Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-15 / 244. szám

> 12 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1967. október 15. TOLU* MtGVEifp EPUISAB Zpt?mtlSTA^y,NZASPAHT TOLfrA MEGYEI .BIZoWsAGA £S A M^q.YEl TANÁCS I APIA-y A tartalékos tiszti munka elismerése Uj feladatok az új szervezetben Tegnap délelőtt tartalékos tisz­ti értekezletet tartott a hon­védelmi szövetség megyei elnök­sége azoknak a részvételével, akik az -elmúlt évi feladatokból legaktívabban vették ki részü­ket, illetve akik már hosszá évek óta tevékenykednek a szövetség munkájában. I antos Ottó alezredes rövid tájékoztatóban foglalta össze; milyen feladat hárul a jövőben a tartalékos tisztekre. sa, elsősorban a tartalékos tisz­tek részvételére van szükség. Rá­juk és a tartalékos tiszthelyet­tesekre, tisztesekre vár, hogy az újonnan megalakuló MHSZ- szervezetek, klubok munkáját segítsék. A tartalékosok klubjá­nak keill szakembereket adni a polgári védelem, a gépkocsizó, a modellező, a rádiós és egyéb ki­képzéshez. Lantos Ottó alezredes tájékoz­— A korszerű háború viszo­nyai között a honvédelem új elemmel bővül; a győzelem, vagy á vereség kérdésén túl elő­térbe kerül az ország, a nép, az állam megóvása a teljes pusztu­lástól. A honvédelem fogalmába tartozik mindazoknak a politi­kai, gazdasági, katpnai rend­szabályoknak az összessége, ame­lyek az agresszor szétverésére, az ország megóvására, a had­viselés ’ valamennyi bizosítékára vonatkoznak. A honvédelem te­hát nemcsak a katonák ügye, hanem az egész társadalomé, minden állampolgáré. Ahhoz, hogy a honvédelmi szövetség a rá háruló feladatokat végrehajt­tatója után a 15 év utáni, Szol­gálati érdemrenddel tüntették ki Ambrus Ödönt, Balázs Lajost, Fehér Jánost, Klemencz Istvánt, Kovács Lajost, Patkó Józsefet, Schilling Józsefet, Székely Pált és Borost Istvánt. A tízéves ér­demrendet kapta Forró Ferenc, Joó József és Soltész János. Ezenkívül századossá léptették élő Tóth István tartalékos fő­hadnagyot, főhadnaggyá Balogh Zoltán, Bán István. Fenyvesi Já­nos, Fischer János, Sípos István, dr.. Szabó Károly és Szolnoki István tartalékos hadnagyokat. Hadnaggyá 15 tartalékos alhad­nagyot léptettek elő, a vonat­kozó rendeletek értelmében. Nem emlékszik semmire az áldozatát cserbenhagyó részeg autós — Mindig elítéltem az ilyen embereket — így beszel a rend­őrségen Bókái Gyula az olyan gépjármű-vezetőkről, akik itta­san ülnek a volán mellé, s ha karamboloznak, áldozatukat cser­benhagyják. — Most magam este bele — teszi hozzá rezignáltan. — Hogy tehetett ilyet, nincs magában egy csepp emberség sem? — Nem tudom, mit csináltam, nem emlékszem semmire... — Mennyit ivott? — Talán egy fél liter lehe­tett. . . __ ? ? 7 — De murci volt, nem bor — teszi hozzá kissé zavarodottan. — Az, úgy mondják, rosszabb, mint a bor. — Miért ivott? Nem tudja, mit ír elő a KRESZ? Erre már nem ad választ Bó­kái, aki pénteken este súlyos ka­rambolt okozott Paks határában, ­Bókái, valamint Bálint Ferenc és Bálint József, ideiglenesen németkéri lakosok villanyszere­lési munkát végeztek Csámpa- pusztán. Velük voit Bókái meny­asszonya, Bálint Mária is. A munkáltató elmondása szerint közben ittak is. Este így indul­lak el, a Bókái vezette személy­kocsival Németkérre, Paks határában azonban, a 6-os úton Bókái figyelmetlenül vezetett, s egy előtte, szüretelés­ből hazatartó, kivilágított lovas kocsit felborított, rajta 5 szüre­telővei. A kocsi darabokra tört, a must és szőlő szertefolyt, s az útra esett szüretelők közül özvegy Király Jánosné 87 éves paksi lakos súlyos sérülést szen­vedett Bókái nem állt meg, áttért a baloldalra, s összeütközött egy szembejövő teherkocsival, amely 60 mázsa vasat szállított. E kocsi sofőrjének lélekjelenléte akadá­lyozta meg a nagyobb szeren­csétlenségeit. Idejében meg tu­dott állni, s így nem hengerelte le a személykocsit. A személy- kocsi utasai közül Bálint Fe­renc súlyos, Bálint József köny- nyű sérülést szenvedett. Nemcsak a törvény írja elő, mert minden becsületes ember ilyenkor a sérültek segítségére siet. Bókái azonban csapot- papot otthagyott, s menyasszo­nyával együtt eltűnt a helyszín­ről. A nyomozás során kerítet­ték elő. S most csak azt hajtogatja: nem tudja, mi történt vele, nem emlékszik semmire. A rendőr­ség előzetes letartóztatásba he­lyezte. Lesz ideje gondolkodni a dolgon... ideiglenesen megváltozik egyes áruk vasúti szállítása A vasúti és közúti fuvarozási vállalatok között létrejött megál­lapodás szerint az idei őszi for­galomban legfeljebb december 31- ig néhány áru szállítását a vasút­ról a közútra terelik át. Az átme- neti intézkedés csak az úgyneve­zett rövidtávú fuvarozásokat érin­ti, elsősorban a legfeljebb 50 ki­lométeres távolságra történő szál­lításokra vonatkozik. A rendelke­zés szerint idetartoznak az álla­ti tápszerek, cukor, cement, gabo­na, továbbá a hüvelyes szállítmá­nyok, a konzerv, műtrágya — a cukorgyári mésziszap kivételé­vel —, a szövőgyárak termékei és a nyomdaipari vállalatok koope­rációs szállításai. Továbbá a pa­píripari üzemek gyártmányai és azok göngyölegei. Ez a rendelke­zés vonatkozik a bútorküldemé­nyekre is. A rendelet számos ki­vételt tartalmaz. A fuvarozásokkal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a vasútállo­mások adnak . Bonyhádi siker — Moszkvában és Budapesten A moszkvai nemzetközi ru­házati kiállításon több modellel szerepelt a Tolna megyei Áru­termelő Cipész Ktsz. A szövetke­zet — melynek központja Bony- hádon van — évek óta egyre na­gyobb mennyiségű cipőt és pa­pucsot gyárt exportra, most újabb sikert ért el. A moszkvai kiállí­tás rendezősége elismerő okle­véllel jutalmazta a szövetkezet cipőkollekcióját. Részt vettek a ktsz modellőr- jei az országos modellversenyen is. Az OKISZ által rendezett versenyre tíz új modellt küld­tek el. A biráló bizottság a má­sodik díjjal, ezüstplakettel ju­talmazta Pirka Ernő mode’lőr csoportját a divatos, modern vona­lú lábbelikért. (llíliSWKON MINIM UTAftMÍ u Öaikémteő (115) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: rtlTRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—01. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadő Vállalat Szekszárd Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: í—20—m 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—39—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesftőnél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft íaöexsiatói; £5 808 OKTÓBER Névnap: Teréz. 15 A Nap kél 6.03 órakor, nyug­szik 16.57 órakor. A Hold kél 16.12 órakor, nyug­VASÁRNAP szik 2.37 órakor. — Ügyeletes orvos: október 15-én, dr. Ba- gi Emilia Szekszárd, Pollack u. 55. sz. Te­lefon: 128—64. Ren­del vasárnap délelőtt 9—11-ig a rendelőin­tézetben és utána a lakásán található. — Ügyeletes állat­orvos: október 14-én 12 órától, október 16- án reggel 6 óráig dr. Horváth László, Szek­szárd, Petőfi u. 6., és az állatkórház szakál­latorvosa. Az ügyelet kiterjed: Szekszárd, Öcsény, Sióagárd, Szálka helységre. — Szekszárdon sza­nálták a Vasipan Vál­lalat Széchenyi utcái autójavító részlegé­nek épületét. Erre az új városközpont ki­alakítására vonatkozó terv értelmében ke­rült sor. — Hétfőn 12 tagú jugoszláv állatorvos r, és agronómus-, kül döttség érkezik Szek- szárdra. Ezzel a Tol­na megyeiek tavaszi látogatását viszonoz­zák. — A mérőműszer- gyár szakszervezeti bizottsága legutóbbi ülésén megvitatta a Vas- és Fémipari Dol­gozók Szakszervezete XXV. kongresszusá­nak határozatát»' eredő feladatokat. — A jövő nyárra elkészül a dombóvári járás balatoni úttörő­tábora, amelyhez ed­dig községfejlesztési alapból tsz- és fmsz- hozzájárulásból 506 ezer forint gyűlt ösz- sze, ezenkívül a járás termelőszövetkezetei egyhetes időre egy- egy erőgépet ajánlot­tak fel a táborhely töltési munkálataihoz. — Bonyhádon a 2­es számú általános is­kola hatodik osztá­lyának úttörői már ré­gebb óta levelező kap­csolatban állnak szov­jet pionírokkal. A VI. osztályos úttörők a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom ünnepére hímzett -út­törő-nyakkendőket ké. szítenek és Küldenek a szovjet pionírok ré­szére. — A polgári védel­mi oktatásban lészt vevő' előadók résiére kétnapos módszerta­ni oktatást rendez hétfőn—kedden Szek­szárdon a honvédelmi szövetség, és a PV megyei törzsparancs­nokság. — A MAFILM ka­tonai stúdiójának kol­lektívája — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 50, évfordulója tiszte­letére egyórás doku­mentumfilmben áliít emléket a forrada­lomban részt vett ma­gyar internacionalis­táknak. Az új magyar dokumentumfilmet a forradalmi évforduló alkalmából tűzik mű­sorra. — Kombájnvásár. A megye közös gaz­daságainak kombájn­parkja egyre bővül és korszerűsödik. Az idén már szinte sehol sem használták a gyenge magyar gyártmányú gépeket, és új SZK-tí- pusú szovjet kom­bájnt 90-et kapott a megye. Áz utolsó szál­lítmány, 25 gép nem­rég érkezett meg az AGROKER-hez. A még gépállomási tu­lajdonban lévő kom­bájnokat is megvehe­tik a szövetkezetek. — „Régi magyar könyvtárjegyek” cí­met visel ez a 403 lapból álló ex libris gyűjtemény, amely a közelmúltban Került az Országos Széché­nyi Könyvtár tulajdo­nába. A könyvtárje­gyeket dr. Nyireő Ist­ván gyűjtötte össze. A szerzeménnyel a magyar könyv- • és grafikai kultúra tör­téneti vizsgálata ju­tott újabb, gazdag for­rásanyaghoz. Vala­mennyi darabja 1896. előtti, úgynevezett ré­gi magyar ex libris. ÖTÖS TALÄLAT A LOTTÓN A 4L játékhéten öt találatot egy * fogadó ért el, nyereménye 1 743 753 forint. Négy találatra 378 forintot, volt, nyereményük 48 438 forint. Farom találatra 378 forint, a két találatra 14 fo­rintot fizetnek. — Találtak 300 fo­rinton aluli összeget. Jogos tulajdonosa át­veheti a szekszárdi városi és járási rend­őrkapitányságon, Vár­köz 4. szám alatt. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás vasárnap estig- válto­zóan felhős, főleg reg­gel és délelőtt több­felé párás, ködös idő, Gyenge, időnként élénkebb, változó irá­nyú szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legma­gasabb nappaii hő­mérséklet 16—21 fed® között. Filmfelvevőt, fényképezőgépet, órát nyerhet 0000000000000000000000000000.00000000000000. Nagy sikerű szovjet filmekről XI. rész. Melyik szovjet filmben találkozunk egy nemes lelkű tolvajjal? A tolvaj szerepét Inokentyij Szmoktunovszkij alakítja. / Autót loptam 1 A nevük azonos % Hívás a 03-on X

Next

/
Thumbnails
Contents