Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-18 / 246. szám
I 196". október 18. TÖfcWÄ WEÜTEt WEFtfJlSü*» Séta a kád körül. • • Egyik munkás színültik tölti az üveg mérőhengert a megnevezhetetlen színű, sűrű lével, majd az asztalként szereplő hordóra állítja, Az átvevő a sokszori kézbevételtől ragacsossá vált fatokból kiemeli a fokmérőt és óvatosan a lébe nyomja. Izgalmas pillanatok következnek... Ezek után; a bizonytalan színű lé; a hordóból kivett egy vödör- nyi szőlőből kinyomkodott must, a mérés; a cukorfok megállapítása. A színhely; az állami borpincészet szekszárdi szőlőátvevő és -feldolgozó telepe. A Keselyűsi útról leágazó mellékutcában mostanában mindennap egész kocsisor áll. MindKíváncsi tekintetek figyelik, hogyan himbálózik, emelkedik, süllyed a fokmérő, amíg meg nem állapodik valamelyik jelnél. A tekintetekből látni, hogyan szuggerálnák, ha lehetne, még feljebb a mozdulatlanul lebegő mérőeszközt, amelynek most minden vonása pénzt *tesz” a zsebbe. Kinek többet, kinek kevesebbet... — Tizennyolc egész egytized fok — állapítja meg az átvevő, majd odábblép, hogy a többiek is lássák; sem több, sem kevesebb. Az izgalom megkönnyebbült sóhajban oldódik fel. — Ez már elfogadható — mormolják. — Az a lényeg, hogy tizennyolcegy... igen, ezúttal az egy tizedet jelző strigulának nagy értéke van; pontosan ötödannyi, mint a tizennyolc egésznek. — Ez után már megjár a húsz százalékos minőségi felér. — Hol termett? — A Parásztán, egyik kocsin legalább két-három hordó, szőlővel telten. A szőlősgazdák közül ki a bakon várakozik türelmesen, ki pedig a mérleg mellett figyeli* milyen termést szüreteltek a többiek. Várakoáhak a kocsik, pedig egyszerre két mérlegen folyik az átvétel, de ahhoz, hogy minden, termelő szőlőjének cukorfokát lemérjék, majd a termést lerakják, idő kell. Pedig a két hatalmas 'kádból csak úgy nyeli a szőlőt a felhordó, tót bogyózó megrágja — csak a nyers kocsányi adja vissza. A többit csővezetéken át kompresszor nyomja az udvaron sorakozó tucatnyi erjesztőtartály valamelyikébe. — Az átvételt október hatodikén kezdtük. Voítt olyan nap, amikor közel hatszázhúsz mázsa szőlőt vettünk) át — mondja Tornai József, a telep vezetője. — Úgy számítjuk, még másfél-két hétig tart ez a szezon. Addig még alig lesz megállásunk..: _ ?? ■ — Az átvétel reggel nyolckor Jugoszláv állategészségügyi szakemberek Tolna megyében A tavasszal Tolrja megyei állategészségügyi küldöttség járt Jugoszláviában. Ennek viszonzásaként hétfőn és kedden jugoszláv állategészségügyi küldöttség tartózkodott a megyében Borgyovz- ki Daniiénak, a zentai állategészségügyi állomás igazgatójának vezetésével. A vendégeket dr. Kovács Jenő, a Tolna megyei Állategészségügyi Állomás igazgatója, dr. Magyari Jenő, a szekszárdi állategészségügyi ambulancia igazgatója és dr. Magyari István, dr. Nagy József, dr. Barócsai György, dr. Kovács Béla állatorvosok fo^ gadták. A vendégek megtekintették a többi közt a szekszárdi állategészségügyi ambulanciát, a bétái tsz-t, a gemenci vadrezervátumot, a tengelici kísérleti intézetet és a pálfai termelőszövetkezetet. A vendégek nagy elismeréssel beszéltek az állategészségügy Tolna megyei eredményeiről, majd az ország más vidékeire indultak. A beszélgetések, tárgyalások során megegyeztek a baráti, kollégái kapcsolatok további ápolásában. Háromszáznál több irodalmi ismeretterjesztő előadás Tolna megyében 312 irodalmi ismeretterjesztő előadást és estet tartott huszonkétezemél több hallgató előtt az eltelt három és fél évben a TIT megyei szervezetének irodalmi szakosztálya, részben önállóan, részben a társadalmi tömegszervezetekkel és kulturális intézményekkel közösen. A párt IX. kongresszusa irányelveinek szellemében szaporodtak a külföldi klasszikusokat ismertető irodalmi estek több ízben news előadóművészek közreműködésével például Shakespeare-estet rendeztek. Az irodalmi estek sorában a mai magyar irodalomról szóló előadások vezetnek, de mind több alkalommal ismerkednek a községekben is a népi demokráciák, a baráti szocialista országok irodalmával. Évről évr# több előadás hangzik el a szovjet irodalomról, s ezekre kiváló művészek felléptével a jövőben is sor kerül. kezdődik. Az este fél kilenc után jött az utolsó kocsi. Kint közben kis csoport verődik össze a várakozókból. Van köztük pincér, üzemi munkás, tsz-tag, nyugdíjas. — Nem mondom, elég jód fizetett, de a minőség... — Én megfigyeltem; a sovány szőlők adnak minőséget az idén... — Amikor szeptemberben megjött az a néhány napos eső. és láttam, hogy a 6zőlő elkezd rothadni, mondtam; az idén sem lesz olyan, színe, mint kellene... — Most már évek óta alig lehet igazán jó bort készíteni. A színnel mindig van valami baj... — És azt gondolná az ember, hogy milyen édes a szőlő, hiszen napsütés volt rá bőven, aztán van olyan, ami alig éri el a tizenhat fokot. Mintha csak ezt a megjegyzést igazolná _a soron következő fokiolás. A fokmérő egyre csak lefelé hintázik, majd amikor megáll, szinte hitetlenkedve csóválják a fejüket az érdeklődők. — Akárhogyan is nézzük, ez csak tizenöthárom... De hamarosan következik az ellenbizonyítás is. A Szabadság Tsz szőlőjének cukorfoka 19,2... — Hol termett? — A Virághegyen.., Általános, elismerő hümmögés. — Ja, ott igen.— De volt már olyan fuvar, amely elérte a húsz fokot... A szekszárdiak úgy ismerik a szőlőt a Decsihegytől Hidasig, mint a tenyerüket... — A Szabadság a legnagyobb szállítónk — mondja a telepvezető. — 1100 mázsa szőlőre kötött szerződést. A decsi tsz mintegy 600, a szekszárdi Garay háromszáz mázsára, azonkívül szállít a faddi, a szedresi, a mö- asi szövetkezet is. A minőségük is jobb az átlagnál... Közben egyenletesen szuszog a kompresszor, verőérként lüktet az arasznyi átmérőjű gumicső, ontja a cefrét az erjesztőtartályokba. — Áttenni a csövet a nyolcas tartályba... — Áttenni a csövet a kilencesbe.Ilyenkor két munkás létrán felmászik a tartályok tetejére, kiemelik a cső végét, és az összekötő pallókon átsétálnak vele egy másikhoz. Külön-külön tartályokba kendnek a hasonló cukorfoké mustok, jobban mondva, cefrék. Mert érni, forrni kell még ahhoz, hogy szép, ni 1*55 színű kadarka legyen a szőlőből. A szín alatt egyelőre még tétlenül pihennek a nagy teljesítményű présgépek— A szekszárdi kadarka most még csak valami megmondhatat- lan színű sűrű, édességtől ragadós massza... BI. Gyűika pajtás Moszkvába megy Lenszínű haja gömbölyű koponyájához simul, kerek képében két őszinte gyerekszem mond'ellent a hatalmas lábbelinek: már férficipőt visel. Mackóforma, lassú mozgású, de fürge észjárású a Szekszárd város úttörői közt lezajlott vetélkedő győztese: Páll György. Leül velem szemben, kezét ölbeejti, és felel, akár a versenyen. Elmondja, mire kellett választ adniuk, hogyan történt az iskolában a kiválasztás, és mit tudott a Szovjetunióról, mielőtt erre a vetélkedőre sor került. Kicsit szégyenkezem is, mikor hallgatom, mert én már nem emlékszem pontosan arra, hogy mit mondott Lenin elv- társ, mikor eldördült az Auróra ágyúja, talán a békedekrétum pontjainak felsorolásánál is bajba kerülnék, és hiába faggatnának, nem tudnám már elmondani a „Távolban egy fehér vitorla? tartalmát, amely gyerekkoromban kedves olvasmányont volt. Itt ül előttem egy fiú, olyan lelkes, amilyen én is voltam 14 éves koromban, a Szovjetuniót a tankönyvében levő térképről ismeri, de tudja, milyen volt Moszkva, mielőtt fővárosává lett volna, ismeri a szovjet zeneszerzőket, írókat, kívülről szavalja Majakovszkij versét, kapásból felsorol olyan színész- és sportolóneveket, akikről még hallomásom sincs. Tele van várakozással, e könyvtárból most is olyan könyveket kér olvasásra, amelyek a távoli országról bővítik ismereteit, mint a vetélkedő előtt, mikor vaskos köteteket cipelt, zeneszerzők műveit tanulmányozta, mert „Sajnos, őket alig ismerem. Nem tanultam róluk azelőtt jóformán semmit.” November ötödikén utazik, tíz napra a Szovjetunióba. Együtt a megyében kiválasztott öt pajtással, és az országban kiválasztott sok kiváló úttörővel' akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából, jutalomképpen láthatják Moszkvát. Tolna megye járásaiból, és Szekszárd városból 1—1 úttörő indulhat útnak. Szekszár- don vetélkedő keretén belül választották ki azt a pajtást, aki utazik. Először az iskolák legjobbjai mérték össze tudásukat a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel megrendezett selejtezőn, aztán a közel 100 pajtásból kiválasztott 4 pajtás mérkőzött a Garay gimnáziumban, Létay Menyhért vezetésével megrendezett vetélkedőn. Itt győzött Gyurka, a II. számú iskola nyolcadikos pajtása. A verseny után még visszaérkezett a délutáni tanítás végére, osztályfőnökének, dr. Oszetzky Tibornénak órájára, aki tanártársaival együtt sokat foglalkozott vele verseny előtt. Elmondta az eredményt, vagy inkább elsuttogta a társainak, akik szívből, falremeg- tetően megtapsolták. Ö meg ráborult Kató néni vállára, és úgy sírt, hogy alig tudta abbahagyni. f.Azt mondják, altkor jött ki rajtam az izgalom” — *motyogja szégyenlősen' amikor a sírás okáról faggatom. Azt hiszem, a kiváltó ok mégis az volt, hogy Gyuri akkor fogta fel igazán, milyen öröm vár rá, mit is jelent az elsősége. Háromgyerekes, három fiúval büszkélkedő családnak legidősebb gyerekeként utazik a Szovjetunióba. Volt már Csillebércen, és a nyáron, rokonoknál Budapesten is, de az ország határán túl még soha. Most pedig összefogott a város, hogy a jutalomút ne legyen megterhelés a családnak, gondok ne félhözzek az örömet. S zekszárd valamennyi iskolájának úttörőcsapata, segített a költségek, előteremtésében, úgyszintén a megyei úttörőelnökség a KISZ- l izottság, és a városi tanáts. Uj fehér ingben, új melegítőben indulhat majd útra a győztes. Édesapjának, ahányszor gratulálnak a fiát ért kitüntetéshez, mindig elfutja a szemét a könny. Pedig semmi kétség: Gyurka pajtás Moszkvába megík f-n -e# £ idugott mellékutca, csendes családi ház, jávarfa, akkora gyalu, hogy az ember tenyerében öt is elfér belőle, különös, alakú kés és nagy szorgalom. Amikor dr. Horváth László dombóvári hegedűkészítővel kezdtem ismerkedni, mindenekelőtt ezeket vetettem papírra, Dr. Horváth László nyugdíjas jogász. — Hogy jutott eszébe, hogy ezzel töltse a nyugdíjaséveit? — Kinek ez a hobbyja, kinek az. Nekem ez. Sőt nem is csak hobby.. És nem is csak nyugdíjas-időtöltés ... Már a gyermekkoromban kezdtem. Tízéves lehettem, s a szüleim azt akarták, hogy tanuljak zenét. Kaptam egy ütött-kopott hegedűt valamelyik rokonomtól. Megismerkedtem a hegedűvel, de nagy kedvem volt a fúráshoz-faragáshoz is. Mi gém természetesebb mint hogy a hegedűkészítés kezdett foglalkoztatni. Csakhogy kezdetben nem sok sikerrel. Amikor elvégeztem az egyetemet, Sásdra kerültem díjnoknak. itt ismerkedtem össze egy kádármesterrel, aki egyben hegedűket is javított. Tőle kaptam szerszámokat, anyagot és tanácsokat. Komolyabban ettől kezdve érdekelt a hegedűkészítés. Persze jöttek a sikerek után a gáncsoskodók is. Amikor meg3OOGQO0GOGG0OG00OO0OOG HEGEDŰKÉSZÍTŐ 3OOO0OO00OOOO00OOOOOOO< felelő állásba kerültem, s a hegedűkészítéssel nemhogy felhagytam volna, inkább fáradhatatlanul kísérleteztem, próbálkoztam, ezt mondták; „Ha valakinek van tisztes állami állása, mi az ördögöt akar a hegedűvel, hagyja a fenébe a rögeszméjét." Ö nem hagyta. Még akkor sem. amikor szembetalálta magát a szakavatott, híres mesterek irigy-; ségével. Addig jóformán csak a hangszerkészítés ábécéjét ismerő falusi mester tanácsaira volt utalva, s kellett volna az igényesebb, csiszoltabb mester tanácsai Azok azonban elzárkóztak mindentől, féltve őrizték mesterségük titkait. Teljesen magára volt hagyatva, saját magának kellett kikísérletezni sok apró-cseprő részletet, mert amit le lehet másolni egy kész hegedűről, a művészi igényekkel mérve nagyon kevés; De talán jó is volt ez a magára- hagyatottság, mert így viszont egy csomó egyéniséget vitt a szemre nagyon is azonos hangszerekbe. És talán éppen ennek köszönheti, hogy amikor a neves zeneművészek megszólaltatják az ő hegedűjét, a legnagyobb elismeréssel beszélnek róla. Sőt, a népművészeti kiállításokon szerzett sikered is ebben az egyéniségben gyökereznek. B. F.
