Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-18 / 246. szám

I 196". október 18. TÖfcWÄ WEÜTEt WEFtfJlSü*» Séta a kád körül. • • Egyik munkás színültik tölti az üveg mérőhengert a megne­vezhetetlen színű, sűrű lével, majd az asztalként szereplő hor­dóra állítja, Az átvevő a sok­szori kézbevételtől ragacsossá vált fatokból kiemeli a fokmérőt és óvatosan a lébe nyomja. Izgalmas pillanatok következ­nek... Ezek után; a bizonytalan színű lé; a hordóból kivett egy vödör- nyi szőlőből kinyomkodott must, a mérés; a cukorfok megállapí­tása. A színhely; az állami bor­pincészet szekszárdi szőlőátvevő és -feldolgozó telepe. A Keselyűsi útról leágazó mel­lékutcában mostanában minden­nap egész kocsisor áll. Mind­Kíváncsi tekintetek figyelik, hogyan himbálózik, emelkedik, süllyed a fokmérő, amíg meg nem állapodik valamelyik jel­nél. A tekintetekből látni, ho­gyan szuggerálnák, ha lehetne, még feljebb a mozdulatlanul le­begő mérőeszközt, amelynek most minden vonása pénzt *tesz” a zsebbe. Kinek többet, kinek ke­vesebbet... — Tizennyolc egész egytized fok — állapítja meg az átvevő, majd odábblép, hogy a többiek is lás­sák; sem több, sem kevesebb. Az izgalom megkönnyebbült sóhajban oldódik fel. — Ez már elfogadható — mor­molják. — Az a lényeg, hogy tizen­nyolcegy... igen, ezúttal az egy tizedet jelző strigulának nagy értéke van; pontosan ötödannyi, mint a tizennyolc egésznek. — Ez után már megjár a húsz százalékos minőségi felér. — Hol termett? — A Parásztán, egyik kocsin legalább két-három hordó, szőlővel telten. A szőlős­gazdák közül ki a bakon vára­kozik türelmesen, ki pedig a mérleg mellett figyeli* milyen termést szüreteltek a többiek. Várakoáhak a kocsik, pedig egyszerre két mérlegen folyik az átvétel, de ahhoz, hogy minden, termelő szőlőjének cukorfokát le­mérjék, majd a termést lerak­ják, idő kell. Pedig a két hatal­mas 'kádból csak úgy nyeli a szőlőt a felhordó, tót bogyózó megrágja — csak a nyers ko­csányi adja vissza. A többit cső­vezetéken át kompresszor nyom­ja az udvaron sorakozó tucatnyi erjesztőtartály valamelyikébe. — Az átvételt október hatodi­kén kezdtük. Voítt olyan nap, amikor közel hatszázhúsz mázsa szőlőt vettünk) át — mondja Tor­nai József, a telep vezetője. — Úgy számítjuk, még másfél-két hétig tart ez a szezon. Addig még alig lesz megállásunk..: _ ?? ■ — Az átvétel reggel nyolckor Jugoszláv állategészségügyi szakemberek Tolna megyében A tavasszal Tolrja megyei állat­egészségügyi küldöttség járt Ju­goszláviában. Ennek viszonzása­ként hétfőn és kedden jugoszláv állategészségügyi küldöttség tar­tózkodott a megyében Borgyovz- ki Daniiénak, a zentai állategész­ségügyi állomás igazgatójának ve­zetésével. A vendégeket dr. Ko­vács Jenő, a Tolna megyei Állat­egészségügyi Állomás igazgatója, dr. Magyari Jenő, a szekszárdi ál­lategészségügyi ambulancia igaz­gatója és dr. Magyari István, dr. Nagy József, dr. Barócsai György, dr. Kovács Béla állatorvosok fo^ gadták. A vendégek megtekintet­ték a többi közt a szekszárdi ál­lategészségügyi ambulanciát, a bé­tái tsz-t, a gemenci vadrezervátu­mot, a tengelici kísérleti intézetet és a pálfai termelőszövetkezetet. A vendégek nagy elismeréssel be­széltek az állategészségügy Tolna megyei eredményeiről, majd az ország más vidékeire indultak. A beszélgetések, tárgyalások során megegyeztek a baráti, kollégái kapcsolatok további ápolásában. Háromszáznál több irodalmi ismeretterjesztő előadás Tolna megyében 312 irodalmi ismeretterjesztő előadást és estet tartott huszonkétezemél több hall­gató előtt az eltelt három és fél évben a TIT megyei szervezeté­nek irodalmi szakosztálya, rész­ben önállóan, részben a társadal­mi tömegszervezetekkel és kultu­rális intézményekkel közösen. A párt IX. kongresszusa irány­elveinek szellemében szaporodtak a külföldi klasszikusokat ismerte­tő irodalmi estek több ízben news előadóművészek közreműködésé­vel például Shakespeare-estet ren­deztek. Az irodalmi estek sorában a mai magyar irodalomról szóló előadások vezetnek, de mind több alkalommal ismerkednek a közsé­gekben is a népi demokráciák, a baráti szocialista országok irodal­mával. Évről évr# több előadás hangzik el a szovjet irodalomról, s ezekre kiváló művészek fellép­tével a jövőben is sor kerül. kezdődik. Az este fél kilenc után jött az utolsó kocsi. Kint közben kis csoport ve­rődik össze a várakozókból. Van köztük pincér, üzemi munkás, tsz-tag, nyugdíjas. — Nem mondom, elég jód fize­tett, de a minőség... — Én megfigyeltem; a sovány szőlők adnak minőséget az idén... — Amikor szeptemberben meg­jött az a néhány napos eső. és láttam, hogy a 6zőlő elkezd rot­hadni, mondtam; az idén sem lesz olyan, színe, mint kellene... — Most már évek óta alig le­het igazán jó bort készíteni. A színnel mindig van valami baj... — És azt gondolná az ember, hogy milyen édes a szőlő, hi­szen napsütés volt rá bőven, aztán van olyan, ami alig éri el a tizenhat fokot. Mintha csak ezt a megjegy­zést igazolná _a soron következő fokiolás. A fokmérő egyre csak lefelé hintázik, majd amikor megáll, szinte hitetlenkedve csó­válják a fejüket az érdeklődők. — Akárhogyan is nézzük, ez csak tizenöthárom... De hamarosan következik az ellenbizonyítás is. A Szabadság Tsz szőlőjének cukorfoka 19,2... — Hol termett? — A Virághegyen.., Általános, elismerő hümmögés. — Ja, ott igen.­— De volt már olyan fuvar, amely elérte a húsz fokot... A szekszárdiak úgy ismerik a szőlőt a Decsihegytől Hidasig, mint a tenyerüket... — A Szabadság a legnagyobb szállítónk — mondja a telep­vezető. — 1100 mázsa szőlőre kötött szerződést. A decsi tsz mintegy 600, a szekszárdi Garay háromszáz mázsára, azonkívül szállít a faddi, a szedresi, a mö- asi szövetkezet is. A minőségük is jobb az átlagnál... Közben egyenletesen szuszog a kompresszor, verőérként lüktet az arasznyi átmérőjű gumicső, ontja a cefrét az erjesztőtartá­lyokba. — Áttenni a csövet a nyolcas tartályba... — Áttenni a csövet a kilences­be.­Ilyenkor két munkás létrán felmászik a tartályok tetejére, kiemelik a cső végét, és az összekötő pallókon átsétálnak ve­le egy másikhoz. Külön-külön tartályokba ke­ndnek a hasonló cukorfoké mustok, jobban mondva, cefrék. Mert érni, forrni kell még ah­hoz, hogy szép, ni 1*55 színű ka­darka legyen a szőlőből. A szín alatt egyelőre még tétlenül pi­hennek a nagy teljesítményű présgépek— A szekszárdi kadarka most még csak valami megmondhatat- lan színű sűrű, édességtől raga­dós massza... BI. Gyűika pajtás Moszkvába megy Lenszínű haja gömbölyű ko­ponyájához simul, kerek ké­pében két őszinte gyerekszem mond'ellent a hatalmas láb­belinek: már férficipőt visel. Mackóforma, lassú mozgású, de fürge észjárású a Szekszárd város úttörői közt lezajlott vetélkedő győztese: Páll György. Leül velem szemben, kezét ölbeejti, és felel, akár a ver­senyen. Elmondja, mire kellett választ adniuk, hogyan tör­tént az iskolában a kiválasz­tás, és mit tudott a Szovjet­unióról, mielőtt erre a vetél­kedőre sor került. Kicsit szégyenkezem is, mi­kor hallgatom, mert én már nem emlékszem pontosan arra, hogy mit mondott Lenin elv- társ, mikor eldördült az Auró­ra ágyúja, talán a békedekré­tum pontjainak felsorolásánál is bajba kerülnék, és hiába faggatnának, nem tudnám már elmondani a „Távolban egy fehér vitorla? tartalmát, amely gyerekkoromban kedves olvasmányont volt. Itt ül előttem egy fiú, olyan lelkes, amilyen én is voltam 14 éves koromban, a Szovjet­uniót a tankönyvében levő tér­képről ismeri, de tudja, milyen volt Moszkva, mielőtt főváro­sává lett volna, ismeri a szov­jet zeneszerzőket, írókat, kí­vülről szavalja Majakovszkij versét, kapásból felsorol olyan színész- és sportolóneveket, akikről még hallomásom sincs. Tele van várakozással, e könyvtárból most is olyan könyveket kér olvasásra, ame­lyek a távoli országról bőví­tik ismereteit, mint a vetél­kedő előtt, mikor vaskos kö­teteket cipelt, zeneszerzők mű­veit tanulmányozta, mert „Saj­nos, őket alig ismerem. Nem tanultam róluk azelőtt jófor­mán semmit.” November ötödikén utazik, tíz napra a Szovjetunióba. Együtt a megyében kiválasz­tott öt pajtással, és az ország­ban kiválasztott sok kiváló úttörővel' akik a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából, jutalomképpen láthatják Moszkvát. Tolna megye járásaiból, és Szekszárd városból 1—1 út­törő indulhat útnak. Szekszár- don vetélkedő keretén belül választották ki azt a pajtást, aki utazik. Először az iskolák legjobbjai mérték össze tudá­sukat a „Ki tud többet a Szov­jetunióról?” címmel megren­dezett selejtezőn, aztán a kö­zel 100 pajtásból kiválasztott 4 pajtás mérkőzött a Garay gimnáziumban, Létay Meny­hért vezetésével megrendezett vetélkedőn. Itt győzött Gyur­ka, a II. számú iskola nyolca­dikos pajtása. A verseny után még vissza­érkezett a délutáni tanítás végére, osztályfőnökének, dr. Oszetzky Tibornénak órájára, aki tanártársaival együtt so­kat foglalkozott vele verseny előtt. Elmondta az eredményt, vagy inkább elsuttogta a tár­sainak, akik szívből, falremeg- tetően megtapsolták. Ö meg ráborult Kató néni vállára, és úgy sírt, hogy alig tudta ab­bahagyni. f.Azt mondják, altkor jött ki rajtam az izgalom” — *mo­tyogja szégyenlősen' amikor a sírás okáról faggatom. Azt hi­szem, a kiváltó ok mégis az volt, hogy Gyuri akkor fogta fel igazán, milyen öröm vár rá, mit is jelent az elsősége. Háromgyerekes, három fiú­val büszkélkedő családnak leg­idősebb gyerekeként utazik a Szovjetunióba. Volt már Csil­lebércen, és a nyáron, roko­noknál Budapesten is, de az ország határán túl még soha. Most pedig összefogott a vá­ros, hogy a jutalomút ne legyen megterhelés a családnak, gon­dok ne félhözzek az örömet. S zekszárd valamennyi is­kolájának úttörőcsapa­ta, segített a költségek, előteremtésében, úgyszintén a megyei úttörőelnökség a KISZ- l izottság, és a városi tanáts. Uj fehér ingben, új melegítő­ben indulhat majd útra a győztes. Édesapjának, ahány­szor gratulálnak a fiát ért ki­tüntetéshez, mindig elfutja a szemét a könny. Pedig semmi kétség: Gyurka pajtás Moszk­vába megík f-n -e# £ idugott mellékutca, csendes családi ház, jávarfa, ak­kora gyalu, hogy az em­ber tenyerében öt is elfér belőle, különös, alakú kés és nagy szor­galom. Amikor dr. Horváth László dombóvári hegedűkészítővel kezd­tem ismerkedni, mindenekelőtt ezeket vetettem papírra, Dr. Horváth László nyugdíjas jogász. — Hogy jutott eszébe, hogy ezzel töltse a nyugdíjaséveit? — Kinek ez a hobbyja, kinek az. Nekem ez. Sőt nem is csak hobby.. És nem is csak nyug­díjas-időtöltés ... Már a gyermek­koromban kezdtem. Tízéves le­hettem, s a szüleim azt akarták, hogy tanuljak zenét. Kaptam egy ütött-kopott hegedűt valamelyik rokonomtól. Megismerkedtem a hegedűvel, de nagy kedvem volt a fúráshoz-faragáshoz is. Mi gém természetesebb mint hogy a he­gedűkészítés kezdett foglalkoztat­ni. Csakhogy kezdetben nem sok sikerrel. Amikor elvégeztem az egyetemet, Sásdra kerültem díj­noknak. itt ismerkedtem össze egy kádármesterrel, aki egyben hegedűket is javított. Tőle kap­tam szerszámokat, anyagot és ta­nácsokat. Komolyabban ettől kezdve érdekelt a hegedűkészí­tés. Persze jöttek a sikerek után a gáncsoskodók is. Amikor meg­3OOGQO0GOGG0OG00OO0OOG HEGEDŰ­KÉSZÍTŐ 3OOO0OO00OOOO00OOOOOOO< felelő állásba kerültem, s a he­gedűkészítéssel nemhogy felhagy­tam volna, inkább fáradhatatla­nul kísérleteztem, próbálkoztam, ezt mondták; „Ha valakinek van tisztes állami állása, mi az ördö­göt akar a hegedűvel, hagyja a fenébe a rögeszméjét." Ö nem hagyta. Még akkor sem. amikor szembetalálta magát a szakavatott, híres mesterek irigy-; ségével. Addig jóformán csak a hangszerkészítés ábécéjét ismerő falusi mester tanácsaira volt utalva, s kellett volna az igénye­sebb, csiszoltabb mester tanácsai Azok azonban elzárkóztak min­dentől, féltve őrizték mesterségük titkait. Teljesen magára volt ha­gyatva, saját magának kellett ki­kísérletezni sok apró-cseprő rész­letet, mert amit le lehet másolni egy kész hegedűről, a művészi igényekkel mérve nagyon kevés; De talán jó is volt ez a magára- hagyatottság, mert így viszont egy csomó egyéniséget vitt a szemre nagyon is azonos hang­szerekbe. És talán éppen ennek köszönheti, hogy amikor a neves zeneművészek megszólaltatják az ő hegedűjét, a legnagyobb elis­meréssel beszélnek róla. Sőt, a népművészeti kiállításokon szer­zett sikered is ebben az egyéni­ségben gyökereznek. B. F.

Next

/
Thumbnails
Contents