Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-02 / 180. szám
\ 1967. augusztus 2. TOT,NA MEC.VK1 NTpOISAO 3 Gondoljanak a holnapra Sok nehézséggel kell megküzdeni, amíg a háromból egy lesz Együtt a dolgozókkal Interjú Szabó Sándorral, Három termelőszövetkezetben gazdálkodik Decs község parasztsága. Megfogják a munkát, nem gazdálkodnak rosszul a szövetkezetek a gazdag folklórjáról híres sárközi községben. Eredményeik bizonyítanak. Hasonló adottságokkal rendelkeznek, nagyjából egyenlő partnernek tekinthető mindhárom szövetkezet. Egy akaraton _________ N épes közgyűléseket tartottak májusban. Uj, a fejlődéssel járó elhatározások születtek. Mindenütt úgy döntöttek, hogy egyesülnek. Ez az elhatározás abból eredt, hogy felismerték: a szocialista nagygazdaságban sokkal nagyobb lehetőség rejlik. Együvé tartozásukat így fogalmazták meg: „Legyen minden decsi tsz-tag egy szövetkezetben”. Az egyesítést előkészítő operatív bizottságot választottak, hatáskörrel is felruházták, hogy felkészülhessenek az új gazdasági évre. Milyen alapelvekben állapodtak meg? Egy akaraton úgy döntöttek, hogy minden jelenlegi tsz felelős saját ez évi tervének globális és részletes teljesítéséért, hogy mindenütt tisztességgel fejezzék be a gazdasági évet. Óva intettek e májusi közgyűléseken mindenkit a jövő évi közös rovására történő „gazdálkodástól”. Teljes volt az egyetértés. Minden tsz- vezetőség és -tag elfogadta az egyesítési elveket. Nagy lesz az új decsi termelő- szövetkezet. Nyolcezer holdon közel ezernyi decsi tsz-paraszt dolgozik majd az új gazdasági évtől kezdve. Hol tartanak ma ? Két hónappal az egyesítés megszavazása után bizony nem minden megnyugtató Decsen. Lehetett számítani arra, hogy az átmeneti helyzetben lesznek majd liárd dollár extraprofitra tesznek szert. Igen nagy extraprofitot hoz a lakáskérdésben való faji megkülönböztetés is. Ezenkívül a gettó más szerepet is betölt A faji megkülönböztetés rendszerének fenntartásában érdekelt bankok és társaságok az amerikai munkásosztály megosztására használják ki a fehérek és négerek bérkülönbségét. A gettók létesítése arra hivatott, hogy fokozza a dolgozók széthúzását. Ugyanezek a bankok és társaságok határozzák meg a szövetségi kormány politikáját, egyebek között lakáspolitikáját is. A polgári jogokkal foglalkozó elnöki bizottságnak az 1961—1963 időszakról szóló jelentései hangsúlyozták, hogy a legfelsőbb bíróság által az „elkülönítő megállapodásokról” 1948-ban elfogadott határozat állandó megszegéséért nemcsak a bankok, a háztulajdonosok, az ingatlan- közvetítők és az építési vállalkozók felelősek, hanem maguk a szövetségi hatóságok is, amelyek „még mindig elősegítik a lakás- kérdésben a szegregációt”. A jelentések számos tényt ismertettek, amelyek azt bizonyítják, hogy a szövetségi és a helyi hatóságok nemcsak, hogy nem akadályozzák meg, hanem egyenesen ösztönzik a lakáskérdésben a faji szegregációt és a négerek megkülönböztetését. A jelentés szerint a hatóságok „inkább a néger gettók fenntartását, mint felszámolását segítik elő”. egészségtelen jelenségek, de az ilyen mérvű lazaság mégis meglepő. Mi történik? Summázva úgy lehetne jellemezni a helyzetet, hogy miután kimondták a boldogító igent, a valódi boldogulás rovására osztogatnak. Ha baj van a menyasz- szonnyal és a vőlegénnyel, mi jót tartogathat a házasság? ízelítőül. Van egy brigádvezető, akinek hat hold háztáji kukoricája van. Egyik tsz-ben olyan tanyákat bontottak le, majd eladták a bontásanyagot, amelyekre a jövőben is szükség lenne a gazdálkodáshoz. Máskor nem szoktak, de az idei kaszálásikor birkavágással és sörözéssel ünnepeltek közköltségen. E közben olyan megjegyzéseket tettek, lesz-e vajon jövőre. A jobb érzésűek szerint: Tavaly sem volt, ezután se legyen! „Minőiből” vágták egyik tsz-ben a lucernát, a másikban pedig a füvet. így adták ki a vezetőséghető, mert a parasztember általában a józan megfontoltságáról ismert ma is. Nem értik és nem helyeslik. Hogy’ tudják majd megmagyarázni az engedélyező szövetkezeti vezetők a tagságnak ezt? Végig gondolták vajon az engedmények árán szerzett népszerűség múlandóságát? Kétes és kérészéletű siker ez. Sem az egyéneknek, sem a kis csoportoknak tett hangulati engedményekkel nem lehet tartósan boldogulni! Sokan emlegetik a közismert egy tál lencse bibliai példázatot. Miért engednek az egyéni érdekeket képviselő, visszahúzó nyomásnak? Világosan körvonalazott, egyértelmű álláspontot fogadott el a három tsz tagsága májusi közgyűlésén: „Ne térjenek el a tervtől. Elő kell készíteni idén a a Simontornyai Bőrgyár párttitkárával A pártnap kezdésének idejét ló készülődés körében mozgott, hat órára tűzték ki. Előtte volt Egyébként a pártnapot is a párt vagy másfél óra, néhány dolog Központi Bizottsága és az ország- megbeszélésére. A téma. a gazda- gyűlés anyagának ismertetése célsági mechanizmus reformjára va- jából tartották. — Hogyan készülnek a Simontornyai Bőrgyárban a gazdasági mechanizmus reformjára — kérdeztük Szabó Sándort, az üzemi pártszervezet titkárát. — A kérdésre nem könnyű a válasz. Nemcsak azért, mert a kezdet kezdetén vagyunk, hanem azért is, mert egyelőre még nem tudjuk, hogy elgondolásaink mennyire illeszkednek a Bőripari Igazgatóság terveibe. Egyelőre azon dolgozunk, hogy összegyűjtjük a javaslatokat, s ezeket a szakbizottságokhoz továbbítjuk, feldolgozás céljából. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindent „fentről” és készen várunk. A pártvezetőség a gazdasági vezetéssel és a társadalmi szervekkel összehangolt munkával keresi azokat a lehetőségeket, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak az új követelményekhez — mondja Szabó elvtárs. — A tamási járási párt-végrehajtó bizottság ülésének tanúsága szerint a Simontornyai Bőrgyár ez év első negyedében sem termelési, sem önköltségi tervét nem teljesítette. Ezzel kapcsolatban milyen intézkedéseket tettek? nél. Hiányozni fognak bizony a jövő esztendőben a könnyelműen eladott növendék bikák, meg a magánosoknak kiárusított öt vagon árpa is. Csak tán nem elosztási versengés, licitáció indult köztük? Messze vannak ezek a tettek a szavaktól. Létkérdés ez ezekben a tsz-ekben? Dehogy. Inkább erőtlenek jól felfogott érdekeik képviseletében. Kinek hasznos ? Csak egyeseknek) és a zavarosban halászni szerető embereknek. És egyre többen teszik ezt ma szóvá Decsen. A tsz-tagoknál megvan az új iránti bizalom. Kimondták és ma is akarják az egyesítést. A holnapi biztonságos termelést féltő tsz-tagok érthetően nyugtalanok mostanában. „Meg kell akadályozni a nagygazdaság jövő évi indulásának rossz előkészítését”! — mondják. ÉrtA kapitalizmus sajátos termelési anarchiája közepette a városi lakosságnak és a nagy ipari központoknak a növekedése az Egyesült Államokban városszövevények, vagy „urbanizátt körzetek” megjelenéséhez vezetett. Egy-egy ilyen körzet magva a nagy „központi város”, amelyet a vele kapcsolatban álló és gazdaságilag feléje orientálódó kis kísérővárosok, tucatjai vesznek körül. Az ilyen körzetek száma 1960-ban elérte a 212-t. Az Egyesült Államok lakosságának csaknem kétharmada ezekben a körzetekben él. Az „urbanizátt körzetek” fejlődésének igen fontos vonása lett a centripetális tendencia: az elővárosokban és a kísérővárosokban a termelésnek és a lakosságnak a „központi városból” való eláramlása révén összpontosul. Az ötvenes-hatvanas években az elővárosi övezetekben a lakosság száma csaknem négyszer olyan gyorsan növekedett, mint a „központi városokban”. A „központi városokból” a lakosságnak az elővárosi övezetekbe történő át- települését kiváltó okok közé kell sorolnunk a telek árában megnyilvánuló, nagy különbséget. a magas adókat, a nagyváros légkörének szennyezettségét. a zait. a lakosság mind nagyobb zsúfoltságát, a közlekedés nehézségeit, stb. Az elővárosokba történő áttelepülés folyamatát lénvegesen meggyorsította az autó elterjedése. (Folytatjuk) nagy közös jó indulását.” A mások rovására alkalmazott ügyeskedések — mint a bumeráng — visszaütnek. Látszólagos sikerek csak a holnap rovására történő mai boldogulás. Tudják ezt jól a decsi tsz-tagok, többségük véleményével találkozik. Nem hiába mondták el mostanában sokan Decs községben: „Nem szabad megcsapolni a jövő évet”. Fejezzék be a káros csapolást, mert nem akármiről, jövőről van szó. SOMI BENJAMINNÉ Kik vesznek részt a megyei szántóversenyen ? (Tudósítónktól) A járási versenyeken legjobb helyezést elért 5 versenyző vehet részt augusztus 19—20-án Dunaföldvárott, az országos szövetkezeti napok keretében tartandó megyei szántóversenyen. A megyei szántóverseny programja ez évben bővült. 19-én este ló órakor éjszakai versenyhez állnak rajthoz a versenyzők, míg 20-án délelőtt 9 órakor a hagyományos nappali vetélkedő kezdődik. A vasárnapi járási versenyeken helyezést értek el, s a megyei versenyen részt vesznek: a bonyhádi járásból Zsa'.akó István a cikói Uj Élet, Szabján János, Pintér János, Wéber Ferenc a zombai Egyesült Erővel és Csibi Sebestyén a kétyi Kossuth Termelőszövetkezet traktorosa. A szekszárdi járásból Szívós György a mözsi Uj Élet, Fekete István és Péter Mihály a sióagárdi Siógyöngye, Ferenczi István a tolnai Aranykalász és Balogh Gyula az alsónyéki Dózsa Népe traktorosai. A tamási járási versenyzők közül Mónos Ferenc az lregszem- csei Uj Élet, Kersák Sándor a magyarkeszi Kossuth, Vizi László a miszlal Búzakalász, Máté József az iregszemcsei Uj Élet és Gosztola István az ozorai Egyetértés Termelőszövetkezetek traktorosai vehetnek részt a megyei szántóversenyen. — A járási párt vb-ü lésen, amelyen üzemünk problémáit tárgyalták, sok olyan segítséget kaptunk, amelyek hozzájárultak, mostani eredményeinkhez. Ä második negyedév végére javultak a termelési eredmények, és javult a gyártmányok minősége. A félév végére behoztuk a lemaradást, sőt, 44 ezer négyzetméterrel több bőrt bocsátottunk a bőrfeldolgozó üzemek rendelkezésére, mint amennyi a tervünkben szerepelt. A termelés javulásának fontos mutatója, hogy a féléves eredmények alapján hatnapos nyereség — Hogyan értékeli kai munkáját? — Az eredményeket nem lehet a pártszervezetek és a társadalmi szervek munkájától elvonatkoztatni. A dolgozók közötti jó hangulat kialakításáért sokat tett a két páytalapszervezet vezetősége, és az aktívan dolgozó párttagok. Az alapszervi taggyűlések élénkek. Ritka az olyan taggyűlés, ahol nyolc-tíz felszólaló ne lenne. Dolgozóink igénylik a tájékoztatást, mi pedig keressük, a tájékoztatás javításának módszereit. Jól sikerült rendezvénynek könyvelhetjük el a nemrég megjelentkezik. Ezt úgy kell értelmezni. hogy dolgozóink között a mostani állapotoknak megfelelően hat napot fizethetnénk ki, nyereségrészesedés címén. Eredményt hozott a második negyedévben kezdeményezett „Ne adj tovább hibás munkadarabot” mozgalom is. Örömmel könyvelhetjük eL hogy lényegesen javult a termékek minősége. Most már a reklamáló levelek helyett olyan leveleket kapunk, amelyekben az átvevők megelégedésüket juttatják kifejezésre. a pártalapszervezetek polititartott kommunista nők tanácskozását, ahol a nő szerepe a termelésben és a családban címmel tartottunk előadást. A tanácskozásnak nagy sikere volt. Utána észrevettük, hogy a nők körében (400 nődolgozója van az üzemnek) javult a munkafegyelem, és nőtt a párttag asszonyok tekintélye. A tanácskozás után olyan megállapodásra jutottunk, hogy a jövőben negyedévenként összehívjuk az üzemi kommunista nők tanácskozását. Szabó elvtárs. — Hogyan készülnek a bőrgyárban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára? — A feladatok végrehajtásának egyik igen fontos feltétele, hogy párttagságunk ismerje a határozatokat és a tennivalókat. Az évfordulóra úgy mozgósítottunk, hogy minden munkahelyen megismerjék az évforduló jelentőségét. A jubileumi évfordulóra való készülődés a dolgozók vállalásaiban jut kifejezésre. Üzemünkben észrevehetően fellendült a szocialista brigádmozgalom. Jelenleg 16 szocialista brigádunk van, kétszázhúsz taggal. Nődolgozóink közül hatvannyolcán hat brigádot alakítottak. A KISZ-szervezet az ipari tanulókat patronálja. A kommunista műszakiakat a műszaki konferenciák sikeres megszervezéséért tettük felelőssé. Mint az elmondottakból is látszik, az utóbbi időben javult a párttagság, a dolgozók tájékoztatása. jobb és gyorsabb mint korábban volt, de még van tennivaló. — Jelenleg milyen feladatok állnak az üzemi csúcsvezetőség előtt? —; A pártvezetőség továbbra is zon dolgozik, hogy minél széle- ebb körben ismertessük a párt azdaságpolitikáját. Ennek jegyé- len szerveztük meg mai pártiapunkat is, amelynek előadója lomyák László elvtárs. a megyei ártbizottság politikai munkatár- a. Politikai munkánkban tovább- a is a vezetők és a dolgozók kö- ötti jó közszellem kialakításán olgozunk. Az elmondottakon kiül. közvetlen feladataink között szerepel a pártoktatás előkészítése és megszervezése, ami nem kis gond. Termelési eredményeink továbbfejlesztésének egyik igen fontos feltétele, a politikai tisztánlátás növelése, hogy párttagjaink ismerjék a határozatokat, s a határozatokból adódó tennivalókat. Enélkül nincs egységes cselekvés. és hatékony pártmunka — mondotta Szabó Sándor, a Simontornyai Bőrgyár párttitkára. P. M.