Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-02 / 207. szám
4 YÖOíS MEGYEI NEPÜJSÄG 1967. szeptember 5 Gyógyít a selyemfonal „Import“ — Tolnáról A történetet a Tolnai Selyemgyúr ban hallottam. Egészen véletlenül került szóba, amikor a gyár helyzetéről, jövőjéről beszélgettünk. Főként arról, hogy mi mindenre használják fel a gyár termékét, a selyemfonalat. Csábított a lehetőség, hogy megírjam, azonban azt 'hiszem sokkal hitelesebb, ha az esetet hűen tükröző kétszeri levélváltást adom közre A levelek a selyemfonalról szólnak, de bizonyos, hogy nemcsak a közvetlenül érdekeltek tanulhatnak belőle, hanem mindazok, akik importanyagot, importgépet keresnek, miközben talán a szomszédban is megtalálhatnák. Az első levelet Fadgyas István, a Tolnai Selyemgyár igazgatója kapta. — Thür Miklóstól, a Mohácsi Selyemgyár főkönyvelőjétől kapott tájékoztatásunk alapján fordulunk önhöz. A szemészeti műtétekhez eddig az NDK-tól kapott igen vékony hernyóselyem fonalat használtunk varróanyagként. Tekintve, hogy készletünk kifogyóban van és a beszerzés hosszú időt vesz igénybe, azzal a kérdéssel keressük fel Önöket, hogy gyárukban készítenek-e a mellékelt hernyóselyem fonallal megegyező, vagy hasonló vastagságú fonalat, melyből néhány száz méterre lesz szükségünk. Kérem szíveskedjék értesíteni kérdésünket illetően, hogy esetleg a rendelést megindíthassuk. Válaszát várva maradok tisztelettel: Df. Takáts István egyetemi adjunktus (Körbélyegző: Pécsi Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinika.) Pécs, 1967. március 30. A válasz: Múlt hó 30-án kelt levelükkel küldött selyemfonalat vizsgálva az a vélemény alakult ki, hogy az cca 18/20 den-es nyers hernyóselyem fonal. Ez a vastagság a 20/22 den-es kínai hernyóselyem fonalhoz áll legközelebb, melyből mintául 3 kis próbamotringot és 1 csévét küldünk. A fonal sterilizálását elvégezni nem tudjuk. Megjegyezni kívánjuk, hogy a selyemfonal +140 C főkot hosszú időn át bírja anélkül, hogy az a szakítószilárdságra és nyúlásra rossz hatással lenne. örömmel vennénk, hogyha leközölnék azt, hogy a fonal megfelel-e vagy sem. Szíves fáradozásukat előre is megköszönjük. Tolna, 1967. április 6. Fadgyas István igazgató A következő levél Pécsről: Hálás köszönetemet fejezem ki önnek a gyors és hathatós segítségéért varrat problémánk megoldásához. A „mintának” küldött selyemfonállal egyszeriben olyan gazdagok lettünk, amelyről nem is álmodtunk. Emellett itt van a gyors beszerzési lehetőség, mely az NDK-ból majd egy évig tartana. A kapott mintafonál valamivel vastagabb, mint az általunk küldött minta, de a célnak tökéletesen megfelel. Bizonyítja ezt az is, hogy egy napon két szürkehá- lyogos beteg szemét az Önök fonalával, két, hasonló beteget az NDK-belivel varrtunk meg a múlt hét alkalmával. Azóta 9 nap múlott el és a szemek egyformán jól tűrik mindkét fajta varratot. Ezen időpontot vártam meg, hogy megírhassam önnek, ezért elnézést kérek a válasz késéséért. Egy hónap múlva Pécsett tudományos szemorvosülés lesz, amikor biztosan nagy érdeklődés fog megnyilvánulni a fonal iránt is. Kérem, írja meg nekem, hogy megadhatom-e az önök címét, mint beszerzési lehetőséget és most már nem „gratis”, hanem az árát is. Még egyszer köszönetemet fejezem ki önnek az operáló szemorvosok és nem utolsó sorban betegeink nevében. * Tisztelettel üdvözli: Dr. Takáts István egyetemi adjunktus Pécs, 1967. április 18. A második tolhai válasz: F. hó 18-án kelt levelüket köszönettel vettük. Nagy örömünkre szolgált azon közlésük, hogy a mintául küldött hernyóselyem céljaiknak megfelelt. A közeljövőben Pécsett megtartandó tudományos szemorvosülésen kérem a jelenlevők tudomására hozni, hogy a mintánknak megfelelő minőségű fonallal bármikor szolgálatukra lehetünk. Tekintettel arra, hogy céljaikra kis mennyiségű fonal hosszú időre elegendő, ezért az árat nem is közöljük. Az általunk küldött fonalból 9000 méter csupán 21 gramm. Tolna, 1967. április 19. Üdvözlettel: Fadgyas Természetesen, a Tolna—pécsi levélváltást azóta már több követte, az ország különböző részeiből keresték fel a gyárat hasonló kéréssel. Nemcsak Pécsett, másutt is pótol importot a tolnaiak „mintaküldeménye”, J. J. A hírek közt olvasom, hogy a vendéglátó vállalat értékelte a felszolgálók udvariassági versenyét. A verseny első helyezettjét nagyon sokan ismerity Szekszár- don. Régi pincér... Udvarias, előzékeny volt mindig, verseny nélkül is. De miért csupán a vendéglátó vállalat hozta divatba az emberek közötti érintkezésnek eme — egyébként nehezen értem, hogyan mérhető megnyilvánulását? A vendéglátó által meghirdetett versenyt ki lehetne terjeszteni, legalább annyira közüggyé tenni, mint mondjuk, a közelmúltban lezajlott slágerfesztivált. Az újságoknak, vicclapoknak állandóan visszatérő témája az udvariatlanság. Naponta találkozunk udvariatlan pincérrel, „bolti dolgozóval”, kalauzzal, jegyUdvariasság — versenyben pénztárossal, hivatalnokkal és megannyi más szakma képviselőjével. Udvariatlan emberekkel találkozunk az országutakon, akik a rendőrségi jelentések hivatalosan megfogalmazott formulája szerint nem tartották be a kötelező elsőbbségadás szabályát. Hányán és hányán esnek áldozatul annak, hogy sokan még az udvariasság jogilag meghatározott fogalmát sem tartják be... Micsoda nagyszerű dolog lenne, ha a közvélemény rendszeresen értesülne arról, ki volt a hónap legudvariasabb gépkocsi- vezetője, tisztviselője, a legudvariasabb pénztárosa, utasa, kereskedője, sőt; vevője. De gyanítom, miért nem lehet az emberek közötti érintkezés mérhetetlenül széles skálájára kiterjeszteni az udvariassági versenyt. Nem lehetne olyan zsűrit összeállítani, amely , tárgyilagosan megítélné, hol, és ki jutott eme vetélkedő legmagasabb csúcsára. Talán mindenki zsűrizne mindenkit? A gyalogos a gépkocsi- vezetőt és viszont, az eladó a vevőt, a vevő az eladót, az ügyfél a tisztviselőt, a tisztviselő az ügyfelet... És amíg megállapítanák, melyikük volt udvariasabb, micsoda udvariatlanságokat vagdosriának egymás fejéhez? Éppen ezért van egy javaslatom; verseny nélkül is legyünk udvariasabbak egymáshoz, országúton, vonaton, boltban, hivatalban, mindenütt, még a fogorvosi rendelőben is. !+• : BI. — Ki az a Nagy Andris? — Az... Az a hülye — nyelt nagyot Ákos. — Dilis... — bizonygatta. — Lehet, hogy egyáltalán nem is olyan dilis. Honnan veszi maga, hogy a Nagy András honvéd hülye? — kérdezte Pikó furcsa hanglejtéssel. — Azt mondta, hogy ő a konyhatörzsfőnök, meg, hogy őrmester... — Én már azt is hallottam — szólt közbe a hadnagy, — hogy volt olyan katona, aki minden éjjel szándékosan bevizelt, csakhogy leszereljék. — 19 — Pikó lopva hallgatásra intette a hadnagyot. — Azt akartam kérdezni... szűrte vontatottan a szavakat — ... no igen, hogy ki is ölte meg ezt a szerencsétlent? A katona a szájaszélét rágta. — Nem tudom, — felete hosszú csend után. A válasz egyszerű volt, megfontolt, és ezért őszintének tűnt. Részletesen elmondatták vele a KISZ-klubban történteket, majd azt, hogy miként kerültek a fotókamrába. Ákos csaknem pontosan emlékezetébe tudta idézni az eseményeket, de a gyilkosság lefolyásáról semmit sem tudott mondani. — ön hol helyezkedett el a nagyítás ideje alatt? — kérdezte az egyik tiszt. — Faragó mellett ültem, a bal oldalán, a hokedlin. Én mártottam volna a hívóba, meg a fixírbe a képet. — Tehát a baloldalán, — jegyezte meg Pikó, inkább csak saját magának. — I... igen — ... dadogta Ákos. Megborzongott. — És mi történt, miután felgyújtották a villanyt? — Én nevettem... mert, hogy olyan komikus volt... és akkor megláttam Faragó hátában a tőrt... — 20 — — Mit csinált azután? A katona idegesen kapkodta jobbra-balra a tekintetét.— Nem tudom... Nem emlékszem. — És mit csináltak a többiek? — Lábas ... Lábas felkiáltott, hogy — j,a tőröm” — odaugrott Faragó mellé, kirántotta a hátából a kést. Valaki ráordított, hogy — „Ne bántsd!... az ujjlenyomat”! — de ekkor már a kezében volt. El is dobta azonnal. —- Ki kiáltott rá? — A Joós... azt hiszem, a Joós. Igen, most már határozottan emlékszem, hogy ő volt... — Folytassa! — utasította Pikó. —... és akkor a gyilkos ki akart rohanni. — Gyilkos?! Miféle gyilkos? — csapott le rá a nyomozó. —... szóval ... hát a Lábas... ki akart rohanni, de lefogtuk. És a Valter Vince ment je-' lenteni az elhárítóknak. Joós mondta neki, hogy ne csináljon pánikot, senkinek se szóljon, — pislogott idegesen. — Ezt helyesen tették. De honnan veszi ön azt, hogy a Lábas ölte meg Faragót? — Hát.. meg is mondta, hogy megöli... meg azután az ő tőre... és ivott is előtte, én még a fotólaboratóriumban is éreztem az italszagot... — Hol helyezkedett el Lábas? — 21 —
