Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
S PO R T Remek küzdelmek a lovasbajnokság második napján Tegnap folytató" dott Tamásiban a nemzetközi lovas- verseny, mely egyben a területi lovasbajnokság III. fordulója is. Délelőtt a kezdő lovak díjugratására került sor. 120 cm, magas aikadályon. Ezt kővetően az ifjúsági lovasok egyéni és csapat- versenyben mérték össze tudásukat A verseny ünnepélyes megnyitójára 14 órakor került sor. A lelátó előtt felsorakoztak a csapatok, először a jugoszláv, majd az NDK, végül a magyar Himnusz hangzott fel. Az ünnepi beszédet Szuprics János a ^ Tamási Járási Ta- nács vő-elnök- ' **’""''* "* helyettese tartotta. Üdvözölte a vendégeket, nézőket, ismertette a nap jelentőségét. Többek között ezeket mondotta: Ünnepéi az egész ország alkotmányunk 18. születésnapját ünnepeljük. Az eltelt idő alatt szép eredményeket értünk ed. Hogy helyes úton járunk azt eredményeink igazolják. Alkotmányunk biztosítja többek között dolgozóinknak a sportolást is. A fel- szabadulás előtt több sportágban szinte elérhetetlen volt, hogy az egyszerű ember abban részt vehessen. így volt ez a lovassportban is. Ma már minden sportágban bárki megtalálhatja szórakozását felüdülését. A mai versenyünket a résztvevő négy külföldi csapat nemzetközivé teszi. Az egész község lázasan várta a napot, amikor vendégeinket szeretetted üdvözölheti. Az ünnepi beszéd után — nagy taps közepette — a csapatok elvonultak a lelátó előtt, majd megkezdődött a délutáni műsor. EREDMÉNYEK: Kezdő lovak díjugratása 120 cm-en: 1. Balogi (Mezőhegyes) Olymposz nevű lován, 2. Balogi (Mezőhegyes) Orgona, 3. Hegedűs (Boly) Szirák, 4. Gacsal (Boly) Alkonyat, 5. Suti (Határőr Dózsa) Zordon, 6. Varró (Határőr Dózsa) Achmed nevű lován. Ifjúsági egyéni és csapatverseny 120 cm-en: 1. Dalmand— Mezőhegyes vegyescsapata. (Hercegfalvi Orgona, Nagy Kártya, Gróf Igyál nevű lován), 2. Határőr Dózsa (Simon Ostya, Kom- játi Vészmadár, Krizsán Vosztok nevű lován), 3. Boly (Hanzély Szirák, Budovinszky Széplak, Magyarpolányi Aligha nevű lován). Egyéni helyezések: 1. Krizsán (Határőr Dózsa) Vosztok, 2. Gróf (Dalmand) Igyál, 3. Nagy (Mezőhegyes) Kártya, 4. Hercegfalvi (Mezőhegyes) Orgona. 5. Gróf (Dalmand) Nénike nevű lován. Nemzetközi megnyitó verseny 120 cm-en: 1. Sredanor (Novi- Sad) Dinara, 2. Marinkov (Novi- Sad) Belladonna, 3. Nagy I. (Határőr Dózsa) Vosztok, 4. Nagy II. (Mezőhegyes) Kártya, 5. Marinkov (Novi-Sad) Tempó nevű lován. Területi versenyben: 1. Nagy I. (Határőr Dózsa) Vosztok, 2. Nagy I. (Határőr Dózsa) Számum, 3. Nagy II. (Mezőhegyes) Kártya, 4. Márkus (Határőr Dózsa) Volga, 5. Állaga (Baja) ígéret, 6. Kalmár (Határőr Dózsa) Vladimir nevű lovával. Díjugratás 130 cm akadályon: 1. Meinhardt (NDK) Breubauter nevű lován, 2. Keszthelyi (Kiskunhalas) Veterán, 3. Hriadik (Kiskúnhalas) Pihenő, 4. Nagy (Határőr Dózsa) Ostya, 5. Kecskeméti (Dalmand) Guza, 6. Suti (Határőr Dózsa) Ragyogó nevű lován. Kitartásos ugratás 140 cm-től: A három első helyezett: Suti (Határőr Dózsa) Ragyogó nevű lován. Kovács (Mezőhegyes) Danka és Bertodd (NDK) Rubin nevű lován. A három első helyezett a kétméteres magasságig jutott, 2. Ilich (Belgrad) Bettik nevű lován 190 cm, 3. Walter (NDK) Polar, 180 cm, 4. Balogi (Mezőhegyes) Lajta 180, 5. Varró (Kiskúnhalas) Trojka 170 cm, 6. Keszthelyi (Kiskúnhalas) Veterán nevű lován a 170 cm-es magasságig. MAI MŰSOR: Ma 9 órakor ifjúsági lovasok díjugratása 130 cm magas akadályon, 10 órakor a kétiovas verseny kezdődik, 120 cm-en. A termelőszövetkezetek fogatversenye, mely szépségversenyből és ügyességi hajtásból áll, 11 órakor kezdődik. 14 órakor staféta ugratással folytatódik a program, 120 cm magas akadályon. 15.45-kor csapat- és egyéni verseny a nagydíjért 140—150 cm magas akadályon. 17.45-kor a vigaszdíjra kerül sor 120 cm-es akadályon. A verseny záróakkordja 18.30->kor lesz. Kakasd vezet A bonyhádi járási labdarúgó-bajnokságban vasárnap megkezdődött az őszi forouló küzd el emsor o zat a. Az első forduló eredményei: Váralja— Kakasd 3:1, Felsőnána—Závod 6:1, Tévéi—Kalaznó 2:0, Bonyhádvarasd— Tabód 8:1, Kisvejke—Aparahant 1:1. A bajnokság állása: 1. Kakasd 10 6 2 2 24:12 14 2. Felsőnána 10 5 4 1 29:18 14 3. Tevel 10 5 3 2 23:13 13 4. Bonyhádvarasd 10 5 2 3 19:14 12 5. Závod 10 5 2 3 16:14 12 6. Kalaznó 10 5 — 5 17:8 10 7. Váralja 10 4 2 4 22:22 10 8. Aparahant 10 2 5 3 11:16 9 í>. Tabód 10 1 1 8 8:30 3 10. Kisvejke 10 1 1 8 7:20 3 15 éves korú 8 általánost végzett fiatalokat felvesz t éves fonó-szövő ipari tanulónak 1967. IX. hó 1-i beiskolázással a Magyar Pamutipar. Jelentkezni: Budapest, 1^., Erkel u. 30. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Továbbá felveszünk 16. életévüket betöltött leányokat gépi betanuló dolgozónak, (4) Megnyílt o „Kadarka” cukrászda SZEKSZÁRDON a Kadarka u. 70. sz. alatt (cukrászműhely mellett, a szakközépiskola mögött). Állandó választék friss cukrászsüteményekben, presszókávé és fagylalt Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat (266) Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN Bonyhád és Vidéke Általános Fogyasztási ás Értékesítő Szövetkezet a cikói 32. sz. vegyesboltjába BOLTVEZETŐT KERES A bolt forgalma havi 160 000 Ft. Átlag havi fizetés: 1900 Ft. Lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet az fmsz. kér. osztályán. Telefon: 118. (159) Felvételre keresünk BUDAPESTI MUNKAHELYRE szerkezetlakatos, hegesztő, marós, esztergályos, mintakészítő szakmunkást, férfi segédmunkásokat, portásokat, VALAMINT VIDÉKI MUNKÁRA lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. Orsz. Bányagépgyártó Vállalat, Budapest, IV. Baross u. 91—95. ($> Termelő szövetkezetek, vállalatok! Augusztus 28 és szeptember 1-e között a Budapesti Mezőgazda- sági Kiállításra egy napos különvonatokat indítunk. Egy vagy több napos társasutazást indítunk autóbusszal Budapestre a mezőgazdasági kiállítás idején. A több napos utat Dunakanyar, északmagyarországi, vagy balatoni kirándulással köthetjük össze. Csoportos megrendeléseket augusztus 23-ig kérjük a Szekszárdi IBUSZ Utazási Irodának megküldeni. (267) — Ilyen korán már a sarkon áll ? — Igen, mert szeretnék hozzájutni a Népújsághoz. Ki korán kel, Népújságot tel. — A közmondásokat hagyjuk, mert az nem mindig vezet jóra. Vasárnap például nem vált be az, hogy „kölcsönkenyér. viszajár”, mert a cikói Barabás. amikor visszaadta a „kölcsönt’' a Dózsa játékosának, a játékvezető ezt észrevette és kiállította. — Hiába hivatkozott Barabás a játékvezetőnél, hogy kölcsönkenyér visszajár? — Nem tudta bizonyítani, hogy a kölcsönt törlesztette, mert ő azonnal letörölte magáról annak nyomát. — Mondják, hogy csökken Máriagyüdön a látogatottság. Állítólag vasárnap Dunaújvárosban, az Építők—Mohács mérkőzésen térdelt le egy dunaújvárosi játékos a bíró lába elé. és összetett kézzel könvörgött, ítéljen liest javukra. — A rosszmájúak szerint, amikor a pécsi csapatok találkoznak egymással, ilyen nem fordulhat elő. mivel ott úgyis biztos, hogy a legtöbb mérkőzés döntetlennel végzőtök. — Biztos egyforma képességű csapatok, azért. — Lehet, hogy így van, bár inkább arra gondolok, hogy a pécsiek gyakrabban nézik a bajnoki táblázatot és kalkulálnak, mint a Tolna megyeiek. — Tegnap Tamásiban találkoztam a dalmandi ifjúsági labdarúgócsapat kapuvédőjével. Képzelje el, monoklival nézte a versenyt. — Monoklival? Az már kiment a divatból. — ö mégis monoklit hord. Sötét színűt. Állítólag ingyen és bérmentve kapta vasárnap Bölcskén, a felnőttmérkőzés alatt az egyik nézőtől. Amikor rn,egfkérdezte, ki volt a ,,jó szívű” adakozó, azt mondták, nem ismerik, nem bölcskel, valószínű dunaföldvári. Ezt nehezen hiszem, hogy dunaföldvári szurkoló, amikor otthon is van mérkőzés. Bölcskére megy verekedni. — Ozorán már „jobb” lelkűek a szurkolók. Vasárnap a két dombóvári játékvezető pincehelyi vonattal utazott és mivel onnan nem volt autóbusz, gyalog tették meg Ozoráig a 9 kilométeres utat. — És milyen formában hálálták ezt meg az ozoraiak? — Úgy, hogy emlékezetes marad. A mérkőzés után az egyik szurkoló^ a levonuló partjelzőt hátulról fellökte. Gondolta, valahogy csak viszonozni kell, amiért feláldozza a Vasárnapját. — Vannak még hibák. — A Dombóvári Spartacus is ezt mondta, amikor 15 néző előtt kellett a Bá- taszék elleni mérkőzést lejátszani. — Miért voltak ilyen kevesen? — Mert az NB Il-es vasutascsapattal egy időben játszották a mérkőzést. — Máskor rendezzék délelőtt és többen lesznek. — így akarták ők is, de Bátaszék nem egyezett bele. Azt írták, nem tudnak hozzájárulni a délelőtti kezdéshez, mert akkor az ifjúsági csapat részére 300 forintot kellene kifizetni ebédre. — Jó étvágyuk lehet, hogy ha tizenegyen háromszáz forint értékű ebédet elfogyasztanak. — Dombóvár azt is sérelmezi, hogy nem értesítették őket időben. Levelükre augusztus 2-án válaszoltak a bátaszékiek, de csak 4- én adták postára, ami 5- én érkezett Dombóvárra. Szóval, több megbecsülést érdemel az ellenfél, mert — úgy mondják Dombó- várott —, hogy Bátaszék- nek is kell még menni olyan helyre, ahol hasonló kérésük lesz« és rájönnek, milyen rosszul esik, ha ezt nem teljesítik. — Bizony, rosszul eshetett Dombóvárnak. Legalább annyira. mint a pvönkieknek a 12 gól, amit Tengelicen kaptak. — Lehet, hogy így is tervezték a gvönkiek. Talán formabontást akartak csinálni. — Formabontást? — Igen. Eddig, ha új edző került egy csapathoz, általában győzelemmel mutatkoztak be. Pá- kozdi edző vette át a gvönki csapat iránvítását és ki tudja. hátha ő most ezzel a formabontóval akarta felhívni magára a figyelmet? — Ki tudja?- Ny MA/ SPORTMŰSOR Szövetkezeti dolgozók spartakiádja: Dunaföldváron 8.30-tól. Lovasverseny: Tamásiban délelőtt 9 órától nemzetközi és területi lovasbajnokság. Teke: Szekszárdon, a városi sporttelepen 8 órától folytatódik a tekeverseny. Kézilabda: A Simontornyai BTC férficsapata 10.00 órakor a Győri Építők ellen, a Tolnai Vörös Lobogó női csapata Pápán, a Vasas ellen lép pályára. Megyebajnokság: Nők: Tolna II—Dunaföldvár 10.00, Sz. Bőrdíszmű—Bonyhádi Spartacus 9.00, Simontornyai BTC—Bonyhádi Cipő 9.00, Mözs—Kocsola 10.00, Máza- Szászvár—Nagydorog 10.00, Bogyiszló —Gyönk 10.30. Férfiak: Tolna— Dunaföldvár 9,00, Szekszárdi Kórház—Hőgyész 10.00, Simontornyai BTC—Bonyhádi Cipő 11.15, Mözs— Dombóvári VSE 11.00, Máza-Szász- vár—Szedres 11,00, Fadd—Gyönk 8,30. Labdarúgó NB II: A Máza-Szász- vári Bányász a Pécsi Ércbányászt fogadja Szászváron. 16.00 órakor. V.: Fenyvesi. A Dombóvári VSE csapata Győrben, a Dózsa ellen mérkőzik, 16.00 órakor. V.: Molnár. Labdarúgó NB III: A Szekszárdi Dózsa Siófok csapata ellen mérkőzik Szekszárdon, 16,30-kor. V.: Sa- bach. A Faddi Tsz SK csapata a Pécsi Kinizsit fogadja Faddon. Kezdési idő: 16.00 óra. V.: Győré. A Szekszárdi Vasas Pécsett., a Volán ellen 9.30-kor mérkőzik. V.: Ihos. A Bonyhádi Vasas Mohácsra látogat, ahol a kezdési idő 16.30. V.: Király. Labdarúgó-megyebajnokság: Bátaszék—Dombóvári VSE II 15.30. V.: Nagy II. Simontornya—Fornád 16.00. V.: Sipos. Kisdorog—Nagymányok 16J)0. V.: Bihari. Gyönk—Bogyiszló 16.00. V.: Kleiber, Szekszárdi Alpári SE—Tengelic 10.00. V.: Bencze, Tolna—Hőgyész 16.00. V.: Gabi, Dombóvári Spartacus—Paks 16.00. V.: Váradi. Labdarúgó megyei B: Nagydorog— Bonyhádi Petőfi 16.00. V.: Varga, Sió- agárd—Bölcske 16.00. V.: Nagy I, Dalmand—Dunaföldvár 16.00. V.: Ritlinger. Szakcs—Szedres 16.00. V.: Berta I. Dunaszentgyörgy—Szekszárdi Dózsa II 16.00. V.: Berta II. Cikó— Szekszárdi Vasas II. 16.00. V.: Bőte. Labdarúgó megyei II osztályú csapatok részére barátságos mérkőzések: Kocsola—Decs 16.00. V.: Eretnek, Ujireg—Várdomb 16.00 V.: Pech. Kéty—Kölesd 16.00. V.: Kiss. Majos—Pálfa 16.00. V.: Bogos. Pincehely—Kajdacs 16.00. V.: Csókás. Szakály—Madocsa 16.00. V.: Tóth. Kurd—Kanacs 16.00. V.: Váradi. Mucsfa—öcsény 16.00. V.: Salamon. Labdarúgó járási bajnokság: Kisvejke—Váralja 16.00. V.: Kuti. Aparhant—Bonyhádvarasd 16.00. V.: Pincehelyi. Tabód—Tevel 16.00. V.: Sebestyén. Kalaznó—Felsőnána 16.00. V.: Sára. Závod—Kakasd 16.00. V,9 Hajdú.