Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

S F> O RT • A bemutatkozás jól sikerült NB l-es csapat Mözsön az első villanyfényes mérkőzésen — Milyen terveik vannak az NB //-ve/ kapcsolatban a sportköri vezetőknek ? Csütörtökön este minden várakozást felülmúlt az érdeklődés Mözsön, a ké­zilabda-mérkőzés iránt. Ez érthető, hiszen nemcsak az új létesítményre voltak kíváncsiak, hanem a Tolnai Vörös Lobogó NB Il-es lányaira és a Pécsi Bányász NB l-es férfi csapatá­ra is. Ez az első eset, hogy Mözsön a kézi la bd ások NB I-es csapatot fo­gadhattak. Több mint 400 ember állta körül a pályát, amikor a Tolnai Vörös Lobo­gó női csapata a megyebajnoksági-an szereplő mözsi lányokkal játszotta mérkőzését. Az első félidőben a hazai­ak viszonylag jól helytálltak, de a második félidőben kidomborodott a nagyobb rutin, technikai fölény és 15:9 (8:4) arányban győztek a tolnai lányok. Amikor a két férficsapat pályára lépett, a mözsiek nagy tapssal kö­szöntötték őket. Várakozáson felüli, izgalmas és színvonalas küzdelem ala­kult ki. A mözsi fiúk kitűnő játékkal lepték meg az ellenfelet — és nem utolsó sorban a lelkes közönséget —, míg az NB l-es csapat az első félidő­ben mindössze négy gólos előnyhöz tu­dott jutni. A második félidőben is szoros volt a küzdelem, amit igazol a 34:23-as végeredmény. A lelkes mö­zsi szurkolók játék közben és a mér­kőzés végén is lelkesen tapsolták, ün­nepelték a két csapatot. Az első villanyfényes kézilabda­mérkőzés nagy erkölcsi sikert ho­zott, mindkét találkozó jó hírveré­se volt, tovább népszerűsítette az amúgy is nagy táborral rendelke­ző kézilabdasportot. A pécsi NB I-es játékosok elismerés­sel nyilatkoztak a mözsi csapatról, de dicsérték a játékvezetőt is, mely sze­repet ezúttal Kárpáti András, a tol­nai csapat edzője töltötte be. A mö­zsi Uj Élet Tsz vezetőségének jóvol­tából a pécsieket vacsorán látták ven­dégül, ahol tovább mélyült a barátság d két együttes játékosai között. Az új kézilabdapálya építésével és a szakosztály terveivel kapcsolatban Schmidt József testnevelő, a mözsi férficsapat edzője adott nyilatkozatot munkatársunknak: 1— Állandó problémánk volt, hogy játékosaink az edzéseken nem tudtak teljes számban részt venni, mivel többségük vidéken dolgozik és csak este a 6 órai vonattal érkeztek haza. Különösen tavasszal és az őszi hóna­pokban edzéseink nem érték el azt a szintet, melyet szerettünk volna, örültünk, ha a sötétben erőnléti ed­zéseket tudtunk tartani, szó sem le­hetett formába hozó, vagy formában tartó edzésekről. Már tavaly elhatá­roztuk, hogy kézilabdapályánkon el­készítjük a világítást. De erre — fő­ként anyagiak hiányában — most ju­tottunk hozzá. Hogy elértük célunkat: este tudunk edzéseket, esetleg mér­kőzéseket tartani, ebben nagy része van a mözsi termelőszövetkezetnek, mely más­fél éve nemcsak a nevét adta a MAI SPORTMŰ Atlétika: Járási verseny Dunaföld- váron 9 órától. Kézilabda NB II.: A Tolnai Vörös Lobogó női csapata a Minőségi Cipő­gyár ellen mérkőzik Budapesten, 11.00 órakor. A simontomyai BTC férfi­csapata ugyancsak Budapesten lép pályára, a Ferencváros ellen. Megye­baj nokság: Nők: Máza-Szászvár—Si- montornya 8.30, Tolna II—Bogyiszló 8.30, Bonyhádi Spartacus—Kocsol a 16. OÓ Mözs—Gyönk 10.00, Szekszárdi Bőrdíszmű—Bonyhádi Cipő 10.00. Férfiak: Máza-Szászvár—Simon tornya 9.30, Tolna—Fadd 9.30, Hőgyész—Dom­bóvári VSE 10.00, Mözs—Gyönk 11.00, Szekszárdi Kórház—Bonyhádi Cipő 11.00. Járási bajnokság: Nők: Alsóná­na—Kajmád 9.00, Sz. Bőrdíszmű II— Sz. Kórház 9.00, Öcsény—Tengelic- Szőlőhegy 8.30, Decs—Szedres 8.30. Férfiak: Alsónána—Sióagárd 10.00, Mözs II—ITSK 8.45. Kosárlabda NB II.: A Szekszárdi Vasas női csapata Szekszárdon a Ga­ray gimnázium udvarán a Kiskun­félegyháza ellen mérkőzik, 11.00 óra­kor. Megyebajnokság: Nők: Bony­hádi Cipő—Paksi Kinizsi 10.00, Báta- széki VSK—Bajai Fehérnemű ifi 9.00, Dombóvári VSE—Bajai Fehérnemű II. 11.00, Szekszárdi Vörös Meteor—Dom­bóvári Apáczai 15.00. Férfiak: Bony­hádi Vasas—Bajai Bácska ifi 11.15, Báta&zéki VSK—Bajai Vízügy II. 10.15. Bajai Bácska n—Dombóvári Apáczai Gimnázium 11.15. Labdarúgó NB II.: A Máza-Szász- vári Bányász' a Pécsi VSK-t fogadja Szászváron, 15.30-kor. V.: Csápuczka. A Dombóvári VSE Kaposvárott, a Táncsics SE ellen lép pályára, 15.00 órakor. V.: Hámori. Labdarúgó NB III.: A Szekszárdi Dózsa a pécsi egyetemistákat ó'^artja 15.30-kor. V,: Győri. A Bonyhádi Va­sas szintén otthonában játszik a Pé­csi Helyőrség ellen. V.: Buzsáki. Fadd Mohácson lép pályára 15.30-kor. V.: Tegzes. A Szekszárdi Vasas Bajára látogat. Kezdési idő: 15.30. V.: Su- tyor. Labdarúgó megyebajnokság: Báta- szék—Tamási 15,30. V.: Majoros. Kis- dorog—Simontornya 15.00. V.: Bihari. Gyönk—Dombóvári VSE II. 15.00. V.: Pech. Tolna—Máza-Szászvár II. 15.00. V.: Németh. Dombóvári Spartacus— Nagymányok 15.30. V.: Somogy me­gyei játékvezető hármas. Paks—Bo- gyiszló 15.00. V.: Nagy II. Hőgyész— Tengelic 15.00. V.: Kleiber. Labdarúgó megyei B; Bonyhádi Pe­tőfi—Dunaföldvár 11.00. V.: Streer. Ozora—Szedres 10.00. V.: Rittlinger. Nagydorog—Sz. Dózsa II. 15.00. V.: Pogány. Sióagárd—Sz. Vasas II. 15.00. V.: Pozsgai. Dalmand—Cikó 15.00. V.: Eretnek. Szakcs—Dunaszentgyörgy 15.00. V.: Fekete. Labdarúgó megyei II. osztály: Fadd II—Zomba 15.00. V.: Rózsa. Várdomb —DecsJ 15.00. V.: Váradj. Kajdacs— Madocsa ,15,.00. V.: Farkas, öcsény— Kölesd 15.00. V.: Andorka. Pálfa— Kanacs 15.00. V.: Kunfalvi. Majos— Kocsola 15.00. V.: Bogos. Kurd—Döb- rököz 15.00. V.: Németh. Ujireg— Mucsfa 15.00. V.: Teierling. Szakály —Kéty 15.00. V.: Paczolai. Labdarúgó *járási bajnokság: Kaj­mád—Medina 10.00. V.: Pozsonyi. Báta —Sárpilis 15.00. V.: Horváth II. Alsó- hídvég—Tehgelic-Szőlőhegy 15.00. V.: Paulai II. Németkér—Györköny 15.00. V.:, Király. Gerjen—Puszthencse 15.00. V.: Horváth I. Te vei—Váralja 15.00. V.: Pincehelyi. Bonyhádvarasd—Fel- sőnáha 15.00. V.; Salamon. Kisvejke —Kakasd 15.00. V.- Domsa. Aparhant —Závod 15.00. V.: Bőte. Tabód—Ka- laznó 15.00. V.: Saára. sportkörnek, hanem magáénak is Vallja. Nem tud.unk olyan kéréssel fordulni hozzájuk, melyben ne lennének se­gítségünkre. A községi tanácsról ugyanezt mondhatjuk.. Feltétlen di­cséretet érdemel Róhr János elektro­technikus áldozatvállalása, aki társa­dalmi munkában tervezte és a szere­lést ellenőrizte, lelkiismeretes munkát végzett Ádám Antal és Wiedemann József, akik a villanyszerelési munká­kat végezték. A községi tanács a szükséges vörössaüak vásárlásához pénzt adott. A játékosok is kivették részüket a társadalmi munkából, így például 75 méteres szakaszon a víz­vezetéket a pályáig vezettük, mely­hez az anyagot a termelőszövetkezet vásárolta. így kézilabda-pályánk lo­csolása is biztosított. *— Az öltözőnk sajnos még kissé tá­vol van. A segítőkészség itt is megmu­tatkozott, amikor a községi tanács 100 ezer forintot adott a sportkörnek er­re a célra. Úgy láttuk jónak, hogy a jövőre megépülő új termelőszövetke­zeti központ irodaházához adjuk a pénzt, ahol a tsz az alagsorban öltö­zőt, szertárt, fürdőt biztosít, és lesz klubszobánk is. Előzetes számítás sze­rint a tsz irodaház négymillió forint­ba kerül. Távlati tervünk: a kézilabdapályát az irodaház közelébe áthelyezni, te­hát az öltöző és a pálya közel lesz egymáshoz. Felmerült a szurkolók, sőt a játé­kosok között is a gondolat: Mindkét csapatunkkal az NB II-be jutást kel­lene kiharcolni. A vezetőség ezt nem tartja jelenleg aktuálisnak, mert a csapat nem érett még arra. Erre leg­jobb bizonyíték, hogy az NB Il-es Pé­csi Ércbányásztól az osztályozón 23:5 arányú vereséget szenvedtünk Ez a pécsi csapat bajnoki mérkőzésen nem­rég 27:10-es vereséget szenvedett. A két eredmény világosan mutatja, hogy csapatunk nem érett még az NB Il-re. Persze ez nem jelenti azt, hogy le­mondtunk az NB n-ről. Most azon fá­radozunk, hogy kialakítsuk azt a csa­patot, mely minden szempontból eléri azt a színvonalat, mely megállja majd helyét az osztályozón, és ha az sike­rül, akkor az NB IT-ben — felezte be nyilatkozatát Schmidt József testneve­lő. • rlpárl SE— Fornádi ÜEDQSZ 2:2 (0:1) Szekszárd, 100 néző. Vezette: Pető. Sz. Alpári: Róth — Czikora, Teszler, Olasz, Markó, Szabó, Tormási, Fe­hér, Varga, Demeter, Danes. Fornád. Kovács I. — Buckó, Sárközi, Sós, Pri- ger, Kovács IV., Molnár, Kovács III., Bazsonyi, Kovács II., Csuta. Hadobás, Délceg és Pálfi nélkül kezdte a játé­kot a vendégcsapat, amely kiegyenlí­tett első félidő után 1:0-as vezetésre tett szert Kovács n. góljával. Szünet után megváltozott a játék képe. A technikásabb hazai együttes már a 4. percben Varga góljával ki­egyenlített. majd a 9. percben Deme­ter átjátszotta a védelmet és közelről a vezetést is megszerezte. Már úgy | látszott, hogy az Alpári megszerzi el­ső őszi hazai győzelmét, amikor For­nád jogos büntetőhöz jutott, melyből Kovács II. egyenlített. 2:2. Jók: Deme­ter és Markó, illetve Csuta, Sárközi I és Kovács n. Nem értem. Hogyan lehet, hogy az a tolnai asz­talitenisz-csapat, amely hat éven át az NB II-ben ját­szott, most annyira gyen­ge, hogy a felhígított me­gyebajnokságban is az utol­só helyen áll. — Ezt esetleg Tolnán, szakemberektől kellene megkérdezni. Mindenesetre, ha az asztaliteniszezők kö­zött is akadna egy-két olyan ember, mint a lab­darúgóknál Széles, akkor a bajnoki táblázat első há­rom helyezettje között le­hetnének a pingpongozók. — Mi a véleménye a köl­csönkért játékvezetőkről? —1 Én nem láttam őket, csak az elbeszélés alapján tudom, hogy két hete Nagymányok el volt va- gadtatva tőlük. — De kérdezné 'őket meg most. Vasárnap is Somogy megyei hármas vezetett náluk, de ezúttal elmarad­tak a dicsérő szavak. — Nem is csodálom. Ott­hon kikaptak Tolnától. — Nemrég jelent meg az új rendelkezés, de máris megtalálták annak, gyenge pontját, — hogyan kell ki­játszani, hogy hat játékos­sal már nem. lehet folytat­ni . a mérkőzést. — Mi sem könnyebb en­nél. Félidőben — persze akkora ha az ellenfél már nagyon vezet és nem akar­nak még sok gólt, — meg kell mondani a játékosok­nak, hogy színleljenek sé­rülést és jajgatva hagyják, el a pályát. Ha az utasítást betartják, esetleg egy ‘gólt lőhet még az ellenfél de többet nem, mert a létszám máris hatra apad. — Aztán van olyan is, hogy a játékvezető állítja ki a focistát. Például a dalmandi Somogyvárit va­sárnap azért, mert meg akarta ütni a partjelzőt. Csak akkor vették észre, nokság. Esetleg a kisbírók csapata játszik a szikvíz- töltők ellen. Végül kide­rült, hogy tévedtem. — Nem volt mérkőzés? — Nem bizony. De a háló kora tavasz óta ott van, és most már nem is nagyon érdemes leszedni, a nyári nap, az eső és a szél megtette már hatását. tönkrement. —i Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt két hét­ben a négy lépésről? —i Miféle négy lépésről? fes A kapusoknak két hét miért olyan „erős”, amikor rálehelt a bíróra. — De mit szól. ahhoz a tömegsporthoz, ami Biká- cson van? Láttam a foci­pályájukat hétfőn reggel, kedden délelőtt, szerdán délután, csütörtökön este, sőt, vasárnap hajnalban, de a háló az mindig a ka­pun volt. Arra gondoltam., hogy néhány perc múlva Kezdődik üzemi baj­óta a negyedik lépés után meg kell szabadulni a lab­dától, mert ellenkező eset­ben közvetett szabadrúgás jár ellenük. — Nincs különösebb prob­léma, még eddig nem kel­lett ítélni játékvezetőink­nek az új szabály megsér­tése miatt közvetett sza­badrúgásokat. sa És Köcsalán a kézi­labda-mérkőzésen mi tör­tént? — Honnan tudjam? — Tőlem: A kocsolai lá­ny oka 5:l-re vezettek a Szekszárdi Bőrdíszmű ellen. Aztán a szekszárdiak ve­zettek 10:9-re és csak ne­hezen tudtak a hazaiak egyenlíteni. — Ilyesmi előfordul. — Ilyen igen. De hogy a játékvezetőt nem fizetik ki, az már ritkábban. — Miért nem fizettek?. — Mert sokallták a szám­lát. Legalább is szerintük ezért. Pedig a játékvezető csak a hivatalos összeget számolta fel. — Mennyi volt az? ■— Száznyolcvanegy forint. — Az bizony elég sok. — De mit lehet csinálni, ha az illetőt Tolnáról küld­ték, és ennyi jár neki. — Elárulom a „titkot”. Közelebbről küldjenek já­tékvezetőt, és akkor nem kerül ennyibe. — De mi van ebben a nagy bőröndben? — Sínadrág, bakancs, jé- ger alsó, fülvédő, bundás sapka és egyéb téli felsze­relés. — És minek ez? — Megyek Siófokra, a labdarúgó-játékvezetők nyá­ri táborozására, A Tamási Gépjavító Állomás autójavító részlege beindult Vállal: mindennemű autójavítást, I—Il-es szemlék elvégzését, állandó szervizszolgáltatást, gép jármű-villamossági munkákat, karosszériajavítást, -festést, -fényezést, gépjármű-asztalos és kárpitosmunkát. Keresse fel autójavító részlegünket! Cím: Tamási, Szabadság út. ívolt gépállomás). (65) Az É. M. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat azon­nali belépéssel felvesz: kőműves, ács, vb-szerelő, lakatos, hőszigetelő, festő szakmunkásokat, kubikosokat, segédmunkásokat, vagonkirakodókat, és betonelem- előgyártásban jártas dolgozókat (brigádokat is) Bérezés teljesítmény alapján! Szállást, étkezést biztosítunk! Különélési pótlékot — 24 munkanap ledolgozása után ha­za- és visszautazási költséget térítünk. Felvétel esetén az utazási költséget visszafizetjük. Jelent­kezés: a munkaügyi osztályon: Székesfehérvár, Ady E. u. 13. (216) Termelőszövetkezetek ! Állami Gazdaságok ! Kormányintézkedés lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kisegítő tevékenységként kő, kavics, homok, agyag stb. kitermelésével foglalkozzanak. Az ilyen irányú tevékenységet a bányatörvény bizonyos alapfeltételekhez köti. Ezeknél; az előfeltételeknek a meg­teremtése kutató-, tervezőmunkát igényel. Ilyen feladatok elvégzésére irányuló megbízásokat az FTI 1968-ra el tud vállalni. Cím: ÉM. Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat Buda­pest, VIII. Reviczky u. 4, (166) Munkásfelvétel: 10 százalékos kiemelt többletbérczéssc! Azonnali belépés§el felveszünk: kőműveseket, kubikosokat, kiszolgáló férfi és női segédmun­kásokat szekszárdi építkezéseinkre. Továbbá: ácsokat, vasbetonszerelőket, útépítő munkásokat, hidegburkolókat. Munkásszállás, étkezés biztosítva. Telentkezés: Tanácsi Építőipari Vállalat, Szekszárd, Kese- yűsi út 6. (162) \

Next

/
Thumbnails
Contents