, felhívja a figyelmet a tűz- szüneti megállapodás betartásának szükségességére, végül pedig felszólítja az érdekelt feleket, szüntessenek be mindenfajta katonai akciót. Az elfogadott határozat kompromisszumos jellegű. Mint a TASZSZ leszögezi, a kompromisszum annak a következménye, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok a tanácsban is az agresszort védelmező álláspontra helyezkedtek. A Szovjetunió képviselője a tanács keddi ülésén javasolta, hogy ítéljék el Izraelt agressziós lépéseiért és követeljék tőié az EAK-nak okozott károk megtérítését. Fedorenko szovjet delegátus beszédében hangoztatta, a szovHárom nap alatt 23 repülőgépet vesztettek az amerikaiak Hanoi felett A csütörtöki újabb súlyos légitámadás alkalmával az amerikaiak ismét tíz repülőgéppel fizettek Hanoiért. Ezzel a VDK fővárosa ellen három nappal ezelőtt indított támadássorozatuk veszteséglistájára 23 gép került. A három csütörtöki támadás legjelentősebb célpontja a Hanoi belterületén, egy kisebb tó partján épült villamos erőmű volt. A bombák csak jelentéktelen kárt tettek az erőműben, viszont újabb lakóházakat romboltak le a közelében. Több ház összeomlott a Guan Tha utcában a magyar nagykövetség kereskedelmi kirendeltségének szomszédságában. A kirendeltség néhány órán át megközelíthetetlen volt, mert az oda vezető utat a tűzoltók elzárták. Az épület kisebb károkat szenvedett, magyar állampolgárok azonban nem sérültek meg. Négy utcát szántottak végig golyósbombákkal. Ezek a bombák nem képesek lerombolni az épületeket: az a rendeltetésük, hogy a robbanáskor szétlövelő ezernyi apró golyóikkal emberekben tegyenek kárt. Újabb sérülést szenvedett az augusztusban bombázott Longbi- en-híd is, amely a Vörös-íolyó két partján elterülő városrészeket köti össze. A Nhan-Dan azt írja vezércikkében, hogy a technika több újdonságának felhasználásával és a harci taktika tökéletesítésével a katonák új fejezetet nyitottak Ha női védelmének történetében. jet küldöttség azért szavazott a határozat mellett, mert figyelembe vette a Biztonsági Tanácstagjainak az egyhangúságra való törekvését. Kijelentette, hogy az elfogadott dokumentum teljesen nyilvánvalóan Izrael ellen irányul, amely szembeszegül a Biztonsági Tanács korábban hozott határozataival és a közel-keleti agressziós lépések egyetlen forrása. Fedorenko felhívta a tanács figyelmét arra, hogy a Közel- Keleten mindaddig nem lehet visszaállítani a tartós békét, amíg Izrael megszállva tartja az arab országok területének egy részét A szavazás után felszólalt Szíria képviselője is, aki határozottan elítélte Izrael újabb bűnös és előre kitervelt agressziós lépését. Goldberg amerikai delegátus felszólalásában igyekezett megkerülni Izrael felelősségének kérdését. Rafael, izraeli küldött szintén megpróbálta elhárítani a felelősséget országáról. A Biztonsági Tanács szerda esti ülésén felszólalt U Thant ENSZ-főtitkár, aki a Szuezi- csatorna övezetében működő ENSZ-megRgyelők számának növelése mellett szállt síkra. Javasolta. hogy a megfigyelő erőket lássák el helikopterekkel és őrnaszádokkal, valamint, hogy megfigyelő-állásaikat a jelenlegi kilencről emeljék tizennyolcra. Curuoka, a tanács elnöke ezután meghatározatlan időre elnapolta a tanács munkáját, hangoztatva, hogy a következő ülést a delegációk közötti konzultációk után hívják össze, olyan kincs, amelyet minden tőlünk telhető eszközzel megvédünk és sohasem mondunk le arról a jogunkról, hogy védekezzünk az agresszorral szemben”. A nyilatkozat szerint az egyiptomi kormány sajnálja, hogy az Egyesült Államok a Biztonsági Tanácsban prémiumot akar adni az agresszomak és hogy veszélyes támadó fegyvereket szállít Izraelnek. Amikor az egyik tudósító közbevetette, hogy az amerikaiak nemcsak Izraelnek, hanem több arab államnak is készek fegyvereket szállítani, az államtitkár megállapította: „Egyiptom nem kap amerikai fegyvereket és nem is kér belőlük. Ami azt illeti, hogy esetleg Marokkónak, Libanonnak, vagy más, Közel-Kelettől távol eső országoknak amerikai fegyvereket adnak, nem ellensúlyozhatja Izrael további felfegyverzését. Izraelnek azonnal 60 hangsebességnél gyorsabb támadó repülőgépet szállítanak, a jor- dániai repülőgép-szállítások kérdését azonban még mindig csak tanulmán y ózzák. Arra a kérdésre, hogyan kívánja az EAK pótolni az olaj- finomítók felgyújtása miatt kieső olajat, a szóvivő kijelentette: a testvéri arab országokhoz fordulunk segítségért, noha rendkívül nehéz az EAK számára most. devizával fizetni. Megkérdezték a szóvivőt, mi a véleménye arról az izraeli állításról, hogy a szuezi támadás megtorlás az Eilat izraeli romboló elsüllyesztéséért. A válasz így hangzott: „minket nem a bosszú vezetett, hanem felségvizeinket, szuverenitásunkat védelmeztük a parti vizeinkre behatoló és így a fegyverszünetet is megsértő izraeli romboló ellen. Nem bosszút álltunk a Sinai-fél- szigeten elvesztett fiainkért, hanem törvényes önvédelmi jogunkat gyakoroltuk. Izrael viszont előre megfontolt szándékkal tudatosan pusztította ipari létesítményeinket, gyilkolta békés lakosságunkat”. Arra a kérdésre, hogy vajon az EAK az izraeli támadás után úgy érzi-e, hogy szabad kezet kapott az ellencsapásra, a tájékoztatóhivatal elnöke így válaszolt: „nem akarjuk megszegni a tűzszüneti egyezményt és azt kívánjuk, hogy Izrael se szegje meg többé”. Lokalizálták az olajfinomítókat Negyvennyolc órás erőfeszítés után — az A1 Ahram szerint — sikerült lokalizálni a szuezi olaj- finomítókat és az ipari negyedet pusztító tűzvészt. Az oltási munkát igen nehezítette az erős szél. Az első becslések a keddi izraeli tüzérségi támadás folytán keletkezett gazdasági károkról, azt mutatják, hogy noha a kár óriási, a kőolaj tartalék elegendő ahhoz, hogy a belföldi fogyasztásnál ne kelljen adagoláshoz folyamodni —, írja az A1 Ahram. Mahmud Junisz, az EAK kőolajipari minisztere szerdán bejelentette, hogy új olajpolitika-tervet dolgoznak ki.