Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-02 / 180. szám

Sporthírek A Tolna megyeiek is ki­vették a részüket az olim­piai sorsjegy árusításának a hajrájából. Szekszárdon a Dózsa-válogatott—Szekszárdi Dózsa ökölvívómérkőzésen az ifjúság belépőjegye sors­jegy volt. Pillanatok alatt elkelt a 100-as köteg. Dom­bodban a Mátai Antal út- törövezető-táberban két raj lemaradt a sorsjegyvásárlás­ban. Amikor vezetőik meg­kérdezték a fiúkat, lányokat, hogy ki akarja támogatni olimpikonjainknak mexikói kiküldetését, a gyerekek egy emberként jelentkeztek. So­kan fagylaltpénzükct adták sorsjegyre és több mint 100 sorsjegy talált gazdára pil­lanatokon belül. Iker Lász- lóné, Bergmann László és Mosonyi Gyula nevelők is dicséretet érdemelnek a fia­talok mozgósításáért. Sióagárd község KlSZ-szer- vezete a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom tiszteleté­re aug. 6-án asztalitenisz- versenyt rendez Sióagárdon férficsapatok számára. A ver­senyen a csapatverseny mel­lett egyéni és páros mérkő­zéseket kívánnak lebonyolíta­ni. * A Tolna megyei Kosárlab­da-szövetség aug. 26-án és 27-én rendezi meg a Kosár­labda Népköztársasági Kupa országos elődöntője D cso­portjának küzdelmeit. A versenyen a Szekszárdi Va­sas, a Kaposvári Honvéd, a Fűzfői AK és a Pécsi VSlt jogosult részt venni. A fel­sorolt férficsapatok a Garay gimnázium bitumenes pá­lyáján, rossz idő esetén a kg. technikum tornatermé­ben küzdenek meg a tovább­jutásért. Az elődöntő meg­rendezésével kapcsolatos technikai értekezletet 26-án 8.30-kor tartják meg a hely­színen. Magas színvonalú küzde- iemsorozatot láthat tehát aug. 26-án a szekszárdi ko­sárlabdasport szurkolótábora, amelyen le lehet majd mér­ni a Szekszárdi Vasas férfi- csapatának erejét. * TOTÓ- mérkőzés lesz a Dom­bóvár—Cegléd találkozó, ame­lyet vasárnap a Vasutas Ku­páért játszanak. A mérkőzés azért bír különös érdekesség­gel, mert egy hét múlva indul a bajnokság és most már a csapatok legjobb együtteseik­kel igyekeznek felvenni a harcot a kupamérkőzéseken is. Utazás az NB III sorsolása körül... Elkészült az NB III. sorsolása is és azt annak idején közre is ad­tuk. Mindössze egy hét választ ed bennünket a bajnokság őszi for­dulójának a megnyitásától. Nem lesz tehát érdektelen, ha kissé tüzetesebben megvizsgáljuk a baj­nokság őszi sorsolását. Előre kell bocsátanunk, hogy a sorsolás nem készült a pályaválasztói jog egyenletes váltakozása , elvének figyelembevételével. Van olyan csapat, amely egyszerre három mérkőzést játszik otthonában, van olyan is, amely háromszor utazik. Háromszor egymásután utazni és esetleg egymásután 6 pontot veszíteni nem éppen meg­nyugtató. Éppen ezért egyes csa­patok részéről élénk észrevételek kísérték a szövetség sorsolását. Annyi bizonyos, hogy meg­nyugtatóbb lenne, ha a Bara­nya megyei szövetség nyíltan végezné el a sorsolást, mert ilyen körülmények között egyes sportkörök nem vélet­lenül vetik fel a célzatosság vádját. A SZEKSZÁRDI DÓZSA Bonyhádon kezdi az idényt, de aztán háromszor is otthonában szerepelhet Siófok, a Pécsi Volán .és a Pécsi Honvéd ellen. Az ötö­dik mérkőzésük Faddon lesz. Ezen az 5 mérkőzésen úgy véljük nem lesz álom a 7 pontos célki­tűzés. Ugyancsak jóval kecsegtet a következő 5 mérkőzés is. hiszen a PEAC. Dunaújváros és a Pécsi Kinizsi lesznek a hazai ellenfelek és lehet keresni Kaposvárott, és a Szekszárdi Vasasnál is. Ezen az 5 mérkőzésen ugyancsak 7—8 pontot várunk a Dózsától. Rend­kívül nehéz lesz azonban a hajrá. Lábodon, Baján és Pécsett a BTC ellen már siker lenne 1—2 pont szerzése is. A Mohács és a Pécsi Helyiipar elleni találkozó ugyan a Dózsának áll. de még így is az 5—6 pontos célkitűzés is merész­nek látszik. Mindent egybevetve a Dózsa az őszi idény 15 mérkő­zésén kb 20 pontot szerezhet, amely jobb lesz a tavaszi telje­sítménynél, és 37 ponttal az él­mezőnyben végezhet. KONYHÁDTÓL, is lényegesen jobb helytállást vá­runk a tavaszinál. Az első 5 mérkőzésen csak a két szekszár­di csapat lesz hazai ellenfél. Vi­déken nagyon nehéz lesz a pont­szerzés Mohács, a PEAC és a Dunaújváros ellen. Ezért csak 5 pontot várunk az első 5 forduló­ban. Nehéz lesz a következő 5 for­duló is, hiszen a bajnokság él­lovasaival: Siófokkal, a Pécsi BTC-vel és Bajával szemben kell majd helytállni, az utóbbi kettő­vel szemben vidéken. Siófokon kívül a Pécsi Helyiipar és a Pé­csi Honvéd lesz a hazai ellenfél. Ezért 5—6 pont már maximális teljesítményt követel Bonyhádtól. hiszen a hazai mérkőzéseken nem szabad pontot veszteni. Viszony­lag a legkönnyebb az utolsó 5 találkozó lesz. Kaposvár, Lábod és Fadd Bonyhádon nem legyőz­hetetlen, de Pécsett a Kinizsi el­len is lehet keresni és a Volán is — reméljük — hogy csak a ta­vaszi idényben szeretjeit tudásán felül. Egyszóval 18 pontot várunk Bonyhádtól is. Ezzel pedig jó kö­zépcsapatként fejezhetné be az 1967. évi NB III-as bajnokságot. Nagyon nehéz feladat vár a másik két NB III-as együttesünk­re. Közülük Fadd van kedvezőbb helyzetben, hiszen 13 pontjával tavasszal Fadd a 11. helyen vég­zett. Az őszi idény kétségkívül ne­hezebb le6z FADD számára, hiszen 8 alkalommal utazniok kell és csak 7 mérkőzést játszhatnak otthon. Az első 5 mérkőzésen a Pécsi Kinizsi. Sió­fok és a Szekszárdi Dózsa lesz a hazai ellenfél, a Pécsi BTC és a Kaposvár ellen vidéken nem so­kat lehet keresni, ezért a három hazai mérkőzésen kellene 4—5 pontot gyűjteni. Ez már igen szép, 50 százalékos teljesítmény lenne, amely fölözné a tavaszi 43 százalékost. A következő 5 fordulótól sem várhatunk többet, sőt talán még ennyit sem. Ugyanis a Lábod és a PEAC lesznek a hazai ellenfe­lek, vidéken pedig Mohácson, és Pécsett a Volánnal és a Honvéd­del keil megküzdeni majd a baj­noki pontokért. Úgy véljük, csak vidéki pontszerzéssel szerezhet ezen az 5 fordulón a Fadd 4 pontot. Nem kevésbé lesz nehéz a baj­nokság hajrája is. Baja és Bony- hád ellen vidéken nem számíthat Fadd sikerre. A Pécsi Helyű par és Dunaújváros ellen győzni kell, és kérdés, mi lesz az Sz. Vasas elleni mérkőzésen. Ezzel kb. 13 pontot szerezhet Fadd és 26 pont­tal szerencsés esetben bent ma­radhat, mert pl. a Szekszárdi Va­sasnak ha 26 pontot akar szerez­ni, ősszel 18, a Mohácsnak és a Pécsi Honvédnek pedig 16—16 pontot kellene gyűjtenie. A legválságosabb helyzetben A SZEKSZÁRDI VASAS van az őszi bajnokság megindulá­sa előtt. Először azért, mert az Sz. Vasas is 8 alkalommal utazik. Az első 5 mérkőzésen például há­romszor, és a hazai ellenfelek Lá­bod és Siófok lesznek. Ezen az 5 találkozón 2—3 pontnál aligha szerez többet a Vasas. A követke­ző 5 forduló sem ígér sokkal job­bat. Sőt... Baja, a Pécsi BTC és Mohács ellen legfeljebb 1 pontot lehet szerezni vidéken. A hazai pálya előnyét a Vasas két alka­lommal élvezheti: a Pécsi Helyi­ipar és a helyi rangadón a Szek­szárdi Dózsa ellen. Ezen az 5 ta­lálkozón 3—4 pontnál aligha vár­hatunk többet. A hajrá ígéri a legtöbb sikert. Ha 7 pontot akar szerezni a Va­sas ezen az 5 találkozón, akkor hazai mérkőzéseit a Dunaújváros, Fadd és a Kaposvár ellen meg kell nyernie, de pontot kell még hoznia Pécsről vagy a PEAC-tól, vagy a Pécsi Honvédtől. így összesen ősszel 13—14 pon­tot szerezhet a Vasas, ez azon­ban a bentmaradáshoz kevésnek látszik, hacsak ősszel nem telje­síti túl a tervet, vagy másik csa­pat meg nem ismétli a Szekszár­di Vasas tavaszi sikertelen sze­replését. Ezekre a kérdésekre ad majd feleletet az őszi bajnokság, amely igen érdekes küzdelmet ígér mind a bajnokság megnyerését illetően (Siófok 22, Baja 20, Pécsi BTC 18, Lábod 18, Pécsi Volán 18). mind a kiesés elkerüléséért vívott harcot illetően. Itt említjük meg azt, hogy az NB III-ból az utolsó 3 csapat esik ugyan ki. de a 9—14. helvezett közül (9 csoportos az NB III.) 2 csapat, mégpedig az, amely a leg­több pontot éri el a bajnokság­ban, megmenekül a kieséstől, mert a 27 kiesővel szemben csak 25 feljutó lesz. Érdemes tehát még hajtani, küzdeni, mert ezen az úton-módon is el lehet kerülni a kiesést. Ismét új csúcsot dobott Tóth (Sz. Dózsa) A hét végén a megye atlétái három fronton ersenyeztek. Az országos II. osztályú bajnok­igokon, a Bp. Honvéd hétvégi versenyén és écsett a spartákiádválogatottak viadalán. Most az előbbi két verseny eredményeiről rámolunk be: Tóth, Szekszárdi Dózsa kétségkívül a megye geredményesebb férfi atlétájának mondhat- i magát 1967-ben. Eredetileg súlylökőnek i diszkoszvetőnek készült. Diszkoszvetésben ért eredménye volt az értékesebb. Az el­ült év óta azonban mégis a kalapácsvetőcsúcs ütornászásával vivott ki nevet magának. Tóth igazi bajvívó típus, aki töretlen lelke- edéssel valósítja meg elképzeléseit. Családos ivén a heti 5 edzés nem kis dolog, de a példa zt bizonyítja, hogy meghozza gyümölcsét. Tóth gyedül képviselte a Tolna megyei atlétikai éle­st a szolnoki II. osztályú országos bajnokságo­kon, ahol nem kevesebb, mint 700 atléta gyűlt össze. Nem úgy indult a kalapácsvetés, hogy csúcs­javítás és bajnokság lesz a vége. A hatos dön­tőbe csak ötödikként került. Itt azonban — meg­nyugodva — fokozatosan javított eredményén és végül közel 1 méterrel dobott jobbat, mint eddig. Az új csúcseredmény 54,50 méter. Gra­tulálunk a bajnoksághoz és az új csúcshoz. • A Bp. Honvéd péntek este rendezte meg at­létikai versenyét. Ezen Deé Márta és Szuprics vett részt. Deé Márta a 200 méteres síkfutás if­júsági versenyszámát nyerte meg 20,5-tel, a felnőtteredménynél jobb Idővel. Szuprics egyedül volt 800 ifin és a rendezők rábeszélték, hogy induljon a felnőttek között 600-on. Itt aztán l:45-tel második lett. A bonyhádi járási labdarúgó-bajnokság őszi sorsolása Augusztus 13: Váralja—Ra­kasd, Felsőnána—Závod, Tevel— Kalaznó, Bonyhádvarasd—Tabód, Kisvejke—Aparhant. Augusztus 20: Kisvejke—Vár­alja, Aparhant—Bonyhádvarasd, Tabód—Tevel, Kalaznó—Felső­nána. Závod—Kakasd. Augusztus 27: Váralja—Závod, Kakasd—Kalaznó, Felsőnána— Tabód, Tevel—-Aparhant, Bony­hádvarasd—Kisvejke. Szeptember 3: Bonyhádvarasd —Váralja, Kisvejke—Tevel, Ta­bód—Kakasd, Aparhant—Felső­nána, Kalaznó—Závod. Szeptember 10: Váralja—Ka­laznó, Závod—Tabód, Kakasd— Aparhant, Felsőnána—Kisvejke. Tevel—Bonyhádvarasd. Szeptember 17: Tevel—Váralja. Bonyhádvarasd—Felsőnána, Kis­vejke—Kakasd, Aparhant—Zá­vod, Tabód—Kalaznó. Szeptember 24: Váralja—Ta­bód, Kalaznó—Aparhant, Závod —Kisvejke. Kakasd—Bönyhád- varasd, Felsőnána—Tevel. Október 1: Felsőnána—Váral­ja, Tevel—Kakasd, Bonyhádva­rasd—Závod, Kisvejke—Kalaznó, Aparhant—Tabód. Október 8: Váralja—Aparhant, Tabód—Kisvejke, Kalaznó— Bonyhádvarasd, Závod—Tevel, Kakasd—Felsőnána. Az egy helyben topogás tovább tart a röplabdában Kis létszámú bajnokság — Technikai fejlődés nincs „Becserélés" lehetősége — Tolna megyeiek NB-s csapatokban «• Lassan véget érnek az idényközi szünetek a sport­ágakban és ilyenkor különbö­ző felméréseket készítenek a szakemberek. A röplabdasport megyei helyzetének felmérésé­ben az idei évben támpont­ként tudom használni az NB-s osztályokban látottakat. Ugyanis, nagy örömömre az idei évben több alkalommal vezettem az NB-s küzdelme­ket, és egy alkalommal NB 1-es mérkőzést is, valamint a baranyai bajnokság egyes mér­kőzéseit. A megyéket járva, először is feltűnt a somogyiak nagy létszámú bajnoksága. A járási és megyei csapatok száma a nőknél 28 csapat! Nos, nálunk Tolnában mindjárt itt kezdőd­nek a problémák. A férfi- bajnokságban 6 csapat, a nőknél mindössze 5 csapat küzd a bajnoki címért. Az idei bajnokságban minden­esetre örvendetes a pálfai női csapat szereplése, ugyanakkor több olyan sportkör szakosz­tálya nem indult, amelyek jó néhány éves múlttal rendel­keznek. A férfiaknál új csapatként Kistormás indult volna, ha ... Nos ez a ha a döntő, ugyanis a kistormásiak vezetője a bajnokság indulásakor bete­geskedett, viszont nem volt rajta kívül más, aki az ügye­ket intézte volna. A csapa­tok technikai tudását nézve, semmi fejlődés nem tapasztal­ható. Még a férficsapataink is csak nagyrészt a biztonsá­gi nyitást használják. Ez a probléma még az NB Il-ben is fennáll. A nyitásfogadások­ból még mindig sok pont esik. Az alkarérintést a férfiaknál jól csak az Sz. Spartacus, a nőknél Kakasd csapata alkal­mazza. A mezőnyjátékot szin­te értékelni sem lehet. A csa­patok kis létszáma miatt szinte nem is csoda a me­zőnyjáték minimális fejlődése. Sajnos, csapataink nem ve­szik figyelembe a szabályok olyan irányú alkalmazását, hogy a játékosok nyitás után a térfelükön úgy helyezked­hetnek el, ahogy akarnak, csak az első és hátsó sor meg­legyen. így alkalom nyílik arra, hogy a feladó vagy ütő játékost huzamosabb ideig, a neki jobban megfelelő helyen. szerepeltessék. Ez az úgyne­vezett „becserélés” taktikai szempontból mérkőzéseket dönthet el. Játékosanyag szempontjából megyénk nem áll rosszul, örömmel fedeztem fel a Pé­csi Dózsában Mészárost, aki néhány éve még megyénkben játszott, vagy Koszorút a Du­naújváros női csapatában, de találkoztam volt Tcflna megyei játékossal a PE AC-ban is. Ugyanakkor a Komlói Dózsa is szívesen erősítene a dom­bóváriakkal. Sajnos, kevés a szakember. Jelenleg Nagy Ti­bor Bátán foglalkozik lelkesen a falubeli lányokkal. Ugyan­akkor Izményben is várható csapat alakulása. A sok árny­oldal mellett nagy öröm a Rátaszéki Általános Iskola úttörőinek országosan elért sikere. Mindez azt mutatja, érdemes lenne röplabdában is megyei serdülőtábort ren­dezni, Az idei évben több já­tékos részt vesz a tatai edző­táborban, remélhetőleg ők is sok újat hoznak majd csa­pataikhoz. A sportág megyei helyzete tehát az országoshoz viszonyítva bizony nem a leg­fényesebb. A megyei szakszö­vetség és a sportkörök veze­tőinek bizony sokat kell fá­radozni, hogy nálunk is el­érkezhessen a felsőbb osztály­ba lépés. ANDORRA SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents