Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-26 / 201. szám
4 fÖTMK MEGYEI fíEPŰJSAG I961?. augusztus 26. \\^v„iaae rád topW RÖK , AZT MOND; |, JA A SEREGEK ’> VTRA, ÉS FÜSTTÉ | ÉGETEAA SZEKE- í REJT.OKOSZlAMi k KÖLYKEIDET KARD % EMÉSZTI AAEG." KEPREGENYYALTOZAT: SARLÓS ENDRE TéK. A MéAAET&K. { ptór Hé l - ^'LVA 1 LONOOMSAM 5.SS2- NER RÖVíO iO<5M 8EI.CZI- E<5VÖf" VALAIS*« MENNYIEN A SZÓ VJfiETVÍT4!&f!A (C.C. rs* * ^ v ^ f v,-1 <±>Rf/5ÓSí MÉRETŐ eset- AZ B5&2. néM igaz, hogy a vica<3 icereeeHATALAAASA&0 HADSEREGE CSAK. osv ä3S2£QMUK p>e£3eejc Alatt... A festegető matróz Lassan hozza a víz a hátán a gerjerii kikötő felé a kompot. Terebélyesen, lomhán, ráérősen közeledik a part felé. Utas nélkül. A tízórás járat tér vissza. Legközelebb csak tizenkettőkor indulnak, hacsak nem jelentkezik egy különdíjas utas, akinek megéri az a néhány forintnyi többlet, hogy előbb érjen a túlsó partra. Fél tizenegy van. Következik tehát másfél órás szabad idő. Mit csinálnak ilyenkor a komp kezelői? Munka közben hármasban — Az ilyen „szabad idők” alatt is akad munkánk. Mikor, mi. Hol az irodaépületet kell rendbe tenni, hol a kompot söpörjük tisztára — hangzik a válasz. — De jut idő olykor horgászásra is. Mi fogjuk a halat, a Sanyi meg megfőzi. Akik a halat fogják: Beren- kei Alfréd, hajózási felelős, Házi József, hajóvezető, Győrf- fy Gyula pénztáros. Aki a halat főzi: Házi Sándor, a matróz. Négyen vannak, s egyszerre hárman dolgoznak. Egyvégtében 13 órát. Egy közülük mindig szabadnapos. A szolgálatban levő kettő veszi a horgászbotot, és indul visz- sza a vízhez. Házi Sándor, a palettája után nyúl. Átkelés a folyón A kis irodaépület falát képek díszítik. Ideiglenesen vannak ott. Valamennyi rendelésre készült. A festegető matróz most egy csendéleten dolgozik: talpas kehely — pohár, tányéron felszerelt torta, meleg, sötét színű háttér, a pohárban sárgásán csillogó bor. A falon kész képek. Hullámokon hánykolódó kishajó, romantikus kékségben. Mellette: libapásztorlány nyújtózik a kilincs felé, az előtérben libák ágálnak. Még egy, keretben: vetőgép, munka közben a végtelenbe nyúló földön. És ott van a XIX. század festői által kedvelt, szélesre terebélyesedő vászonra festett, monumentális jelenetek, kicsinyített késői utóda. — Akinek készül, elmondta, egy, a második világháborúban átélt élményét. Azt a pillanatot ragadtam meg, amikor visszavonulás közben a sereg egy folyón kelt át. Én nem jártam ott. Az elbeszélés alapján gondolom, talán így történhetett, ahogy ábrázoltam. Minden van a képen: fák, folyó, sejtelmes, ködbe vesző háttérbe burkolt, a messzeségbe kanyargó sereg. Az első ember már átjutott az átgázolt folyó hullámain, akad, aki éppen a vízzel harcol, mások meg szemmel láthatóan izgatottan várnak az átkelésre. Művészi ambícióval Kifeszített vászon, olajfesték sokféle színárnyalata és az ecset... Ennyi kell ahhoz, hogy megszülessenek a képek. No meg a jó megfigyelőkészség, a kézügyesség, alkotó szellem, egyéniség. Mennyi jut az utóbbiakból Házi Sándor képeibe? Egy biztos. Munkái nem holmi mázolmányok. Ami kikerül a keze alól, az nem giccs. Nem, még akkor sem, ha tiszte művészetnek sem nevezhető, amit csinál. Természetes adottság jóízlés, és a festészetnek, mint elhivatottságnak végtelen szeretete. Iskolázottság nélkül. A hazánkban megtartott I. Vöröskereszt-kongresszuson részt vevő csehszlovák küldöttség az ő festményét kapta ajándékba annak idején. A hármas tagozódású festményre szimbolikus jelképként virág, gyógyszer és könyv került. Szívesen emlékszik erre a képre, még most is úgy érzi: sikerült munka volt. Az Országos Képzőművészeti Alap kereskedelmi csoportja is megvásárolta három képét. Valamikor a megyei képzőművészeti kör tagjai közé tartozott. Néhány éve onnan is elmaradt. Nagyon sajnálja, hogy már nem lehet Szabó Dezső festőművész közelében. Pedig milyen sokat lehet tanulni tőle! Hiába! Másra kell az ideje, meg a pénze is. Három gyereke van. Ha van egy órája, azonnal a paletta után nyúl. Másoknak a kocsma, a kártya, vagy éppen a horgászás, a bélyeggyűjtés a haszontalan, vagy hasznos szenvedélye, neki a festés. Házi Sándor matróz a Ger- jen—Meszes között hidat jelentő kompon, s közben fes- teget. örömmel és önfeledten, amíg meg nem hallja a társak kiáltását: — Sanyi! Van hal, lehet főzni. .i M. É. Holnapi számunkban új rejtvénypályázat indul A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Honvédelmi Szövetség Tolna megyei elnöksége a Polgári Védelem megyei parancsnokságával közösen rejtvénypályázatot hirdet. A rejtvénypályázat célja: az általános politikai és honvédelmi ismeretek bővítése, a polgári védelem feladatainak még alaposabb megismertetése. A Tolna megyei Népújság vasárnapi számaiban 4 héten keresztül 10 kérdést közlünk a Polgári Védelemmel kapcsolatban, melyre a helyes választ a totó-rendszere alapján — 1, x, 2-vel jelölve kell beküldeni. A megfejtett totó-szelvényeket bélyeggel ellátott zárt borítékban kell beküldeni a Tolna megyei Népújság címére. A szelvényen fel kell tüntetni a megfejtő nevét és pontos címét. A megfejtéseket a rejtvény megjelenését követő csütörtöki nap déli 12 óráig lehet beküldeni. A rejtvénypályázatban nem vehetnek részt a hivatásos katonák, a polgári védelmi törzs és szakszolgálatba beosztottak. A helyes megfejtők között hetenként 10 jutalomtárgyat sorsolunk ki. (5 szépirodalmi könyvet és 5 belépőjegyet az őcsényi honvédelmi napra.) Csak 10 találatot elértek vesznek részt a sorsolásban. A portósan küldött és a későn beérkező szelvényeket nem vesszük figyelembe. A helyes megfejtéseket és a nyertesek nevét a következő rejtvény megjelenésével együtt közöljük. A nyereményeket postán küldjük el a nyerteseknek. A rejtvénypályázat indul: 1967. augusztus 27-én. PV megyei parancsnokság MHSZ Tolna megyei Elnöksége MVK Tolna megyei Elnöksége Ezerkilencszázhatvanhárom, január huszonnyolcadikén a hőmérő higanyszála mínusz húsz fok alá süllyedt. Az N-i speciális alakulat laktanyájának drótkerítése pengett a szélben. Estére járt. Az őrkutyák dideregve fúrták magukat a hóba. Az egyik legénységi szobában levelet fogalmazott egy katona. A tollat a szokásostól eltérően a mutató és középső ujja között fogta, a szavakat hevenyészve, kuszán vetette papírra, nem ügyelve arra, hogy a címzett nehezen tudja majd elolvasni. A szobában piritóskenyér és naftalin szaga keveredett. Faragó honvéd, — közismert álomszuszék — akkor ébsedt fel szokásos kora esti álmából, és sandán elmosolyodott. Ezúttal is megúszta. Lustán nyújtózkodott. A szolgálatvezetőre gondolt. Ha történetesen benyit, hallgathattam volna az ötös számú monológot: „Elvtársam, aranyoskám, a szabad idő nem azt jelenti, hogy végigvágódunk az ágyon, mint egy hulla. A katona ilyenkor ugyanazt teszi, mint a tüzérségi előkészítés alatt: lábat áztat, tyúkszemet vág, levelet ír, gombot varr a sliccére.” Körülpillantott. Rajta kívül még ketten tartózkodtak a szobában. Nagy Andris a kályhánál szöszmötölt, a levélíró pedig — háttal ült a heverészőnek — már a harmadik oldalon körmölte a sorokat egymás alá. Faragó úgy nézte Nagy Andrist,, mint a kis- majmot < az állatkertben: kegyes megvetéssel, szánó figyelemmel. — Ez aztán a karrier! Hat hét alatt őrmester! — gondolta. Majdnem felnevetett. Amikor a szakácsok feltűzték a csillagot a kelekótya újonc zubbonyára, mindenkinek kipottyantak a köny- nyei. A szakácsoknak a nevetéstől, Andrisnak a meghatottságtól. Valóban elhitte, hogy őrmester lett. Vigyázzba merevedett, amint fejébe nyomták az óriási fehér sityakot, és ettől kezdve fáradhatatlanul végezte a kényelmetlen konyhai munkát. Egy nap alatt kimeszelt és felsúrolt mindent, rendbe tette az örökké piszkos szakácsöltözőt és hajnalig tisztította az alumínium edényeket. A botrány nem váratott magára sokáig: másnap reggel szabályszerűen kitessékelte az ügyeletes tisztet a konyháról, mert az sáros csizmával lépett a frissen mosott kövezetre. Andris körmeszakadtáig védte az őrmesteri csillagokat és miközben a fogdába hurcolták, sírva kiabálta: — Nagy ember a Garai tizedes elvtárs! ö léptetett elő!... így nem bánhatnak el egy konyhatörzsfönökkel...! — 2 — A fogdából idegorvosi felülvizsgáló bizottság elé került, ahol szépen megmondták neki, hogy írjon haza a civil ruhájáért. Azonkívül, hogy a ruhát még nem küldték utána, egyetlen öröme maradt: a huncutságban kifogyhatatlan katonák megmagyarázták neki a leletet. — Itt van ni, olvasd! — veregették a vállát. — Az áll benne, hogy „specifikus funkcionális ... stb.”. Ez öregem, majdnem azt jelenti, hogy speciális funkcionárius! Gratulálunk Andriskám! — szorongatták húszán is a kezét. Andris meg csak félszegen, bátortalanul mosolygott. Most zsebrerakta a forró piritóskenyeret, és kioldalgott a szobából. Ketten maradtak, Faragó és a levélíró. Faragó álmos lajhár mozdulattal emelte szeme elé bal csuklóját: háromnegyed hét. Ma este foglalkozás lesz a fotószakkörben. A többiek már biztos fölmentek a laborba, csak ez körmö- li még a levelet. „A mucuskájának” — gondolta. Már oda akarta kiáltani, hogy — „Hány kiló sódert nyomtál bele?” — vagy más effélét, de aztán meggondolta magát. Óvatosan felemelkedett az ágyról és felderítőt is megszégyenítő macskaléptekkel a levélíró mögé surrant. — Megnézem, mennyit képes összehazudni, — gondolta kajánul, és lopva beleolvasott az írásba. A papíron ez állt: — 3 —
