Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-22 / 197. szám
tOLNÍ WEGYEI NÉPÚJSÁG 196?. augusztus 28. Balesetek «OUM «iCHfy WEPUISAEI Felavatták a hansági emlékoszlopot A KISZ első kongresszusán javasolta Tóth József, a KISZ akkori Győr-Sopron megyei titkára, hogy a Hanság termővé tételének munkáját bízzák a fiatalokra. Egyszerre három ponton indítottak „támadást” a fiatalok a belvíz és a mocsárvilág maradványai ellen. A javaslattevő Tóth József elsők között vonult a táborba, s ő is ott dolgozott a többiek között. A nyári építőtáborozás azóta országos mozgalommá szélesedett, egész ifjúságunk ügye lett. Áldozatkész és lelkes fiatal munkáskezek nyomán 103 kilométer hosszúságú csatornarendszer épült, átalakítva a tájat. A jubileumi hansági táborban hétfőn már kora reggel óta ünnepváró a hangulat. Lépten-nyo- mon idegen szavakat hallani, angol, orosz, francia, szerb-horvát, finn, bolgár, lengyel, cseh és magyar beszédtől hangosak a sátrak, ahol 32 önkéntes ifjúsági építőtábor küldöttei laknak. Vasárnap délután érkeztek külön- vonattal, hogy részt vegyenek az ünnepségen. Hétfőn délelőtt „hansági sétára” indultak a ven- dégtáborozók; kritikus szemmel vizsgálták társaik munkáját, főleg a táj egykor legelvadultabb részét, a „bombázó”-! Ez a terület annyira hasznavehetetlen volt, hogy a háború idején itt gyakorolták a célbombázást. Harsonák jelezték, hogy kezdődik az ünnepség. Jankovics György táborparancsnok tett jelentést Komócsin Zoltánnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, majd felkúszott az árbocra a zászló. Az ünnepségen Komócsin Zoltán méltatta az építőtáborozó ifjúság helytállását. Ezután Dégen Iparé, az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság vezetője mondta el emlékműavató beszédét. Az ifjúság építőmunkáját szimbolizáló emlékoszlopról — Konyorcsik János Munkácsy-díjas szobrász- művész alkotása — a DIVSZ-in- duló hangjai mellett hullt le a lepel. Az ünnepség után az ifjúság vidám délutánja következett. Cselgáncsozók, művészi tornászok szórakoztatták a fiatalokat, majd a Rajkó-zenekar, és az 1967-es táncdalfesztivál győztesei arattak nagy sikert. Este három hatalmas tábortűz mellett adtak műsort a külföldi vendég- táborozók. Legutóbb tíz évvel ezelőtt kavarta fel a közvéleményt a hír, mely szerint a dohányipar cigarettákat jelölt meg, s ezek be- szolgáltatóit jutalomban részesítik. Ezekben a hetekben ismét beszédtéma a rejtjeles cigaretta. Egyesek ott voltak, ahol mesélték, hogy olvasták a lapokban, hallották a rádióból, hogy a Fecske, a Kossuth és más cigaretták között minden milliomodikat megjelölték, s ráírták „Trabant”, „Skoda” stb. gépkocsik nevét. S aki ilyen jelzéses cigarettát talál, s a Magyar Dohányiparnak átadja, megkapja a kocsit. Nincs rejtjeles cigaretta. Tegnap kaptuk meg a Magyar Dohányipar Pécsi Dohánygyárának hivatalos válaszát: figyelmetlenségből Hőgyész határában, a szúnyog- csárdái buszmegállónál Locz János 12 éves szunyogcsárdai tanuló egy autóbuszról leszállva, minden körültekintés nélkül akart az úton átszaladni. A figyelmetlenség megbosszulta magát, mert féktávolságon belül Megyeri Ferenc dobozi motoros elé lépett. Az ütközés nyomán a motoros és utasa, valamint a figyelmetlen kisfiú könnyebben megsérült. Guld Mihály tolnai lakos motorkerékpárjával a 6-os úton a Sió-csárda közelében hajtott figyelmetlenül és elütötte Tajkuna Ferenc 12 éves szekszárdi gyalogost. A gyereket súlyos sérüléssel szállították kórházba. Jellemző Guld Mihály fievelmetleniségére, hogy jó előre látta: három gyerek már átszaladt az úton. A negyedik is készülődött, s egy szembejövő külföldi személykocsi éppen ezért meg is állt. Guld Mihály nem csökkentette sebességét, ezért ütötte el' Tajkuna Ferencet. Tolnán az Alkotmány utcában, a fémipari ktsz bejáratánál Tüdő József tolnai lakos levizsgázatlan pótkocsis traktorával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget az őt előzni akaró Fekete János tolnai motorosnak. Az összeütközés szerencsésnek mondható, mert sérülés nem történt. A halesetek ügyében a rendőrség a megfelelő intézkedést megtette. „Nemcsak az Önök szerkesztőségéhez, hanem gyáregységünkhöz is számtalan levél érkezett hasonló kérdésekkel. Egyik levélírónk a cigarettán levő számot vélte rejtjelesnek, másik filter nélküli Fecske szivarkát talált stb. Egyben azonban minden levélírónk megegyezett és ez a jutalom kérdése volt. Nem tudjuk, hogy ki találtad' ki, vagy ki terjesztette el ezt a hírt, de az igazság az, hogy semmiféle rejtjeles, vagy jelzett cigarettát nem gyártunk, jutalmat nem ígértünk és nem is adunk. Ezt már minden levélírónkkal közöltük, kérve őket, ha hallanak esetleg ilyen megnyilvánulásukat, mondják meg a hírközlőknek, hogy rossz tréfa az egész. Sajnos, úgy látjuk a Dunántúlon ez a hír igen elterjedt, mert a levelek nagy része ezen országrészről érkezett. Kérjük a szerkesztőséget, olvasóikkal közöljék nemleges válaszunkat. Maradunk abban a reményben, hogy ezzel csökken az ilyen irányú érdeklődők leveleinek a száma, melyeknek írói, valakinek a lelkiismeretlen tréfája miatt feleslegesen lekötötték saját maguk szabad idejét, és a válaszadással megbízott személy munkaidejét.” így írnak a dohányipar szakemberei. Nyugodjunk meg; ne keressük a rejtjeles cigarettákat.- Pj. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—«1. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: l—20—11. 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetés] díj egy hónapra 13 Ft Index-szám« S 069 ■oioaoaoBOioioio: Film... Film... Film... laaoaoaoaoaoaoao Don Gabriel A professzor szertefoszlott illúzióiról, csalódásairól és felismeréseiről szól a Don Gabriel című magyarul beszélő, szélesvásznú lengyel film. A film főhőse szimbolizálja az egész háború előtti lengyel társadalmat. Csalódásai bizonyos mértékig egy nép csalódásai. Á főszerepet alakító Bronislaw Pawlik kitűnő figurát formál. Nincs rejtjeles cigaretta AUGUSZTUS Névnap: Menyhért. 22 A Nap kél 4.48 órakor, nyugszik 18.45 órakor. KEDD A Hold kél 19.56 órakor, nyugszik 6.59 órakor. — Két- új — négylakásos — társasház építését fejezi be a napokban a Dombóvári Járási Építőipari Ktsz. A házakat a hónap végén adják át. — Találtak új állapotban lévő deszkákat. Jogos tulajdonosa átveheti a szekszárdi városi és járási rendőrkapitányságon, Várköz 4. szám alatt. — A faddi földművesszövetkezet dolgozói vasárnap egész napos autóbuszkiránduláson vettek részt. Megnézték Pécs nevezetességeit, majd Harkányban, Siklóson voltak és útban hazafelé, Dunaszekcsőn a halászcsárdában közös halvacsorán vettek részt. — Gátépítők Ger- jenben.. A 11-es AKÖV 18 gépkocsival végez gátépítő munkát Gerjen térségében. A 18 gépkocsiból álló brigád első csoportja Géra László vezetésével tegnap megkezdte a munkát. — Oroszlán az iskolakapun. Hepp József faesztergályos készíti a szekszárdi Garay téri iskola kapujára a faragott oroszlánfejeket. Az iskola tatarozását a közeljövőben fejezik be. — Folytatásos képregényünk mai számunkból technikai okokból kimaradt. — Pakson új cukorkaboltot avattak. A községben eddig nem volt ilyen üzlet. A boltot a földművesszövetkezet saját erejéből létesítette. — Az év első felében a szövetkezeti kereskedelem saját hizlalásból 275 mázsa sertéshúst biztosított a vendéglátóágazat számára. Ez a mennyiség 90 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakánál. Az így felhasznált mennyiség egyrészt a vendéglátás folyamatos ellátását biztosította, másrészt a központi árualapokból nagyobb mennyiségű hús értékesítését tette lehetővé a lakosság részére. — Derkovits-emlék- múzeumot avattak az alkotmány napján Szombathelyen, a nagy proletárfestő szülőházában. A művész Budapesten élő özvegye, aki betegsége miatt nem vehetett részt a múzeum megnyitásán, táviratban köszöntötte a szombathelyieket. — A torinói FIAT- gyár és a Magyar Autóklub egyhetes autóstalálkozót rendez Magyarországon. — Hármas ikerborjaknak adott életet a honti Győzelem Termelőszövetkeeet 70-es számú Rózsa nevű tehene. Közülük kettőt — a két üszőt — az anyjuk, a kissé rakoncátlan bikaborjút pedig a szomszédos tehén szoptatja. — Az Eötvös Lo- ránd Fizikai Társulat hagyományos vándorgyűlését ebben az évben Sopronban rendezi. A megnyitó ünnepséget a soproni állami szanatórium nagytermében hétfőn délután tartották. Az első plenáris ülés előadója dr. Jánossy Lajos akadémikus, a Tudományos Akadémia elnöke volt. Az ülésen mintegy 200 tudós és kutató vesz részt. A MAGYAR TV: MŰSORA: 18.05: Faluról — falura. 18.15: Síron túli szerelem. Csehszlovák rajzfilm. 18.20: Jazziskola. Gonda János műsora. 18.45: Uj könyvek. 18.50: Riportműsor. 19.10: Szibéria. A Magyar Tv kisfilmje. 19.30: Esti mese. 19.40: Parabola. 20.00: Tv-hlradó. 20.20: Sellő a pecsétgyűrűn. Tv-film. II. rése. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV műsora: 17.30: Tv-szemle albán nyelven. 18.00: Hírek. 18.10: Rlportműsor. 18.30 A nagyvilág a képernyőn. 19.10: Szemafor. 19.54: Jó éjszakát; gyerekek. 20.00: Tv-híradó. 20.38: Dokumentumfilm. 20.53: Játékfilm. 22.23: Hírek. VÁLTOZÖ FELHŐZET Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb szórványosan előforduló átfutó esőveL Az élénk, helyenként erős északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 20 fok. — Majd adok cn neked tanulást, meg holmi könyveket. A jö- vődre gondolj! Menj edzésre! (Vjesnik)