Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-26 / 201. szám

4 fÖTMK MEGYEI fíEPŰJSAG I961?. augusztus 26. \\^v„iaae rád to­pW RÖK , AZT MOND; |, JA A SEREGEK ’> VTRA, ÉS FÜSTTÉ | ÉGETEAA SZEKE- í REJT.OKOSZlAMi k KÖLYKEIDET KARD % EMÉSZTI AAEG." KEPREGENYYALTOZAT: SARLÓS ENDRE TéK. A MéAAET&K. { ptór Hé l - ^'LVA 1 LONOOMSAM 5.SS2- NER RÖVíO iO<5M 8EI.CZI- E<5VÖf" VALA­IS*« MENNYIEN A SZÓ VJfiETVÍT4!&f!A (C.C. rs* * ^ v ^ f v,-1 <±>Rf/5ÓSí MÉRETŐ eset- AZ B5&2. néM igaz, hogy a vica<3 icereee­HATALAAASA&0 HADSEREGE CSAK. osv ä3S2£QMUK p>e£3eejc Alatt... A festegető matróz Lassan hozza a víz a hátán a gerjerii kikötő felé a kom­pot. Terebélyesen, lomhán, rá­érősen közeledik a part felé. Utas nélkül. A tízórás járat tér vissza. Legközelebb csak tizenkettőkor indulnak, ha­csak nem jelentkezik egy kü­löndíjas utas, akinek megéri az a néhány forintnyi többlet, hogy előbb érjen a túlsó part­ra. Fél tizenegy van. Követ­kezik tehát másfél órás sza­bad idő. Mit csinálnak ilyen­kor a komp kezelői? Munka közben hármasban — Az ilyen „szabad idők” alatt is akad munkánk. Mi­kor, mi. Hol az irodaépületet kell rendbe tenni, hol a kom­pot söpörjük tisztára — hang­zik a válasz. — De jut idő olykor horgászásra is. Mi fog­juk a halat, a Sanyi meg meg­főzi. Akik a halat fogják: Beren- kei Alfréd, hajózási felelős, Házi József, hajóvezető, Győrf- fy Gyula pénztáros. Aki a halat főzi: Házi Sándor, a matróz. Négyen vannak, s egyszerre hárman dolgoznak. Egyvégtében 13 órát. Egy kö­zülük mindig szabadnapos. A szolgálatban levő kettő veszi a horgászbotot, és indul visz- sza a vízhez. Házi Sándor, a palettája után nyúl. Átkelés a folyón A kis irodaépület falát ké­pek díszítik. Ideiglenesen van­nak ott. Valamennyi rende­lésre készült. A festegető mat­róz most egy csendéleten dol­gozik: talpas kehely — pohár, tányéron felszerelt torta, me­leg, sötét színű háttér, a po­hárban sárgásán csillogó bor. A falon kész képek. Hullá­mokon hánykolódó kishajó, romantikus kékségben. Mel­lette: libapásztorlány nyújtó­zik a kilincs felé, az előtér­ben libák ágálnak. Még egy, keretben: vetőgép, munka köz­ben a végtelenbe nyúló föl­dön. És ott van a XIX. század festői által kedvelt, szélesre terebélyesedő vászonra festett, monumentális jelenetek, ki­csinyített késői utóda. — Akinek készül, elmond­ta, egy, a második világhábo­rúban átélt élményét. Azt a pillanatot ragadtam meg, ami­kor visszavonulás közben a sereg egy folyón kelt át. Én nem jártam ott. Az elbeszélés alapján gondolom, talán így történhetett, ahogy ábrázol­tam. Minden van a képen: fák, folyó, sejtelmes, ködbe vesző háttérbe burkolt, a messze­ségbe kanyargó sereg. Az első ember már átjutott az átgázolt folyó hullámain, akad, aki ép­pen a vízzel harcol, mások meg szemmel láthatóan izga­tottan várnak az átkelésre. Művészi ambícióval Kifeszített vászon, olajfesték sokféle színárnyalata és az ecset... Ennyi kell ahhoz, hogy megszülessenek a képek. No meg a jó megfigyelőkész­ség, a kézügyesség, alkotó szellem, egyéniség. Mennyi jut az utóbbiakból Házi Sándor képeibe? Egy biztos. Munkái nem holmi mázolmányok. Ami ki­kerül a keze alól, az nem giccs. Nem, még akkor sem, ha tiszte művészetnek sem nevezhető, amit csinál. Ter­mészetes adottság jóízlés, és a festészetnek, mint elhiva­tottságnak végtelen szeretete. Iskolázottság nélkül. A hazánkban megtartott I. Vöröskereszt-kongresszuson részt vevő csehszlovák kül­döttség az ő festményét kap­ta ajándékba annak idején. A hármas tagozódású festmény­re szimbolikus jelképként vi­rág, gyógyszer és könyv ke­rült. Szívesen emlékszik erre a képre, még most is úgy ér­zi: sikerült munka volt. Az Országos Képzőművészeti Alap kereskedelmi csoportja is meg­vásárolta három képét. Vala­mikor a megyei képzőművé­szeti kör tagjai közé tartozott. Néhány éve onnan is elmaradt. Nagyon sajnálja, hogy már nem lehet Szabó Dezső festő­művész közelében. Pedig mi­lyen sokat lehet tanulni tőle! Hiába! Másra kell az ideje, meg a pénze is. Három gye­reke van. Ha van egy órája, azonnal a paletta után nyúl. Mások­nak a kocsma, a kártya, vagy éppen a horgászás, a bélyeg­gyűjtés a haszontalan, vagy hasznos szenvedélye, neki a festés. Házi Sándor matróz a Ger- jen—Meszes között hidat je­lentő kompon, s közben fes- teget. örömmel és önfeledten, amíg meg nem hallja a társak kiáltását: — Sanyi! Van hal, lehet főzni. .i M. É. Holnapi számunkban új rejtvénypályázat indul A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Honvé­delmi Szövetség Tolna megyei elnöksége a Pol­gári Védelem megyei parancsnokságával közösen rejtvénypályázatot hirdet. A rejtvénypályázat célja: az általános politikai és honvédelmi isme­retek bővítése, a polgári védelem feladatainak még alaposabb megismertetése. A Tolna megyei Népújság vasárnapi számai­ban 4 héten keresztül 10 kérdést közlünk a Pol­gári Védelemmel kapcsolatban, melyre a helyes választ a totó-rendszere alapján — 1, x, 2-vel je­lölve kell beküldeni. A megfejtett totó-szelvé­nyeket bélyeggel ellátott zárt borítékban kell beküldeni a Tolna megyei Népújság címére. A szelvényen fel kell tüntetni a megfejtő ne­vét és pontos címét. A megfejtéseket a rejtvény megjelenését követő csütörtöki nap déli 12 óráig lehet beküldeni. A rejtvénypályázatban nem ve­hetnek részt a hivatásos katonák, a polgári vé­delmi törzs és szakszolgálatba beosztottak. A helyes megfejtők között hetenként 10 jutalom­tárgyat sorsolunk ki. (5 szépirodalmi könyvet és 5 belépőjegyet az őcsényi honvédelmi napra.) Csak 10 találatot elértek vesznek részt a sorso­lásban. A portósan küldött és a későn beérkező szelvényeket nem vesszük figyelembe. A helyes megfejtéseket és a nyertesek nevét a következő rejtvény megjelenésével együtt közöljük. A nye­reményeket postán küldjük el a nyerteseknek. A rejtvénypályázat indul: 1967. augusztus 27-én. PV megyei parancsnokság MHSZ Tolna megyei Elnöksége MVK Tolna megyei Elnöksége Ezerkilencszázhatvanhárom, január huszon­nyolcadikén a hőmérő higanyszála mínusz húsz fok alá süllyedt. Az N-i speciális alakulat lak­tanyájának drótkerítése pengett a szélben. Estére járt. Az őrkutyák dideregve fúrták magukat a hóba. Az egyik legénységi szobában levelet fo­galmazott egy katona. A tollat a szokásostól el­térően a mutató és középső ujja között fogta, a szavakat hevenyészve, kuszán vetette papírra, nem ügyelve arra, hogy a címzett nehezen tud­ja majd elolvasni. A szobában piritóskenyér és naftalin szaga keveredett. Faragó honvéd, — közismert álomszuszék — akkor ébsedt fel szokásos kora esti álmából, és sandán elmosolyodott. Ezúttal is megúszta. Lus­tán nyújtózkodott. A szolgálatvezetőre gondolt. Ha történetesen benyit, hallgathattam volna az ötös számú monológot: „Elvtársam, aranyoskám, a szabad idő nem azt jelenti, hogy végigvágó­dunk az ágyon, mint egy hulla. A katona ilyen­kor ugyanazt teszi, mint a tüzérségi előkészítés alatt: lábat áztat, tyúkszemet vág, levelet ír, gombot varr a sliccére.” Körülpillantott. Rajta kívül még ketten tartózkodtak a szobában. Nagy Andris a kályhánál szöszmötölt, a levélíró pe­dig — háttal ült a heverészőnek — már a har­madik oldalon körmölte a sorokat egymás alá. Faragó úgy nézte Nagy Andrist,, mint a kis- majmot < az állatkertben: kegyes megvetéssel, szánó figyelemmel. — Ez aztán a karrier! Hat hét alatt őrmester! — gondolta. Majdnem felnevetett. Amikor a szakácsok feltűzték a csillagot a kelekótya újonc zubbonyára, mindenkinek kipottyantak a köny- nyei. A szakácsoknak a nevetéstől, Andrisnak a meghatottságtól. Valóban elhitte, hogy őrmes­ter lett. Vigyázzba merevedett, amint fejébe nyomták az óriási fehér sityakot, és ettől kezdve fáradhatatlanul végezte a kényelmetlen kony­hai munkát. Egy nap alatt kimeszelt és felsú­rolt mindent, rendbe tette az örökké piszkos szakácsöltözőt és hajnalig tisztította az alumí­nium edényeket. A botrány nem váratott ma­gára sokáig: másnap reggel szabályszerűen ki­tessékelte az ügyeletes tisztet a konyháról, mert az sáros csizmával lépett a frissen mosott kö­vezetre. Andris körmeszakadtáig védte az őr­mesteri csillagokat és miközben a fogdába hur­colták, sírva kiabálta: — Nagy ember a Garai tizedes elvtárs! ö léptetett elő!... így nem bán­hatnak el egy konyhatörzsfönökkel...! — 2 — A fogdából idegorvosi felülvizsgáló bizottság elé került, ahol szépen megmondták neki, hogy írjon haza a civil ruhájáért. Azonkívül, hogy a ruhát még nem küldték utána, egyetlen öröme maradt: a huncutságban kifogyhatatlan kato­nák megmagyarázták neki a leletet. — Itt van ni, olvasd! — veregették a vállát. — Az áll benne, hogy „specifikus funkcio­nális ... stb.”. Ez öregem, majdnem azt jelenti, hogy speciális funkcionárius! Gratulálunk And­riskám! — szorongatták húszán is a kezét. Andris meg csak félszegen, bátortalanul mo­solygott. Most zsebrerakta a forró piritóskenyeret, és kioldalgott a szobából. Ketten maradtak, Faragó és a levélíró. Faragó álmos lajhár mozdulattal emelte szeme elé bal csuklóját: háromnegyed hét. Ma este foglalkozás lesz a fotószakkörben. A többiek már biztos fölmentek a laborba, csak ez körmö- li még a levelet. „A mucuskájának” — gondolta. Már oda akarta kiáltani, hogy — „Hány kiló sódert nyomtál bele?” — vagy más effélét, de aztán meggondolta magát. Óvatosan felemelke­dett az ágyról és felderítőt is megszégyenítő macskaléptekkel a levélíró mögé surrant. — Megnézem, mennyit képes összehazudni, — gondolta kajánul, és lopva beleolvasott az írás­ba. A papíron ez állt: — 3 —

Next

/
Thumbnails
Contents