Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-17 / 245. szám

I

I

r

»

198:. október T:.

Y ■■ ■ I —

fsors MFCVEI ffEpVfjS/IO '

5

ZŰRÉT

Városközpont. Szekszárd két legfontosabb útjának kereszteződése, üzletek, szórakozóhelyek. Sétáló, bámészkodó, beszélgető emberek, egyszóval valóban központja a városnak, még akkor is, ha a legfontosabb középületek másutt vannak. A harmincas évek város- központjának volt még egy „elengedhetetlen kelléke”: a köpködő. Maga a szó is csúnya, jellemző a korra, amelyben megszületett,

I 1 I

Elöljáróban néhány fiatalember válasza:

— Nem tudom, mi az a köpködő. Nem is hallottam.

— Olyan ember, aki köpköd.

— Én már láttam. Valamelyik falusi kocsmában.

«— Fogalmam sincs.

— Mostanában már nem köpködnek. Talán elég is az idézetekből. A legfeljebb húszegynéhány éves fiatalok közül egyik sem ismeri a jelentését. Pedig némi célzattal azoktól kérdeztem, akik délután a korzó sarkán ácsorog- tak.

I 2. |

Az igazi jelentés tartalma a múlttal együtt tűnt le. Legfeljebb az a korosztály emlékszik rá, akik olykor maguk is a köpködő „vendégei” voltak. De korántsem unalomból, pontosabban szólva, szükségszerű, kényszerű unalomból. A köpködők a munkaközvetítő irodák környékén, a város központjában voltak, s munkaalkalomra lesők ácsorogtak ott, olykor naphosszat, vagy a szerencsétől függően hosszabb, rövidebb ideig.

Most is ácsorognak a városközpontban. Megállnak a korzó sarkán, nézelődni, beszélgetni, vagy éppen a kényelmes semmittevés céljából. Ideális hely* délután öt —hét óra között itt bonyolódik le a legnagyobb forgalom. Egyik barátom módszere a következő: ha valakivel találkozni akar, akkor a munkaidő végén néhányszor végigsétál az említett utcaszakaszon. Azt állítja, ritkán csalódott. A szekszárdiak egyszerűen csak „a központ” névvel illetik a városnak ezt a részét.

■ » I

Hárman, négyen támaszkodnak a láncnak, egyikük sem lehet több húszévesnél. Élvezik a délután forgalmát, a járókelők percenként változó sokaságát. A fiatalember kezében táskarádió, méteresre kihúzott antennával. Jól ismerheti a világot, illetve a világ adóállomásait. Mert olyat még sohasem tapasztaltam, hogy a táskarádiós mondjuk mezőgazdasági értekezést hallgatott volna. Tánczene. Nem zavaró, nem ordít. Annyi embernek van már ilyen masinája, hogy nem érdemes bömbölte- téssel felhívni rá a figyelmet.

Nézelődnek, cigarettáznak, s bár láthatóan ismerik egymást, szó

iregszemcsei

tapasztalatcsere

A megye állatorvosai az Agrártudományi Egyesület, a TIT és a MEDOSZ-szaikemberek szakosztályának rendezésében értekezletet tartottak az iregszemcsei kísérleti intézetben. A Délkelet-dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet munkájáról dr. Vincze László, az intézet tudományos főmunkatársa és Fodor János tudományos munkatárs számolt be a vendégeknek, ak;knek megmutatták az intézet laboratóriumát és tudományos munkahelyeit. Befejezésül a kísérleti gazdaságba látogattak, ahol Papp Ambrus, a gazdaság vezetője fogadta és kalauzolta a résztvevőket.

nem igen esik közöttük. Az út felé ritkán fordulnak, a délutáni kocsikaravánt legfeljebb a rendőr figyeli. Hosszasan utánanéznek egy-egy szépen ívelt lábnak, esetleg kiértékelik a látottakat. Maguk között, hangos szó nélkül. A városnak ezen a pontján ritkán esik durva megjegyzés, s ha mégis akad ilyen, a többiek gyorsan elszivárognak, nem vállalják a közösséget. Fiatalok, jólöltözöttek. Befejezik a napi munkát, s most nem tudnak mit kezdeni az idejükkel.

rik egymást. Megnézik, ha idegen téved a helyiségbe.

Sárga pulóveres lány jön a Széchenyi utca felől. Az egyik fiatalember ellódul a lánctól.

— Szevasz.

— Szia.

Néhány percig még állnak az embertömegtől védett sarokban, aztán elindulnak valamerre.

A városnak nincs kialakult* megszokott randevúzóhelye. A tizenéves korosztály kisajátította magának a korzósarkot. „Komolyabb” fiatalembernek, főként a lánynak, már nem megfelelő a hely, s így kialakult a presszóban találkozás szokása Még akkor is ott beszélnek meg randevút, ha utána rögtön sétálni mennek, mert semmi kedvük a füstös helyiségben ücsörögni, vagy feleslegesen költeni.

A villanyóra, amely ideális hely lett volna ilyen szempontból, csúfos véget ért. Már a kezdet kezdetén olyan kergén mutatta az időt, hogy mindenki elkönyvelte megbízhatatlannak. Most már akár a pontos idő szolgálat is hozzá igazodhatna, akkor sem hisz neki senki. Annyira a tudatukba ivódott már a pontatlansága, hogy eszébe sem jut az embernek megnézni.

A rendőr azt mondja, semmi baj nincs a központban ácsorgókkal. A legritkább esetben fordul elő rendbontás, bár mindenütt mindenki így viselkedne. Aki szemte- lenkedni, vagánykodni akar, inkább a sétakertet keresi fel szürkület után. Helyesebb így fogalmazni: keresik fel. Mert olyan még a rendőr tízéves praxisában sem fordult elő, hogy valaki egyedül, magában maceráira volna a többieket.

Az autósokkal már több baj van, különösen akkor, ha a rendőr nincs *,látószögben”. Szabálytalanul fordulnak, tilos helyen parkolnak, riogatják a járókelőket, és a többi jól ismert autós renitenskedés. Ha rendőrt látni a sarkon, tizedére csökkennek a fenti esetek.

Tömött bevásárlószatyrot cipelő nők, vasútra siető emberek. Ilyenkor érezni egy kicsit, hogy mégiscsak város Szekszárd. A központi „ácsorgó” délután öttől hétig „üzemel". Aztán elcsendesedik a korzó, s nincs miért bámészkodni.

Konklúzió: nincs. Miért is len-' ne? Megszokott mindennapi kép ez, hozzátartozik a városhoz.

D. Kónya József

Kinek a kárára?

|5.|

Egy bejelentés nyomón ...

Á trafik közvetlen közelében két: fiúcska egyezkedik, melyikük vásárolja meg a közös erővel kiguberált forintokból a cigit. Hármuk közül hosszú vita után végül mégiscsak arra a szőke gyerekre esik a választás, aki legalább feléri a kis ablakot. A trafikos ad neki. Persze. Ugyanazzal a pénzzel fizetnek, mint más.

•— Mit hoztál?

T- Kossuthot

—• Az erős.

— Szívtam már munkást is.

— Szívtál ám az...

Meglepően tájékozottak. Nemcsak a cigarettamárkákban, a „magyar” nyelvben is. Újabb egyezkedés, kinél maradjon a cigaretta, aztán elvonulnak a közeli kapu alá. Mert az utcán mégsem merik elszívni.

Groteszk ötlet: valaki **Jónapot” utcának keresztelte el a korzót. Sajátos névváltoztatását azzal indokolta, hogy délután az üzletsor előtti járda hangos a köszöngetés- től. Úgy látszik, itt mindenki ismeri egymást Tudok valakit, aki ezen az útszakaszon kezében viszi a kalapját. Mert mégiscsak egyszerűbb így, mint köszöngetéskor illendően megemelni.

|6. |

Nősülni kívánó barátom — aki hallatlan intenzitással keresi szíve — egyelőre még ismeretlen — választottját, legszívesebben a városközpontban tölti a délutánt. Azt mondja: ilyenkor annyi csinos lányt látni, hogy megszakad az ember szíve. Csak egyet nem ért: hova tűnnek ezek a lányok sötétedés után? Hova járnak szórakozni? Azt hiszem, örök megoldatlan rejtély marad. Mert ezen nemcsak ő meditál. A szórakozóhelyeknek kialakult közönsége van, jószerint személyesen ismeAlig fiéá esztendeje kezdődött az újfajta segélyezés és máris van visszaélés.

A * .pénzesleveleket' ’ követően hivatalos, pecsétes levéllel kopogtatott a postás a Völgység egyik termelőszövetkezeténél. A nagy ünnepünkről elnevezett szövetkezet vezetőinek kellemetlen meglepetésére* fizetéses meghagyás volt a levélben. Határozatában záros időn belül kötelezte a szövetkezetei a társadalombiztosítási igazgatóság az elnök által jogtalanul utalványozott kéthavi gyermekgondozási segély visszafizetésére.

Mi történt tulajdonképpen ?

Szülési szabadságának lejárta előtt egy hónappal, mér májusban bejelentette a tsz főkönyvelő asszonya, hogy fizetés nélküli szabadságot kér, mert igénybe kívánja venni a gyermekgondozási segélyt. Bejelentése után és ellenére, június elsején munkába állt, azóta is dolgozik. Csodák csodájára, ezzel egyidejűleg elkészítették, majd beküldték a megyeszékhelyre az elnök által aláírt határozatot, melyben közük, hogy a főkönyvelő 1967. június 1-től, 1969. február 3-ig jogosult a gyermekgondozási segélyre. Fizetés nélküli szabadságon és ugyanakkor dolgozik is. Ki érti ezt? Két hónapon keresztül ki is fizették neki az államkasszából a havi ötszáz forintot.

Szinte véletlenül derült fény az állam zsebére történő felelőtlenségre. Feltűnt valakinek, hogy a járási székhelyen lakó, községi munkahelyére kijáró fiatalasszony kettős javadalmazásban részesül. Hogyan? Az újszülöttet a nagymama gondozza, az anya meg munkahelyétől és az államtól is részesül az együttesen szép summában? Ä bejelentést kivizsgálták és megállapították, hogy G-né — kérelme ellenére — nincs fizetés nélküü szabadságon, dolgozik és nem saját maga gondozza gyermekét.

Ha senki nem hívja fel a figyelmet, kereken tízezer forint nemzeti ajándék ütötte volna a markát annak, aki munkája után havi háromezer forint körüli javadalomban részesül.

Jóhiszemű tévedésről lenne szó ?

Nemcsak hogy nem kétséges, több ennél, lehetetlen. Hiszen pénzügyekben, jogszabályokban jártas, vezető beosztású emberrel történt, nem pedig egy ilyesmiben tudatlanabb, tapasztalatlanabb dolgozó nővel. Tudta, hogy fizetés nélküli szabadságot kell kérni annak — és egy hónappal korábban —, aki gyermekgondozási segélyt kért. Ugyanazon rendelkezés foglalkozik a jogosultág egyéb feltételeivel is.

Hozzájárulhatott a furcsa élelmességhez, az újfajta ravaszság átmeneti sikeréhez az is, hogy pillanatnyilag még nincs olyan hivatalos szerv kijelölve, mely ellenőrizhetné a munkaadóknál az utalványozás jogosságát. A Szek- szárdcxn székelő társadalombiztosítási igazgatóságot nem ruházták fel efajta jogkörrel. A lakosság ' viszont csak a kirívóbb eseteket fedheti fel, mert nem ismerheti a segély részletes feltételeit.

Indokolt lenn<^ ha a törvény megalkotói és a végrehajtás felett bábáskodók fél év elteltével gondoskodnának az ellenőrzésről. Fontos nemcsak a ritkaságszámba menő eset miatt, hanem azért is, mert szülhet tolvajt az alkalom. Sürgetjük tehát az ellenőrzés. a rend megteremtését.

Á visszaélés mint jelenség,

nem ismeretlen. A sok-sok törvénytisztelő ember mellett, akad olyan* aiki saját mohóságában nem nézi a jogost-jogtalant, az erkölcsöst és erkölcstelent. A szocialista állam gesztusa visszájára fordulhat. Pedig új törvényünk nagy visszhangot váltott ki. Jó néhány országban példaként emlegetik a mi hazánkat. Megelőzve igen sok, fejlett, nagy múltú iparral bíró országot, a mi szocialista államunk vállalta az anyagi áldozatot a népszaporulat növekedése, az anyák segítése érdekében. Megyénkben is több száz most szülő édesanya fogadta örömmel a nemes gesztust. De sokan vannak azok, akik annak idején szívesen vették volna a segítséget!

Ne éljen — és ne élhessen — vissza senki a jóindulattal, vagy az ellenőrzés hiányával. De beszélni kell az aláíró felelősségéről is. Nem tudni, mennyire győződött meg a helyzetről az érintett tsz elnöke, mielőtt aláírt. Lehetséges, hogy nála egyszerű hanyagság, vagy a törvény .nem ismerése játszott közre. Nem mentesít viszont egyik sem a felelősség alól. A gyermekgondozási segéllyel nem a munkaadó — jelen esetben a mezőgazdasági nagyüzem — vállal költséget. Most viszont már őket terheli.

Kérdéses, hogy most ki fogja megfizetni az ezer forintot? Kinek a kárára történt? A termelőszövetkezet közössége nem károsodhat, tagsága semmiképpen nem vállalhatja át az egyéni mohóságot szolgáló összeget és a kártérítést.

ri -* *

, i t