Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-24 / 199. szám

1967. augusztus 24. rOLNA MEGYEI NÉPŰISAG 3 Mindkét fóramon Szekszárdi építkezéseken megfelelt Felvették az ifjúkommunistát, aki mindössze húsz esztendős. So­ron kívül került be a párttagok közé Csernik György, a mucsfai termelőszövetkezet fiatal gépésze. Alatta van pedig még • a Szerve­zeti Szabályzatban megjelölt 21 évnyi alsó korhatárnak. összecsaptak a különböző fel­fogás helyi képviselői — az igé­nyességet példázva — tagfelvétele előtt. Mit, hogyan fogjunk fel? Erről vitatkoztak, miközben egyetérté­süket fejezték ki arról, hogy Csernik György, 20 éves ifjúkom­munista kiérdemelte a kis község lakóinak általános megbecsülé­sét az ifjúság körében kifejtett lendítő tevékenységével és szak­mai tekintélyével. Érdekes, hogy a fiatal ember udvarlásának megítélésénél csaptak össze elv­társi vitában az ellentétes felfo­gást vallók. Mai fiatal — Kiváló szakembere a terme­lőszövetkezetnek Csernik György. Róla ez faluszerte ismert, ezt mondja a vezetőség és a tagság is. Jól megtanulta a szakmát a lengyeli szakiskolában — ez a vé­leménye Läufer Henriknek, a községi tanács vb-elnökének. — Egyénisége? — kérdezem. Nem találkoztam ugyanis az ifjú párttaggal, mert Szekszárdra mo­torozott hivatalos ügyben, az AGROKER-hez. — Kimondottan mai fiatal. Ér­ti és szereti szakmáját. Élelmes gyerek, de van önkritikája, meg­szívleli, amit mondanak. Nem szerénykedik, hanem talpraesett. Ilyen a munkában, de még a lá­nyoknál is — nevet az elnök. — Volt is vita e miatt. Elnök elvtárs, mit tud róla? Visszagondol a párttaggyűlésre és az előzményekre. — Egyik munkatársa a gyűlé­sen megjegyzéseket tett. Ö és ko­rábban is néhányan, nem talál­ták elvtársias viselkedésnek, hogy a Gyuri nemcsak egy lánynak udvarol — mondja. — Mi az elnök elvtárs vélemé­nye erről? — kérdezem a már nem fiatal, deres fejű, kommu­nista elnököt. — Jól néznénk ki, ha 20 éves korában nem udvarolgatna! Nem ellentétes ez a kommunista maga­tartással! Hiszen szó sincs itt semminemű erkölcstelenségről. Keresgeti a párját. Jóképű gye­rek és szívesen fogadják udvar­lását a lányok. Ha végigszáguld a motoron Mucsfán — mondtuk pedig neki már többször, hogy lassabban — persze, hogy meg­fordulnak a jóvágású fiú után a lányok — mondja megfontoltan, jóindulatú mosollyal. Beszédéből kitűnik, nem felejtette el, hogy ő is volt fiatal. Nem hiányzik nála a segítőkészség és az igényesség sem. — Két évig KISZ-titkár volt az újdonsült párttag. Szeretik őt a KISZ-isták? — Iskoláról hazalátogatván is köztük érezte jól magát. Várták, szívesen fogadták. Amikor Len­gyelből a hét végén hazajárt, mindig bement a KISZ-be, segí­tett a mostani vezetőségnek — fejezi be válaszát Läufer Henrik elvtárs. Jótáll un k érte A fiatal párttag egyik ajánló­ja, a KISZ-taggyűlés határozata szerint a KISZ-tagság volt. Munkanapokon a tsz majorjá­ban, az építőbrigád jelenlegi munkahelyén található a mostani KISZ-titkár. Az előterjesztést tag­gyűlésükön ő tette. Kilvinger Jó­zsef KISZ-titkár szintén párttag. — Mi megbízunk a Gyurkában — kezdi. Felsorolja ajánlottjuk erényeit. Jóleső érzés hallani a jelenlegi KISZ-titkár által előd­jéről mondott elismerő szavakat. (Lehetne e téren tanulni a kis község 21 éves fiataljától.) — Vita nélkül ajánlotta őt a KISZ-tagság? — Dehogy. Színvonalas volt taggyűlésünk vitája. Igényesek, kissé talán túlzottan is a gyere­kek. Nálunk nem esett szó az ud­varlásról, hiszen ez nekünk, fia­taloknak nem okozott problémát. Mi másként nézzük. Keresi és még nem találta meg az „igazit”. Ez itt senkinél semmi káros kö­vetkezménnyel nem jár. Hogy miben vitatkoztak, mielőtt meg­adták a fiatalok ajánlást? Szóba hozták és nagy lendülettel megtárgyalták, hogy mi volt jó és mi volt helytelen a Gyurka vezetése alatt a KISZ-ben. Jó ezt megtenni, csak az utólagosság nem egészen helyénvaló. — Jótálltak érte végül? — Megszavaztuk az ajánlást. Véleményem szerint most is jót­áll érte a KISZ-tagság. Csernik Gyurkának a KISZ segítése a mostani pártmegbízatása, ö való­ban ifjúkommunista, a szó leg­szebb, legigazibb értelmében. Mondhatom, hogy ilyen fiatalunk még nem túl sok van, erőfeszíté­seink ellenére sem — fejezi be. Elköszön, siet vissza, mert vár­ják társai, sürgeti a munka. Az ifjú ember, Csernik György megfelelt mindkét fontos fóru­mon a magasra emelt mércének. A vitában tisztult a tagság fel­fogása, az új párttaggal pedig erősödött a kommunisták mucsfai családja. S. B. Az iskolák tanulmányi átlaga: 3,75 ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt Császár Jó­zsef elnökletével ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizott­sága, melyen megjelent Rúzsa János, a párt városi bizottságá­nak titkára is. Az első napiren­di pontként a jelentés a lejárt határidejű vb-határozatok vég­rehajtásáról szóló beszámolót tárgyalták meg. A második napirendi pont az 1966,67-es iskolai év tapasztala­tait és az idei iskolai évre való felkészülést tartalmazta. A vég­rehajtó bizottság megállapította, hogy az elmúlt iskolai év szemé­lyi, tárgyi és tartalmi előkészí­tése zavartalan volt. A tanév folyamán a végrehajtásban sem merült fel olyan akadályozó kö­rülmény, mely az eredményes zárást veszélyeztette volna. Az elért eredmények határozott fej­lődést mutatnak a város általá­nos iskoláiban. Az elmúlt tan­évben beindult a Déli kertvárosi óvoda három foglalkozási cso­porttal és 75 férőhellyel. így vá­rosunkban jelenleg hat óvoda működik. Az általános iskolai tanuló- csoportok száma az elmúlt évben 77 volt, amely az új tanévben 80-ra emelkedik. Súlyos problémát jelent a most induló tanévben a II-es számú iskola tanulóinak elhelyezése. Szeptembertől kezdve ugyanis nyolc felsőtagozatos tanulócso­port az új szakközépiskolai kol­légium tar”’ószobáiban nyer el­helyezd ' '■>*'•» időre elkészül. Ha nem ! "il el, akkor a ITT"? számú iskola tantermeiben dél­utáni oktatásra járnak majd á tanulók. A II-es számú Iskola emeleti tantermeit a helyi ipa- ritanuló-iskola kapja. Nehézsé­get jelent még, hogy a szakos nevelők száma több a szükség­letnél, ennek ellenére a szakos ellátottság mégsem éri el a száz százalékot. Ennek oka, hogy részben menet közben, részben a munkaerő-gazdálkodás rendes menetében olyan személyi prob­lémák adódtak, melyeket szociá­lis és családvédelmi okok miatt meg kellett oldani. Az iskolák életében az elmúlt tanévben az MSZMP IX. kong­resszusa jelentette a legnagyobb eseményt Határozatainak két te­rületen volt nagy hatása. Az egyik a fizikai dolgozók gyerme­keivel való foglalkozás és a hát rányos helyzetben lévő gyerme­kek segítése, a másik pedig a hazafias nevelés. Ezenkívül al­kalom nyílt arra is, hogy a tes­tületek a külpolitika kérdései­vel behatóbban megismerkedje­nek, foglalkozzanak a hazai po­litikai eseményekkel, bepillantást nyerjenek az új gazdasági irányí­tás kérdéseibe. A kongresszus anyagát minden nevelő megis­merte. Az iskolák vezetői és ne­velői felmérték a helyzetet, jól látják a hibák okait és annak megfelelően intézkednek is. Mindenekelőtt fel kellett emelni ezeket a gyerekeket Er­re a bátorítás, a jószándékú se­gítés, a legkisebb sikernek min­den alkalommal való elismerése '■olt a legjobb eszköz. Gyakrab­ban feleltették ezeket a gyereke­ket, sokat szerepeltették őket a gyakorló órákon és ahol szükség volt rá, gyakran korrepetálták őket. A gyengébb tanulók külö­nösen a napközi otthonokban kap­tak sok segítséget korrepetálás formájában. A tehetségesebb gyerekek ügyének felkarolása abban nyil­vánul meg, hogy igyekeznek a nevelők szerephez, éspedig ki­emelt szerephez juttatni őket az őrsi rajok életében. Sokan kerül­nek közülük szakkörökbe, ahol tehetségüknek jobb kibontako­zására nyílik alkalom. Ennek folytán fellendült a korrepetáló munka és így érthető, hogy az év végére csaknem min­den iskolában sokat javult a fizikai dolgozók gyermekei­nek tanulmányi helyzete. \ A város iskolai tanulóinak ta­nulmányi átlaga 3,75. A múlt tanévhez viszonyítva 13 század­dal jobb. Az elmúlt tanév végén a tanulók 4,7 százaléka kapott egy vagy több tárgyból elégte­len osztályzatot. Ez a százalék az elmúlt esztendőben 3,49 szá­zalékra javult. Jellemző minden iskolára, hogy az elégséges ren­dű tanulók száma évről évre ke­vesebb. Legnagyobb százalékban a közepes és a jó rendűek szá­ma gyarapszik. A következő napirendi pont­ban a városi testnevelési és sportszövetség beszámolóját vi­tatta meg a városi tanács végre­hajtó bizottsága a sportmozga­lom helyzetéről, majd a bejelen­téseket tárgyalta meg. A Kadarka utcában, az új szakközépiskola mellett megkezdték az első 30 lakásos panelház elemeinek beemelését. A Garay téri áruház építkezésénél az ácsok a régi tető javítását végzik. A Mészáros Lázár utcában megkezdődtek a tizenkettedik épület földmunkái. Foto: Bakó Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents